ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908
1908-02-16 / 7. szám
lanná váljék. Néha több fát is kell kivágniok, amig megfelelőre akadnak. A kivágott fát kötelek segítségével a közös házba vonszolják s ott hagyják néhány hónapig száradni. Midőn már megszáradt, akkor egy tapasztalt építőmester felügyelete alatt harminc ember hozzálát a munkához. Elképzelhetjük, hogy mily nagy fáradságba került egy csónaknak az elkészítése, kiváltképen ily tökéletlen eszközök mellett! Minthogy őseink törzsek szerint laktak, természetesen igen nagy lakóhelyeket kellett épiteniök, hogy elférhessenek bennök. Duperrey egy bizonyos szigetnek a lakóhelyeiről igy ir: A házak körülbelül 40 láb magasak, megfelelő hosszúság mellett. Minden kerületben van közösház, ahol gyülekezni szoktak s ahol csónakjaikat és egyéb közös tárgyaikat őrzik. Jukes a következőképen jellemzi Uj-Guinea házait: A ház — mondja Jukes — agyagból épült és számos oszlopon állt, amelyek bizonyára földből nőtt fatörzsek voltak. A padló a fatörzseken nyugvó gerendákból és az ezekre rakott deszkákból állott. A ház körülbelül harminc láb széles és háromszáz láb hoszu volt. A teteje gyönyörűen összerakott pálmalevelekből állott. A falak egymással összekötött bambusznádakból voltak. A ház minden oldalán volt három kapu, amelyek közül a középső volt a legszélesebb. Új-Mexikó pueblosaiban (falvaiban) a házak kőből vannak fölépítve. A házakat igen jó karban és tisztán tartják ; az egyik szobában készítik az ételeket; a másikba szórják a gabonát; a harmadik pedig hálószoba. A kapu előtt emelvények vannak, ahová a lakosok beszélgetésre gyűlnek össze. A földalatti óriási szobában van: fürdő, tanácskozó-hely és templom. Ez utóbbi nem egyéb, mint széles barlang, amely fölött, fönt a földön, kőből épült tető áll. Oldalt padok vannak, a közepén pedig egy kivájt kő, amelyen állandóan szagos növények égnek. Ha meggondoljuk, hogy azok az eszközök, amelyekkel az ősemberek lakóhelyeiket építették, nagyon kezdetlegesek voltak, akkor meg tudjuk érteni a közös munka szükségességét. S valóban számos útleírás bizonyítja ezt. Igy a többek között azt olvassuk. Egy alkalommal a Sandvichszigetek (Havai-szigetek) főnöke házat építtetett. Népe minden törzsének kellett résztvennie a munkában. Mig egy részük kiment az erdőbe fáért, más részük a háztetőre szükséges leveleket szedte, vagy pedig köteleket font. Ha a szükséges anyag mind együtt volt, gyors egymásutánban lyukakat fúrtak a gerendákba, elkészítették a szarufát, fölállították a házat s reátették a háztetőt. Ily módon a ház három nap alatt teljesen elkészülhetett. Közösen dolgoztak az ősemberek később is, amikor már értettek a földműveléshez. Minthogy az ősemberek leginkább oly országokban laktak, ahol az eső igen kevés volt s minthogy földműveléssel foglalkoztak, a földnek pedig elég sok vizre volt szüksége, azért részint a folyók periodikus kiöntését, részint az e célra készített gödrökben összegyűlt esőt kellett fölhasználniuk. Egyik is, másik is közös munkára kényszeritette az ősembereket, mert egyes ember itt tehetetlen volt. Ha nagy volt a kiöntés, védekezni kellett vagy gátépítés által, vagy utat kellett csinálni, hogy a víz egyik helyről a másikra ömöljék. Továbbá árkokat kellett ásni, hogy a viz a távolabbi földeket is termékennyé tegye. Mindez óriási munkát igényelt. Eyre irja, hogy Ausztráliában igen sok árkot talált, amelyek inkább művelt, mint vadember munkájára vallanak. Az árkok, amelyek közül egyesek 500 yard hosszúak, 2 láb szélesek és 18 — 2 láb mélységüek, egymással össze voltak kapcsolva és messze a pusztákba nyúltak. Tennent Ceylon szigetén számos tavat talált, amelyeknek kerülete egykor teljesen köralaku volt. Ezek a tavak úgy keletkeztek, hogy az emberek nagy köralaku gödröket ástak, amelyekbe az esőt összegyűjtötték. A föld megművelésének a lehetősége s vele együtt a termés is teljesen az ilyen gödrökben összegyűjtött viz mennyiségétől függött. A vizet csakis közös munkával tudták elvezetni a rizsmezőkre, amelyeket megint csak közösen műveltek meg a lakosok. Mindezekben a munkákban az összetartásnak és az összhangnak feltétlenül meg kellett lennie. Ennek fontosságát belátták már az ősemberek is; tetteiket kövekre vésték rá, mintha örökké akarnák figyelmeztetni utódaikat az összetartás szükségére. Az emberbe oltott életfentartási ösztön csoportokba gyűjtötte össze az ősembereket s közös munkára kényszeritette őket. Az ősember ismeretének csekély volta mellett; ellátva kezdetleges fegyverekkel, mint buzogány, lándzsa, kőből készült kés és szekerce ; nem értvén a természeti erők fölhasználásához; — az ilyen ősembernek, hogy életét biztosítsa, a közös életben kellett védelmet keresnie, közösen munkálkodnia és tanácskoznia. Ezek után könnyű belátni, hogy az őskori társadalomnak feltétlen szüksége volt a közös munkára. H. K. HÍREK. Krónika. — Lourdes. — Látom a sziklát. . . Kihalt, puszta minden . . . A Csend ül ottan büszkén, hallgatón, Csak néha szólal meg egy-egy madárka, Csak néha loccsan hab a Gave folyón És néha egy-egy pásztorfiú téved A szikla alá — keresgélni fát A tűzhöz. — melyen készül az ebédje, Mig elmond három »Áve MáriáU . . . Látom a sziklát ... Im egy kis leányka — Pirult az arca. reszket a keze, — Kigyúlt szemekkel térdel a tövében, Körötte a bérc angyallal tele . . . És rebegő' imáját visszasúgják A bérc, madárka és az angyalok: Egyszerre égi fényben áll a szikla . . . A Szűz alakja ott ragyog . . . ragyog . . . Látom a sziklát ... A Csend eltűnt onnan . . . — Alatta térdel az egész világ És az aranyos hajnal pirkadattól Énekli a szép »Áve Máriát*. Mignem letűn a nap királyi fénye És csillagokkal lesz az ég teli . . . Midőn az ének sóhajtássá válik . . . S megenyhülnek ott népek ezrei. Látom a sziklát, hol a szenvedőknek Forró könnycseppje vigaszért pereg, Hol uj erőt lel a csüggedő lélek . . . Egészséget nyer a hivő beteg . . . És támadhatja, ronthatja az ellen, Nem győzhet ott a sátán karja már, Mig lesz egy ajk, mely »Áve MáriáU zeng S lesz szenvedő, ki enyhülést talál! (-0 * A hercegprimás születésnapja. Ő Eminenciája — amint azt lapunkban jeleztük — f. hó 12-én ünnepelte születésének 76-ik évfordulóját. A bíboros főpásztor e napot teljes csendben, ima és elmélkedés között töltötte, csupán délelőtt fogadott több deputációt, igy Rajner Lajos dr. püspököt, ki a főkáptalan nevében üdvözölte a főpásztort, majd Andor György dr. igazgatót és az udvari papságot. Azonkívül számos egyházi és világi előkelőség üdvözölte a 76 éves bíborost, kik azonban a szobában kitett ivre jegyezték fel nevüket. Esztergomban e napon d. e. 9 órakor a bazilikában ünnepi szentmise volt, melyen Pór Antal prelátus-kanonok pontifikált. * Kmety Károly üdvözlése. Dr. Kmety Károly, városunk orsz, képviselőjéhez a delegációk tanácskozásai folyamán elmondott beszéde alkalmából Lengyelországból nagyszámban érkeznek köszönő levelek. Legutóbb a 80 reichsrati lengyel képviselők klubjának elnöke a következő sorokat küldte Kmety Károlyhoz: »Sietek önnek legőszintébb köszönetemet kifejezni azon meleg szavakért és azon barátságért, amelyet elnyomott népünk érdekében mondott és tanúsított. Az ön férfias fellépését élénk emlékezetünkben fogjuk megtartani. Dr. Glodinszky, mint az osztrák-lengyel képviselők klubjának elnöke.« * Primási konzisztórium. Holnap hétfőn d. e. 11 órakor a budai hercegprimási palotában ő Eminenciája Vaszary Kolos bibornok hercegprimás elnöklete alatt primási konzisztórium tartatik, melyen több rendbeli házasságfelebbezés és egyéb fegyelmi ügyek fognak tárgyaltatni. * A vizivárosi zárdaiskola megnyitása. Esztergom vármegye alispánja a vörheny-betegség miatt bezárt polgári és elemi leányiskolákat, miután a zárdában a fertőtlenitési munkálatok pontosan végrehajtattak és minthogy 15 nap lefolyása alatt egyetlen ujabb vörheny-betegedés sem lett megállapítva, február hó 8-án 1043/908. sz. alatt hozott véghatározattal az iskolák újbóli megnyitását elrendelte. Egyben az intézet nagyérdemű és fáradhatatlan főnöknőjének — ki a vezetésére bizott növendékek egészségének ápolásában önfeláldozóan maga munkálkodik legtöbbet, a vármegye tiszti főorvosának rendelkezéseit szakszerűen és lelkiismeretesen végrehajtván s igy sikerülvén a karácsonyi szünetekről visszatért gyermekek által behurcolt járványos kórt csirájában elfojtania — a vármegye alispánja hivatalos átiratban legmelegebb köszönetét és osztatlan elismerését tolmácsolta. * Főegyházmegyei hir. Török Zoltán barsverebélyi subsidiarius Nógrádmarcalra küldetett káplánnak. * Miklósy József temetése. Rendkívül meleg részvét mellett kisérték el utolsó útjára az esztergomiak f. hó 10-én városunk derék, buzgó tanítóját, Miklósy Józsefet. Mindenki szerette, mindenki becsülte, mert dolgos, munkás, lelkiismeretes férfiú volt. Szívesen ajánlotta fel szerény szolgálatát mindenkinek s nagy öröme volt, ha valakin segíthetett. Tanitótársai egyik legjobb kartársukat, a tantestület kiváló tanerőt, a tanítványok szerető atyjukat veszítették el benne s a család ? Nehéz azt leírni, még kevésbé elmondani, mit veszitett a család abban, aki mindene volt. Az »Esztergom« mai számában külön cikkben emlékezik meg az elhunyt férfiú érdemeiről. Kötelességünknek tartottuk e kiváló tanférfiu érdemeivel bővebben foglalkozni, hadd lássa mindenki, ki volt Miklósy. Hogy mennyire tisztelte s becsülte az esztergomi társadalom e jeles férfiút, kitűnt a temetésén. Bátran mondhatjuk, hogy Miklósyt az egész város tisztelte, mert az egész város adta meg neki a végtisztességet. A papság, a megyei és városi tisztviselők, a tanitók és tanítónők, az ifjúság, a földmives nép majd, mind ott voltak a temetőben. A temetési szertartást Fehér Gyula dr. prelátus-kanonok végezte Mátéffy Viktor, Búzás István belvárosi káplánok és a növendékpapok segédlete mellett. Egy kedves búcsúzót is énekelt a tanítókból álló énekkar . . . s a példás halállal kimúlt férfiú holttestét betették a sirba, az enyészet birodalmába, ahol a boldog feltámadás napjáig pihenni fog, mig teste ismét nem egyesül szeretetre méltó lelkével, mely bizonyára már az édes mennyországban imádkozik övéiért. R. i. p.! * Megjelent a fűzött Rituale. Az uj Rituale fűzött példányai e napokban jelentek meg. Ara egy-egy példánynak 6 korona. Kapható a főegyházmegyei irodában. * Kmety — a kultúráért. Országgyűlési képviselőnk volt egyik kezdeményezője ama mozgalomnak, mely szerdán a fővárosban a Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület budapesti osztályának megalakítására vezetett. Az alakuló közgyűlést Kmety Károly nyitotta meg. Kifejtette, hogy Magyarország nemzeti létének biztosítása a jövőben is folyton tornyosuló veszedelmekkel szemben csak azon az alapon érhető el, ha a nemzeti kultúrát előbbre visszük, fejlesztjük és terjesztjük különösen a nemzetiségek közt. Addig, mig a nemzetiségeket a nemzeti kultúra át nem hatja, a hazafiság sem hathatja át. E tekintetben nélkülözhetetlen a nagy művelt társadalomnak támogatása. Az a nagy föladat vár a megalakulandó egyesületre, hogy a vidéket szellemi, erkölcsi támogatásban, és amennyire tőle telik, anyagi támogatásban is részesítse. A megalakult egyesület Kmety Károlyt egyik elnökévé választotta. * Elhalasztott tiszti estély. A helybeli helyőrség tisztikarának vigalmi bizottságától vett értesítés szerint a folyó hó 22-ére tervezett szini estélyt f. hó 25-ére halasztották. * Az esztergom-szenttamás és vizivárosi kath. polgári kör február hó 9-én, vasárnap tartotta ének, zeneszámokkal és színdarabbal egybekötött táncestélyét a »Fürdő« szálloda nagytermében, mely tekintve, hogy előző nap két helyütt is volt táncestély és hogy egy napra esett a Fehér bankettel, mégis fényesen sikerült. A terem megtelt előkelő közönséggel. A műsort Dankó Sarolta művészi zongorajátéka nyitotta meg. Játékával elragadta a közönséget, mely szűnni nem akaró tapssal újra kihívta és megismételtette játékát. Ezt követte Varjas Sándorné énekszáma. Kedves hangjával, szép énekével köztetszést aratott Neki is meg kellett ismételni énekszámát. Majd Hoffmann Ellike lépett az emelvényre és »Cinka Pannai c. me! '-ámát adta elő Dankó Sarolta zongora s Brenr. .:al hegedű kísérete mellett. Hoffmann Eln^. .avalata és Brenner Antal hegedűjátéka nem .orul dicséretre. Bőven kijutott nekik is a jól megérdemelt tapsból és elismerésből. Most következett az est fénypontja,