ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908
1908-11-08 / 45. szám
Pfalcz Józsefné úrnők, Beöthy Klárika, Salamon Etelka, Vayand Ilonka és Pfalcz Gabi urleányok. A templomokban és mindenütt megemlékeztek a halottakról. A helybeli főszékesegyházban Dombay Nárcisz bencés tanár mondott lelkes, szép beszédet a halottak iránti kötelességeink mikénti teljesítéséről, a beszédet követő szertartást a kupola alatt felállított ravatalnál pedig Graeffel János prelátus-kanonok végezte. Másnap halottak napján d. e. 9 órakor ünnepélyes rekviem tartatott, melyet Rajner Lajos dr. püspök celebrált, a főszékesegyházi énekkar pedig megható Missa de Requiem-et és Liberát énekelt a kóruson kiváló karnagyának, Kersch Ferencnek vezetésével. * Plébános-prezentálás. Az eszt. főkáptalan mint kegyúr, f. hó 3-án tartott rendes tanácsülésében a bozóki plébániára Mischák István zsitvaapáti káplánt, a dömösire pedig Méhes Károly albaári plébánost prezentálta O Eminenciájának kinevezés, illetve megerősítés céljából. * A keresztény szeretet országos gyermekvédő műve e. egyesület köréből. Az egyesület javára a lefolyt héten a következő összegek érkeztek be: Lovag Mattyasovszky Lajos egyesületi elnökhelyettes, alapitó tagtól 100 korona, Magos Sándor, Magos Sándorné és Virsik János rendes tagoktól 6 korona, Keszthelyi Károly, dr. Szlávy Elemér és Lieb Jenő pártoló tagoktól 3 korona, a jakabfalvai hivek gyűjtéséből 8 korona 92 fillér, Berta József, Cherny N. és Fülöp Ferenctől 60 fillér. Összesen tehát 118 korona 52 fillér összeggel gyarapodott az egyesület vagyona. * Örökzöld levelek a jótékonyság koszorújába. A vizivárosi zárda a mindinkább nagyobb számmal jelentkező növendékek és az előrehaladott oktatásügy fokozódó követelményei folytán kibővítésre szorul, azért e célra mélt. dr. Rajner Lajos érs. helynök úr jóváhagyásával a zárdatemplom közvetlen közelében levő Haudinger-féle házat megvettük. A megvételhez nagylelkű adakozással a következő jótevők voltak kegyesek hozzájárulni: dr. Rajner Lajos püspök, érs. helynök úr. Graeffel János, megb. Vézinger Károly, Molnár János prelátus-kanonok urak 1000—1000 kor., dr. Kohl Medárd püspök úr, megb. Simor Teréz 500—500 kor., Bogisich Mihály püspök úr és az Esztergomi Takarékpénztár 400—400 kor., Blümelhuber Ferenc, Venczell Antal, Klinda Teofil és Brühl József prelátus-kanonok urak 200—200 kor., Lollok Lénárd és Andor György prelátus-kanonok urak 100— 100 korona. Ezenkívül a mélt. ft. Székesfőkáptalan jótékony-alapból 4000 koronát volt kegyes kiutalványozni. Hálás köszönetemet fejezem ki ezúton is a kegyes jótevőknek ; szálljon rájuk az Ur bő áldása! És mivel a befolyt összeghez kénytelenek voltunk még iö ezer koronás kölcsönt felvenni és igy most a nagy kamat és adósság törlesztésével kínlódunk, azért esdve kérem Isten nagy lelkeit, kiket az Ég némi felesleggel, irgalmas szivvel megáldott, nyújtsanak még egyegy örökzöld levélkét a jótékonyság koszorújába. Benkő Szeréna, főnöknő. * Tiltakozás. A budapesti esperesi kerület papsága őszi közgyűlésén erélyesen tiltakozott a protestánsok illetéktelen beavatkozása ellen. A jegyzőkönyvnek erre vonatkozó része igy szól; »Kivonat a budapesti esperesi kerület lelkészkedő papságának dr. Ott Ádám apát, kerületi esperes elnöklete alatt tartott őszi közgyűlésének jegyzőkönyvéből. 3. Elnök megemlékezik azon méltatlan támadásokról és sértésekről, melyekkel a protestánsok gyűléseiken ujabb időben a kath. anyaszentegyházat illetik. A kerület papsága nem keresi a viszályt, de azokat a támadásokat, melyeket a kath. házassági jogrendet szabályozó »Ne temere« breve kapcsán az egyház ellen intéznek, iogos felháborodással és megbotránkozással visszatitasitja és az egyház beléletébe való illetéktelen, tolakodó beavatkozásnak minősül. Mi — úgymond — teljes bizalommal vagyunk a magyar püspöki kar iránt, amely ebben az ügyben egyedül illetékes. — Az elnök szavai általános viszhangra találtak s a gyűlés egyhangúlag a következő tiltakozó határozatot hozta: »A budapesti esperesi kerület lelkészkedő papsága megütközéssel látja azokat a támadásokat, melyeket a »Ne temere« breve kapcsán a protestánsok — beavatkozván az egyház legbelsőbb ügyeibe — az egyház ellen intéznek. A kerületi papság tehát férfias határozottsággal tiltakozik ezen jogosulatlan támadások, valamint az egyház belső ügyeibe való illetéktelen beavatkozás eilen.« Egyúttal Kanter Károly prelátus indítványa folytán elhatározza, hogy ezen tiltakozás hirlapilag is közöltessék.« * Eucharisztikus értekezlet Balassagyarmaton. Az Orsz. Eucharisztikus Társulat és a Budapesti Központi Oltáregylet ig08. november hó 12-én Balassagyarmaton, a városház nagytermében eucharisztikus értekezletetrendeznek,melyre a főtisztelendő papságot tisztelettel meghívja a rendező bizottság. Sorrend: Délelőtt 10 órakor a plébániai templomban szentmise, melyet dr. Kohl Medárd samosatai fsz. püspök végez. V2 11 órakor értekezlet a városház dísztermében a következő tárgysorozattal: Elnöki megnyitó. Tartja dr. Kohl Medárd püspök. Sz. Ágoston a mindennapi sz. áldozásról. Előadja dr. Andor -György esztergomi prelátus kanonok. Az Oltáriszentség és a lelkipásztor. Előadja dr. Hanauer A. István a budapesti központi papnevelő intézet lelki igazgatója. Az Oltáregyletek felkarolása. Előadja dr. Galcsek György váci kanonok. Az Oltáriszentség és a gyermekek. Előadja dr. Beliczky János tb. pápai kamarás, a rozsnyói papnevelde aligazgatója. A népmissiók. Előadja dr. Várady Árpád sebenicoi v. püspök, miniszteri tanácsos. Esetleges indítványok. D. u. 1 órakor közebéd a »Zrinyi« dísztermében. V2 3 órakor a budapesti Oltáregyesület balassagyarmati fiókjának megalakulása a városház nagytermében. Tárgysorozata : Az Oltáriszentség. Előadja dr. Glattfelder Gyula tb. pápai káplán. Az Oltáregylet. Előadja Kanter Károly pápai prelátus, a kir. várpalota plébánosa. A lelki gyakorlatok. Előadja dr. Várady Árpád püspök. Délután 4 órakor ünnepélyes szentségimádás, mely alkalommal dr. Glattfelder Gyula szentbeszédet tart. Utána a litániát dr. Kohl Medárd püspök végzi. * A vörheny-járvány Esztergom fölött. Ugy is lehetne kezdeni, hogy: Esztergomban kidobolták . . . , ha a dolog' a gyermekekre és a szülőkre egyaránt oly komoly nem volna. A sok intézkedésnek végre is dobszó vetett véget és most már nagyobb ifjúságunk megint jár iskolába. Ezzel a hullámvonalon felfelé tartunk tehát. A járvány itt is, ott is, előttünk is, mellettünk is jelentkezik az országban. Mi látjuk, hogy nem mi vagyunk és leszünk az egyedüliek és az aléltságból az ocsudásba, a megrettenésből a higgadtabb gondolkozásba térünk át. Annyi volt a vélemény és annyi volt az intézkedés hirtelenül, hamarosan és részlegesen, hogy együttesen és utólag nézve a dolgokat, a tervszerűség, egyöntetűség és a határozottság nem teljes jelenlétét teszik reánk. Miért bizonytalan terminusokkal dolgozni, amikor 3—4 napi különbözettel pontos határidőket lehetett volna adni stb. De ez nem a mi dolgunk. Ami minket érdekel, az a mi provinciális észjárásunk. Mikor a magyar embernek nem izlik a pipa és a hideg leli: az anyjuk mindjárt azon kezdi a gyógyítást, hogy vájjon mi árthatott neki ? a megerőltetés-e vagy a megfázás ? Ha megvan az ok, megvan félig a gyógyítás — gondolja — és könnyebb a lelke. Vidéki társadalmi állásunkhoz képest mi is igy jártunk. Fél-, negyed- és nem-hivatalos orvosi és nem-orvosi véleményekkel kutatták a baj okát, fokát és módját. Eleinte egy nagyobb városbeli intézetet fogtak gyanúba; — mondják, orvosi elszólások alapján. Mikor aztán ez kiürült, akkor a másikat, mely még ki nem ürült. Egy laptársunk meglehetős objektiv cikkben ki is mondja a véleményt (orvosi információ alapján ?) hogy a járvány kezdete egy helybeli intézetben volt. Nem tudjuk, ez a vélemény mennyire objektiv; de ennél objektivebb a tény, hogy mikor abból az intézetből hivatalosan bejelentették a vörhenybetegedést: a Kis-Lévának nevezett városrészből már három megbetegedés volt. Hogy a kezdet kitörésének vájjon e városrész bűzhödt-poros területe kedvezett-e jobban, vagy az illető intézetnek tisztaságban fürdő berendezése: döntse el az orvosi és nem-orvosi objektiv vélemény. A chirurgust érdekelheti a góc fellelése, a belgyógyásznak általános legyöngülésnél nem sokat használ. Csak körül kell nézni és mindjárt konstatáljuk, hol a baj fészke: a kis-dunai poshadt viz, bűzhödt levegő, poros utca és ráadásul három hónapos szárazság: ime az egész város maga egy szerencsétlen járvány-fészek! Minden kárnak azonban megvan a maga haszna s ez lesz itt — a tanulság. * Főegyházmegyei hirek. P-raznovszky József pöstyéni plébános és Springer István dévényi plébános a nagyszombati szentszék tanácsosaivá neveztettek ki. — Plébánosok lettek: Laub Lajos budapest-ferencvárosi káplán Vámoson, Méhes Károly albaári plébános Dömösön, Necseszálek Károly bűrszentmiklósi adminisztrátor Burszentmiklóson és Rudroff Béla jókői plébános Récsén. — Idősb Varga József vámosi adminisztrátor Albaárra neveztetett ki adminisztrátornak. A jókői plébánia ideiglenes vezetésével dr. Ochaba János dejtei plébános bízatott meg. — Ltinz János fővárosi hitoktató Budapest-Ferencvárosra neveztetett ki segédlelkésznek. — Mika Ferenc dömösi adminisztrátor pedig hitoktató lett Budapesten. * A Kath. Népszövetség lelkes harcosa. Gramantik Ágost dacára, hogy mint nagytapolesányi kórházi lelkész óriási módon igénybe van véve, mégis majdnem minden vasárnapon kirándul némely plébániába a Kath. Népszövetség megalapítására. Az ő vonzó, szívhez és észhez egyaránt férkőző, jeles, szép beszédeivel még az elvakitott, pánszláv eszmékkel szatíráit helyeken is nagyszerűen boldogul. Igazi áldás a szegény nagytapolesányi hívekre nézve, hogy az ottani, mostan annyira szomorú viszonyok között ily derék, önfeláldozó apostoli lelkész van ott. (Beküldetett.) * A főkáptalani uradalom személyzetéből. Jaksich Dezső kovácsi intéző a kovácsi birtok bérbeadása után garbóc-bogdányi intézővé neveztetik ki, addig pedig az egy évre szabadságolt Steffanils Jenő intéző helyett Rajner János r. kasznár fogja kezelni a garbóc-bogdányi gazdaságot. * Tanitógyülés Párkányban. Mult lapunk zártakor kaptuk a következő hirt: A Párkány esperes-kerületi r. kath. tanitók egyesülete 1908. évi október hó 25-én d. e. 9 órakor Párkányban a r. k. népiskola egyik tantermében tartotta meg őszi rendes közgyűlését. A közgyűlést szentmise előzte meg. 1. Zlattnyánszky Ernő ker. esperes, egyházi elnök mindenekelőtt üdvözli Schweiz Vilmos kir. tanfelügyelőt, ki — tanújelét adva a kerület tanitói iránt mindenkor tanusitott szeretetének, s a tanitók egyesületi működése iránt való érdeklődésének, — a közgyűlésen szives örömmel volt jelen; — továbbá üdvözölvén a megjelent tagokat, megnyitó beszédében tekintettel Ö Szentsége X. Pius pápa 50 éves jubileumára, mint aktuális dolgot — felemlíti X. Pius pápa két körlevelét: a modern irány ellen, s a »Ne temere«-t, s ezzel kapcsolatban a pápák jótékony befolyását Magyarországra lelkes szavakban ecseteli. Az élénk tetszéssel fogadott beszéd után a jelenlevők elénekelték a pápai hymnust, melynek végeztével Kucsera Gyula kéméndi főtanitó, vil. elnök átvette az ülés vezetését. 2. A mult gyűlés jegyzőkönyvének felolvasása, helyesbítése s hitelesítése után 3. Szegő lózsef bényi tanitó — ez év elején elhunyt Zsákovits Ferenc bényi volt kántortanító felett tartott megható emlékbeszéde következett, amelyért a közgyűlés Szegőnek köszönetet mondott, s az emlékbeszéd megörökítés végett, a mult közgyűlési határozat értelmében jegyzőkönyvbe csatoltatott. 4. Tárgyaltatott a »Szepesi tanitói egyesület« felhívása egyesüleI I Sirolin Emeli az étvágyat és a testsúlyt, megszünteti a köhögést, váladékot, éjjeli izzadást. Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche" eredeti csomagolást. F. Hoffmann-La Roche & Co. Basel s