ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-10-18 / 42. szám

gató és zsidóliberális sajtó diadalmasan törtet előre. Bárcsak minden kath. magyar ember megértené X. Pius, a nagy kath. sajtóbarát szavait és a lehető legerélyesebben küzdene az ellenséges sajtó ellen. Ki tollal szellemileg, ki anyagilag a kath. lapok támogatásával, előfizetésével. Fájdalommal kell konstatálnunk •— s ez a szomorú tény ismét nagyon fáj Szentséges Atyánknak — hogy a kath. sajtó körében kevés jóbarátunk van, de annál több ellenségünk. Tiz millió katholikus van Magyarországon és mégis mit veszünk észre? Azt, hogy bár jóval nagyobb felét képezzük a haza összes lakosságának, azért mégsem tudjuk kivinni azt, amit akarunk. Nem tudjuk diadalra juttatni a kath. sajtót, mert nincs bennünk egységes akarat és az a tudat, hogy Magyarországnak kereszténynek kell maradnia. Keresztény pedig akkor lesz, ha sajtója is keresztény lesz. A katholikusok nagy része — tisztelet a kivételnek — országszerte olyan sajtót támogat, mely a szabadkőműveseknek, a zsidóknak, a racionalistáknak, a szociáldemokratáknak tömjénez s az erkölcsöt meg az erényt teljesen kiküszöböli kebeléből. Sokan viszont gyávák, félnek az »ultramontan,« a »reakcionarius« kifejezésektől, ha kath. lapot vesznek kezükbe. Ki hitte volna, hogy lesz idö, mikor ilyen cimekkel tüntetik ki majd az igazi katholikusokat. De minket ezek a megtisztelő cimek el ne tántorítsanak igazunktól. A pápa bátorit, buzdít: hirlapirók harcoljatok! Teljesítsük tehát leghőbb kívánságát! A kath. sajtó hivatása megvédelmezni jogainkat, megerősíteni minket keresztény erényeink gyakorlatában és visszavívni jogainkat, amelyek bennünket megilletnek. Ha gyenge is ez a sajtó, az ne csüggesszen el, mert hiszen ha a közelmúltba nézünk vissza, még ennyi se volt. Minél jobban támogatjuk anyagilag és szellemileg, annál erösebb, annál jelentékenyebb lesz ez a sajtó. Mindenekelőtt azonban vonjuk meg minden anyagi és szellemi támogatásunkat a velünk ellenséges sajtótól. Mit szóljon a világi ember, ha pl. észreveszi, hogy egy kath. papnak — legyen az akár püspök, akár kanonok, 3. Borbála. Benyitott, akarom mondani berontott hozzám a télen egy csúnya, bozontos cigány. Olyan robajjal jött és olyan lármával, hogy az első pillanatban azt hittem, tűz van, vagy emberhalál. Mögötte még vagy öten szorongtak. De már aki áldója van az apátoknak, ide be nem jöttök! — Mi baj ? — kérdem a folyosón. — Megfagy, kezsit lábát csókulom. — Kicsoda? Az egyik cigányasszony ellebbentette a nagy kendőjét és egy rongyokba pólyázott kis porontyot nyújtogatott felém. — Hamar, kenyergem, —• siránkozott az asszony. — Mit akartok vele? — Kerestelni, áldja meg a bessei sent Anna. — Mindjárt megfagy, — igy az a bizonyos fentirt cigány. Kapom a bögrét, hogy majd igy hamarjában megkeresztelem, ha már a szükség igy kívánja. — Megyek a fésolgabiróhozs Marótra! — lármázott az egyik. — Azs Isten házsába! — rimánkodott a másik. Jó. Mentünk. Ott a cigányok hangosan mondták a Miatyánkot. Közben az egyik a márványlapokat csókolgatta, a másik hányta magára a kereszteket, a harmadik a templom közepén összetett kezekkel borzasztó ájtatosan imádkozott. Az asszony, aki a gyermeket tartotta, meg még egy asszony és a koma felálltak előttem. A többi ott fohászkodott a szűz Mária perselye közelében. plébános vagy káplán — az asztalán mindenféle lap található (Budapesti Hirlap, Pesti Hirlap, Budapest, Pesti Napló, Egyetértés, Magyar Hirlap, Az Újság, A Nap, stb.), csak a kath. Uj Lap és az Alkotmány nem. Vannak akik még revolverlapokat is járatnak, olyanokat, melyek nemcsak a katholicizmust, hanem magát a papságot is gyalázzák! A prímásról ugy irnak, mint valami gonosztevőről, árulóról, irályuk pedig olyan, mint a legutolsó szeméthordóé. Nem botrány ez? Nem kell messze mennünk. Van egy város, ahol kora reggel csak úgy titokban becsúsztatják az egyes egyházi férfiak kapui alá a keresztényellenes, szociáldemokrata irányú revolverlapot. Kérdem, minő szemmel nézne Ö Szentsége az ilyen katholikusokra, legyenek azok akár egyházi, akár világi férfiak?! Ime, ök katholikusoknak vallják magukat és katholikusellenes lapokat járatnak, olvasnak! Minő szégyenletes eljárás! Hiába, mig teljes bucsut nem mondunk a liberális lapoknak és a kloakás leibzsurnáloknak

; addig nem remélhetjük a kath. sajtó felvirágzását. A kath. sajtóegyesület csak úgy tengődik. Néhány lelkes férfiú áldozatkészségéből lett azzá, ami. Hányan, de hányan vannak, kik eddig egyetlen egy fillérrel sem járultak a kath. sajtóegyesület támogatásához, pedig volna módjukban anyagilag is támogatni azt?! Legközelebb négy oldallal kibővítve jelenik meg az »Alkotmany«, lépjünk be mindannyian előfizetőinek sorába és támogassuk az »Uj Lap«-ot is. Egyetértés, összetartás, önérzet kell, hogy a kath. sajtó terén áldásos munkát végezzünk. Adja Isten, hogy Ö Szentsége szózata, nekünk, kath. magyaroknak szóló üzenete ne legyen a pusztában kiáltó szava. Kezet kézbe, a hit és erkölcs védelmével karöltve járjon a kath. sajtó anyagi és szellemi támogatása ! — Vanutelli Anglia protestánsairól. Emiitettük annak idején, hogy a londoni nemzetközi eucharisztikus kongresszus mily fényes sikerrel végződött. Anglia protestáns lakosságának legnagyobb része semmiféle kifogást nem emelt ellene, csak Én : Mi a neved ? Komaasszony: Kotlár Marcsa vagyok. Én : A gyerekét kérdem. K. a.: Barbála, kenyergem. Én: B. ellene mondasz-e az ördögnek ? K. a.: Ellene. Én (a komához, aki a szent Antalt bámulja): Te is mondd ! Koma: Én is. Én: És minden cselekedeteinek ? K. a.: Annak is. K.: Én is. Én : És minden pompáinak ? K. a.: Minden. K. (nagyot bólint). Én : B. hiszesz-e . . . stb. ? K. a.: Hiszek. K.: Mindent hiszek. Én: Meg van-e keresztelve ez a gyermek ? K.: Meg. K. a.: Nincs, te málé. K.: Nincs. Én: B. akarsz-e megkeresztelkedni? K. a.: Akar, akar. K.: Azsér gyettink. Megkereszteltem. A sekrestyében a családi adatok iránt érdeklődtem. — Ki az apja? — Ehol van, ezs e! Előáll az apja. Leereszti maga mellé rongyos sapkáját a földre, nyaka mellől előkerít egy érmet és hétrét görbülve igy szól: — Bessén eskittem kenyergem, ezs a Mária a tanúm, aki van a nyakamon. A többi igenlőleg bólintgatott. a »türelmes« lelkek agitáltak a »pápisták térfoglalása« ellen. Vanutelli biboros, ki mint a pápa követe jelent meg e kongresszuson, most érdekes és a dolog lényegébe ható nyilatkozatot tett egy római ujságiró előtt. E nyilatkozatban a kiváló, nagytudományu biboros a következőket mondja a kongresszusról: »A kongresszus fényesen folyt le és én Anglia túlnyomó többségben levő protestáns közvéleményének, nem tekintve a processzió körül támadt incidenst, csak gratulálhatok. Hogy a körmenet nem volt megtartható az eredeti megállapodás szerint, az talán az isteni Gondviselés rendeltetése volt, amely ilyenképpen megakadályozta a szentségek nyilvános megsértését, ami, tekintve bizonyos fanatikus protestáns körök izgatottságát, nem látszott lehetetlennek. Ami az én audienciámról elterjedt híreket illeti, kijelentem, hogy szó sem esett arról, hogy én audienciára menjek Edvárd királyhoz. E fogadás magában véve még nem valami rendkívüli dolog, a különböző oldalról való izgatással szemben azonban beláttam, hogy kényes helyzetbe juttathatom a királyt, ha én kérem ezt az audienciát. Egyébként nem csak én, hanem a pápa is nagy mértékben hálásak vagyunk azért a messze?nenő vendégszeretetért, amelyet Anglia hatóságai a kongresszussal szemben tanúsítottak. Anglia ezúttal bebizonyította, hogy valóban a szabadság országa. Az eucharisztikus kongresszus — igy fejezte be Vanutelli — nemcsak az angol katholicizmus fényes megerősítése volt, hanem véleményem szerint •—• szerencsés hatása lesz az anglikanizmusra is, amely még oly sok hivő keresztény lelket számlál.« A biboros nyilatkozatának végével sok katholikus lap foglalkozott. Megéljük-e, hogy az anglikán egyház valamikor a katholikus egyház kebelébe visszatér ; mit szól mindehhez az angol kormány, Edvard király, mit a többi vallásfelekezetek stb. ? ... E gondolatokon tűnődnek sorban a katholikus lapok. Tudvalevő dolog, hogy folyó évi június hó 12—23-ig, Londonban a Pan Anglican Congress összeült, amelyen vagy hatezren vettek részt. E kongresszuson, mely amolyan anglikán egyetemes zsinatnak tekinthető, szóba került többi között az előbb emiitett kérdés is: lehetséges-e a kath. egyházba való visszatérés és ha igen, mily feltételek mellett ? Maga a canterburyi érsek ugyan nem barátja az egyesülésnek, mert eddig mindig aggodalommal nézte a katholicizmus előretörését Angliában és mindent elkövetett, hogy az anglikán egyházat a »fenyegeto veszélytől« megmentse, de az anglikánusok igen tekintélyes része hajlandónak nyilatkozott az egyesülésre. Sőt egyesek kijelentették, hogy ők külön is módot fognak keresni arra nézve, hogy ez irányban a római kúriával összeköttetésbe lépjenek. —• Ott voltam —• mondja rá az asszony, írtam a bessei plébániára, hogy tényleg Bessén esküdtek-e ? Ezt felelte a bessei pap: — Lehet, a fűzfák alatt. 4. A községi kovács. Alacsony, sovány emberke a községi kovács. Hogyan birja el ez az ember a nagy kalapácsot? Meghalt a leánya. Mikor bejött hozzám ez a kovács, akinek meghalt a leánya: sirt. S amikor azt kérdezte, hogy mit fizet a temetésért ? — sokáig tűnődtem, nem birtam kimondani. Mert egyszer nálunk is volt odahaza temetés. A kis öcsémet temettük. Akkor láttam sirni előelőször az apámat. Azóta mindig meghat, ha látok egy becsületes, szegény, agyondolgozott embert sirni. Ezt a taszári kovácsot is ugy sajnáltam. Mennyit mondjak? Nem fogja sokallani? Hátha ugy kérte kölcsön azt a néhány koronát ? Mert annak idején az én apám is kölcsön kérte . . . Néztem utána, amikor elment. Ment az uton, csuklott a térde, fejét a búbánat lehorgasztotta. Könnyű kis kabátkáját libegtette a hideg őszi szél. Nem győz két kezével annyit kikalapálni, hogy jusson melegebb ruhára. Azzal a két fáradt, kormos, szikráktól sebhelyes kezével fog majd most kovácsolni — a leányának keresztet. Tartósat, cifrát ver a végeibe, hogy szép legyen. Ugy szeretem ezt a községi kovácsot. Mert az én apám is kovács, alacsony, sovány emberke, szinte hihetetlen, hogy elbírja a nagy kalapácsot. Kovács Pál.