ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-02-25 / 8. szám

akkor az egész hadsereget kellene mozgósítani és a behajtási költség ekképen alighanem fölemésztené magát a behajtott adót. Hiábavaló tehát minden erőlködés. • De föltéve mégis, hogy legalább részben célt érnének, váljon ezáltal megváltoztatják az ország hangulatát? Váljon azt az érzést, amely milliók szivében honol, ki lehet irtani, vagy csak meg is változtatni ? A ki azt hiszi, hogy igen, nagyon csalódik. Minél tovább fog tartani az absolutizmus, annál nagyobb lesz az elkeseredés, annál ne.hezebb a kibontakozás. A történelem tanúskodik róla, hogy minden hatalom, mely nem a törvényben gyökeredzett, kénytelen volt derekát beadni, keresni a kibontakozás szálait. Lesz tehát absolutizmus, lesz nyomor és szenvedés, de lesz kitartás is, a végén pedig ott leszünk, ahol az országgyűlés föloszlatása előtt voltunk, hogy újra meg fog kelleni kezdeni az alkudozásokat. No ezért ugyan kár volt mindent fenekestül fölforgatni. — A kibontakozás egyedüli utja. Gyászba merült az ország", a vezérele reményt vesztettek, a nemzet képviselői eredménytelenül szétoszlottak. Eddig »válságról« irtak két évig a lapok, most »kétségbeesésről«, reménytelenségről« írhatnának. Senki se tudja, mit hoz a legközelebbi jövő, sem a király, sem Fehérváry, sem Kossuth. Egyik sem tud találni támpontot, mely az óriási ellentétek kiegyenlítésére alapul szolgálhatna. Pedig van még egy alap, egyetlen egy támpont, mely a kibontakozást megindíthatná. A feloszlatott parlament ösztönszerűleg" nyúlt e támpont felé, midőn február 20-án elszéledés előtt Szent István fönséges bazilikájában valláskülönbség nélkül összegyűlt keresztény Isten-tiszteletre. A kibontakozás egyedüli utja, a kiegyezés egyedüli támpontja azon alap volna, melyet Szent István király adott a magyar politikai és alkotmányos életnek, a keresztény Magyarország. Van egy párt Magyarországon, mely a keresztény elveket vallja nyíltan politikai és a társadalmi téren. E párt, mint maga a kereszténység, az összes társadalmi osztályok érdekeit harmonikus egységben ki tudja egyeztetni. Azért birja nemcsak hivatalból a papság támogatását, hanem a katholikus néprétegek szeretetét, sőt a katholikus arisztokrácia sympathiáit ; s mivel 67-es programmot vall, az udvarnál is még mindig kormányképes. Nem is oly rég mondotta maga az uralkodó hazánk egy nagy férfiának: »a néppártra még nagy jövő vár!« Minden komolyan gondolkozó politikus befőváros zajában és veszélyei közt is megőrizte gyermeki ártatlanságát. Ám most sem lehetett zavartalan a kis család öröme. A reményteljes ifju meghűtötte magát és súlyos beteg lett. A beteg ifju sorvasztó láztól s emésztő nagy kínoktól gyötörve fekszik s égre emeli bágyadt fényű szemét s ajkai folyton azt susogják : »Jezusom, el ne hagyj!« »Szűz Anyám, segits!« Körülötte a betegszobában szerető szülei és testvére. Kint a szabadban a legszebb tavaszi est, az égen csillagok ragyognak, a levegő tele van balzsamos virágillattal; bent a betegszobában minderről nem tudnak semmit; ott bánat és szomorúság honol. Csak a fülemüle bánatos füttye hallatszik be a nyitott ablakon s fokozza a fájdalmat. Hogyne, mikor a szülők büszkesége, életük vigasztalója a kór-ágyon fekszik; s nincs hatalmukban, hogy segítsenek rajta. A szobában félhomály van, csend honol, csak a gyöngyvirággal és nefelejtssel díszített szent Szűz képe előtt csíllámlik fel a kis mécs. A kép előtti imazsámolyon a szerető édes anya térdel, a gondos édes atya aggódó arccal nézi szenvedő gyermekét; a szerető testvér pedig megigazítván a beteg vánkosait, csendes léptekkel közeledik édes anyjához s példáját követve ő is letérdel a szűz Anya képe elé. S azután együtt buzgón imádkoznak a segítő szűz Anyához a szerető fiu életéért! vallja, hogy egy kormányképes, de egyúttal a nemzet bizalmát biró többség megalakítása sürgős szükség, ha az országot forradalomba, vagy nyers abszolutizmus járma alá hajtani nem akarjuk. A függetlenségi párt birja az egyik kelléket : a nemzet bizalmát; de viszont a jelenlegi uralkodó függetlenségi többségre — mint a »Fremdenblatt« nyiltan kimondotta a minap — a kormányt nem fogja bizni soha. A néppártot eddig csak a sajnos törvénybe ígtatott »alkotmanyos költségek» hiánya és az óriási üldözés és elnyomás tudta megtartani eddigi kisebbségében. De mi volna akkor, ha az udvar és a kormány, miután a többi 67-es párt »halado,« »alkotmany,« »ujpart« stb. nem képes versenyezni a »néppárt« népszerűségével: nem összes erkölcstelen, — hanem összes erkölcsi hatalmát (mellyel a nyilvános szavazás miatt bir!) latba vetné az egyedül kormányképes párt többségre juttatására ? ! Nemde felszabadulnának a néppárttal szívből rokonszenvező százezrek az erőszakos nyomás alól és a negyvennyolcas pártnak a koalícióban testvérpártja: a 230 kerületben, melyben a katholikusok többségben vannak, győzelemre jutna. Feltéve, ha a közjó és a kibontakozás érdekében Kossuth pártja épugy támogatná a legközelebbi választásnál a néppártot, mint tette ezt a néppárt 1905. január 26-án! Első szent királyunk ! kinek védszárnyai alá gyűlt az 1905. évi viszontagságos parlament ! mutasd meg vezetőinknek az egyedül kivezető utat! Uj népiskolai rendszabályok. Rövidség okáért csak igy nevezem azt a munkálatot, melyet Jeszenák Gábor báró az orsz. kath. tanács megbízásából, Bertalan Vince közreműködésével készített. Minthogy a munkálatnak tárgyalása a kath. tanügyi tanácsnak legközelebbi ülésére már kitüzetett, szükségesnek tartom, annak egy részével foglalkozni, annyival is inkább, mivel én voltam az, a ki azt a nagy nyilvánosság előtt, magában az országházban, szóba hoztam és a kormánynak is alkalmat adtam a nyilatkozásra. Az 1868 : XXXVIII. t.-c. 25. §-át értem, mely megadja a községeknek a lehetőséget és jogot, hogy felekezeti iskoláikat ezentúl is fönntarthassék és fejleszthessék. Ez ügyben a rendszabályok ingadozó s nem eléggé erős álláspontot foglalnak el, a mely alkalmas arra,' hogy legalább is kétségesnek tüntesse fel a községek azt a jogát, mely szerint sőt nemcsak föntarthatják, de fejleszthetik is felekezeti iskoláikat községi alapon. A kérdés a körül forog, váljon a községeknek joguk van-e iskoláikat a nevezett törvénycikk értelmében, mint felekezeti iskolákat fönntartani és fejleszteni is ? A kultuszminisztériumnak körülbelül 1899 óta egyes esetekben követett S ime, a hosszú, kinos betegség mintha szűnni kezdene, az ifju szemében nemsokára uj életkedv fakad ; a halvány, beesett arc újra rózsaszínűvé lesz. —• A szűz Anya, most is meghallgatta a benne bizók buzgó fohászait; s az O szent Fia visszaadta egészségét annak, — kit annyira szerettek ! Mr * * ' Mily boldogok vagyunk mi mindnyájan, hogy az égben nekünk ily szerető, gondos anyánk van. S mily szerencsések vagyunk mi esztergomiak, hogy a bazilikában — a Bakács-kápolnában — csodálatos kegy képünk van. Csak azok a szent falak tudnák megmondani, mily sok kétségbeesett, kesergő sziv nyert itt vigaszt és megnyugvást, mily sok beteg gyógyulást, mily sok buzgó ima meghallgatást! Soha sem tudok e kedves kápolnába lépni valami mély meghatottság nélkül s ugy érzem, itt a szentély előtt leborulva az Ur Jézushoz buzgóbban tudok imádkozni ; mert a szűz Anya segít benne. A szent Szűz képén látható drágakövek, az aranyos korona, ezüst-ruha; mind-mind egyegy hálás szívnek az áldozata. Nekem nincs tehetségemben, hogy szűz Anyánknak ily drágaságokat hozzak, de késztet Mária dicsőítésére hálás szivem a kettős gyógyulásért s más kegyelmeiért. A költő ihletett lelkének üdvözlő szavai mintha az én szivemből fakadnának: eljárása a községeknek ezt a jogát vette tagadásba és ennek a jognak védelmére keltem én 1904-iki július 30-án tartott beszédemben (és nem interpellációban, miként a rendtartás tévesen állítja). A kultuszminisztérium tudtommal nem adott ki általános érvényű rendeletet, amelyben a községeknek ezt a jogát tagadásba vette volna ; hanem egyes fölmerült esetek alkalmából intézett utasításokat a különböző megyei közigazgatási bizottságokhoz, és azokban állította, hogy ha a község fönn is tarthatja a felekezeti iskolát, de azt nem fejlesztheti. Uj tantermeket nem állithat, uj tanitói állásokat nem szervezhet és ha állítja és szervezi is, azok nem felekezetiek többé, hanem községiek. A kultuszminisztérium eljárása nem volt általános, hanem magán viselte az illető tanfelügyelőnek a képét. Rendszerint az illető tanfelügyelőnek jelentése és információja alapján intézkedtek, a tanfelügyelő pedig oly irányban vezette az ügyet és informálta a minisztériumot, a mely által biztosabban remélt eljuthatni az általa óhajtott állami iskolához. Minthogy a minisztériumnak eljárását nem lehetett a közigazgatási bíróság ítélete alá bocsátani, mert a közigazgatási bíróságról szóló törvény ezt az esetet az oda vihetők közé nem számítja, nem maradt tehát egyéb hátra, mint az ilyenekben szerintem a legilletékesebb fórumhoz, az országgyűléshez fordulni. Mielőtt azonban ezt tettem volna, áttanulmányoztam a képviselőház levéltárában az 1868: XXXVIII. t.-cikkre és különösen annak 25. §-ára vonatkozó tárgyalásokat és midőn meggyőződtem, hogy a kultuszminisztériumnak ujabban kezdett eljárása és törvénymagyarázata helytelen, oda vittem az ügyet az országgyűlés elé. Nem szándékozom e helyen az ott kifejtett érveimet ismételni. Olvashatók azok az országgyűlési naplóban és az akkori lapokban. Kimutattam, hogy a községeknek igenis jogukban áll á felekezeti iskolát nemcsak föntartani, hanem fejleszteni is és hogy senkinek sincs joga a törvényhozás intenciója ellenére, a községeket e joguktól megfosztani. Hivatkoztam arra, hogy maga Tisza Kálmán sem akarta 1868-ban Eötvös József bárónak eredeti javaslatát elfogadni, mert az a felekezeti iskolák fennállását veszélyeztette és 'csak akkor fogadta el, a mikor azt a bizottság mai szerkezetében megállapította, és Tisza Kálmán szerint is, a felekezeti iskoláknak fönnállását lehetővé tette. Az országgyűlés helyesléssel fogadta a törvénynek ezen egyedüli helyes, a törvényhozó intenciójának megfelelő értelmezését. Tisza István gróf akkori miniszterelnök maga mondotta nekem a szünet alatt, hogy igazam van és hogy ő is ugy értelmezi a szóban levő 25. §-t s még beszédem folyamán megbeszélte a dolgot a kultuszminiszterre], hogy ugy is fogják a törvényt értelmezni. >Úgy szeretnék drága kincset Fölhalmozni e helyen, — S pár virágot adhatok csak, Mert nincs ennél egyebem. A patakról nefelejlset És a völgyből ibolyát Hoztam én, hogy hódolattal Díszfüzérben adjam át. Szedtem a piros koránynál Lángolóbb rózsákat is, Bátor őket elfogadhadd Nincsen rajtok már tövis. És tűzök szűz homlokodra Liliomból koronát. Hogy hirdesse illatával Érdemidnek gyöngysorát. Melyben egykor kín dühöngött S mostan égi üdv ragyog, Szent kebledre zöld babérból Font koszorút aggatok Vedd anyám emlékvirágim, Vedd kezemből kedvesen, Nézd, mi szépek mind, az esti Harmatártól nedvesen. Szűz Anyám, űzz el fejemről Minden bűnkisértetet És ne hadd a kárhozatba Dőlni, esdő gyermeked!« (Sujánszky A.) Mattyasóvszky Marianna.