ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908
1908-05-24 / 21. szám
pedig ugyancsak a buzgó főnöknő vezetésével a III—IV. osztálybeli belnövendékek Visegrádon voltak. * Tanári vizsga. Vasáry Dániel, az érseki tanitóképző-intézet tanára, a héten a budapesti tudományegyetemen kitűnő sikerrel tette le a magyar és latin nyelv- és irodalmi szakból a tanári vizsgát és középiskolai tanári oklevelet nyert. * Városi közgyűlés. Esztergom szab. kir. város képviselőtestülete csütörtökön délután rendes közgyűlést tartott. Vimmer Imre polgármester elsőbben is a testület elhunyt agilis tagját Pack Antalt parentálta el, kinek emlékét a közgyűlés jegyzőkönyvében is megörökítették. A polgármester jelentést tett arról, hogy dr. Csernoch János csanádi püspököt beiktatása alkalmából a város közönsége nevében üdvözölte, mit a püspök egy igen szívélyes hangú levélben köszönt meg. A közgyűlés az iskolák ügyében elhatározta, hogy miután uj iskola építése elkerülhetlenül szükséges, mielőtt azon kényszerhelyzetbe kerülne, hogy iskoláit az államnak kellene ajánlania és azoknak katholikus jellegét óhajtván továbbra is fentartani, a főegyházmegyei hatósághoz fordul támogatásért. A tárgyhoz dr. Fehér Gyula és Guzsweniíz Vilmos szólottak, és kellő szakértelemmel mutattak rá, hogy mily fontos, hogy a város az iskolái fölött való rendelkezést megtartsa, mig ha államivá teszik többé nincs beleszólása a nevelés ügyébe. Határozatba ment még, hogy a városi hivatalok július és augusztusban reggel 8 órától d. u. 2 óráig tartanak hivatalos időt. Vimmer Imre a képviselőtestületben megemlékezett Dóczy Ferenc tűzoltó főparancsnok érdemeiről, ki 25 éve vezeti az egyesület ügyeit és annak fejlesztésében nagy munkát végez. A közgyűlés zajos ovációban részesítette a jelenvolt főparancsnokot. A közgyűlés végén Vimmer Imre polgármester 5 heti szabadságot kért és azt tegnap már igénybe vette, amennyiben egészségének helyreállítása céljából Pöstyénbe utazott. * Szanatórium-egyesület alakulás. F. hó 21-én alakult meg az Országos József kir. herceg szanatórium esztergomi fiókegyesülete. Az alakuló gyűlésen Almássy Lajos központi kiküldött ismertette az egyesület célját, mely a tuberkulózis (tüdővész) elleni védekezésben nyilvánul és egyúttal jelentést tett arról is, hogy 6—8 héten belül az egyesület két esztergomi tüdőbetegnek fog ingyen gyógykezelést nyújtani. A helyi egyesület védnöke Gyapay Pálné, tiszteletbeli elnöke dr. Perényi Kálmánné, ügyvezető elnök dr. Földváry István né, társelnökök : Vimmer Imréné és Janits Imréné, alelnökök: dr. Gönczy Béláné és Berényl Gyuláné, pénztárnok Grósz Ferencné, ellenőr Czéner Andorné, titkár dr. Reviczky Gábor, orvos Seyler Emil, ügyész dr. Berényi Zoltán. * A város fatermése. A város fatermése az 1908. pénztári évre a következő: 1270 m. I. rendű, 1469 m. II. rendű, 2300 m. III. rendű, 222 m. IV. rendű, 2149 m. V. rendű, összesen 7410 méter tűzifa. Termelt továbbá az erdőgazdálkodás 812 drb szálfát, 88*51 köbméter szálfát és 534 m. gyéritésit. Kedvező eredményt mutat, hogy a gazdálkodás az 1908. évi költségelőirányzattal szemben az I—V. rendű tűzifában 1490 méterrel, a többi ágban pedig 8*51 köbméterrel mutat emelkedési többletet. * A csavargőzös nyári menetrendje Esztergom város — Esztergom-Csavargőzös-Kovácspatak vasúti állomás között. Érvényes 1908. május hó i-től további intézkedésig : I. menet reggel 5 óra 45 p. Indulás vissza Kovácspataktól Esztergomba 6 óra 15 p. — II. menet reggel 7 óra 30 p., a 8 óra 10 p. Budapestről érkező 1404. sz. zsolnai gyorsvonathoz. Indulás vissza Kovácspataktól Esztergomba 8 óra 15 p. — III. menet délelőtt 10 óra 30 p. Indulás vissza Kovácspataktól Esztergomba, 11 óra 30 p. — IV. menet délután 2 óra 45 p. Indulás vissza Kovácspataktól Esztergomba 3 óra 45 p. — V. menet délután 4 óra 40 p. Indulás vissza Kovácspataktól Esztergomba 5 órakor. — VI. menet feltételes, délután 6 órakor. Indulás vissza Kovácspataktól Esztergomba este 7 órakor. — VII. menet este 8 órakor. Indulás vissza Kovácspataktól Esztergomba este 8 óra 35 p. — VIII. menet 9 óra 15 p. Indulás vissza Kovácspataktól Esztergomba este 10 óra 25 p. •— Vasúti menettérti jegyek 2 napi érvénynyel, I. hely 4 kor. 80 fill., II. hely 3 kor. 20 fill., III. hely 2 kor. — Az esti VIII. menetre vonatkozólag a Részvénytársaság a következő határozat közlésére kérte fel szerkesztőségünket: Van szerencsénk értesiteni, miszerint csavargőzös menetrendünkbe felvett VIII-ik esti 9 óra 15 p. Esztergomból induló csavargőzös járatot, mely a 10 óra 22 p. Budapestről Esztergomi-Csavargőzös-Kovácspatak vasúti állomásra érkező 132. sz. személyvonathoz közlekedik, hivatkozással a menetrendben foglat **-os figyelmeztetésre, s tekintettel az eddig mutatkozó csekély, meg nem felelő forgalomra, f. é, május hó 10-én, vasárnap este bezárólag — egyelőre további intézkedésig — beszüntetjük. Megjegyezzük azonban, hogy ezen csavargőzös járatot a főévad kezdetével, valószínűleg ismét meg fogjuk indítani. * Az őszi nagy hadgyakorlat, mely az idén Dunántúl Győr-, Zala- és Sopronmegyék területén lesz, egyike lesz a legérdekesebb és legtanulságosabb látványosságoknak. Azzá teszi mindenekelőtt az a körülmény, hogy az egyes hadtestek parancsnokai, a mult szokástól eltérőleg teljesen szabadon rendelkeznek csapataik fölött, majdnem annyi szabadsággal, mint háborús időben. Azok mozdulatai, pihentetése, elindítása, biztosítása stb. dolgában tehát minden előzetes irányítás nélkül függetlenül járnak el. De érdekessé teszi e nagygyakorlatot a modern műszaki segitő eszközök és vívmányok bőséges használata is. A csapatok nemcsak kerékpárokkal, távíróval és távbeszélővel lesznek ellátva, hanem automobilokkal, motoros járművekkel, optikai jelzőkészülékekkel, sőt léggömbökkel is. A csapatok élelmezése tekintetében új dolog lesz az, hogy a messze kiküldött különítményeknél minden ember egy-egy korona ellátási dijat kap. A hírszerző és előőrsi szolgálatban elért sikereket pedig pénzzel jutalmazzák. A nagygyakorlat, melyben a 26. és 76. gyalogezredek is résztvesznek, szept. 18-án ér véget. * Kérelem. Azon tisztelt gazdákat, kiknek az idei vetésnél alkalmuk volt az időkülönbséget az impregnált és a nem impregnált takarmányrépamag kikelése között megfigyelni, felkérjük, szíveskedjenek ez iránti tapasztalataikat, akárhonnan szerezték is be a nem impregnált répamagot, közvetlenül Mauthner Ödön magkereskedésével (Budapest, Rottenbiller-utca 33.) közölni. Miután az idei pontos megfigyelésekre a Mauthnercégnek ugy a tiszta igazság, mint a közérdek szempontjából szüksége van, nagyon kéri, előzetes köszönetének hálás kifejezése mellett, a tényleges adatokat 8 nap alatt akár levelezőlapon is, vele tudatni. * Majális. Kedves, vidám szórakoztató programmal lefolyt gyermek majális volt Szemerén május 19-én gróf Zichy Frigyesné, ráckevei Nagy Mihályné úrasszonyok védnöksége alatt. Az óvodások, iskolások eleven nyüzsgésén jól mulatott a vidékről nagy számban megjelent intelligens közönség. A kegyes úrnők az egész gyermeksereget megvendégelték, megajándékozták. Este az óvoda helyiségében sikerült táncmulatság volt, mely csak a hajnali órákban ért véget. Vacsora alatt a jótékony úrasszonyokat lelkes felköszöntőkkel ünnepelték. * A ehrónikus bronchial hurut ellen sikerült oly szert találni, amely a hurutos tüneteket gyorsan visszafojtja, az étvágyat előmozdítja és az elgyengült testet erősiti; ezen szer a »SirolinRoche«. Az orvosok által kipróbálva és ajánlva, kitűnő hatásánál fogva gyorsan ismertté és kedveltté vált, mivel még régi, elhanyagolt bajoknál, ahol már semmiféle szer sem használt, kiválóan beválik. »Sirolin-Roche« gyógytárakban kapható. * Népmozgalmi statisztika. Esztergomban, az állami anyakönyvi hivatal adatai szerint 1908. május 17-től 24-ig. Születtek : Szendrei Béla József rk. kéményseprősegéd fia, — Balogh János rk. földmives fia, — Oláh Etelka rk. népzenész leánya, — Recska Margit rk. vasúti fűtő leánya, — Knisch Ibolyka izr. főpincér leánya, — Kiffer Anna rk. kisbirtokos leánya, — Szkladányi Gusztáv rk. házi cseléd fia, — György Ferenc rk. földmives fia, — Kriskó Gyula rk. földmives fia, — Molnár Hona rk. földmives leánya. Házasságot kötöttek: Szabó Pál rk. mázolósegéd és Halama Erzsébet rk. szakácsnő Esztergom, — Molnár Mihály rk. földmives és Holop Erzsébet rk. Esztergom, — Oriskó János rk. kórházgondnok Esztergom és Kreutz Jolán Julianna rk. Kenyérmezőmajor. Meghaltak: Szenczi Ignác rk. 66 éves földmives (aggkór), — Prikl Gáspár rk. 84 éves cipész (aggkór), — Fazekas János rk. 32 éves vámszedő (tüdővész), — Kiss Mária rk. 17 éves (görvélykór), — Dohó Sarolta rk. 4 éves (tüdővész), — Banyár Sándor rk. 64 éves cipészsegéd (tüdőgümőkór), — Póczik Lajos rk. 2 éves (tüdőlob), — Kopcsányi Mária rk. 1 éves (gyermekaszály), — Szabó János rk. 13 napos (szül. gyenge), — Vándor Miklós Endre rk. 5 éves (vörheny). Irodalom és művészet. Előfizetési felhívás Jedlicska Pálnak: Eszmék és tanulságok cimü munkájára. Jedlicska Pál esztergomi prelátus-kanonok és nagyszombati érseki helynök e napokban bocsátotta ki előfizetési felhívását legújabb müvének megrendelése céljából. Ajánlja az olvasóközönség figyelmébe azonkívül Don Boscoról szóló művét is. Az előfizetési felhivás szószerint igy hangzik: Elmélkedéseim közben felmerült néhány eszmémet adom közre e munkámnak első részében. Eszméim a katholikus vallás, erkölcs, társadalmi, politikai élet és tapasztalásból vannak gyűjtve. Habár az ismeretes közmondás: semmi sem új a nap alatt, részben eszméimre is alkalmazható s egészen újdonatújaknak talán nem nevezhetők, mégis bízvást eredetieknek mondhatom, mivel sohasem elmélkedtem s olvastam avégből, hogy e munkámat megirjam. Miután ez eszméimen vezérelv gyanánt vonul át azon kívánságom:, hogy némileg hozzájáruljak a keresztény s egyedül helyes világnézlet terjesztéséhez, munkámat a »Tanulságok« c. második részben oly hiteles események leírásával egészítettem ki, melyek szembetűnő bizonyságokat szolgáltatnak arról: hogy Isten él, kormányoz, az emberek sorsát intézi és már e földön is gyakran jutalmaz és büntet. Eme tanulságokat nagyobb részben külföldi irók munkáiból merítettem. Azon remény kecsegtet, hogy munkám a keresztény lelkületű olvasóknál visszhangra fog találni; másoknak pedig, kik az igazságért lelkesednek, hasznos olvasmányul fog szolgálhatni. Az »Eszmeket« tartalmazó első rész a munkának kétharmadát teszi. A munka középszerű VHI-adrét alakban 21 nyomtatott iven diszes vászonkötésben már meg is jelent. Ara 3 korona. A t. gyűjtőknek hét példány után egy ingyenpéldánnyal fogok szolgálni. Megrendelhető postautalvánnyal vagy utánvétellel. Továbbá ajánlom a t. olvasóközönség becses figyelmébe: Don Bosco fános a szegény gyermekek apostolának életrajza cimü müvemet, mely 1903. év végén megjelent. Don Bosco János egyszerű szegény olasz pap, mindenkor méltán helyet fog foglani a világ legnagyobb embereinek sorában. En őt a XIX. század legelső, legnagyobb, legáldásosabb nevelője s tanítójának merem nyugodtan nevezni. O Istennek különös csodálatos kegyelmével — nagylelkű jótevők adományaiból — szegény elhagyott gyermekek nevelésére s kiképeztetésére egy férfi- s egy női congregatiót alapított. 1846. évben kezdte meg működését s a két congregatió vezetése alatt levő árvaházak, a világ minden részében, ma megközelíti az 500-at. Mi magyarok — árvás ügyeink sajnálatos állapota dacára — még nem szivleltük meg don Bosco Jánosnak üdvös intézményét! Don Bosco János életrajzának megírásánál főleg azon hő szándékom és óhajom ösztönzött: hogy megismerjük don Bosco János nevelőintézeteinek szellemét, nagyszerű sikereit s igyekezzünk idővel a két congregatiót édes hazánkban is meghonositani. Ezen óhajomtól remélem senkisem fogja megtagadni a keresztény s hazafias jelleget. Miután a magyar hazafiság magasztos eszméje minden nemeslelkü honpolgárra áldásos varázst gyakorol, nem hallgathatom el tanulságkép: hogy don Bosco János életrajzának tót kiadása néhány év előtt rövid idő alatt 8000 példányban kelt el tótajku honpolgáraink között, mig az én munkámból eddig-^ elé csak 700 példány forog közkézen ! Munkám középszerű VlII-adrétü 20 nyomtatott iven, díszes vászonkötésben, don Bosco János arcképével j koronáért kapható. A munka tiszta jövedelmét a szalezianusok olaszországi magyar tanintézetének fogom fölajánlani, melyben magyar ifjak nevelést és oktatást nyernek. A t. gyűjtőknek 7 példány után egy tiszteletpéldányt fölajánlok. Nagyszombat, 1908. május hó. Jedlicska Pál, pápai preaelatus, esztergomi kanonok, érseki helytartó. Szerkesztői üzenetek. P. L. Tudósításait köszönjük, ne feledkezzék meg a jövőben sem rólunk. Sorainak mindig rendkívül örülünk. — Dr. Nyitrai. Anyaghalmaz miatt a cikk a jövó' számra maradt vissza. A többit köszönettel vettük — s mint látja — közöltük is. — Magyarfalu. Chlebovits Nagyszombatból a pozsonyi elmegyógyintézetbe került. Végre is beteljesedett, amit régen megjósoltunk. Üdvözlet! — Bátorkesz. A jövó' számban. — Többeknek a jövő számban. Főszerkesztő: PAUER KÁROLY. Felelős szerkesztő : DVIHALLY GÉZA.