ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-12-20 / 51. szám

illetőleg észrevételeimet s esetleges elfogadható ajánlataimat a leányvédelmet, vagyis inkább a cselédkérdést illetőleg megtehessem. Köztudomású dolog, hogy nem múlik el nap anélkül, hogy egyik-másik lap hasábjain ne olvasnók a lelketlen lélekkufárok viselt dolgait, kik itt, vagy amott hamis Ígéretekkel hálójukba kerítettek ismét egy — dehogy egy —, számtalan, áldozatra szánt bárányt. De még mennyi lehet a száma azoknak, akiknek nevét a homály, a titok fedi. Ugylátszik — ha a jelek nem csalnak — legújabban a Kis magyar Alföld magyarlakta vidékeit tűzte ki a bűnös banda szereplése helyéül. Az elemi csapások folytán beállott gazdasági válság s ennek nyomába lépő túlnagy elszegényedés mintegy kényszeríti a családfentartókat, a jobbmóduakat sem véve ki, hogy gyermekeiket, különösen leányaikat a közelfekvő, esetleg a körülmények következtében távoli városokba küldjék szolgálatba. A szülő, ki a városi erkölcsi sülyedést még nem ismeri, aggodalom nélkül, teljesen nyugodtan bocsátja útnak gyermekét idegenbe. Csak akkor ráncosodik homloka s telik keserűséggel szive, midőn az a hir jut fülébe, hogy gyermeke, kit keservesen nevelt fel, az erkölcstelenség hiénái közé akarva nem akarva keveredve, a hízelgő szavak folytán a lejtőre lép s már-már lefelé készül indulni. Mi falusi lelkészek sokszor vagyunk tanúi annak, hogy a szülő eget ostromló kifakadásokkal szórja az átkot nem éppen a csábitókra, hanem legtöbb esetben a szolgálatadóra, városra, no és ennek intéző köreire. Bizony sokszor meg is érdemlik. A szegény földmives ember lelki megrendülése után jön a szégyen, mint apának a fejére. A falu kerüli a fát is, melynek mérges a gyümölcse. Van szenzáció is. Öngyilkosság szerelmi bánatban ! Erről beszél a fáma hónapokig, nincs nyugalom az illető család körében; az utcára sem mernek kimozdulni, hisz ujjal mutatnak reájuk. A társadalom zúgolódik. Uton, útfélen másról sem beszélnek, mint: »nem kapunk cseledet«, — »nincs jóravaló cseléd«, — »csak cselédet ne kellene tartanom« stb. Tehát már ennyire jutottunk ! Szegény magyar cselédleány már nem vagy hűséges, nem vagy erkölcsös, nem biznak meg benned! Fájdalom ! van a kifakadásokban nagyon sok igazság ! De talán még találkozik öt igaz Szodoma és Gomorrhában! Ezek kedvéért megkegyelmez az Ur. Keresztény társadalom! a te kötelességed esdekelni s közreműködni, hogy a pusztulás be ne álljon ! Lélekmentés a jelszó! Leányvédelem a felhívó szózat! leborulva a padra, sirni kezdtem s mindig csak e két szó zúgott fejemben: »Rorate coeli . . .« Midőn ezt meghallottam, én is sirni kezdtem s anélkül, hogy bementem volna és tisztelegtem volna Novákéknál, fogtam a kalapom és szép csendesen, mint ahogy jöttem, elmentem. Miért is jöttem én ide épp most? Hogy szerencsétlen helyzetem jusson ismét eszembe ? . . . Szegény anyám mennyire igazad lett neked . . . Oh én szerencsétlen . . . Hisz, Nóvák bácsi, te az én történetemet mondtad el . . . de te már a helyes uton vagy ... de én . . . én. Ily gondolatok között csatangoltam végig a várost, de sehol nyugalmat nem találtam, mert bárhova is fordultam, minden dolog Nóvák bácsi elbeszélését és vele az én szerencsétlen életemet juttatta eszembe. Üldözött minden, a hideg, a fény, a harangszó, a sétáló közönség s a zene. Nyugodni akartam s lefeküdtem, de hasztalan. Hallottam az apácák énekét . . . szegény anyám intését és figyelmeztetését . . . láttam őt, amint érettem Isten előtt könyörög . . . láttam a bűn szellemét . . . hallottam gúnyos, kárörvendő kacagását, mely sokáig ott zúgott fülemben, mig végre elernyedve s elkábulva feküdtem ágyamon. Nemsokára harangzúgás ébresztett fel kábultságomból. Felugortam ágyamból, mintha valaki üldözött volna. Indulok, megyek, rohanok megtört lélekkel a harangzúgás kiinduló pontja felé, mig végre is elértem a templomba, hol már bizony sokan várták a »Rorate« kezdetét. De nem kellett sokáig várni, midőn az orgona kísérete mellett felhangzott a »Rorate coeli«, mit én megilletődve, nyugodtságomat visszanyerve, a bánat örömkönnyei között hallgattam s mondogattam magamban: »Rorate... rorate.« B. F. Ime ismét előtted áll egy patronázs, melynek célja a lélekmentés! Elvárja tőled, hogy közreműködői! A legfőbb közreműködés abban áll, hogy cselédeidet vasár- és ünnepnapokon ne az utcára, hanem az egylet helyiségébe küldjed, ahol felügyelet alatt csak jót s hasznosat tanulhatnak. Igy aztán lélekben megerősödve, sok panasznak szakad vége. Továbbá házadban ne türj meg ragadozó farkasokat, kik a bárányt ha nem is rabolják el, de megrontják. Légy rajta, hogy cseléded ne feledkezzék meg az Istenről s ne hanyagolja el vallási kötelességét. Mindaddig, mig maga a munkaadó, a jóravaló gazdaasszony nem barátkozik meg azzal a gondolattal, hogy ő tulajdonképen cselédjének szülőhelyettese, mondjuk anyja, addig hiába minden buzgó törekvés a lélekmentésre, a leányvédelemre, még ha ezer patronázs áll is fenn. De bocsánat! A patronázs kell, hogy célt érjen ! Fog is szép eredményt elérni, ha a cselédtartókkal vállvetve fog működni s ha figyelembe veszi továbbá a fontos tényezőket, melyek őt munkájában nemes szivvel támogatni fogják. Nagyon ajánlatos dolog volna, ha a patronázs először érintkezésbe lépne az Esztergom környékén működő ifjúsági egyesületekkel, illetőleg azok elnökeivel, akik minden bizonyára felvilágositást adhatnának arról neki, hogy hányan, kik és hol léptek szolgálatba. Sőt azt hiszem, az egyesületből való eltávozás előtt minden ifjúsági egyesületi elnök lelkiismeretbeli kötelességének tartaná a távozó tagokat arra buzdítani, hogy a patronázsnál már a szolgálat első vasárnapján jelentkezzenek. A mi egyesületünk máris elhatározta, hogy ajánló levelet ad távozó tagjainak, hogy a patronázs védelme alá kerülhessenek. Ahol esetleg ifjúsági (leány) egyesület nem állana, ott ugyanazt a patronázs kérelmére a község plébánosa nagyon szivesen elvégezné, hisz ha másként nem is, de a szószékről hívhatná fel ugy a szülők, mint a szolgálatba menők figyelmét a patronázsra. Egy másik fontos körülmény, amelyre a patronázs figyelmét kívánnám felhivni, az, hogy valami módozatot találna arra nézve, miként lehetne elhelyezni a jóravaló, becsületes egyleti tagokat szolgálatra Esztergomban. Talán a legszükségesebb volna az, ha a patronázs védnöksége alatt egy cseléd- (leány) elhelyező iroda létesülne, ahová az írásbeli megkeresések intéztetnének arra nézve, hogy hol, melyik jóravaló keresztény családnál kaphatna elhelyezést bizonyos korú, képzett, nem képzett stb. cseléd, s mely időtől fogva. A harmadik, amit a nemesszivü intézmény figyelmébe ajánlanék, az volna, hogy a védelme alatt álló cselédleányok valláserkölcsi életét ellenőrizné annyiban, vájjon az illető családnál, ahol szolgálatban van, engedtetlk-e idő a cselédnek a vallási kötelmek gyakorlására s nem-e fenyegeti ott még távolból sem őket az erkölcsi züllés. Hogy mennyire kívánatos mindezeket figyelembe venni s igy célt érni, mutatja a saját tapasztalatom. Pozsonyban lelkészkedtem öt éven át s igy a cselédotthon intézetnek is lelkésze voltam. Ä megnyitás utáni hónapokban sem lehetett 2—3 cselédleánynál többet látni az intézetben, noha az 50 cseléd számára is nyújt otthont. Midőn azonban O Eminenciájához fordultam, kérvén kegyes Urunkat, hogy méltóztassék azt körlevélileg ajánlani a főtiszt, lelkészkedő papság figyelmébe, hogy a szószékről hirdessék ki a szülőknek s a szolgálatot kereső cselédeknek, hogy elkerülve a sok rosszakaratú cselédszerzőt, ott jelentkezzenek : csakhamar megtelt az otthon, ahol minden ügyesbajos dolgát elintézték az intézetet vezető kedves keresztnővérek. De más tapasztalatom is van. Községünkben megalapítván az ifjúsági (legény, leány) egyesületet, kihirdettem, hogy ha valaki az egyesületből eltávozva, szolgálatba készül menni idegenbe, az jelentkezzék az elnökségnél, hogy mint egyleti tag a különféle városokban létező ifjúsági egyesületekbe ugyancsak felvétessék. Jelentkeztek. S igy az itteni ifjúsági egyesület által kiállított bizonyítvány folytán másutt is felvétettek s szorgalmas látogatói azoknak a távolban is. Sőt mondhatom, hogy lelkészeikről sem feledkeznek meg, mivel hálálkodó soraikkal gyakran felkeresnek. De az ifjúsági egyesület is rajta van, hogy a távolban szolgálatot tevő tagjai után, ha kell, még sorok utján is tudakozódik s hathatós véde lembe veszi őket. Csak igy várhat egy intézmény, egy egy< sülét igazi eredményt s csak igy, kellő gondozí mellett teremhet egy fa jó gyümölcsöt. Ad' Isten, hogy az esztergomi patronázs védelme ala üde legyen a virág, a haza ifjúsága! T. M. A pilismaróti csendélet erőforrásai. Pilismaróton négy korlátlan és három ko latolt italmérési engedély van. Hét helyen züll tehát a nép. Hétfejű sárkánynak esik tehát áld zatul az ősi vagyon, az ősi erkölcs. Ezen korlátolt italmérésekben igen soksz* van bálengedély kiadva, melyben nyíltan ki Vc téve, hogy a fiatalság meddig mulathat, de záróra betartva soha nincsen. Mikor pl. a mulatságot a központi főszolg birói hivatal 12 óráig engedélyezi, a korcsmákb; reggelig szól a zene. Az orgiák határtalanok. S olyan eset is volt már, hogy a bált a helyhatósí éjfélután egyig véleményezte és ennek dacára központi főszolgabírói hivataltól az engedély éji után 4-ig lett megadva. Mi okból történhetett igy ? Nem tudjuk, de szerfelett csodálkozunk rajt A fiatalság még ezzel sem elégszik me hanem összefogódzkodva reggel 8, sőt még órakor is ődöng és ordit az utcán. Természetes* ilyenkor nemcsak botránkoztatják a munka ut; járó-kelőket, hanem megtámadnak az utcán mi denkit, ki velük szemben találkozik, felforgatn, mindeneket, miket az utcán fekve találnak. Jaj annak a leányzónak, kit esetleg dol szemközt vezet. Itt el sem mondható bántalma ban, szemérmetlen érintésekben részesül. Mindez szabadon, nyíltan az utcán történi. Történik pedig olyan fiatalság munkájából, me nek tagjai a 15—17 évesek sorából kerülnek Hallatlan, páratlan züllés történik nálunk, 113 helyen egy-egy parasztbál után. Teljes lehetetlenség, hogy ezt a helyhatós ne tudná, hiszen annak is van szeme, látnia kelle Tesz-e valamit ? Interpelláltuk már egyszer emiatt a közs< birót, ki válaszolta: »Uram nem birok veli mert a szülők adják az orgiákhoz az engedél oltalmat és pénzt. Még engem is megfenyegett a minap, azt mondván, hogyha a biró úr n< áll odább, akkor leütjük.« Különösen legény közöttük egy pár, kikn szülei talán sohasem viseltek községi terhek* kiknek semmi vagyonuk sincsen ; kik hetvenked szokták mondogatni: »Mit vesznek rajtam? becsukat a szolgabiró, kialszom magamat.« Ilyeneknek ad menedéket a korcsma ; ilyent nek ad bálengedélyt a központi hatóság ! ? Egy-egy bál alkalmával a község egy n és egy éjjel teljesen ki van szolgáltatva a rak( cátlan gyerkőcök inzultusai, rendháboritásains Hol itt a hiba ? Gondoltuk már, hogy ezen nagymérvű eldi vulásnak oka a helyhatóság erélytelenségéb keresendő. Mondják ezt sokan, de mi ezt m állítjuk, habár látni kényszerülünk, hogy az ei illetékes és kötelezett helyhatósági tagok s esetben szerfelett lanyhán járnak el. Ezen igazs kijelentése mellett, szivesen vagyunk a nagy ny vánosság előtt anyiban beismerésben, hogy va mit mégis csak tesznek, de az ügy nagyo erélyt követel, ez egyszer tagadhatatlan. A bálengedélyek számát kellene reduká' és mikor megadatik, kellő biztosítékokról kelle gondoskodni. Ki kellene mondani, illetve az en£ délyt ki kellene a községben doboltatni, hogy, az ifjúság nem fogja magát a rendhez szorít egy esztendőre, büntetésből a bálengedélyt m fogják tőlük vonni. Azonkívül a bálengedély z; óráit is szigorúan kellene betartatni és ha ez; szemben visszaélés történnék, a bálrendező bizo ságot a hűvösre kellene behívni; a vagyonosa bakát pénzbirsággal kellene sújtani, a korcsmárc pedig a vármegyei szabályrendelet értelméb a legnagyobb megengedett 200 kor. pénzbirsá gal kellene sújtani. Mi nem tudjuk, hogy ilyen visszaélések központba be lesznek-e jelentve ? Példát kellene statuálni. A minap egyik pilismaróti lakost megbü tették 5 koronára azért, mert a teherkocsijáról tulajdonos neve letörött. Mennyire lesz büntet' az a korcsmáros, ki dacolva a vármegyei szabál rendelettel, egy község családi boldogságát, pc gárait teszi tönkre, s ki a legdurvább mód( nemzetietlen munkát végez, mert saját anya