ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-12-25 / 52. szám

nyadó nemzetalakitó egységesítő és fentartó erőket. Akkor száz év múlva már elmegy a kedve németnek s szlávnak egyaránt szent István kerek országához nyúlni. Censor. Leány-patronázs és társadalmi érzék. Ha a háború, mint mondják, szükséges rossz, ugy a nevelő-intézetek családi élet-követelmények, a patronázsok társadalmi életszükségletek. Azok pótolják, mit a család elhagyott, ezek teszik, mit a családnak és társadalomnak együttesen tennie kell. Hogy sikerül a munka ? mikor eredményes ? kérdjük. Ha mint intézmény életadó talajból nő ki, ha mint társadalmi részlet mélyen bocsátja és sürün széthajtja gyökereit a társadalom humusz-rétegeibe. Mi kell ahoz ? hogy legyen nedve, melyből táplálkoznék. Nem az anyagi fenmaradást értem, ez mechanikus valami; hanem az idealisztikus, az erkölcsi kifejlődést és áthatást. Ezzel függ össze az a fogalom és a szó, mely legújabban hangzott el, az intézmények kifejlesztéséhez és áldásos nem beleékelődéséhez, hanem beleforradásához a társadalomba, »társadalmi érzéke. A fiziológia már rég megmondotta, hogy nemcsak öt érzékünk van, hanem több is. Nem csak igazság-, erkölcsi és eszthetikai érzékünk van ; ilyen számfeletti lesz a társadalmi érzék és érzés is. Különbözik-e a többitől ? hol lappangott eddig ? ne kutassuk. Nem transcendens, hanem való reális ez, az egy*életből fakad és a fejlődés a társadalmi viszonyok alakulásában előtérbe tolta. Ott van a reális megnyilatkozása a bethlehemi jászolnál, Krisztus bölcsőjénél. Ez a nagy »miszterium, mely rejtve volt a nemzedékek előtt, most pedig megnyilvánult nekünk, kik hivatva vagyunk« megértésére. Minél jobban finomodik lelkünk és élesednek szemeink a nagy élet súrlódásaiban és erőlködésében ; annál jobban ragyog fénye nekünk, annál több erőt, egyszersmind gyöngédséget küld a mi lelkünkbe. A zseni munkája örök és az igazi művész alkotása az örökkévalót és örökkétartót a jelen pillanatainak foglalja le. És Krisztus isteni élete annyira művészi, hogy minden életet felvesz és minden életet kisugároz. Nem mult el, köztünk van; szava tovább rezg a levegőben a világ végeiglen, szivdobbanása most is hallik, érzelmei közvetlenül erőt vesznek rajtunk. Minden pillanat, minden mozdulat uj megnyilatkozást tár fel nekünk benne. Az ő szent szavai, az ő érzelmei világot vetnek elénk az élet minden uj alakulására és mi a jelen alakulásában látjuk meg az 0 örök szándékait és örök akaratát: mit és hogy tenni másokért, hogy Ö tegyen, hogy O éljen bennünk. Ez lesz a társadalmi érzék! nesen befurakodott a templomba, minthacsak kierőszakolni akarná azt, hogy itt folytathassa kedélyeskedését, melyet az éjféli mise otthon megzavart. Lássuk ezért, van-e ennek a muzsikának — eltekintve az egyház rendelkezéseitől — pusztán zenei tekintetből létjogosultsága a templomban ? mert elvégre ki mit csinál otthon, s milyen muzsikával tömi meg agyát, ahoz ugyan senkinek semmi köze nincsen. A bethlehemi éjszakának zenei részére két epizód szolgáltatott alkalmat: a pásztorok szerepe s az angyalok éneke. A pásztoroknak a népies felfogás ugyanoly szerepet juttat, mint amilyet azok ma is betöltenek. Nappal a nyájat legelőről legelőre terelik, éjjel biztos helyen őrizik. Ez ugyan még nem zene, sem zenésítésre alkalmas théma. Hogy ilyet is találjanak általánosították az egyes juhászok képességét. Furulyát nyomtak a kezébe, s föltették, hogy ha pásztor, akkor kell furulyáznia, máskép tán nem is az. S ime megvolt a muzsika! De már most: lényeges epizódja volt-e ez ama fönséges éjnek, úgy hogy furulyaszó nélkül tán be sem következett volna ? S ha igen, meg kellene állapítani, milyen hangszer volt divatban akkor a pásztoroknál ? Lehetett tán olyanféle mint a mai pásztorfurulya, mert ilyesmit már a görögök is ismertek. Hogy duda nem volt, az bizonyos, mert ennek nyomával csak a XIII. században talákozunk. De milyen volt a furulyaszó ? Milyen a rithmusa ? Az-e az eredeti, amit a németek -| -| -| ütemben, vagy mint a magyarok t r 2 ' f 4 az elénk £ ütemben, vagy mint mások 8-os ütemben használnak ? Ez nem lehet egyik sem, mert a mensuralis zenének akkor még híre-hamva nem Ebben van Krisztus nagy értése és megértése, melyről a nagy Apostol beszél (Kor. L), társulva a kegyelmi szeretet gyöngédségével. Ezt kívánja mindenkitől, hogy benne legyen ; legyen az férfi vagy nő, felnőtt vagy fiatal, úr és nem úr, kézműves vagy hivatalnok, pap vagy apáca, nagysága vagy néném-asszony, kalapos dáma és pettyes-kendős cseléd, falusi jegyző vagy kisbíró, apa és anya, falusi legény vagy parasztleány. Legyen mindenkiben, ki Krisztuhoz vallja magát — az Ó érdekeinek előmozdítására / És én ezt a társadalmi érzéket első sorban a leány-patronázsok számára látom szükségesnek lefoglalni. És pedig mindenkinél a maga teljességében / Az ok: mert a cél máskép el nem érhető. Az alap: mert a női lélek igy kívánja. Természetesen első sorban a szoros értelemben vett cseléd-otthon ok hoz. Az ifjúsági (fiú-) egyletek aránylag gyorsan szaporodtak el. Felállításukhoz csak a férfi-lélek kezdeményező ereje kell, azután mennek. Elszigetelve is megállanak ; mert feladatuk könnyebb. Megtartani a jót, a mi megvan és védeni a káros befolyás elől. A fiatal palántát ne érje a nap * tűző melege, éjjelre betakarni a dér ellen. Inkább negativ munka: erkölcsileg oltalmazni és az ismeretkört kissé bővíteni. A fiú-gyerek meglehetős biztossággal megy a megkezdett irányban, csak erős akadályba ne ütközzék. Lelke maga alkat, nem sodródik. Más a leány-patronázsok, különösen a cseléd-otthonok anyaga. Csupa női lélek, hozzá fiatalon. Természete a passzivitásra van utalva; az élet forgatagában mindig uj helyzetek közé van állitva, melyeket sokszor teljességgel nem ismer. Amellett hajlandó a befolyásolásra, a psichikai indukciókra. Meglehet a kellő érzéke a helyes felé, de egy szó kibillentheti, mint a mágnestűt a szög hegye. Itt nem elég a védés; itt állandó befolyásolás kel: érzékeny, okos következetes befolyásolás és pedig minden oldalról. Itt össze kell fogni mindenkinek, a kiket illet: szülők, testvérek, cselédtartók, cselédek, községi elöljárók, papok, városi kapitányok, az otthon vezetőinek és minden érző, érdeklődő okos embernek. Ha nem mindnyájan tartunk össze, ha nem folytonos a befolyásolás és ha nem elég tapintatos, egy túlerős befolyás félre-irányba terelheti a védencet. Hiába sajnálkozunk mi, hogy ennyi és ennyi elzüllik. A csapdába kevés kivétellel, máimaga ment bele. De az első indulás, az első lökés, az első érzelmi hullám, mely a képzelet utján önmagát indukálja, s ezt jól jegyezzük meg, nem ő tőle volt. Hiába mondjuk, hogy rosszak a cselédek. Nem mind lett magától rossz, s a mi rossz, az sem lett mindjárt rossz. Azt, hogy a rontó befolyásoknak ellen tudjon állani, hogy Önmagától tudjon a nehéz helyzetekben kibonyolódni : ezt a családnak, a társadalomnak és a volt. És különös, mégis azt látjuk, hogy mindezek éppen karácsonyi hangulatot keltenek, holott az igazi pásztor-thémának még csak a nyoma sincs meg? Ugyan lehet-e ezt zenei tekintetben komolyan venni ? Valószínű, hogy egy naiv zenészlélek — tán a XVI. században, lehet hogy még később — egy teljesen mellékes epizódot kiemelt a szent éj eseményeiből, hogy az akkori kor ízlése szerint zenével élénkítse a pásztorjátékok lefolyását, s ime az utókor ezen naiv kísérletnek már oly nagy, sőt természetfölötti fontosságot tulajdonit, hogy nem átalja még az angyalok karát is igénybe venni Ízléstelen zenéjének propagálására. Az angyalok kara — és furulyaszó ! Mennyei hangok — és dudaszó! Mily abszurd, mily durva kapocs! És vannak, vannak pedig sokan, akik a fülcsiklandó hatás kedvéért a karácsonyi örömök megnyilatkozásának ezen szánalmas karrikatúráját becsülik szeretik, sőt ápolják és gyakorolják! Elmélkedjünk csak egy kissé afölött, melyik a nemesebb, tisztább, szentebb karácsonyi hangulat: az-e, amely féktelen kitöréseivel nem az ének szövegében és ennek jelentőségében, hanem a furulyaszóban és a dudaszóban leli örömét, vagy az, amely a megváltás hajnalát a tiszta sziv örömével ájtatos énekben köszönti? A felelet nem lehet kétséges. Azzal, hogy egy kedvesnek talált régi szokás és izlés fölött pálcát törtem, sokakat kellemetlenül érinthetett a logikus kapcsolatban rejlő megdönthetlen igazság, mely ha első pillanatban sújt is, de csakhamar ellenérvek kovácsolására ösztönöz. Ebben is segítségükre kívánok lenni, s magam hozok kettő képviselőjének, a patronázsnak kell eszközölnie. Hogy pedig ez eszközölhető legyen, hogy hallgasson azok szavára, kik csak jót tanácsolnak neki, hogy bizalommal húzódjék azokhoz, kik érző szívvel viseltetnek iránta: arra az érzékre, arra a belátásra, bele kell nevelni a védenceket. Hogy pedig ezt eszközölhessük, hogy a társadalom minden tagja, tehát édes mindegyikünk üdvösen tudjon hatni e cél felé, arra magunkat kell belenevelnünk a társadalmi érzékbe. A patronázs mint intézmény maga elszigetelten áll, még részben gyenge talajon, de nekünk jel kell fognunk a krisztusi szándékot, hogy ilyen intézményeknek ne csak ott járjunk kezére, hol közvetlen érdekelve vagyunk, hanem ott is, hol azt a mi józan eszünk és keresztény szivünk sugallja az egész vonalon, hol embertársnak emeléséről, nemesítéséről van szó. Hogy a patronázs a napközi cseléd-otthon nélkül nem oldhatja meg teljesen feladatát, mint e lap előbbi száma véli, azt elhiszem. S hogy az esztergomit is az idők fejlődése és a körülmények kényszerítő ereje vaskövetkezetességgel ide fogja szorítani, azt előre látom. Ajtóstól azonban nem lehetett belerohanni; a többit a vezető irgalmas nővérek finom érzéke meg fogja oldani. Igy találkoztam én az én kezdőbetűs, kedves »Doppelgänger«-em (T. M.) nézeteivel e lapok hasábjain, azzal a különbséggel, hogy mig ő a keretekre és a formára állította be lelki szemei alkalmazkodását, én inkább a tartalomra és a szellemre kívántam a figyelmet felhivni. Dr. T. M. — Apponyi legújabb körrendelete. Apponyi Albert gróf kultuszminiszter e napokban fontos körrendeletet bocsátott ki az összes tanfelügyelőkhöz, egyházmegyei főhatóságokhoz és közigazgatási bizottságokhoz. A körrendelet a magyar nyelv kötelező oktatását tartalmazza a nem magyar tannyelvű iskolákban. A miniszteri rendelet ellen vétő tanítókra fegyelmi vár. Célja a rendeletnek, hogy a nem magyar anyanyelvű gyermek a népiskolában a magyar nyelvet annyira megtanulja, hogy a négy osztály elvégzése után gondolatait magyarul élőszóban és Írásban is ki tudja fejezni. Apponyi eme nagyfontosságú körrendeletében nincs jogtalanság, sőt a lehető legnagyobb igazságot tartalmazza, amennyiben Magyarországban csak a magyar nyelv tudásával lehet boldogulni. A nemzetiségek is örülhetnek, hogy anyanyelvükön kivül az állam nyelvét is kifogástalanul fogják beszélni, illetve ezen a nyelven írni. föl ellenérvet. A zenei tekintetben leghatalmasabb ellenérv ez: Ha a pasztorális jellegnek ily silány az alapja, honnét van az, hogy ennek egy egész irodalma fejlődhetett, mely nem egy klassikus, örökbecsű remeket mutathat föl, eltekintve attól, hogy számtalan pásztorai mise, offertorium, Tantum ergo stb. forog közkézen s általános használatnak örvend ? Megfelelek erre is. Az én fotografiakészletem csak a kath. templomokban észlelt tényeket és állapotokat rögzítette meg, E szempontból pedig nem habozom kijelenteni, hogy az ú. n. pásztoraimiséknek rigorose véve, legyen az bármily tökéllyel megszerkesztve zeneileg, nincs és nem lehet helye a templomban liturgikus célokra. 1. Mert jellege annyira pajzán, enyelgő, hogy komoly és fönséges eszmék festésére természeténél fogva alkalmatlan, 2. mert eredetéből kialakult célja nem szolgálja az egyházi zene érdekeit, mely Istentdicsőítő törekvésében nem keresheti azt, hogy a híveket szórakoztassa, játszi kedélyeskedésekkel kedvderítő élvezetet nyújtson, s ez által a szivet az Istennel való egyesülés eszméjétől elvonja, 3. mindenekfölött pedig azért, mert semmi tekintetben meg sem közelíti azt az ideált, amelyet az egyház sürget. Mindez azonban nem szolgálhat akadályul, hogy a pasztorális jelleg a világi zene terén egy határozott műfaj kialakítására ne vezessen. Sőt ép itt van meg csak igazában a tere, hogy élénk pajzánságával, az enyelgő jellegével, néha komikumba hajló színezésével a kedély felderítésére, szórakoztatására és igen kedves zenei élvezetek nyújtására alkalmat adjon. Itt nincs tilalom, itt nincs akadály,