ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-09-30 / 39. szám

feltűnés nélkül igyekszik a hamvakat Kassára csempészni. Nos hát, régen koholtak ennél vakmerőbb rágalmat és azt hisszük, minden bővebb cáfolat fölösleges. Ez a kormány megmutatta eddig is, hogy van érzéke a nemzeti kegyelet iránt. Mig más kormányok elbújtak a hazafias ünnepek elől, ez a kormány mindig részt vett azokon, sőt tüntetőleg kért bennük vezetőszerepet. Avagy elfelejtették volna már, hogy a Wekerle-kormány ott volt kormányralépte óta minden históriai ünnepen ? Elfelejtették volna már, hogy ott volt az összes Kossuth-szobor leleplezéseken ? Elfelejtették volna azt a szerepet, amelyre a vörössipkások feldicsőitésén a nemzet tapsai között vállalkozott? De kitűnik a rágalom teljes vakmerősége, ha nézzük az ünnepély programmját. A hamvak egy teljes napig lesznek Budapesten, hogy az egész ország hódolhasson neki. Az egész ország, élén a kormány nyal, képviselőházzal, főrendiházzal. Budapestről elviszik a hamvakat Kassára. Útközben Miskolcon, Füzesgyarmaton és Abaujmegye első községénél huzamosabb időre megáll a vonat, hogy a közbeeső törvényhatóságok külön is ünnepelhessenek. Kassán a sirbatételnél újra nagy országos ünnep lesz, persze a kormány részvételével. Valóban, ha ez csempészés, akkor nem tudjuk, mit jelent nyilvánosan, a nemzettel ünnepelni. De kétségtelen, hogy az illető lap maga sem tudná magyarázatát adni vakmerő vádjának. De szüksége volt erre a hazugságra. Hiszen az uj rendszer ellenségeinek semmiíéle eszköz nem elég alávaló, mikor arról van szó, hogy a kormányt bemocskolják. Csakhogy a fegyver visszafelé sült el. Nem a kormányt sebezte meg a vád, hanem azokat, akiknek érdekében a vádat kiemelték. Akik voltak elég vakmerők a kormányra támadni épen akkor, mikor azon fáradozik, hogy Rákóczy hazahozatalát a legendás hőshöz méltó diadaluttá avassa. Reméljük azonban, hogy ez a mesterkedés, mely még a nemzeti kegyelet rovására is polititikai tőkét akar kovácsolni a kormány ellen, nem fogja zavarni az országot dicsőséges hősének ünneplésében. Hadd legyen ez az ünnep igazán szép, magasztos ünnep, hiszen annak a nemzetnek küzdelmeiben erősítője a multak • fönsége és dicsősége. Prohászka püspök a néppártról, »Én azt akarom, hogy a néppárt is igazán szociális párt legyen. És ha mégis valamiféle gyanakvásunk vagy kételyünk van a pártnak szociális jellegében, iparkodjék a vezetőség elérni, hogy a néppárt megfeleljen nevének, hogy az egy igazi néppárt legyen.« Ezeket mondotta többi között a f. hó 23-án tartott szociális kongresszuson Prohászka Ottokár dr. Székesfehérvár lánglelkü püspöke. Helyes. Ugy is sokszor azzal vádolták a néppártot, hogy nem elég szociális. Tagadhatlan, hogy mindig csak olyan intézkedéseket sürget, a melyek a nép boldogságát előmozdítanák, oly törvényeket szeretne hozni, melyek a nép, a szegény elnyomott nép javára szolgálnának, kötelességének tartja az egyház ügyeit, a szegény nép érdekeit védeni; főfeladatának tekinti a munkások, zsellérek, napszámosok, özvegyek, aggastyánok, kisiparosok, kisgazdák jogaiért és anyagi javaiért sikra szállani s azokért bátran, félelem nélkül harczolni, küzdeni: s mindezt a keresztény felebaráti szeretet parancsa szerint kívánja elérni. Hát nem szociális párt a néppárt ? Igen is szociális. De hisz nem is azt kifogásolta Prohászka a néppártban, hogy nem szociális, hanem hogy »igazán szociális« párt legyen. Vagyis más szóval, hogy tegye magáévá a keresztény szocialisták ügyét. Csak ilyen úton s módon elérhető, hogy a keresztény szocialisták az ő zászlaja alá sorakoznak majd s nem fognak akarni külön keresztény szociális pártot alkotni. Nem helyes, sőt sok tekintetben igen kellemetlen dolog az, mikor a keresztény pártok több részre oszlanak szét. Nem, legyen egy erős igazi szociális néppárt. Ezt akarja Prohászka. »Maholnap ugy is odafejlődnek a dolgok, hogy a keresztény szocializmus lesz hivatva Magyarország népét a helyes ösvényre, a vallás ösvényére terelni, nehogy az a szociáldemokraták féktelen garázdálkodásával szemben kisebbségben maradjon, vagy talán elbukjék. A néppárt eddig, bárhogyan szeretnék azt ellenségei eltussolni, már sok sikerről beszélhet. Keresztül vitte a börze megadóztatását s a börze megadóztatásával egyidejűleg a földadó leszállítása mellett is indított mozgalmat. Látta ugyanis, hogy a nép terhe rettenetes, alig tudja azt már elviselni, figyelmeztetni kezdte tehát a kormányt e nagy bajra s a kormány most már maga is kezdi belátni, hogy e téren kell valamit tenni. Ez is szép siker. Nagy érdemei vannak a néppártnak Bánfty Dezső egykori miniszterelnök megbuktatása körül is, a ki a választásokon valóságos irtó háborút viselt az ellenzék ellen. Főleg a néppártra, arra a maroknyi kis csapatra fájt a foga, amely mindenütt csak a keresztény politikát hirdette, annak csinált propagandát. Az adómentes létminimum gondolatát is bevitte a néppárt a parlamentbe. Azt akarta s akarja most is, hogy azt az összeget, amely egy család életének a föntartására okvetlenül szükséges, ne adóztassák meg, hanem tegyék adómentessé. Számos interpellációban foglalkozott a néppárt a nép panaszaival és bizony sok esetben elégtételt is szerzett neki. A sikerekhez csatlakozik azután a rendkívül fontos, hasznos és szükséges programm. Az egyházpolitikai törvények revíziója, vagyis a polgári házasság s a polgári anyakönyvezés eltörlése, a vallás szabad gyakorlatáról szóló uj törvény, első sorban pedig a felekezetlenség eltörlése és kiküszöbölése; a kath. autonómia sürgetése- Továbbá a szavazati jog kiterjesztése és pedig titkos szavazás utján; a kisiparosok, a munkás nép védelme; a szövetkezeti eszmének minél szélesebb rétegekben való terjesztése stb. Mind üdvös s nagyon fontos dolgok. Tehát a néppárt igenis keresztény szociális párt, de hogy a szó szoros értelmében szociális párt legyen, a keresztény szocialisták programmjából is át kell vennie azokat az elveket, s főleg azon intézményeket, amelyeket a keresztény szocializmus irt zászlajára. Ezt kívánta, ezt óhajtotta Prohászka püspök a keresztény szocialisták kongressusán. Nem külön párt alakítására buzdította a szocialistákat, hanem a néppárthoz való csatlakozásra szólította fel őket; a néppárti tényezőket s vezető köröket pedig arra figyelmeztette, hogy hassanak oda, miszerint a néppárt megfeleljen nevének, vagyis vigyék a szociális lelket a néppártba még jobban mint eddig, mert csak egy erős szociális politikai pártnak, melyet a keresztény felebaráti szeretet melege hevit, lehet manapság" jövője. Prohászka tehát csak jót akar a néppártnak, az ő elveit hirdeti mindenki fiának, közkatonákat akar látni a nagy küzdelemben, a kik a vezérek után indulva megteremtsék a szebb, a jobb jövőt. A néppártiak ezek után kövessék az igazi néppárti püspöknek szózatát! Megmutatta a néppárti vacsorán, hogy igazán velük érez, velük gondol, velük együtt akarja a néppártot nagygyá, hatalmassá tenni; hadd hozzon az dicsőséget a krédós népre, melynek igazi glóriás képviseletre van szüksége. Glóriás vezérekre a püspöki karban, a főúri világban, a közép és alsó osztályban, szóval mindenütt! S most záradékul még csak azt kívánjuk : adjon az Isten sok olyan glóriás vezért Magyarország keresztény népének, mint a minő Prohászka, s akkor biztos az igazi keresztény szociális néppárt diadala ! Justus. HIREK. Krónika. Egybegyűltek vezéreink Tanácskozni szépen, Ne mondhassák elleneink, Hogy az egyház tétlen. Mert ha tétlen, dolgoznak ők Hangya szorgalommal, Katholikus férfiakat Orgánumuk fölfal. madólag^ léptek fel a törökökkel szemben. Ezen támadás ellen, a törökök magukat oltalmazandók, a legerősebb s legkipróbáltabb katonáikból alakították az úgynevezett martalócokat, kiknek hivatásuk volt a támadó uszkokat éber figyelemmel kisérni s elfoglalt területeik népének vagyonát az uszkok ellen védelmükbe venni. A martalócok igy korlátozván az uszkok szárazföldi terveiket, most már teljesen a tengerre szorultak s nem nézték vájjon török vagy nem török zászló leng-e a hajókon, megtámadtak mindent s mindenkit, legyenek azok utasok vagy kereskedők s teljesen kifosztották. Ez annál inkább sikerült nekik, mert Adria csavargós szigeteit, búvóhelyeit ismerték, sőt egyes szigetekre kémeket is állítottak, kik bizonyos jelzéssel tudatták a közelgő prédát vagy veszélyt; különösen a velencei hajóknak okoztak roppant nagy károkat a banditák, mert hogy őket hazájukból száműzték. E tarthatlan állapotok miatt a velencei köztársaság nem egyszer emelt panaszt Ferdinánd király s utódjainál, sőt azt is követelte, hogy Zengg népét lakitsa ki Albania belsejébe s a várost pusztítsa el, úgy, hogy kő kövön ne maradjon. Sok kifogás, több alkudozás s sűrű fenyegetés által iparkodtak is a királyok figyelmeztetni az uszkokat méltatlan, embertelen eljárásuk miatt, de hát a természet nem tagadhatta meg magát e gyülevész vérben, elmondhatták magukról: »ha nem lopok, cserélek, mégsem igazán élek.« Ezen sima elbánás uralkodójuk részéről nem hogy csökkentette, vagy megfegyelmezte volna az uszkokat, sőt annyira felszaporodtak, hogy már a városban helyet nem találván, Adria éjszaki partjainak alkalmas szikláin kezdettek uj telepeket építeni, de azért wojwodaik folytonos egyetértésben voltak Zenggel s osztozkodásban a zsákmánnyal. Feleségeik oly cifra és drága ruhában jártak, hogy nem is csoda, ha a szépnem titkos örömmel tette ki magát az elrablás szerencséjének. A lepantoi nagy ütközetben, hol a törökök flottái teljesen tönkrementek s hatalmuk Adria vizeiről leszorult, nagy szerepet vittek az uszkok quirilla támadásaikkal, miért ugy Velence, mint a magyar király, sőt a pápa rokonszenvét is megnyerték, de legtöbbet nyertek önmaguk, miután mesés gazdag prédával tértek vissza városukba. Az uszkok ily szerencsés élményei nyomán nőttek a venturinik száma, de még inkább növekedett vakmerőségük s rablási hajlamuk. Igy 1596. évben megtudván azt, hogy Clissa, előbbi fészkük urai, a törökök, éppen virágvasárnapján Alissóban megtartandó vásárra el szoktak menni, felszedvén magukat, megtámadták az üres várost, őrségeit leöldösték, a bennlakókat mindenüktől kifosztották s az erődöt hatalmukba ejtették, sőt már nem elégedtek meg török s velencei zsákmánnyal, de neki rontottak Sebenico, Póla, Narenta, Trebinje stb. városoknak, behatoltak Velence területére s onnét nemcsak az állami pénzeket, de egyszerre 300 leányt is elraboltak, kikkel azonban nem űztek nemtelen modern kereskedést, de bántatlanul őrizték, mig nagy váltság árán szüleik vissza nem vásárolták. Ily támadások az egész vidéket félelemben s rettegésben tartották, sőt Velence hatalmát Adrián lehetetlenné tették. Ezen állapotokért pedig Velence köztársasága az osztrák német császárt tette felelőssé, kinek, mint magyar királynak is hatalma alá tartozott Zengg. Tehát komoly s elkeseredett harcot indított a köztársaság a császárság ellen, melybe beleavatkoztak: Hollandia, Nápoly, Spanyolország, sőt maga V. Pál pápa is s egyöntetűen megállapodtak abban, hogy e gyülevész, megbizhatlan népség fosztogatásait tovább tűrni nem lehet, minek következménye lőn az 1618. évben Madridban megkötött egyezség, hol az uszkokra ki is mondották a halálos ítéletet. Ezen egyezség alapján Ferdinánd, gratzi főherceg Zengg városába küldé gróf Harrah Károly főhatósága alatt a német katonákat, kik határozott kemény fellépéseikkel véget szakítottak Adria félelmes kalózai életének; az uszkok összes fegyvereit elszedték, rabló hajóikat felégették, a főbb wojwodákat száműzték s ha vissza merészelnek térni, rögtöni halállal fenyegették. A békés, iparral foglalkozó uszkokat meghagyták, a többit pedig Kulpa folyó völgyébe belebbezték. Igy távol a tenger színétől, hatalmuk s vakmerő bátorsággal együtt, 80 évi rettegtető szereplésük után az uszkok életét, szereplését az élők sorából teljesen eltörülték. Ezen határozott elbánás után, rohamosan kezdett csökkenni Zengg városának hire s vele jelentősége a mai napig, midőn ma máf minden hajó és utas, köztük mi is, teljes nyugalommal vonul el kikötője előtt, csak a történelem mondja el, hogy itt hajdan más élet volt. Elmúlt a vihar s én is a fedélzeten vagyok. Viszolajszky Károly.