ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908
1908-05-24 / 21. szám
megállapított évi tagdij fizetésére magát 3 évre kötelezi; pártoló tag pedig, aki évi egy koronával járul az egyesület céljainak megvalósításához. Minden tag részesül a szent mű kiváltságaiban és lelki javaiban, az alapító és rendes tagok ezenfelül igényt tarthatnak az esetleg kiadandó folyóirat egy-egy példányára. A tagokon kivül mindazok, akik az egyesületet adományaikkal (legalább 20 fillér) támogatják, az egyesület jótevőinek tekintetnek. Hogy a keresztény Charitas ezen áldást osztó tényezőéül kínálkozó egyesület minél sikeresebb tevékenységet fejthessen ki, szükséges, hogy minél többen sorakozzanak e kizárólag emberbaráti és közjótékonyságú egyesületnek kibontott zászlaja alá. Sok a megmentést váró gyermek ebben az országban! Sokan vannak azok a kiskorúak, akik gondos keresztény nevelés hijján erkölcsi és anyagi veszélyben forognak ! Vigyázzunk, hogy meg ne vessünk egyet sem a kisdedek közül! Az isteni Mester példája nyomán fogadjuk tevékeny szeretetünkbe ezeket a veszélyeztetett gyermekeket ! Fogjunk össze és segitsük felvirágzásra a keresztény gyermekvédelem művét! Hadd rendelkezzék egyesületünk csakhamar minél bőségesebb eszközökkel lélekmentő magasztos céljának elérésére! Az isteni Gyermekbarát nem fogja jutalmazatlanul hagyni azt az áldozatot, melyet a romlásnak kitett gyermekek földi és örök boldogságának biztosítására a felebaráti szeretet oltárára teszünk, hanem ellenkezőleg a menyei áldások gazdag bőségével fogja viszonozni legkisebb szolgálatunkat is, melyet e vallási és erkölcsi, hazafias és társadalmi szempontból egyaránt legnemesebb törekvéső egyesületnek érdekében teljesítünk. Tehát rajta! Terjesszük »A Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Műve« c egyesületet! Esztergom 1908. május hó. * Bálás püspök szép példája. Bálás Lajos rozsnyói püspök IX. számú körlevelében valósággal megfújja a harci riadót. Katholikusok vagyunk, tehát mint katholikusok éljünk, s az ellenféllel szemben erősen szervezkedjünk. Kívánja, hogy egyházmegyéje területén a kath. intézmények virágozzanak, a szociális tevékenység pedig csüggedést ne ismerjen. Főleg a Népszövetség eszméjének lelkes apostola Bálás püspök. Csak ezen országos társadalmi szervezkedéstől lehet leginkább remélni azt — irja a püspök — hogy a többségében katholikus Magyarországban ismét a keresztény szellem fog uralkodni. Különösen az álpróféták (szociáldemokraták) ellen ajánlja a Népszövetség felkarolását, mert e veszedelmes tábor hitétől, erkölcsétől megakarja fosztani a népet. Ezen igazságnak tudatában lévén a szociális püspök, elrendeli, hogy május 24-ét agitácionális vasárnapnak tekintse a rozsnyói egyházmegye. Igen meleg szavakkal ajánlja továbbá a kath. sajtóegyesület támogatását is és papságát, hiveit a kath. lapok járatására és terjesztésére kéri. Egyszóval Bálás püspök igazi modern,. korát megértő főpásztor. Gyönyörű példája valóban követésre méltó. * Rajz- és kézügryességi kiállítás az érseki tanitóképzö-intézetben. Folyó hó 28-án d. e. 10 órakor nyilik meg az érseki tanítóképzőintézetben ezúttal először a tanmenethez szigorúan alkalmazkodó rajz- és kézügyességi (slöjd) kiállítás. Ezzel az intézet az ifjúságnak a tantervtől megkövetelt azon művészi és gyakorlati tevékenységét kívánja a hivatalos tényezőknek, a tanítóságnak és a nagy közönségnek bemutatni, a mely a legszélesebb szociális kultúrpolitika alapelvével : az embernevelés esztétikai képességének kiterjesztésével legteljesebb összhangban áll. Ez pedig megköveteli, hogy ily irányú neveléssel a gyermekek már a népiskolában a szép felismerése által nemesbüljenek, bennök a művészi szép iránt való fogékonyságot felébresztve, az igazi tudás, az igazi szép, az igazi jó és az emberi élet művészete által nyújtott belső örömök megismerésébe és birtokába jussanak. E kiállítás feltünteti a növendékek rajzbeli és kézi előadásmódját az első rajztól és kézimunkától kezdve az utolsóig az általános pedagógiai és módszertani szempontok alapján. A kiállítás f. hó 28—31-ig tart és megtekinthető a jelzett napokon d. e. 9—12, d. u. 2—5 óráig. * Bérmálások. Magyarország püspökei megkezdték bérmautjaikat. Az esztergomi főegyházmegyében Kohl Medárd dr. püspök bérmál és pedig a fővárosban. 21-én az óbudaiaknak adta fel a bérmálás szentségét. Több mint 700 bérmálandó jelent meg e napon a templomban, a vidékiek is szép számmal járultak a szentséghez. Délben Sagmüller plébános díszebédet adott Kohl püspök tiszteletére. — Rendkívül meleg ovációkkal fogadja mindenütt püspökét a csanádi egyházmegye katholikus népe is. Miként értesülünk, Csernoch János dr. püspök mult vasárnap kezdte meg a csanádi megyében bérmautját. Először Battonyán bérmált, ahol a járás szolgabirája lelkes szavakkal üdvözölte őt, a község lelkes fiatalsága pedig bandériummal fogadta a főpásztort. Battonyáról Tornyára indult a püspök, itt is rendkivül meleg fogadtatásban részesült. A község fellobogózva, a templomok feldíszítve mindenütt, ahol csak megfordul. Tornyára justh Gyula képviselőházi elnök társaságában érkezett a püspök. — A kalocsaiak derék érseke Városy Gyula is megkezdte bérmautját, úgyszintén Csáky Károly gróf váci és Boromisza Tibor szatmári püspök is, kiket hasonlóképen igen szívélyes fogadtatásban részesítenek mindenfelé. * Kirándulás. Az esztergomi papnevelőintézet hittanhallgatói tanáraik vezetésével f. hó 21-én, Péliföld-Szentkeresztre rándultak ki. A reggeli vonattal utaztak Tátra, onnét pedig gyalog tették meg a másfél órányi utat. Szentkereszten, a búcsújáró hely templomában Pécsi Gusztáv dr. theologiai tanár szent misét mondott, melyen a theológusok énekkara szép latin énekeket énekelt. A szent mise után mindnyájan megtekintették a vidéket és annak nevezetességeit, délután 2 órakor pedig közös ebédre gyűltek össze, melyet kint a szabadban költöttek el. Az ebéd után az Oltáriszentség kitétele mellett Krammer György dr. spirtuális litániát tartott, mely után útra keltek s Tatról az esti vonattal ismét szépen visszatértek otthonukba. A kiránduláson az intézet kormányzója Horváth Ferenc dr. prelátus-kanonok is részt vett és az ebéd folyamán igen megható beszédben emlékezett meg üdvünk drága jeléről: a szent keresztről. Részt vettek még a kiránduláson : Vézinger Károly és Brühl József prelátus-kanonokok, valamint Pollin János bajóthi plébános is, ki jelenleg Szentkeresztet adminisztrálja. * A pünkösdi hangverseny iránt, melyet az esztergomi könyvnyomdászok rendeznek a a budapesti »Ebredes« nyomdász dalárda 60 tagjának közreműködésével, városszerte élénk az érdeklődés. A műsort, mely 11 szebbnél-szebb számból áll, tegnap vette kézhez a rendezőség s még e hét folyamán szétküldetnek a meghívók. A hangversenyt a dalárda jeles karmestere, dr. Ujj József, a budapesti szervita-téri templom karnagya személyesen fogja vezetni. Minthogy az ülőhelyek számozva lesznek, a közönség saját érdekében cselekszik, ha a jegyek megváltásáról idejében gondoskodik. Jegyek előre válthatók: Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében és a » Hunnia« papirkereskedésben, * Liberalizmus a jótékonyságban. Nem vagyunk hivei annak a felfogásnak, hogy előbb kérdezzük meg a koldus vallását s csak aztán, s aszerint adjunk alamizsnát,; a helyes felebaráti szeretet azonban azt tanácsolja, hogy néha ennek tekintetbe vételével is, bizonyos okkal, móddal gyakoroljuk a jótékonyságot. Egy nagyobb vidéki város liberalizmusáról közismert plébánosa a szádadkőműves » Gyermekvédő Liga« javára engedély nélkül templomi gyűjtést rendezett s még az aznapi templomi perselypénzt is annak szánta, mig a Pozsonyi Szent Erzsébet Otthon számára egyházhatóságilag elrendelt gyűjtést teljesen mellőzte. (S ugyancsak egyh. h. rendelt jubileumi Péterfillérgyüjtést sem hirdette ki.) Van elég kath. árvaházunk s nevelő-intézetünk, melyek »valamivel« ideálisabb s biztosabb alapokon ugyanazt a célt szolgálják mint a Gyermekvédő Liga s mégis ezen intézményeink nyomorogni kénytelenek. Miért ? A jelen példa s ehhez hasonló esetek adják meg e különös jelenség magyarázatát. A katholikusok túlzó liberalizmusukban sokszor a saját testvéreiket éhezni hagyják, csakhogy másoknak, kevésbé elhagyatottaknak sallangós ruhát vegyenek. A Pozsonyi Szent Erzsébet Otthon s más már kipróbált enemű intézeteink megérdemelnék ugyanazt a figyelmet, melyet a Gyermekvédő Liga, annyival is inkább, mert a Gyermekvédő Liga több olyan tényező részéről élvez támogatást, melyektől a mi intézményeink jótékonyságot nem várhatnak. Hálásak vagyunk Rajner püspök úr ő méltóságának, hogy megalkotta a Gyermekszeretet Művét. Csak támogassa azután minden kath. hivő ezt a nagyszerű társadalmi intézményt, amely a szabadkőműves, csupán a gyermek testéről gondoskodó gyermekvédő intézménnyel szemben, a valláserkölcsös nevelést és a lélek művelését tűzi ki céljául. P. E. * A Katholikus Tanoncokat Védő Egyesület folyó hó 18-án tartotta meg XV. rendes évi közgyűlését. A közgyűlést Vézinger Károly prelátus-kannonok, elnök nyitotta meg. Azon szép ünnepély — mondotta az elnök •— mely minap fol}^t le e teremben a Legényegyesület 40 éves jubileuma alkalmával, a mi sziveinkben is élénk visszhangot keltett, mert hisz mi is ugyanazon eszmékért küzdünk: a fiatal iparos ifjúság megmentéseért. Mi kiegészitjük Kolping művét, mikor már tanonc korában védőszárnyaink alá vesszük az iparos-ifjúságot, hogy igy a romlástól már jó eleve megóvjuk. Ezután Vezér Lajos titkár olvasta fel jelentését. A nehézségek egyike, hogy nincs elég helyük a jelentkezőknek az otthonokba való befogadásra. Másik az, hogy az ifjúságnak, mely vasárnapon egész déli 12 óráig iskolában van, nincs ideje az istentiszteleten való részvételre. Az egyesület elnöksége már járt Molnár Viktor kultuszminiszteri államtitkárnál és megkérte, hogy hasson oda, miszerint az iparos-tanoncok négy iskolai órája leszállittassék s igy vallási kötelességeik teljesítésére is nyerjenek időt. Jelentette továbbá, hogy a VIII. kerületi Otthon vezetését Krywald Ottó hittanártól Barlusz Lajos hitoktató vette át. Nikolics Ignác főgimnáziumi tanár, az egyesületnek 12 éven át buzgó pénztárosa, betegeskedése s nagy elfoglaltsága miatt kénytelen volt lemondani, kéri felmentését a közgyűléstől. Kefékgyártó Árpád főgimnáziumi tanár, kit a közgyűlés egyhangúlag megválasztott rendes pénztárosának, már május 17-én átvette a pénztárt. Tiszta vagyon 115.743 korona. Ezután a tisztikart alakították meg. Az egyesület védnöke: József főherceg. Világi elnök : gróf Zichy Aladár. Első alelnök ; dr. Simonyi-Semada?n Sándor országgyűlési képv. Uj választmányi tagokul megválasztattak : dr. Baránszky Gyula ügyvéd, Bán Sándor vizivárosi plébános, Hoszpotzky Alajos miniszteri tanácsos, Krymald Ottó hittanár, Nikolics Ignác főgimnáziumi tanár, dr. Robitsek Ferenc papnevelői alkormányzó. Végül dr. Pokorny Emánuel indítványozta, hogy az egyesület a Otthon céljára vegye meg az ó-budai Kiskorona-utca 45. számú házat. A közgyűlés elfogadta a tervet s a nevezett ház megvételére 34000 koronát szavazott meg. * Hivatalos látogatás. Dr. Wangel Jenő egyetemi tanár, a budai polgári tanitóképző igazgatója csütörtökön a helybeli polgári leányiskolában mint miniszteri kiküldött megjelent s Keményfy Kálmán igazgató kíséretében megnézte az intézetet s meglátogatta az egyes osztályokat. * De la Salle János ünnepély. A bajnai iskolatestvérek május 15-én s akt követő vasárnapon ülték meg alapitójuk évforduló ünnepét. A szent mise alatt, meliyel az ünnepély kezdődött, az intézet növendékeiből alakított énekkar szabatos előadásban szép figurális misét adott elő. A nap fénypontja a házi zenekar hangversenye s szent Sebestyén cimű színjáték előadása volt. A vidékről egybegyűlt közönség nem tudott eléggé betelni a kis emberek (legtöbbnyire elemi iskolás fiúk) zenekarának jól betanított zeneszámaival. Az ötfel vonásos, hosszú szomorújáték, mely szent Sebestyénnek s az Oltáriszentség vértanujának, a 13 éves Tarsiciusnak ismert történetét foglalja magában, stílszerű, gyönyörű előadásban került szinre. Az előadás, a zene és énekbetétek, a díszletek (katakombák) a legszigorúbb kritikát is kiállották volna. Á lélekemelő ünnepéllyel az Iskolatestvérek ujabb bizonyítékot nyújtottak, hogy hivatottak az ifjúság nevelésére. Kár, hogy a keresztény restauráció e derék munkásait a kath. társadalom nem részesiti kellő figyelemben. Már régen várnak egy mecénásra, kinek bőkezűségéből intézetüket a kor igényeihez mérten átalakíthatnák. * Magyarosodó községek. Mult héten volt évzáró vizgálat Baromlak, Szemere, Csehi tótajku községekben Szecsányi Gyula ker. tanfelügyelő-esperes, szentpéteri plébános elnöklete alatt, kit az udvardi tanitók közül Szabó János, Kocsán Károly és Báthy Dénes, továbbá Nagy Péter káplán kisértek útjában. Örömmel tapasztaltuk, hogy a baromlaki öreg tanitó, Virsik István, a régi jó tanitók lelkesedésével, szorgalmával elismerésre méltó hazafias munkát végzett. Nem annyira a tudás nagysága, mint inkább már az apróságok ajkáról elhangzott értelmes magyar feleletek tettek tanúságot a tanitó derekas munkájáról. Szemerén a magyar nyelvben még nagyobb haladás van. Kiejtésük szabatosabb, tisztább, ismeretkörük tágabb. Pápes István a modern, képzett tanitók közül való, egész munkája hazafias szellemtől áthatott. Mint sajnálatos körülményt kell felemlítenünk, hogy egy tanteremben 160 tanuló