ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908
1908-06-28 / 26. szám
XIII. évfolyam. Esztergom, 1908. június 28 26. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám, ára 16 fillér. Alapító: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség: Szentgyörgymező 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők, Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Esztergom, június 27. — „Közös uszoda." Az uborkaszezon megszokott témái közé tartoznak a »fürdoi idill«, az »uszoda titkai« és hasonló, beteges idegrendszerből kipattanó tárca-kaparászatok. Az idei korán beállott kánikula hosszabb nyárra engedvén kilátást, nagyobbszabásu szenzációt hozott: a »közös uszoda« ötletét, melyről egész eszmecsere folyt, mint »bájos ötletről, mely méltó a XX. század szabad szellemű emancipált gondolkodásához.« Mert igy a »rideg társadalmi megszokás súlyos békóit« és a »hibasan felfogott szemérem-érzetet« sutba téve »legalabb a hideg Dunaviz leple alatt közeledne egymáshoz a kasztokra bontott társadalom és a két nem.« Dicséretére legyen mondva az illető vidéki lapnak, hogy még mielőtt »érdemlegesse« vált volna a komoly képpel kezdett kultur-vita, tréfára fogta a dolgot és hamarosan befejezte az uj Duna-uszoda jó hirnevének és jól indult forgalmának előnyére, melyet az ilyen reformtervek hamar a »Varietek« sorsára juttatnának. A másutt divó szokásokra való hivatkozás ugyan teljesen alaptalan. Mert sehol, még Budapesten sincs rá eset, hogy szűk, 2—3 méteres folyam-uszodák vagy mesterséges fürdők közösek volnának. A mérhetetlen tengerpartok fürdőzési szokását pedig össze sem lehet hasonlítani egy ily gyüszünyi uszoda körülményeivel. De ha máshol már divatos is volna a keleti erkölcsöknek ez ujabb virága, Esztergom higgadt uri közönsége bizonyára nem óhajt vezetni ezen a téren, hanem a fürdőt a maga rendeltetése szerint testedzésre s az idegrendszer erősítésére akarja használni, nem pedig a testnek »blouzok, fűzők és cipők nelküli« idegbontó tanulmányozására. Akik színtelen és hit-erkölcsi téren elvtelen újságokból szívják összes szellemi táplálékukat, észre sem veszik már, hogy ezen újságok hasábjain a józan ész alapfogalmai ki vannak cserélve fejüktetején járó frázisokkal, hogy a »műveltség« nevében követelik a legnagyobb barbárságot, (Afrikában is úszónadrágban érintkezik a két nem egymással) az egészség érdekében akarják terjeszteni az idegbomlást és hátgerincsorvadást, az »esztétikai szépség« nevében az undokságot és hervadást. És ha az iny már hozzászokott az erős fűszerhez, akkor mindig erősebb kell ahhoz, hogy megizgassa. Ez a jeles »XX. századbeli emancipált gondolkodas« a közös uszodánál nem áll meg, hanem mindig többet követel a »kultura, művészet, haladás, stb.« nevében, mig el nem jut odáig, ahová a protestáns németség Berlinje jutott. Az egész német liberális sajtó, mely nincs direkte zsidó kézben, feljajdult a hallatlan botrányon, mely a napokban történt Berlinben. Egy élelmes spekuláns »esztetikus-pedagogikus és ideális kultúrát célzó előadások« cimén a Mozart-féle koncert-teremben magas helyárakkal előadásokat hirdetett. A helyiségen reklámul pedig e felirás szerepelt: »a meztelenség ápolása az erkölcsiség érdekében.c Valósággal birkóztak a jegyekért a »két nem közeledésének« kultur-betegjei, köztük két rendőrtiszt, magasrangu katonatisztek, hivatalnokok. Az előadás első részét a már ismert és megunt »erkölcsös-művészies« mozgófényképek alkották, a másik részét és tetőpontját pedig tündéries világitásu tavaszi tájon teljes ruhátlanság jelmezében lejtő élő alakok színjátéka képezte. Még e degenerált közönség egy része is megbotránkozással otthagyta a termet. Az egyik liberális német lap, miután az ily néppusztitó kulturtörekvések ellen a legkeményebb szavakban kifejezi megbotránkozását, e találó szavakkal fejezi be cikkét: »Valóban nem szükséges minden modern őrültségnek és szemérmetlenségnek felülni, még ha ezért elmaradottnak kiáltják is ki az embert!« Ha a hatalmas német nemzet annyira félti életét az efféle, »modern ideális kultur« irányzatoktól, hogy az idézett liberális lapok szerint az összes pártoknak és vallásoknak együttes erővel kell szembeszállni és megakadályozni azt, menynyire kellene a maroknyi magyar nemzetnek óvnia magát tőle. Jön az általános választás, megesznek a nemzetiségek minket Mohi és Mohács nélkül is, ha a statisztika még sokáig mutat oly kevés szaporulatot a magyar fajban. Ha nem keresztény szempontból, akkor legalább egészségi és nemzetfentartó szempontból álljunk ellen az efféle »modern ideális kultura« törekvéseknek, mint a hidegvérű angol. Angolországban pornografikus kép vagy levelezőlapnak a kirakatba tétele egy évig terjedhető börtönnel sujtátik. Igy kell a politikának és közigazgatásnak résen állni a nemzetpusztitó ledérség és erkölcstelenség ellen. A ki ezt nem érti, az gyerek vagy báb, ha még oly kacagányos ruhában jár. Tolstoj szerint az ember egész erkölcsi nívóját és életképességét a nemi kérdésben való magatartása határozza meg. A társadalom is homályos önfentartási ösztönében ezen kihágásokat bélyegzi meg legnagyobb megvetésekkel és ezen ügyet iparkodik az illem és közerkölcsiség korlátai közé szorítani. Csak az élet komoly feladatairól sejtelemmel sem biró blazírt lelkek, félviAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A dobróci kereszt. Mély csend uralkodik az óriási fenyőerdőben, sűrű sötétség borul a földre, nehéz fekete felhők vonják be a csillagos eget, csak néha-néha csillan föl a távolban egy-egy sárga villám, hogy gyenge fényt vessen a sudár fenyőkre, melyek mozdulatlanul terjesztik szét a magasban ernyős koronájukat. Dörgést még nem lehet hallani, a fák levelei meg sem mozdulnak, a fülemile nem csattog a bokorban, még az örökké brekegő békák is elhallgattak, lebukva a völgyben terjeszkedő mocsár fenekére. Nyomasztó nyugalom honol az egész természetben, a fullasztó hőség ólomsúlyként nehezedik az ember tüdejére, betölti minden porcikáját, elernyeszti az idegeket, képtelenné téve az agyat a legkisebb gondolkodásra is. Hirtelen gyenge szellő suhan át a hatalmas erdőn, megrezgeti a fák leveleit, majd újra csend lesz. Lassú morajlás hullámzik szét a légben, mely fokozatosan erősbödik, a villámok sűrűbben jelentkeznek, heves szélroham rázza meg a fákat, hogy utána a némaság még ijesztőbb legyen. Közeledik a vihar. Távoli zúgás jelzi jövetelét, szaggatott légáramok rohannak a fáknak, a dörgés erősödik, sivitó, sikkongó hangok járják át a levegőt, a fák ágai hajiongani kezdenek, vakító villanás után éles csattanás rázza meg a földet, a hatalmas természet megkezdi játékát. A szélvész belekapaszkodik a százados fenyők koronájába, hevesen megcibálja, sirva, nyikorogva hajlonganak a büszke óriások a szörnyű nyomás alatt. Villám villámot ér, a mennydörgés folytonos dübörgéssé olvad össze, kékes tűzcsikok ugranak hegyoromról hegyoromra, a Dobróc, a Tanyovó csúcsa acélkék fényben úszik a felséges tűzijáték fényétől, a Páterről rengeteg sziklákat hasogat le a villám, melyek rémitő recsegéssel, harsogással vágtatnak le az Ipoly völgyébe, törve, zúzva mindent, ami utjokba kerül. A távoli Jaszenina tetején folytonos tűzcsóva remeg, izzik a szivárvány minden színében. Gyönyörködéssel párosult néma bámulattal szemléltem a kis erdészlakból a természet erőinek eme páratlan megnyilvánulását. Szinte megfeledkeztem az öreg erdészről, ki kurta pipájából sűrű füstgomolyokat eresztgetve, kényelmesen ült a medvebőrrel leterített padon. A vihar tetőpontjára hágott: az ablakkeretek kísérteties csikorgása megborzongatja az embert; óriási villám hasítja ketté a felhők sötét függönyét, a zúgás, a dübörgés egy pillanat alatt megszűnt, az egész égbolt tündöklő fényárban úszik s a Dobróc 921 méteres tetején vakitó sugárzásban magas fénykereszt jelenik meg. Néhány másodpercig rezeg, ontja magából a szikrát, a másik pillanatban eltűnik s az egész vidéket koromsötét fátyol födi be. Az erdész lassan keresztet vetve magára, bajusza között dörmög: Adj Uram örök nyugodalmat nekik. Már többször hallottam erről a keresztről beszélni, de a ténynél tovább sohasem jutottam. A nép kísérteties dolgokat rebesgetett felőle, persze ezeknek hitelt nem adtam, de most elhatároztam, hogy végére járok az egésznek, miért is egyenesen nekirontottam az öregnek. — Mondja csak édes Gyula bácsi, micsoda történet fűződik ehhez a kereszthez ? Hosszas vonakodás után belekezdett. — Van már kétszáz esztendeje, hogy két legény élt Csahánkán, a monda nevüket is megőrizte. Különben is csak két család élt az egész faluban; a Farkas rokonság, mely a falu felső végét lakta, a másik, ennek örökös ellensége, a Fábián família. Gyönyörű legény volt Farkas Józsi a biró fia, igazi óriás, ki jó kedvében egyszerre három-négy zsák búzát is bevitt vállán a malomba. Tüzes fekete szem csillogott elő sürü, bozontos szemöldöke alól, koromsötét bajsza hetykén kipödörve ágaskodott az ég felé. Semmivel sem maradt hátrább a fiatalabb Fábián Gyuri, csak abban különbözött Józsitól, hogy mig az barna volt, emez szőkének született. A két legény, habár minden rokonuk kutyamacska barátságban élt egymással, a legjobb barátok voltak. A verekedésben, a táncban ők a vezérek; sok betört fej és oldalborda hirdette a dicsőségüket. De sajnos, a vallási dolgokban annál hátrább állottak. Valamilyen titkos szekta tanait követték, mi nem ismert se Istent, se lelket, csak a földi boldogságot tartotta egyedüli céljának. Fölbonthatatlannak látszott ez a barátság addig, mig meg nem ismerték a miklósfalvi üvegfúvónak, Kotmannak leányát, Esztert. Remekebb fehércselédet nem lehetett látni az egész vidéken Esztinél. Karcsú derekára ugy ráillett a táncos