ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-03-01 / 9. szám

XIII. évfolyam. Esztergom, 1908. március 1 9. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Alapító: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség-: Szentgyörgymező 9. sz. Kiadónivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Mi lesz velünk? — Reflexiók a kongrua és a papi szolgálmányok ügyére. — I. Esztergom, február 29. k*^) A magas püspöki kar a kisebb javadalmasok fizetésének kérdésére vonatkozólag határozott. Mit határozott? Egész terjedelmében nem ismerjük, de annyit tudunk, hogy sok jó akarattal letárgyalta a kérdést és ajánlatát véleményes jelentés kapcsán tudatta az ügyvivő kormánnyal. A püspöki kart tehát vádolnunk nem lehet, söt elismeréssel kell adóznunk, mert tagadhatatlan, hogy a káptalanokkal egyetemben, a mai viszonyok számbavételével, megtette a kötelességét. Hogy ezután is sok kivánni valót hagyott magával szemben, azt szintén nem lehet minden tiszteletünk dacára sem letagadni, mert a 800 forint minimum nem valami kecsegtető jelenség akkor, mikor a tanitók fizetése 15 évi szolgálat után ugyanezt a recordot éri el. Mi mégis nagy haladásnak tartjuk, mert látjuk, hogy az atyák gyermekeik anyagi javát ma már szivükön hordják. Szeretjük hinni, hogy ök is bőkezűbbek volnának, ha egyéb elodázhatatlan kívánalmakkal nem állanának elő velők szemben mások is. Sokat aludt eddig is a katholicizmus s most, hogy ébredezik, látnia kell, hogy mily rohamosan haladt felette a világ és hogy mily nagy mérvben megváltozott körülötte minden. Egyszerre százados mulasztást helyreütni nem lehet; mindent a főpapi javak terhére rendezni képtelenség. Valljuk meg őszintén, hogy a congrua mint az egyház mostoha gyermeke, ma elég jól érezheti magát a főpapi ölekben. Eddig sirt és nem törődött vele senki; most legalább észrevették és egy falatocskát kapogathat. Éhenhalás egyelőre nem fenyegeti. Ez is valami; több mint a semmi. Ha előbb mozogtak volna, ma többet adhatnának. Ezt is köszönjük. És ezt őszintén teszszük. A másik tényező a magas kormány, melynek jóindulatát irántunk ma kétségbe vonni talán mégsem volna lojalitás. Az szivárgott ki az ügyvivő kormány kohójából, hogy a vallásalapok terhére évenkint bizonyos összeg lesz beállítva, mint congruai szubvenció; másik részét a közálladalmi vagyonból fogják az 1848-ik évi XX. t.-c. 3. §-a. szellemében kiutalványozni. A congrua rendezéshez szükséges pénz igy valahogyan rendben volna. De a leglényegesebb kérdésről eddig mit sem szólnak, söt a sajtó is mélyen hallgat. Ezen leglényegesebb kérdés a papi praestatiök és a n

sacra onerosa" megváltása. Ezek rendezése nélkül a 800 forint évi javadalommal nem biró kisebb javadalmasok helyzete csak annyiban javul, hogy a papiron kimutatott jövedelmük 800 forintra ki lesz egészítve, de az ingadozó, bizonytalan talaj továbbra is megmarad „lapis offensionis

a-nak, melyen törik a papi tekintély, érik a torzsalkodás, terjed az elégületlenség és terül a bizalom a pap és a nép között, mint a szalonnabör a tűzön. Kívánatos volna, hogy a kisebb javadalmasok évi jövedelme legalább 800 forintig kiegészíttessék; fájdalom, hogy a XX-ik nagyigényű és drága században ilyen nyomorék javadalmak is vannak. Az élet paródiájának tartjuk, hogy akadémiát végzett müveit emberek ilyen silány eleségen kénytelenek tengődni, de legalább is felemelő a gondolat, hogy mindezeknek vége lesz. Nem lesz azonban a bajon segítve, ha a papi praestatiók és sacra onerosák a congrua keretében rendezve nem lesznek. Azt kérjük azért e helyen, hogy az arra hivatott tényezők akkor, mikor a congrua kérdése a törvényhozás elé kerül, emeljék fel szavukat ezen irányban is, hogy a congrua keretében a papi praestatiók és sacra onerosa megváltása is tárgyaltassék és tételes törvény által garantiroztassék a kisebb javadalmasok congruájába beállított követelés. Eddig az a szokás, hogy a papi praestatiók at vagy természetben szolgáltatják ki vagy megváltják. Az utóbbi valamicskével jobb, mint az első, azaz pardon! az utóbbi kisebb rossz, mint az első, mert evidens dolog, hogy mind a kettő rossz. Egyik sem a mai szociális századba való. Ezen módszer ma már túlélte magát, söt sok helyen nagyon veszedelmes. Hogy nem a levegőbe beszélünk, tanúskodik mellettünk csaknem minden íalusi plébános, kinek évi jövedelmét nagy mérvben bizonytalanná teszi a köteles szolgálmányok kérdése. Milyen termést remélhet a pap, ha a hivek természetben szántják fel földeit, még a nem papi ember is elgondolhatja. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Doktor Hurka. Már innen-onnan két esztendeje, hogy dr. Hurkát körorvosnak kinevezték Tönkszilá/ikra és orvosi praxisának anyagi eredményeként még mindig nem tudott semmit felmutatni. Egyszerű kétszobás legény-lakásában néhány ujan beszerzett orvosi műszeren kivül még mindig a helyben készült régies bútorok állottak s szekrényében bizony még a fővárosból magával hozott néhány ruhadarab unatkozott. Páciensei többnyire azok közül a szegényebb emberek közül kerültek* ki, kik fizetés helyett csirkét, tojást hoztak neki, vagy pedig nagy hálálkodások között távozva, a termés eladásának árából ígérték fáradozásának honorálását. A kis város előkelőbb közönsége nem igen bizott az aránylag még fiatal orvosban, hanem inkább az elég közel fekvő megyei székhely öreg orvosához fordult orvosi tanácsért. Igy kénytelen volt orvosunk nem több, mint iooo korona évi fizetéséből tengődni, mi tekintve a helyi viszonyokat, nem is volt túlságos nehéz ; mert legény-ember létére a »Zöld bikahoz« címzett vendéglőben étkezett, hol a jólelkű korcsmáros örömmel látta vendégei között a rokonszenves fiatal orvost. Mindezeket végig gondolván, arra a következtetésre jutott dr. Hurka, hogy vagyont ugyan orvosi praxisából ez ideig még nem szerzett, ellenben lelki állapotának gondos átvizsgálása után arra a következtetésre jutott, hogy szivébe valami, eddig ismeretlen érzés lopódzott, amit szerinte lehetett sziv idegességnek is, meg szerelemnek is nevezni. Ez a jelenség pedig onnan leli magyarázatát, hogy mintegy félévvel ezelőtt a helybeli tekintélyes és gazdag adótárnok leánya, Cseregheő Matild kisasszony egy táncmulatság után átfázva, oly erős lázat kapott, hogy idő nem lévén az öreg orvost a székvárosból elhozatni, kénytelenek voltak dr. Hurkáért küldeni. Nem mondhatjuk, hogy a betegséggel csodát művelt, de rendelt orvosságai a lázat csökkentették s a beteget néhány nap múlva talpra állították. Ez időtől fogva mint kezelő orvos néha-néha meglátogatta a családot; gyakrabban azonban nem mert vizitelni, mivel látta, hogy a kissé gőgös apa ferde szemmel néz rá. A visszavonulás azonban nem hogy csökkentette, sőt inkább növelte a legelső látogatás alkalmával Matild kisasszony iránt felébredt rokonszenvét. Már gondolkozott azon, hogy megkéri kezét, de idősebb jóbarátja, akivel egy alkalommal még Pesten, orvosnövendék korában ismerkedett meg, Csúzy Endre nevü földbirtokos utján végzett puhatolódzásai révén azt a kijelentést nyerte az apától, hogy leányát, habár orvos is, de ilyen szegény ördöghöz nem adja. Helyzetén való töprengése között találta egy délután lakásán az egyetlen jóbarát. — Szervusz pajtás! — szól berontva Csúzy Endre — mi bajod, hogy ugy lógatod a fejed, mintha országos gondok nyomnák ? — Nem sok magyarázat kell ahhoz kedves Endre, ha elgondolom, mily küzdelmes az itteni élet s hozzá még . . . tudod különben, minek is meséljem tovább ? — Ah! a Matild ugy-e? — Igen, a Matild ; de hisz tulajdonképen kár is e tárgy fölött tépelődni, mert a leány érzelmei felől nem vagyok tisztában; igaz ugyan, hogy mindig szívélyes volt hozzám, de hát az apa ... — Talán ha hirtelen megindulna orvosi pacienturád, akkor az öreg is megindulna s karjaidba vezetné Matildot. — Igen, megindulna, de látod, hogy a parasztokon és ingyenes rendeltetőimen kivül nem keres fel senki. — Na ne búsulj, majd bekapják ezek még a legyet. — Mit értesz ez alatt? — Hát azt, hogy nemsokára keresett orvos lehetsz s Cseregheőék maguk fognak utánad szaladni s a papa széles mosollyal fogad. — Kötve hiszem kedves Endrém, ha csak csoda nem történik.