ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-01-05 / 1. szám

nem lehet; vagyis az eleddig néha-néha, különösen városokban előforduló úgynevezett trienti házasságok, melyeket rendszerint furfangos ügyvédek tanácsára többnyire tapasztalatlan ifjú párok két tanú jelenlétében a lelkészi hivatalban vagy a teritett asztalnál meglepett, vagy akár az utcán is előfogott plébános előtt rögtönöztek, jövőre teljesen ki vannak zárva, mert úgyis érvénytelenek lennének. 5. Jóllehet a plébánosnak a házasságkötésnél való közreműködése és kizárólagos joga csak annyiban van korlátozva, hogy helyhez kötött, egyébként pedig saját plébániája területén egyáltalában megszorítva és korlátozva nincsen; a megengedett (licita) közreműködéshez mégis szükséges, hogy az illető jegyespárnak, vagy legalább is az egyik jegyesnek helyben lakóhelye (domicilium) legyen, vagy legalább egy hónap óta a plébánia területén tartózkodjék. Ezen bölcs rendelkezés és ujitás folytán egyszerre megszűnik az átvitt lakóhely (quasi domicilium) felette nehéz és bonyolult kérdése, melynek helyébe a bármikor is sokkal könnyebb szerrel megállapítható, a mai társadalmi viszonyoknak is megfelelőbb egyhavi tartózkodás lép, mint oly föltétel és körülmény, mely a plébános illetékességének alapja. 6. Ha minden" elővigyázat és körültekintés dacára sem állott módjában a plébánosnak meggyőződést szereznie a házasságkötés céljából jelentkezett jegyesek szabad állapotáról, avagy arról, hogy egy hónap óta csakugyan plébániája területén tartózkodtak, ugy a megengedett esketéshez (ut matrimonio licité assistere possit) szükséges a jegyespár plébánosának (illetve püspökének) írásbeli engedelme (licentia), hacsak a jegyesek mielőbbi egybekelését nem teszi sürgőssé valami sajátos, előre nem látott körülmény, mert az esetben még a szóban forgó engedelemtől is el lehet tekinteni. Megjegyzendő, hogy az apostoli irat e helyütt csupán engedelemről (licentia) szól és elbocsájtóról (dimíssio) említést sem tesz, ami folyománya a fentebb ismertetett ama jogi elvnek, mely szerint a plébános joghatóságának területén belül mindenkor, még a teljesen idegen vagy ismeretlen egyének házasságkötésénél is jogérvényesen (valide) működik közre és e részben az eleddig szokásos elbocsájtó levelekben adott, illetve delegált joghatóságra nem szorul. Mihez képest az elbocsájtó levél, legalább az eleddig divott szövegezésében teljesen felesleges, amennyiben ezentúl a jelentkező jegyeseket saját templomában, illetve joghatósága területén bármely plébános megengedett módon és érvényesen (licité et valide) megesketheti, ha az illetők lelkipásztoruktól olyatén hivataíos ügyiratot mutatnak fel, mely minden elbocsájtó záradék nélkül a jegyeseknek akadálytól ment szabad állapotát, illetve a szabályszerű háromszori kihirdetést igazolja. Vagyis, az életbe lépő uj rend szerint az elbocsájtó levelet helyettesíti majd az emiitett értelemben kiállítandó hivatalos igazolvány, meilyel szabályszerűen ellátva, a jegyesek tetszésük szerint választhatják meg a helyet, ahol, és a plébánost, aki előtt a házasságot megkötni akarják. 7. Akiknek állandó lakhelyük nincsen, vagyis a kóbor természetű felek (vagi), akik a szándékba vett egybekelés előtt helyben egy hónapig sem tartózkodtak, azokat a plébános, kivéve a szükség esetét, csakis a megyés püspök vagy meghatalmazottjának előzetes engedelmével esketheti meg. 8. A majdnem általános és hazánkban is divó százados szokás, hogy az esketést rendes körülmények között a menyasszony plébánosa van hivatva végezni, az uj szabályozás után továbbra is érvényben marad; ámde az eddig kifejtettek után kétségtelen, hogy a házasság bármely elfogadható csekély oknál fogva a vőlegény plébánosa előtt is érvényesen megköthető. E részben nem lenne helyén sem az egyik, sem a másik plébános túlságos érzékenykedése, mert a dolog természeténél fogva a jegyeseknek merő akarata, nemondjam szeszélye is méltányos és elfogadható ok arra, hogy másutt vagy más plébános előtt esküdjenek. 9. Minden plébános engedelmet adhat más, akár helybeli akár idegen, de határozottan megjelölt és név szerint megnevezett papnak, hogy a saját plébániája területén esketést végezhessen. Tehát a káplán vagy kisegítő pap csakis plébánosának tudta és engedelmével működhetik közre érvényesen a házasságkötéseknél, amennyiben nálunk a megyéspüspök a káplánokat hasonló küldetéssel felruházni nem szokta és az uj rend szerint, mely az eddiginél még nagyobb óvatosságra int, a káplánokat ily általános jogosít ványnyal ellátni nem is lenne tanácsos. Az életbe léptetendő uj fegyelem szerint továbbá a kötendő házasság érvényességéhez még az esetben is feltétlenül szükséges a helybeli plébános határozott tudta és engedelme, ha az idegen plébános vagy más pap által végzendő esketés nem a plébániatemplomban, hanem a plébánia területén fekvő valamely szerzetesegyházban, nyilvános, félnyilvános, illetve magánkápolnában történik, mert ,a plébánia területén belül, jól jegyezzük meg, a megyés püspökön kivül egyesegyedül a plébános van jogosítva a házasságkötéseknél közreműködni, ugy, hogy az ő külön engedelme vagy megbízása nélkül érvényesen senki sem eskethet. 10. A betegágyhoz szegezett egyének is csak a plébános és két tanú együttes jelenlétében léphetnek házasságra, ámde a halálos veszedelemben levők, legyenek akár betegek, akár egészségesek, ha életük tényleg halálos veszedelemben van és sem a plébános, sem pedig az általa meghatalmazott pap nincs kéznél, de még hamarosan elő sem hívható, két tanú jelenlétében bármely felszentelt (világi vagy szerzetes) pap közreműködésével köthetnek érvényes házasságot. Az ekként eljárt pap mindazonáltal köteles az esetet a plebániahivatalban bejelenteni és a házasság anyakönyvezéséről gondoskodni. 11. Az apostoli iratnak messzemenő előrelátásáról és gondoskodásáról tesz tanúságot ennek egyik feltűnő rendelkezése, melynek értelmében a jegyesek oly vidékeken, ahol sem püspök, sem plébános vagy más pap kéznél nincsen, illetve könnyű szerrel föl nem kereshető, föltéve, hogy ez állapot egy hónapig tart (mely hazánkban el sem képzelhető), pap közreműködése nélkül is érvényes házasságot köthetnek egyedül két erre külön meghívott és együttesen jelen levő tanú előtt, aki a házasság ilyetén létrejöttéről bármikor nemcsak tanuskodhatik, hanem az ily házastársakkal egyetemlegesen köteles az esetet illetékes helyen szabályszerű anyakönyvezés végett bejelenteni. 12. A házasság megkötése után a plébános, kinek joghatósága területén az esküvő véghez ment, köteles az előfordult esetre vonatkozó összes adatokat és felvilágosító körülményeket nemcsak a plébánia eskettek anyakönyvébe szabályszerűen bevezetni, ugy, amint az a trienti zsinat határozatából eddig szokásban volt, hanem azonfölül az uj fegyelem szerint és könnyen érthető okokból tartozik még a kereszteltek anyakönyvének a vőlegény (férj), illetve menyasszony (feleség) származását feltüntető helyén az Észrevételek rovatában is előjegyezni az összes adatokat, melyek az illető házasságának körülményeire vonatkoznak. Ez utóbbi nagyfontosságú bejegyzés foganatosítása céljából, ha az egyik vagy másik, vagy mindkét házasíéi nem helybeli születésű, vagy közvetlenül, vagy pedig az egyházmegyei hatóság közvetítésével mindenkor hivatalból és haladéktalanul értesítendő a felek származási helyének plébánosa, aki a vele közölt adatokat az anyakönyv Észrevétel rovatába jegyzi. 13. A plébános, aki ezen apostoli iratnak imént vázolt rendelkezései ellen cselekszik, a vétség, illetve mulasztás nagyságához képest a megyéspüspök belátása szerint büntethető, de nem esik többé ipso facto felfüggesztés alá, melyet a trienti zsinat »

Tametsi« fejezete a házasságnál illetéktelenül közreműködőkre szabott. Azonfelül, ha a plébános meg nem engedett módon (illicite) oly jegyeseket esket meg, kiknek egyike sem híve, avagy egyike sem lakik legalább egy hónap óta a plébánia területén, köteles az esketésért fizetett stóladijat az illicite, de minden körülmények között valide megesketett uj házastársak plébánosának megtéríteni. Amely rendelkezésből egyébként világos, hogy adott esetben a plébánosnak helytelén, tiltott és súlyos fegyelmi vétséget képező eljárása szigorú elbírálás alá esik ugyan és büntetést von maga után, ámde a házassági kötelék érvényességét, föltéve, hogy semmiféle érvénytelenítő házassági akadály fenn nem forog, egyáltalában nem érintené. A fentiekben imént ismertetett rendelkezések, amint látjuk, egyedül a házasság formaszerüségére vonatkozólag foglalnak magukban alapos, ne mondjuk radikális, de üdvös újításokat, mjg a jegyesek vizsgálatára és kihirdetésére, nemkülönben a házasságot tiltó és érvénytelenítő egyéb akadályokra nézve az eddigi jog elvei továbbra is érvényben maradnak. Az uj rend és fegyelem egyébként, mely folyó évi husvétvasárnapon, vagyis április 19-én lép életbe, egyedül a katholikusoknak egymás közötti, valamint a vegyes vallás tiltó, illetve a föl nem vett keresztség (cultus disparitas) érvénytelenítő akadálya alól adott egyházi felmentés esetén, a katholikusoknak a másvallásu, akár keresztelt akár nem keresztelt (zsidó vagy pogány) egyénekkel való házasság kötését szabályozza; de a másvallásuak, illetve nemkatholikusok egymás közötti egybekelésének alakszerűségét egyáltalában nem érinti. Ami a vegyes házasságok formaszerüségét illeti, ezek hazánkban az 1841. évi ápr. 30-án adott pápai fölmentés alapján az uj rend életbeléptetése után is érvényesen köthetők, akár a protestáns pásztor, akár a polgári anyakönyvvezető előtt (S. O. 31. Augusti 1897. Strigonien), mert érvényességük semmiféle alakisághoz kötve nincsen. Az apostoli iratnak imént közölt rövid ismertetése mindenkit eléggé meggyőzhetett a benne foglalt ujitó rendelkezések célszerűségéről és időszerűségéről, amelyek ha első pillanatra a régi fegyelemhez képest egy kissé radikálisaknak is látszanak, mégis tagadhatatlan, hogy az ilyetén reformot az uj idők és változott viszonyok szükségessé és majdnem elkerülhetetlenné tették, oly annyira, hogy a gondos lelkipásztor és hivő keresztény egyaránt csak örömmel üdvözölheti. A lelkipásztorokon most a sor, hogy az ismertetett uj fegyelemnek összes életbe vá^ó rendelkezéseit híveikkel közöljék, nekik ismételten kellőképen megmagyarázzák, ők maguk pedig minden igyekezetükkel törekedjenek az üdvös újításoknak érvényt szerezni, hogy igy a gyakorlati életben beváljanak és senkinek kárával ne járjanak. Három hónap választ el még bennünket az uj rend életbeléptetésétől, amely idő elegendő arra, hogy az e célból akár külön tartandó összejöveteleken a szóban forgó apostoli rendelet összes újításait, a vele összefüggő kérdések egész sorozatát, nevezetesen a megváltozott illetékesség és a stóla ügyét is, higgadtan s minden elfogultságtól menten tárgyalhassuk, quaerentes non quae nostra sunt, sed Jesu Christi. — A morvavölgyiek szives figyelmébe Hodzsa azon fenyegetését, hogy ha a m< gyarországi Püspöki Kar nem áll be kötélne az általa inaugurált politikának, a Felvidék tó ságát a szociáldemokrácia karjaiba hajtja, — kez< beváltani. Lapja, — valamint a vele vegyes hi zasságra lépett frigyes társa, a szakolcai >Lud. Nov apró adatokban adják be a nekik vakon hi\ tót népnek, »Za tú nasu . . .« jelszava alatt va lásosság mezébe burkolt opium lapdacsokat s r< vid idő alatt arra ébred majd a morvavölg papság, hogy nincs hivője, nem azért, mert a t< apostolok »szt. Pál szellemében megreformálták a tót nép hitét s erkölcseit, nem azért, mert tót nép hü akar maradni nyelvéhez s ezen . alapon akarja fejleszteni kultúráját, hanem azé nem lesz hivője, mert a tót nép szocialdemokr tává lett! Céljuk keresztülvitelét elősegíti a morv völgyi tótság magasabb félmiveltsége, a szor széd Ausztria és Morvaország szociáldemokra lakóival való gyakoribb érintkezése, erős hite fanatizált tót önérzete. A hit s a tót nemzetisé jelszavainak körmönfont s erőszakos alkalmazás val ütik agyon a nekik nem tetsző, hazafias é zelmü papságot, majd később a nekik tetsző hozzájuk csatlakozott balekokkal könnyen vége nek. E veszélyes áradattal szemben a morvavölg papság védtelenül áll. »Scriptis scripta opponenda Nincs lapja, amelyben a helyi levelezők által í lene szórt rágalmak ellen megvédhetné mag; Azért, addig is, amig specialiter a morvavölg viszonyoknak megfelelő kath. lap iéntartasah< szükséges anyagi eszközök bir^kában leszün amig a morvavölgyi papság <a nehézség első legnagyobb akadályát legezi: megtanulja a t irodalmi nyelvet, azt ajá^om, pártfogolja a Miaví megjelenő ker. szoo-^lis irányú »Obzor«-t s te jessze anyagi áldozatok árán is. írjon e lapbs ha máskép n^m tud, magyarul, — kellő tárg^ lagossággal; ne torzítsa el az igazságot, ne cs náljon az igazságból nevetséges karrikaturáks mini a »Lud. Nov.« és a »Slov. Tysd.« teszi ezek tehetik, mert van hipnotizált olvasó közö ségük. Lépjünk akcióba, »proximus urget ja Ucalegon.« Minél később kezdjük' a küzdelmi