ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-02-16 / 7. szám

XIII. évfolyam. Esztergom, 1908. február 16. 7. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Alapító: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség: Szentgyörgymező 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. A franciák és muszkák ellenünk! Esztergom, február 15. Óriási szenzációt keltett az egész müveit Európában Aehrenthal külügyminiszterünk ama beszéde, melynek egyik részét a Balkánon levő uvac-mitrovicai vasút építési tervezete képezte. A lapok hasábszámra cikkeztek és cikkeznek most is monarchiánknak a Balkánfélszigeten való »terjeszkedési vágyáról«, — összehordanak tücsköt-bogarat, ugy hogy a monarchiánk sorsa iránt érdeklődő politikus bizony csak nagy nehezen érti meg, miről is van tulajdonképen szó. Azt mondják, ellenségeink vannak, haragusznak ránk. Kik ? A franciák, a muszkák, avagy talán az egész világ? Mert hiszen a levegő — igy irnak a lapok sorban — puskaporos, a háttérben pedig ott tornyosulnak már a háború felhői is, ismét meg kell mérkőzni a muszkával, mint 49-ben . . . stb. Hát igazán, miről van szó? Tényleg veszély fenyeget bennünket? Lássuk röviden és világosan a dolog lényegét. A Balkánon érdekelt európai nagyhatalmak tudvalevőleg még 1878. júliusában a Balkán-államok ügyeinek szabályozására egyezményt kötöttek. Ezen egyezmény a berlini szerződés, amelynek alapján szállotta meg az osztrák-magyar monarchia 1879-ben BoszniaHercegovinát, egyúttal megadja azt a jogot is Ausztria-Magyarországnak, hogy a Balkánfélszigetnek a szerződésben megjelölt területein katonai és kereskedelmi utakat épitsen. Az osztrák-magyar monarchia most már körülbelül harminc esztendeje birtokában van ennek a jognak, de mindeddig nem élt vele. Most e napokban Aehrenthal báró kijelentette, hogy a berlini szerződésben biztosított ezen joggal élni kivan s megépíti a Hercegovina határán levő Uváctól egészen Mitrovicáig terjedő vasutvonalat. Ez a novibazári szandzsákon, vagyis katonai kerületen húzódik keresztül s Szerbia és Montenegro között terülve el, hadászati szempontból is igen fontos. Ilyen lévén a terv, Aehrenthal báró még külügyi expozéja előtt, mellyel különben lapunkban is foglalkoztunk, értesítette a monarchia balkán-terveiről ugy a berlini szerződést aláirt összes hatalmakat, mint különkülön a szövetségi és baráti viszonyban álló hatalmakat: Német- és Oroszországot. Már most az a kérdés: jogosan járt-e el a külügyminiszter, mikor a monarchia eme tervéről értesítette á hatalmakat, vagy nem? Senki sem tagadhatja, hogy ha a szerződés ezt a jogot Ausztria-Magyarországnak biztosítja, hogy akkor a monarchia a szerződésben biztosított jogával ne éljen. Más lapra tartozik azonban az: vájjon tapintatosan járt-e el a külügyminiszter, mikor a mostani időt választotta a terv végrehajtására? Ez utóbbi kérdésre — sajnos — tagadó választ kell adnunk. A lefolyt harminc *év alatt sokszor sokkal kedvezőbb auspiciumok között foghattunk volna a régi jog érvényesítéséhez. A mostani idő választása tehát, juidön a balkán-kérdés már-már szinte az "egész Európát tartja izgatottságban, legkevésbé sem volt tapintatos. Egészen bizonyos tehát, hogy a bécsi diplomácia, megint csak késett és tapintatlankodott "vitális érdekek kockáztatásával és kárával. S ugy látszik, hogy épen ez a késés és kevésbbé, tapintatos külügyminiszteri eljárás is egyik oka annak, hogy a francia meg a muszka oly hirtelenül foglalnak ellenünk állást. Egyiküknek sem tetszik a vasútépítés terve. A franciák attól tartanak, hogy a vámés kereskedelmi szerződések által mi magunk nyitunk utat a német iparnak és kereskedelemnek kelet felé s igy Ausztria-Magyarország lesz oka annak, hogy Franciaország nem érvényesítheti jogait. A franciák ugyanis még igen jól emlékeznek az erőszakos Bismarck tervére, ki a Középtengerrel akart közvetlen összeköttetést biztosítani, ha lehetett volna Trieszten át, de ha nem, akkor Szaloniki felé. S a muszka? Persze hallgat szövetséges társára, a franciára. Franciaország e hadjáratában előtérbe igyekszik tolni az oroszt, azért irnak a francia lapok is olyan irányban, mintha Aerenthal tervei ellen az oroszok volnának leginkább felháborodva. E két ellenfelünk tehát most kölcsönösen buzdítja egymást az ellentállásra s azt hiszi, hogy ez által monarchiánk tervének keresztülvitelét meggátolhatja. Pedig nagyon téved. Itt jogról ^vaJi szó, nem pedig jogsérelemről. Ha Aehrenthal ^kedvezőtlen időt is választott a monarchia jogának érvényesítésére, abból nem^ következik, hogy jogtalanságot proklamált. Itt tehát féltékenységről, bizalmatlanságról, holmi »terjeszkedési viszketeg«-röl még szó sem lehet. A 150 kilométernyi vasút kiépítése nem jelent sem foglalást a Balkánon, sem pedig a status quo megsértését, mint azt a mi francia és muszka ellenfeleink feltüntetni szeretnék. A helyzet — miként látjuk — elég AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Csernoch János mint hirlapiró. A művészet műhelyében, az írót íróasztalánál látjuk a maga közvetlen természetességében. Az uj csanádi püspök nemcsak tudományos író, amilyen elég van, de fajbeli hirlapiró is, amilyenből kevés van. A tudományos író lesz, fejlődik azzá nehéz munkássággal; a hirlapiró születik, mert az írók ezen faját az események avatják íróvá. Ezt azért hangoztatom, mert 1895. őszén, az »Esztergom « megalapításakor egész kis hírlapírói gárda támadt az eddig csendes primási városban, mint spiritus rektorral élén, Csernoch Jánossal. Az egyházpolitika nyomában támadt katholikus áramlat, a liberalizmus s a kereszténység politikai küzdelme szükségessé tette, hogy a magyar kereszténység fővárosa ne maradjon más püspöki városok mögött s egy uj politikai lap megindításával lobogtassa tovább a Székesfehérvárott kibontott zászlót. Nyitrán, Fejér várott, Váradon, Pécsett, Győrött már volt kath. lap, Esztergom azonban késlekedett. Végre Csernoch János és Prohászka Ottokár a szemináriumi tanári karral, ahogy akkor nevezték, a »synedrium«-mal, egy politikai lap alapítás módozatairól tanácskoztak. A tanácskoinányba, mint uj és semmiféle Személyes irányban se exponált iró embert, bevonták e sorok iróját is. A lap megindítását elvben elhatároztuk. A szerkesztői tisztet különösen Csernoch János s Prohászka Ottokár határozott akaratára csakis oly feltélellel fogadtam el, ha Prohászka Ottokár neve mint főmunkatárs szintén a lap élére kerül. Ezzel mint uj ember az gyházmegyében, a lap irányát kívántam fedezni s a stréberkedésnek még látszatát is kerülni. A főkérdést, O Eminenciájának, bíboros főpásztorunknak engedélyét a lap alapításhoz, nemkülönben rokonszenvét megnyerni, a kauciót előteremteni, kettőnkre háramlott. Amit hittünk, amit kértünk, azt meg is kaptuk a katholikus sajtó iránt mélyen érdeklődő kegyelmes Főpásztorunktól. Sikerünket boldogult Hetyey püspök, akkori irodaigazgató s Kohl Medárd titkár mozdították elő, akik a lapalapitás meleg szószólói voltak. Sohasem felejtem el azon lelkesítő szép időket, amikor O Eminenciája élénken s tűzzel kifejtette, hogy előkelő stílusban tartott, a katholicizmus ideáljait szolgáló s a nemzeti keresztény politika célját irányító lapot óhajt székvárosában s ha ezeket garantirozzuk, amiben nem kételkedik, nemcsak áldását és engedélyét adja a lapra, de anyagi támogatását is. Majd beterjesztettem a programmot O Eminenciájához. Most is kegyelettel őrzöm ezt a kéziratot. Néhány javítást rajta O Eminenciája sajátkazüleg végzett. November végén már plakatiroztuk a városban az uj lap megindítását. Biztosítva lévén anyagilag s erkölcsileg mindaz, ami egy politikai lapnak életet ad, 1895. karácsonyára útnak indítottuk Isten neveoen az első számot. Esztergomnak megvolt tehát a maga katholikus politikai lapja. Ekkor kezdtem én Csernoch Jánosban a hírlapírót megismerni. Ha csak tudományos iró marad, akkor műveivel együtt idővel elfeledik, mint elfeledték annyi kiváló tudományos írónkat. De hogy publicistává s igy hirlapiróvá, lesz, nemcsak nevét örökíti meg messze beláthatatlan időre, hanem eszméit népszerűsíti, politikai faktorrá válik, irányit, ideákat megtestesít, végül' inspirál s nevel egy hírlapírói gárdát. Dr. Andor György, dr. Csajka Ernő, dr. Horváth Ferenc, dr. Kereszty Viktor, dr. Okányik Lajos (a mi saját külön Jakabunk), dr. Prohászka Ottokár és én helyben, Kaas Ivor a fővárosból tömörültünk a lap körül s adtuk meg annak politikai tartalmát. Politikailag Csernoch volt a lap gerince, Prohászka a bouquetje. Andor szociális s alkalmi cikkel ponderált, Csajka az eleven külföldi rovattal külügyminiszterünk volt, Horváth magvas hozzászólásaival saját külön jogászunk, Kereszty a művészi dolgokban volt irányitónk. Kaas Ivor ünnepi vezércikkeivel emelt bennünket magasabb régiókba; Ókányik a bohém világot képviselte telivér humoros politikai tárcáival. Csernoch János egyik zsurnalisztikái elve volt: nincs tárgy, melyről ügyes újságíró ne tudna érdekes cikket írni. Ebben azután ő járt elől jó példával. Elég volt neki egy-egy eszme, amelyet azután arabeszkekkel ugy feldiszi-