ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-11-01 / 44. szám

mond —- nincs más orvosság, mint megérteni a harcias, hivó szózatot: vége a nembánomságnak, egy táborba kell sorakozni ügyeink megvédésére. A folytonos éljenzéssel megszakitott beszéd után még Schottert Antal ottani kántortanító intézett a péliekhez egy pár lelkesítő szót, kimutatván, hogy mily áldásos intézmény a Népszövetség. Nem kell sajnálni azt a koronát, mert azon egy korona fejében rengeteg sok haszon háramlik a Népszövetség tagjaira. Azután ajánlotta az »Uj Lap«, továbbá a »Neppart« és a »Kresfan« pár­tolását. A gyújtó beszédek hatása alatt mindjárt 30-an jelentkeztek beiratkozásra. Helyi igazgatóvá a plébánost választották meg. Legközelebb ismét tartanak gyűlést. * Kiss szerencséje nagy! Köztudomású, hogy a m. kir. osztálysorsjáték tervezete a leg­kedvezőbb nyerési esélyeket nyújtja. Nagy nyere­mények mellett számos kisebb nyeremények vannak és különösen az, hogy a fele a kibocsátott sorsjegyeknek — tehát minden második — nyer, az oka, hogy a nagyközönség minden rétege kipróbálja szerencséjét. Ezer és ezer ember lett ily módon szegényből gazdaggá. Az uj sorsjáték I. osztályának húzása november 19. és 21-én lesz. Tegyen szerencsekisérletet és vásároljon sorsjegyet az előnyösen ismert Kiss bankházában (Budapest, Kossuth Lajos-utca 13.), mert pontosan és lelkiismeretesen szolgálja ki vevőit és mert Kiss szerencséje nagy. * Tüdőbajos gyermekek gyógykezelését felette megnehezítette az orvosoknak az a körül­mény, hogy a tudomány eddigelé nem rendelkezett oly gyógyhatású szerrel, amelyet gyermekeknek adhattak volna. Az utálatos creosot-preparatumok, melyeket felnőttek is csak nagy megerőltetéssel esznek, gyermekeknél nem használhatók. A »Sirolin-Roche« bevezetésével azonban már itt is alaposan segítettek. »Sirolin-Roche« a gyógy­tárakban kapható, jó szagú és kellemes izű szirup­melyet a gyermekek szivesen vesznek és meg­emésztik. Ezen szer gyógyhatása számos előkelő gyermekorvos nyilatkozata szerint minden két­ségen tölül áll. A lesoványodott, sápadt kicsinyek már rövid használat után jó étvágyat és piros pozsgás arcszint kapnak. Minden gyógyszertár­ban kapható. * Népmozgalmi statisztika. Esztergomban, az állami anyakönyvi hivatal adatai szerint 1908. október 25-től november i-ig. Születtek: Artner Margit Johanna r. kath. tientessegéd leánya, — Raczkó Lajos r. k. tehe­nes fia, — Gyurcsovits Mária r. k. kocsis leánya, — Schmidt János r. k. földm. fia, — Fiala Lajos '. k. napszámos fia, — Ligeti Rozália r. k. vin­cellér leánya, — Bellovits (fiú) primási gazdatiszt lalvaszül. fia, — Marmorstein Rezső izr. péksegéd fia, — Szabó Lajos r. k. földm. fia. Házasságot kötöttek: Stámusz István r. k. földm. és Markus Modesztina r. k. házi cseléd Esztergom, — dr. Kelemen Béla Ödön r. k. ügy­véd és Helc Gizella Antónia Aglája r. k. Eszter­gom, — Dudás Ignác r. k. téglagyári munkás és Lenes Terézia r. k. Esztergom, — Kopcsányi fózsef Mihály r. k. férfiszabó-segéd és Vichor Erzsébet (özv.) r. k. varrónő Esztergom. Meghaltak: Özv. Szabó Józsefné Tátus Er­zsébet r. k. 73 éves (aggkór) — özv. Erős Ist­vánné Trexler Erzsébet r. k. 70 éves (id. tüdő­hurut), — Petróczi Jánosné Major Terézia r. k. 29 éves (gégegümőkór). Szerkesztői üzenetek. Ty. A számokat útnak indítottuk. Többel nem szol­gálhatunk, mert mind elfogytak. — Cs. A. Szivesen irtuk volna le a sorokat, csakhogy — sajnos — olvashatatlanok voltak. Csak a lényeget sikerült kibetűznünk. Jövőre inkább kevesebbet, de olvashatót! Üdvözlet! — K. M. Mikor jön a válasz? — Többeknek a jövő számban Főszerkesztő: PAUER KÁROLY. Felelős szerkesztő : DVIHALLY GÉZA. N y i 1 t-t é r. Köszönetnyilvánítás. István fiam halálozása alkalmából a jóleső részvét oly mérvű megnyilatkozását kaptuk, hogy egyenként arra választ adni képesek nem vagyunk. Ez uton köszönjük meg tehát mindenkinek megemlékezését. Hálásan köszönjük különösen nagy­ságos Guzsvenitz Vilmos igazgató urnák, a tanítóképezde tanári karának és ifjúságának jóságát. Esztergom, 1908. év okt. hó 25-én. Bánfl Károly, kir. adótárnok és családja. 10307/1908. tkvi szám. Árverési hirdetményi kivonat. Az esztergomi kir. járásbiróság mint telek­könyvi hatóság közhirré teszi, hogy az esztergom­megyei párkányi takarékpénztár végrehajtatónak Mészáros Péterné Fekete Rozália, kiskorú Mé­száros Anna, Ignácz, András és Péter végrehaj­tást szenvedett elleni 1230 korona tőkekövetelé­sének, ennek 1907. szeptember hó 13. napjától számítandó 8°/o-os kamata, 70 korona 16 fillér per, 26 korona 40 fillér árverés kérelmezési költ­ségek kielégitése iránti végrehajtási ügyében a komáromi kir. törvényszék kerületéhez tartozó esztergomi kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóság területén, a kőhidgyarmati határban fekvő, a kőhidgyarmati 754 számú betétben A. I. 1. 4. sor 2875/3, 2880/2. hrszám alatt Mészáros Péterné Fekete Róza, kiskorú Mészáros Anna, Ignácz és András tulajdonául velvett alájáró dűlői szántóra 379 korona, a II. I—II. sor 3076, 3077/1,3790/1, 4291/2, 4292/2, 4515/2, 4713/2, 47H, 4715» 5578/2, 5579. hrszám alatt ugyanazok tulajdonául felvett úrbéri birtokra 1030 korona, a III. 1—2 sorszám alatt felvett 6/1608. rész legelő és 6/1636. rész erdő illetőségre 310 korona, az I. 3569. hrszámu bugarasi szántójukra 9 korona, az f 2. sor 3570 hrszámu bugarasi szántójukra 104 korona, Mészáros Péterné Fekete Rózának a kőhidgyar­mati 1099. számú betétben A. I. 1—2. sor, 2876, 2878. hrszám alatt felvett 39/a népsorszámu házára és közös udvarára 320 korona kikiáltási árban az árverés az 1881. 90. t. c. 156. §-ának alkalmazásával 6294/908. és 7654/908. szám alatt elrendeltetvén, az árverés ujabb határidejéül 1908. évi november hó 26. napjának délelőtti 10 Óráját Kőhidgyarmat község házában kitűzte azzal, hogy ugyanekkor a fentjelzett ingatlanok a kikiáltási áron alul is el fognak adatni. Bánatpénzül az ingatlanok kikiáltási árának io°/o-a teendő le. Árverezni szándékozók a bánat­pénzt készpénzben vagy óvadék képes értékpa­pírban tartoznak a kiküldött kezeihez letenni vagy annak a bíróságnál történt előzetes elhe­lyezéséről szóló elismervényt átadni. A vételár 3 egyenlő részletben 3 hónap alatt fizetendő az árverés napjától számított 5 °/o-os kamattal. Az egyidejűleg kibocsájtott árverési feltéte­leket a hivatalos órák alatt ezen telekkönyvi hatóságnál és Kőhidgyarmat község házánál a hirdetmények között meg lehet tekinteni. Esztergom, 1908. október 2-án. Környey Imre, kir. járásbiró. 9808/1908. tkvi szám. Árverési hirdetményi kivonat. Az esztergomi kir. járásbiróság mint telek­könyvi hatóság közhirré teszi, hogy Kovács Fe­renc és Bartal Máté végrehajtatónak, Kovács Katalin Nyitrai Bálintné, kiskorú Kovács János, Péter, Ferenc, Rafael végrehajtást szenvedett el­leni 635 korona tőke követelésének, ennek 1907. évi febr. hó 7. napjától számítandó 5°/o-os kamata, 58 korona 45 fillér per, 17 korona 60 fillér végre­hajtási és ezúttal megállapított 22 korona 40 fil­lér árverés kérelmezési költségének kielégitése iránti végrehajtási ügyében a komáromi kir. tör­vényszék kerületéhez tartozó esztergomi kir. já­rásbiróság mint telekkönyvi hatóság területén Magyarszőgyén község határában fekvő a ma­gyarszőgyéni 485. sz. tkvi betétben A. I. 1—7. 3437/2, 3438/2, 3439/2, 3440/2, 4791/1. hrsz. nyi­lasok dűlői szántó, rét, erdő valamint 4/1612. rész legelő és 4/1628. rész erdő illetőségnek kiskorú Kovács János, Péter, Ferenc, Rafael nevén álló 4/5-öd részére 1806 korona kikiáltási árban az árverés elrendeltetvén, az árverés határidejéül 1908. évi november hó 19. napjának délelőtti 10 óráját Szőgyén község házához kitűzte azzal, hogy ugyanekkor a fentjelzett ingatlanok a becsár 2/3 részén alul nem fog eladatni, ha pedig a ki­kiáltási ára fokozatos leszállítása következtében a legalacsonyabb árt elérő igéret nem tétetik, az árverés felfüggesztetik. Bánatpénzül az ingatlan kikiáltási árának 10%-a teendő le. Árverezni szándékozók a bánat­pénzt készpénzben vagy óvadékképes értékpapír­ban a kiküldött kezeihez le tartoznak tenni vagy annak a bíróságnál történt előzetes elhelyezésé­ről szóló elismervényt átadni, s a kikiáltási áron felül tett magasabb igéret tétele esetén a bánat­pénzt az általa igért ár ugyanannyi %-ig kiegé­szíteni, különben az árverésen többé részt nem vehet. A kincstár mint árverelő nem köteles bá­natpénzt letenni. A vételár 3 egyenlő részletben 3 hónap alatt fizetendő az árverés napjától számított 5%-os kamattal. Az egyidejűleg kibocsájtott árverési feltéte­leket a hivatalos órák alatt ezen telekkönyvi hatóságnál és Szőgyén község házánál a hirdet­mények között meg lehet tekinteni. Esztergom, 1908. évi szept. hó 21. napján. Környey Imre, kir. járásbiró, 1908. Ö. I. 71/24. szám. Árverési hirdetmény. Alulirt kir. járásbiróság ezennel közzé teszi, hogy az esztergomi kir. járásbiróság 1908. Ö. I. 71/24. számú végzésével néhai Koksa Tivadar volt esztergomi lakos hagyatéka ügyében az árverés elrendeltetvén, annak Esz­tergomban, Kossuth Lajos utca 15. szám alatt leendő megtartására határidőül 1908. évi no­vember hó 3. napjának d e. 10 órája ki­tüzetik, amikor az 565 kor. 60 fillérre becsült hagyatéki ingóságok a legtöbbet ígérőnek kész­pénz fizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Kelt Esztergomban, 1908. évi október hó 28. napján. Az esztergomi kir. járásbiróság. Forgách, kir. járásbiró. PÁSZTOR JÓZSEF papi és polgári szabó Esztergom, Jókai-utca 20. Koszit legfinomabb honi és külföldi szövetekből papi öltönyöket M és polgári ruhákat a legpontosabb kivitel­ben, jutányos áron. = Gazdag választékú minta­kártyák papi öltöny szöve­tekből rendelkezésre állanak.

Next

/
Thumbnails
Contents