ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-07-05 / 27. szám

ruházza fel, türelmetlen és tanárhoz nem illő mo­dorban üldözi tanítványait. Ugyan, hogy adják a szülők olyan intézetbe gyermekeiket, hol a sze­retettel és türelemmel való nevelést egy tanár világos módon megcsúfolja. Ugyanígy gondol­koztak a város tanügyi bizottságában is, mikor elhatározták, hogy Váraljay állására amúgy is pályázat hirdetendő s a választás előtt megfon­tolás alá kell majd venni mindazon konkrét pa­naszokat, a melyek szőnyegre kerültek. Váraljay t. i. mint ideiglenes tanár választatik évről évre és a város csak folytonos könyörgés és protekció útján tudta őt megtartani állásában azon a cimen, hogy más alkalmas pályázó nem akadt. Az igaz­gató Váraljay tanszékére oly értelmű pályázatot tanácsol hirdetni, hogy az csak is rendes tanárral töltendő be. Igy majd talán elég udvariasan el­intéződik a kényes ügy. * A céllövészet. Az áldozócsütörtökön nagy lelkesedéssel megalakult esztergomi »Szemere Miklós céllövő-tanfolyam« rendezésére alakult bizottságot Perényi Kálmán, vármegyénk alis­pánja és az esztergomi hajós-egylet igazgatósága vasárnap d. e. 10 órára a vármegyeház nagy­termébe tanácskozásra hivja. A gyűlésre annál is inkább felhívjuk az illetők figyelmét, mert a tanfolyamok megkezdésének ideje és száma fog meghatároztatni. * A tehenészet előmozdítása volt a célja Darányi Ignác földmivelésügyi miniszternek, amikor kiséri etképen a budapest—salgótarjáni vonalon szolgáló vasúti őröknek kedvezményes részletfizetés mellett jól tejelő piros-tarka tehene­ket szereztett be és osztatott ki. Hirt adtunk a télen, hogy ugyanezen vonalszakaszon a keres­kedelmi miniszter meg fajbaromfiakat osztatott ki. Mindez nemcsak az őrök könnyebb megélhetése szempontjából történik, hanem azért, hogy a közeli vidékek a jobb tenyészanyag tenyésztésére ösz­tön öztessenek. A kiosztott tehenek fejési ered­ményei meglepően kedvezők. Némelyik naponkint 22 liter tejet is ad, az átlagos fejési eredmény a 12 litert is meghaladja. Az államvasutak igazga­tósága a vasúti őrök részére a jó tejelő tehenek beszerzését továbbra is készséggel előmozdítja. * Meddő munka. Esztergom vármegye törvényhatósága tudvalevőleg 10 évi vajúdás után, tavaszi közgyűlésében kimondotta, hogy a már tarthatatlan állapotban levő megyeházát ./^»/^s József helybeli vállalkozóval mintegy 200,000 korona költséggel átalakíttatja. Ezt a határozatot a vállalkozó egy konkurrense megfelebbeztette s igy került a belügyminiszter elé. Senki sem ké­telkedett benne, hogy a miniszter az úgyszólván egyhangúlag hozott határozatot jóváhagyja s csak aziránt volt aggodalom, hogy a jóváhagyás sokáig húzódik s az építkezést az idén nem lehet befe­jezni. A vármegye megmozdította tehát a pro­tekciókat, hogy sürgessék az ügyet. Ebben elől­járt maga a főispán is, ki mint a kormány bizalmasa maga is tudja, milyen rozoga az ősi magyeháza. Sürgette is hát Gyapay Pál főispán az ügyet s az ő közbenjárására intézték el gyor­sabban a felebbezést a belügyminisztériumban, de ott bökte meg a kő az egész ügyet, hogy a konkurrens vállalkozó kedvére döntöttek az ügy­ben. A vármegye határozatát megsemmisítette a miniszter. A vármegye pedig mit tehetett tőle? nem ütött senki fejére, hanem újból kiküldte a bizottságot a tervezgetésre, sőt, hogy valami ujat is tegyen, a főispán által javasolt uj tagokkal is frissítette. Most tehát újból kezdődik a tervezge­tés ép ugy, mint 10 év előtt, mikor először jött szóba, hogy a megyeházát fel kell építeni, mert sem a tanácsterem, sem a hivatalos helyiségek nem felelnek meg a követelményeknek. * A szegedi Katholikus Kör. Dr. Csernoch János csanádi püspök védnöksége alatt szt. Péter és Pál napján alakult meg Szegeden a katholi­kus kör. Elnökök lettek: Szele Róbert dr. tan­kerületi kir. főigazgató és Jászay Géza apátplé­bános ; alelnökök : Benke Elemér, a Középponti Vasúti Leszámítoló Hivatal főnöke és Várhelyi József szegedrókusi plébános; főtitkár: Pesch Aurél dr. állami főgimnáziumi tanár, igazgató: Lovassy Ernő dr. Ítélőtáblai tanácsjegyző. Németh József püspököt, Magyar Gábor piarista rendfő­nököt, Oltvány Pál prépostot, Gerliczy Ferenc bárót és Rónay Jenő nyugalmazott főispánt tisz­teletbeli tagokul választották meg. A kör tag­jainak száma hatodfélezer. Mint értesülünk, a csa­nádi egyházmegye területén lévő más nagyobb városokban is mozgalom indult meg katholikus körök alakítására, amire a szegedi megalakulása hatalmas impulzusul fog szolgálni. * A garam-kövesdi Garam-hid próbaterhe­lése. Sokan, kik a garami hídépítést figyelemmel kisérték, kételkedtek aoban, hogy a technika e merész alkotása megállja a tűzpróbát, sőt egyesek már azt is vélték tudni, hogy a vállalat fél a próba­terheléstől. Ez utóbbiak megnyugtatására közöl­jük, hogy a próbaterhelés már megtörtént s szá­mításon felül jól sikerült. A hídfők és pillérek az egy-egy- nyílásra rakott s több mint 100 tonna suly alatt absolute semmit sem sülyedtek. A tel­jesen vasbetonból készült hidpálya kipróbálása egy lokomobillal történt, melyre még 40 kavics­csal telt zsák lett felrakva s igy megterhelve kétszer lett a hídon átvontatva. E megterhelés alatt a vasbeton gerendákon hajszál-repedések egyáltalában nem mutatkoztak, mi vasbeton mű­tárgyaknál a legritkább esetek közé tartozik. A garam-kövesdi Garam-hid, melyről a próba­terhelés bebizonyította, hogy nemcsak egyike hazánk legszebb, hanem egyúttal legszolidabban megépített hídjainak is, jövő hét közepén lesz átadva a forgalomnak. * Jubileumi népzarándoklat Lourdesba. A főegyházmegyei hatóság engedélyével vezeti Siposs Ágoston s. lelkész. (Budapest IX., Bakács­tér 13. plébánia.) Árak: II. osztály 250 korona. III. osztály 140 korona. Indulás Budapestről 1908. augusztus hó 30-án. Jelentkezni lehet 1908. au­gusztus hó 15-éig. Részletes programmok kap­hatók fenti vezetőnél. * A váci országos szövetségi evezős verseny, mely gróf Csáky Károly váci megyés püspök védnöksége alatt áll, f. hó 12-én, vasár­nap délután tartatik meg. A versenyt a nagy részvétel kilátásai igen érdekesnek mutatják. 5 budapesti és öt vidéki evezős egylet nevezett be csapatokat. De egy különösen érdekes verseny­szám lesz, az iskolásfiuk versengése. Ebben a győri állami főreál két-, a váci piarista főgimná­zium egy- és az Esztergomi Hajós Egylet növen­dékcsapata egy négyes hajóval fog részt venni. — Este a verseny után a Váci Sport Egylet bankettet rendez. A verseny kezdete délután 4 órakor van. Verseny belépti jegy ára Vácott 2 korona. Előre váltható 1 koronáért Hercegh G. divatáru cégnél Esztergomban. Ugyanott váltható 4 koronáért a bankettjegy is, ami a bálba is belépőül szolgál. Regattistáink ez alkalommal fognak először versenyre kiállani. Négyes csapa­tuk a váci, komáromi, temesvári és szolnoki evezősökkel fog két dijért mérkőzni. A városból sokan készülnek Vácra, hogy a versenyt végig­nézzék. * Helyreigazítás. A nagytapolesányi róm. kath. temetőre vonatkozólag azt az értesítést kap­tuk, hogy nemcsak a zsidók s a szolgabiróság, henem a hitközség is akarja annak rendbehoza­talát. Még 1906-ban tette meg erre nézve a plé­bános az első lépéseket. A temető mindazonáltal még most is a leggyalázatosabb állapotban van. * Zsidó menhely. Hire jár, hogy a nagy­tapolesányi zsidó hitközség, mely egyébiránt a budapesti után a legrendezettebb egész Magyar­országon, a szegény s beteg zsidók részére men­helyet szándékozik építeni. Félő, hogy az nem annyira a betegek s nyomorékok, mint inkább a foglalkozás nélküli lengyel zsidók menhelye lesz. * Dinnye- és őszibaraek-kiállitás. A földmivelésügyi miniszter rendeletére augusztus 18-ától 24-éig a budapesti m. kir. kertészeti tan­intézet helyiségeiben díjazással egybekötött dinnye­és őszibarack kiállítást rendeznek. Célja a kiál­lításnak a hazai dinnyetermesztés javítása és az ősz ibarack termesztés előmozdítása; továbbá a kivitelre alkalmas — tehát a tömeges termesz­tésre érdemes — fajták megállapítása és kijelö­lése. Mivel néhány őszibarack fajta korábban érik a kiállitás megnyitásánál, ezeket a korábban érő őszibarackfajtákat érésük idejében kell be­küldeni, mert a kiállitás megnyitásáig a hűtő­házakban fogják eltartani. Alkalmat adnak arra is, hogy a későbben érő őszibarack fajták szep­tember hónap folyamán is bírálat alá kerülhesse­nek. A kiállításon részt vehet minden magyar dinnye- és barack termesztő; részt vesznek to­vábbá az állami szakiskolák és telepek ís. Minden egyes dinnyefajtából legalább három példányt kell beküldeni és pedig folyó évi augusztus hónap 16-áig a m. kir. kertészeti tanintézet igazgató­ságának cimére (Budapest, I., Ménesi-ut 45. szám) Kelenföld vasúti állomásra. Az őszibarackból fajtánként legalább 6 darabot kell beküldeni éré­sük idején. A kiállitás előtt és annak bezárása után érő őszibarack-fajták —• a nevezett intézet igazgatóságának cimére (IX., Tóth Kálmán-utca 8—10. sz.) postán küldendők be. Térdij nincs, a kiállítót csak a bérmentes beküldés költsége ter­heli. Bejelentéseket folyó évi augusztus hónap 5-éig egyszerű levélben a kertészeti tanintézet igazgatósága fogad el. * Országos zarándoklat a Szentföldre. Dr. Giesswein Sándor kanonok, biersi apát, ország­gyűlési képviselő lelki vezérlete alatt és számos pap közreműködésével országos zarándoklat indul f. é. október hó i-én a Szentföldre, amelyet a Szentföld magyarországi hivatala rendez. Árak; I. oszt. 700 kor., II. oszt. 550 kor., III. oszt. 300 kor. Programmokkal és felvilágosításokkal szivesen szolgál a Szentföld magyarországi biztosi hivatala Budapest, II. Margit-körut 23. plébánia hivatal. * Ropogós cseresznyét élvezésre és befő­zésre, pöszmétét (egrest) nagyszemüeket postako­saranként 2 kor. 40 fillérért; üvegszemű spanyol nagy megygyet befőzésre és rétesbe 3 koronáért; kajszinbarackot, remek szépeket június 15-től szállítva befőzésre és lekvárnak való két korona 40 fillérért; főzelékek vegyesen, u. m.: ugorka, tök, fejes- és kelkáposzta, cukorborsó, vajbab, 80 fillérért küld a gyümöleskivitel Csongrádról. Ismételadóknak külön árajánlat. * Országos zarándoklat Lourdesba augusz­tus hó 8-án indul Budapestről Nagyboldogasszony ünnepére dr. Várossy Gyula kalocsai érsek véd­nöksége és 12 pap lelki vezetése alatt. Árak 8 napi elsőrangú ellátással együtt I. oszt. 460, II. oszt. 320, III. oszt. 210 korona. Programmokkal szivesen szolgál Fehér Ferenc plébános Ebed, (Esztergom megye). — Ugyancsak országos za­rándoklat indul augusztus hó 30-án a kisasszony­napi körmenetre Lourdesba és ezzel kapcsolatban Rómába 0 Szentsége jubileumára. Árak 11 napi elsőrangú szállodai ellátással együtt I. oszt. 560, II. oszt. 450, III. oszt. 260 korona. Programmok­kal szivesen szolgál Pastorek István plébános Tököl, (Pest megye). * Tüdőbajos gyermekek gyógykezelését felette megnehezítette az orvosoknak az a körül­mény, hogy a tudomány eddigelé nem rendelkezett oly gyógyhatású szerrel, amelyet gyermekeknek adhattak volna. Az utálatos creosot-preparatumok, melyeket felnőttek is csak nagy megerőltetéssel esznek, gyermekeknél nem használhatók. A »Sirolin-Roche« bevezetésével azonban már itt Ís alaposan segítettek. »Sirolin-Roche« a gyógy­tárakban kapható, jó szagú és kellemes izű szirup, melyet a gyermekek szivesen vesznek és meg­emésztik. Ezen szer gyógyhatasa számos előkelő gyermekorvos nyilatkozata szerint minden két­ségen fölül áll. A lesoványodott, sápadt kicsinyek már rövid használat után jó étvágyat és piros pozsgás arcszint kapnak. Minden gyógyszertár­ban kapható. * Népmozgalmi Statisztika. Esztergomban az állami anyakönyvi hivatal adatai szerint 1908 június 28-tól július 5-ig. Születtek: Lovas Juliánná rk. vasúti fűtő leánya, — Kiss István rk. földm. fia, — Szűcs Juliánná rk. földm. leánya, — Vargha Dezsc Imre rk. földm. fia, — Szálkai Tót Anna rk. földm. leánya, —• Újváry Anna rk. földm. leánya, — Kútféli Pál rk. teknővájó cigánynő fia, — Gyuriczki Ilona rk. csizmadia leánya, — Schwarcz Sára rk. bérkocsis leánya, — Prokopp Irma Róza Lujza rk. ügyvéd leánya, — Szent­györgyi Mária Irén rk. tanitó leánya, — Faze­kas Erzsébet rk. kőmivessegéd leánya. Házassá­got kötöttek: Gremsperger Lajos rk. hentessegéd és Weizner Juliánná rk. Budapest, — Nóvák István rk. vincellér Szob és Viszolai Anna rk. Esztergom. Meghaltak: Hornig Istvánné szül. Jankovics Ágnes rk. 45 éves (tüdőgümőkór), — Keller Gáspár rk. 88 éves földm. (aggkór), — Bábszki Borbála rk. 7 hónapos (bélhurut), — Csa­ternák Mihály rk. 17 éves földmives (hasi hagy­ni áz), — Prohászka János rk. 67 éves napszámos (tüdőlob) — Kútbéli Pál rk. 2 napos (szül. gyenge), — Schlezák Katalin rk. 6 éves (gümős agyhár­tyalob), — özv. Oroszi Andrásné szül. Nagy Ju­liánná rk. 75 éves (idült veselob). Irodalom és művészet. Tájékoztató a kath. polgári leányiskolák tantervére és tankönyveire. A vallás- és köz­oktatásügyi minisztérium által kiadott polgári leányiskolái tantervet csak az állami, községi, társulati és magán polgári leányiskolák kötelesek életbe léptetni, a hitfelekezeti, nevezetesen a kath. polgári leányiskolák (zárdai polgári iskolák) szá­mára a nagyméltóságú püspöki kar irja elő és

Next

/
Thumbnails
Contents