ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-08-15 / 33. szám

XIII. évfolyam Esztergom, 1908. augusztus 15. 33. szám ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Alapitó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség: Szentgyörgymező 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Nagyasszonyunk, hazánk reménye I Esztergom, augusztus 14. (M. J.) Harangok zúgnak, mozsarak dörögnek, leng az ünnepi zászló és én itt állok Esztergomnak sziklafokán; ezer év dicsőségét látták e kőfalak, ezer év bánatát sinák a magyar nemzettel együtt. Mögöttem Nagyboldogasszony temploma, alattam a hely, hol szent István bölcsője ringott . . . Ezer év történetével megszentelt földön állok itten és elmerengve nézek bele messze századok ragyogó életébe . . . Hazám dicsőségét látva, elfeledtem, hogy korcs időknek vagyok gyermeke. »Hazám dicső, nagy ősei, ti földet rázó viharok, kik egykoron a porba omlott Európa homlokán tomboltatok«, ti hősök, ti lovagias lelkek, ti született nemesek, mondjátok meg, ki volt a ti tanítótok, tőle akarok tanulni én is, ki volt a ti édes anyátok, ki megihletett benneteket, ki erényben és harcban páratlan kitűnőséget öntött belétek? Talán Volumnia, vagy a Machabeusok, Grachusok anyja? S mintha a képzeletben felvonuló sereg zúgó szava lenne, kérdéseimre megszólal hátam megett a Nagyboldogasszony harangjának búgó hangja, bejárja a mezőket, a hegyek csúcsait és fülébe dörgi az embereknek, hogy mindenki meghallja: E hősök lelkesítője, e nemzet édes anyja, hazánknak késő századok múlva is egyetlen reménye: a Magyarok Nagyasszonya, a Boldogságos Szűz Mária. Csak nevess, te a modern kornak hitetlen, züllött, hazátlan nemzedéke, az a harang, az a dörgő mozsár egy ezredév történetének tanúságait zúgja füledbe. Jöjj és nézd, mint van összeforrva Nagyasszonyunk és hazánk, mint édes anya gyermekével! Nagy, hatalmas pártfogásba akkor vett bennünket, mikor legnagyobb királyunk, Szent István, minket neki halálos ágyán felajánlott: »Egek királyné asszonya, a te oltalmad alá ajánlom az egyházi rendeket, az országot, az urakkal és népekkel együtt.« Azóta nem feledte el a magyar, hogy Mária az ö királynője. Nézd Szent Lászlót és a' lovagkor dicső erényhöseit, Mária lovagjainak nevezik magukat. Jöjj! A csatasikra vezetlek téged. Ott látsz egy vitézt, mellette ezreket, dobog a föld lábuk alatt, mint a vihar száguldanak, már nevüktől is remeg az ellen: a törökverő Hunyady az és gyözhetlen serege, olvasó az oldalukon, »Maria segits« az ajkukon és rávésve paizsukon

; képe leng lobogójukon. Ismered-e, ki volt Rákóczi és kik voltak az ö kurucai? Az önfeláldozó honszerelemnek lángoló bajnokai. Mária nevével mentek a csatába s Mária éneket zengve, sirták el bánatukat is szomorúságukban: Boldogasszony, anyánk, Régi nagy pátrónánk, Nagy ínségben lévén, Igy szélit meg hazánk: Magyarországról, romlott hazánkról, Ne feledkezzél meg, szegény magyarokról. De nemcsak harcok riadójában, hanem a csendes munkában is a magyar Nagyasszonyánál keresett menedéket, tőle kért áldást és bölcseséget. Eszterházy Pál gyönyörű imája, Rákóczi Ferenc ofTiciuma, a Mária-társulatoknak százakra menő főúri és nemesi tagjai kiáltó bizonysága annak, mint volt a magyar az ö Nagyasszonyával élete minden körülményei közt összeforrva. Elborul a lelkem, mikor látom, hogy a régi daliás, becsületes, lovagias, keresztény és hazaszeretö századok nyomába egy korcs nemzedék lép az ujabb időben, egy nemzedék, melynek ajkán Nagyasszonyunk neve káromkodás, melynek szivében a haza oltárát a hazátlanság foglalja el, melynek zászlajára véres vonásokkal durva önzés és aranyborjú van rajzolva, mely női becsületet, családi életet, egyéni tisztességet nem ismer. Elborul a lelkem, ha látom hazám népét az erkölcstelenség lejtőjén sülyedni a mélybe s ha látom, hogy sülyedö honomon pogány idegen és vad hazátlanság üli győzedelmi torát. Emberek! jöjjetek ide fel a sziklacsúcsra! Hallgassátok a zúgó harangot, egy ezredév kiált hangjában hozzátok, térdeljetek le a sarangszóra s megértve a jelen nyomorúságát, hülyedését, sirva énekeljétek a bánat énekét: Hol vagy István király ? Téged magyar kivan, Gyászos öltözetben Te előtted sirván. Nem veszitek észre, hogy pogányok lettünk!? Pogányok hitünkben, erkölcseinkAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Tanulmányutam emlékei. Irta: Pauer Károly. (Útirány: Pola—Triest—Velencze—Fiume—

BudapestWien— Baden—Magyarfalu,) V. Az Arsenal melletti uton tovább sétálva, egyszerre csak Pola gyönyörű parkjában termettem. Impozáns, szép épületek, paloták övezik körül e csinos parkot, melynek közepén Tegethoff szobra díszeleg, a sétányok mellett pedig kényelmes kerti padok, nyugágyak és székek állanak a közönség rendelkezésére. Azonkívül van itt egy mulatóterem is, hol zongora, számos bel- és külföldi lap szolgál a közönségnek mulatságul és szórakoztató foglalkozásul. Közvetlenül a mulatóterem mellett nagyszabású szálló épült, hol igen jól s meglehetősen olcsón lehet étkezni. Szerény vacsorácskámat itt fogyasztván el, lassan-lassan ballagtam ismét a kikötő felé. Gondolatokba merülve, helyenként meg-megálltam, hogy telitüdővel beszívhassam a tengeri friss, üditő levegőt. A part mellett levő helységek fehér házai kedves és jóleső ellentétet képeznek a tenger zöldes hullámaival, melyeken ringó halászbárkákban szorgoskodik a szorgalmas polai halásznép. A város sok tekintetben magán hordja már az olaszországi városok jellegét. A lakosság majdnem tiszta olasz. Este 9 órakor kezdődik voltaképen az élet és az egész napon át zárva volt ablakok kinyiinak, a kávéházak, vendéglők megélénkülnek. Ekkor élvezi a polai az élet örömeit. A tiszta, kék égen egymásután fel-feltüntek a csillagok, a Hold pedig ezüst sugaraiban fürdeté a vidéket. Másnap korán reggel az Arena-t tanulmányoztam. A római Kolosszeum-hoz hasonló épület ez, melynek fehér kőfalai féltékenyen őrzik az egykori római Arena maradványait. A hatalmas körfalat maga Pola városa építtette. Belépvén a főkapun, egy csendőrrel találkoztam, ki szives volt az Arena minden nevezetességét megmagyarázni. A kövek — úgymond — mind Kr. u. második és harmadik századból valók, amikor még Pola és vidéke a rómaiakhoz tartozott. Majd sorra megmutatta az egyes üregeket és tereket, hol számtalan keresztény veszté életét. Megtekintettem az »oroszlángödrök«-et is, amelyekben kiéheztetett és tüzes vassal felbőszített fenevadak marcangoló fogai és éles körmei belemélyedve az emberi testbe, darabonként leszakították a szegény ártatlan keresztényekről a húst. Amint igy szomorú szivvel tekintettem az egykori hős keresztények vesztőhelyére, fölelevenedtek emlékezetemben egyes jelenetek a szentek életrajzából, a vértanuk hősi bátorságáról, kik örömsugárzó arccal, mintha menyegzőre mennének, lépkedtek az itteni egykori kapukon át a küzdőtér felé, hogy hitükért a legkegyetlenebb halált szenvedjék . . . De amint összehasonlítottam őket a mai kor elpuhult, a legkisebb áldozattól is irtózó (mutatja a kath. sajtó iránti »lelkesedes«) katholikusainkkal, elszorult szivem ... s a néma fájdalom érzetével mérlegeltem Krisztus igaz bajnokainak csekély számát azokkal szemben, kik megtagadva Krisztust és egyházát, a mindjobban elharapódzó istentelenség és vallástalanság gonosz bálványának tömjéneznek; kik nem egy császár, de egy sokkal hitványabb ember barátságos mosolyáért, kézszorításáért vagy szép szaváért készek, áruba bocsátani hitüket, meggyőződésüket . . . Oh mily máskép gondolkodtak és cselekedtek az Arena vértanúi! . . . A földalatti börtönök kőfalából egy kis darabkát kértem emlékül a csendőrtől. Szivesen teljesítette kérelmemet s papirosba csavarva a kis követ, e szavakkal nyújtotta át : — Nem ismerek szebb emléket, káplán úr, e kis kövecskénél. Ki tudja, nem tapadt-e hozzá egykor valamelyik vértanú vére . . . Többet ér a brilliánsnál . . . Nagyon épültem a csendőr szavain. Ime, mily megható dolog, midőn egy világi ember, s hozzá még katona, igy tud lelkesedni a kereszténység vértanúiért. Hány ember vehetne példát tőle ! . . . Könnyező szemmel vettem át kezéből a drága relikviát, megköszöntem szívességét s tovább indultam Pola székesegyháza felé! A fájdalmas Szűzanya oltáránál megmisézve, röviden szemügyre vettem a szentély elrendezését, a kereszt-hajó, az oltárok, az ivezetek, a kisebb és nagyobb oszlopzatok alakját, díszítését s elméláztam a régi időről, melynek e templom megható tanuja. A Triestbe induló hajó már ott várt a kikötőben. Messziről láttam, amint felszállnak rá az utasok