ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-09-09 / 36. szám

többséggel elfogadta. Ez a határozat verdikt volt. Meg volt mondva és magyarázva nagyon is világosan, hogy két évi átmeneti kormányzás következik, hogy a két év alatt a kormány mit fog megvalósítani és célját milyen eszközökkel akarja elérni. Ismerte ezeket az egész ország s minden szavazó polgár, ki a koalició jelöltjére szavazott, . ezt támogatta, sőt! — amennyiben a függetlenségi 48-as párt nyerte el a legnagyobb többséget, épen a függetlenségi és 48-as szavazók járultak legtöbben ezen munkatervhez és ezzel a koalíciós kormányt egyenesen arra kötelezték, hogy a nemzeti verdikt rendelkezéseihez szigorúan ragaszkodjék. Miért volna akkor elégületlenség? — és éppen a függetlenségi táborban ? A választások óta egyebet sem tesz a kormány, mint feladatát s ez bün ? Igen! A volt haladók s most talán épen uj függetlenségiek előtt. Ezek beszélnek árulásról, hitehagyásról, beugratásról, ezek, kik uj 48-as elveikkel is saját érdekeiket szolgálják. Céljuk bizalmatlanságot kelteni a közvéleményben a koalició egyik pártja iránt, megbolygatni az egyetértést és felülkerekedni a zűrzavarban. Szerencsére, hogy az ország és maga a függetlenségi párt ismeri e szirén hangokat s bölcsen kitart a koalició vezérei mellett. — Keresztény-szocialisták a kereskedelmi ankéten. Megindultak a kereskedelemügyi ankétek, a szaktanácskozmányok. Szterényi államtitkár az első tanácskozó napon tévedésből mellőzte a keresztény-szocialista munkások vezető embereit, de az »Alkotmány« jogos s helyes felszólalása után mindjárt intézkedést tett az iránt, hogy a Keresztény Szociális Egyesületek Országos Szövetsége is kapjon meghívást s igy a keresztény munkások szervezete is három kiküldött által képviselve legyen a fontos tanácskozáson. Igy van az rendjén. Mikor a munkások ügyéről van szó, nem szabad megfeledkeznie a kormánynak a keresztény-szocialistákról sem, hisz ha valaki, ugy ők azok, akik bizalommal néznek a kormány szociálpolitikai reformjai elé. Örvendünk tehát, hogy a nemzeti kormány az ő felszólalásuknak is engedett teret s következőleg az ő kifogásaikat és megjegyzéseiket is tekintetbe fogja venni. A legutóbbi napokban a munkások betegség- és balesetre való biztositása tárgyában folyt a vita. Megjelentek a tanácskozmányon a szociáldemokraták agitátorai is s fenyegető tónusban fitymálták a kormány javaslatát, pedig lehetne annyi eszök, hogy most, mikor a kormány ténybölcseséged, hogy nem a mi gyarló, véges ész

r járásunk szerint cselekszel. Ime, hogy belenyugszik az önzés a dolgok rendjébe, csak a bőrünk meg legyen mentve ! Azt is beszélik, hogy a hires szalamiszi csata után minden görög generális első akart lenni a dicsőség kiérdemlésében, csodálatos azonban, hogy a második érdemhelyet mindegyik Temisztokiesznek szánta. Ebből aztán világos lett, hogy a dicsőség őt illette meg első sorban. Az országokkal is igy vagyunk. Minden nemzet a maga országát tartja legszebbnek. — Csodálatos azonban, mondja Hugó Grotius, hogy a második helyre minden nép Franciaországot teszi, miből méltán arra lehet következtetni, hogy ez a legszebb országa a világnak. Még egyet az önzésről. Ha valamely uracs beül a kávéházba, rádobja magát egy székre, a másikra lábait helyezi, egyik hóna alá egy széket, másik alá másikat kerít és még sem fizet égy szék árút se: ez már szemtelen önzés. Milyen önzetlenül szerény az ily uracscsal szemben a költekező angol, aki dús lakomája előtt megkérdezi a vendéglőstől, hogy van-e száraz kenyere, s mikor megtudja, hogy nincs, szépen keresztbefűzi a karjait és nyugodtan mondja: — Megvárom, mig megszárad. Deák Antal. leg belefogott a szociálpolitikai reformokba s ezzel igazán egy uj korszak küszöbére lépett, ez az időpont a legkevésbé sem alkalmas arra, hogy a szocialisták megtámadják a kormányt. Azonban ne csodálkozzunk ízetlen szószátyárkodásukon, semmitmondó frázisaikon, bármennyire hirdetik: hogy csak ők kívánják a munkás javát s boldogságát, kívánságaikat, törekvéseiket nem vezérli a tiszta, önzetlen igazságszeretet, sem a munkások jólétének jól felfogott érdeke, hanem csupán a haszonlesés s egyesek meggazdagodása. Támadásaiknak nincs is semmi haszna. Nem harcra és ellenségeskedésre van szükségük, hanem reformalkotásokra. S a békés teremtő munkának egyik előföltétele, hogy munkások és munkaadók közösen dolgozzanak a kormánnyal a reformokon. Máskép viselkednek a keresztény-szocialisták vezérei. Hálával veszik a koalíciós kormány részéről ezt a szociálpolitikai kezdeményezést, mert meg vannak győződve a kormány jóakaratáról. Vezéreik dr. Lakatos Géza, Huszár Károly és Szalánczy Andor számos módosító indítványt tettek. Igy Szalánczy a mezőgazdasági munkásokra is kívánta kiterjeszteni a betegség- és balesetre való biztosítást, hogy öregségükben ne legyenek kénytelenek koldulni. Huszár Károly az önkormányzat mellett emelt szót s a választmányi választásokon a kisebbségi párt számára is kért képviseletet. Továbbá ami a fő, a munkásbiztositó intézménynél a munkásság kétharmad arányban való képviseltetését sürgette. Dr. Lakatos Géza a hozzájárulási összeget a javasolt 3--5 százalékról 2-—4 százalékra kérte leszállítani, ami az adminisztráció egyszerűsítésével nagyon is könnyen elérhető. Sürgette azonkívül a szabad orvosválasztás behozatalát is. Javaslataikat nagy részben mind elfogadták. Csak rajta, mutassák meg a keresztény munkások derék vezetői, hogy a keresztény-szocialisták is szervezve vannak, azok is akarnak jogokat, helyes s hasznos intézményeket. Legyenek meggyőződve, hogy csak az ő pártjukon van az igazság s lesz idő, mikor a keresztény-szocializmus zászlaját teljes diadalra juttatják. Még egyszer a „Szabad gondolat." Lapunk hasájain már egyszer szóvá tettük a Budapesti Napló »Szabad gondolat« cimü mellékletének a kath. egyház tanára, intézményeire, szolgáira stb. vonatkozó hazug, készakaratos elferditéseit. Figyelmeztettük Izrael fiait, hogy ne szítsák még jobban az egyenetlenséget, ne csalják ki szemtelen viselkedésükkel és irói modorukkal a katholikusok szivéből az antiszemitizmus érzelmeit; de mindezek dacára, jóllehet nemcsak az »Esztergom,« hanem a fővárosi kath. sajtó is többször tiltakozott a vallásunkat, hitünket, egyházunkat ily mélyen sértő hazug förmedvényeik ellen, a »Szabad gondolat« sans géne tovább folytatja merész hazugságait, rágalmait. »Harc a világosság eilen« cimü f. hó 5-én megjelent cikkében valóságos tudatlansággal vádolja a kath. egyházat s annak apostolait, akiknek munkája a sötétség munkája volt. A többi között igy ir róluk valamelyik zsidófirkonc: »A nép tudatlansága volt mindenkor az apostolok főereje. Az apostolok és theologusok főtörekvése ezért az volt, hogy ez a tudatlanság csorbát ne szenvedjen . . . Bámulatos ügyességgel küzdöttek az apostolok minden világosság, a gondolatnak minden felszabadulási kísérlete ellen. Szövetségeseik voltak ebben a nagy harcban tengernyi hatalmuk, vagyonuk, de főképen a nagy tömegek tudatlansága ... A tömegek, amelyeknek a tanulásra sem idejük, sem könyveik, sem becsületes és őszinte nevelőik nincsenek, hiszékenyek, félénkek, állatiasak marad; nak. S ezek azt gondolják, hogy a kereszténység és katholicizmus isteni intézmények, amelyeket Jézus mai alakjukban alkotott meg. A legtöbben azt is hiszik, hogy maga Jézus diktálta az evangéliumokat, de ha nem ő, akkor legalább is a Szent-Létek . . . Ma már a theologusok sem merik komolyan azt állítani, hogy mindez csakugyan igaz ... A tudatlanság gátja és akadálya minden haladásnak. A tudatlanság végtelenül kiszolgáltatja a tömegeket világi és papi kizsákmányolóinak. Babonássá, vakbuzgóvá és állativá teszi a népet . . . Ellenben emberséges, derék, hasznos munkát tesz mindenki, aki tanít és hirdeti a világosságot.« No csak lassan, ti »tudós« férfiak ! Terjesztitek a világosságot s magatok vagytok a tudatlanok, sőt mi több, gonoszok. Nem ismeritek a kath. egyházat, annak tanait s áldásos müveit s ennéltogva a tudatlanság homályában vergődik elmétek és e tudatlanság, e valódi tudatlanság okozza nálatok a kath. egyház iránti ellenséges érzületet s magaviseletet. Mondjátok meg csak nekünk, ti világosságot hirdető »tudós« férfiak, mikor támadtuk meg a ti intézményeiteket, a ti vallástokat, a tí rabbinusaitokat? S ha ti minden figyelmeztetés, minden jó szó dacára ismételten s kizárólagosan csak arra használjátok a »Szabad gondolat« c. mellékletet, hogy a kath. vallást támadhassátok s a nép szivéből a hitet, a vallást kitéphessétek, akkor csakis gonoszság s erkölcsi romlottság tarthatja lenyűgözve sziveiteket! S valóban, mást mint gonoszságot s erkölcsi romlottságot e zsidófirkoncokban feltételezni nem tudunk. Igaz, hogy okos és jellemes ember a vallási dolgokban levő »tudomanyukat« még figyelemre sem méltatja, mert alapos vallási ismereteket nem tételez fel, sőt nem is tételezhet fel a zsidófirkoncokban. Hisz az ép ugy venné ki magát, mintha pl. egy katholikus embert szólítanám fel: barátom, írjon egy kimerítő értekezést a zsidó-vallás törvényeiről, intézményeiről stb. Meg sem tud mozdulni, miért ? Mert egyáltalában nem ért hozzájuk, vagy legalább is nagyon keveset tud mindezekről. De a tudákos zsidófirkoncok okosabbaknak akarnak látszani maguknál a katholikusoknak Ránk sütik, a tudatlanság, a sötétség bélyegét ; az apostolokat holmi zsidó-bankároknak képzelik, akik pénzzel, bankókkal felfegyverkezve indultak a sötétség munkájára s e rendkívül nagy vagyonnal (óh szegények! hísz csak abból éltek, ami a szegény nép adományai s alamizsnái révén jutott nekik) sikerült nekik azt a nagy néptömeget babonássá, vakbuzgóvá és állativá tenni. De ha az okos és jellemes ember nem is törődik az ilyen végtelen butaságot hirdető förmed vényekkel, a kevésbé müveit, avagy »nagyon is müveit« uri embernek, aki a vallás igazságaiban már nem eléggé jártas, élvezetet nyújt az ilyen stílusban s ilyen modorban feltálalt hazugságok özöne. A vallással keveset, vagy egyáltalában mit sem törődvén, csak az istentelen, vallásellenes hírlapokhoz folyamodik, mert itt bőven feltalálja mindazt, ami érzéki természetének megfelel. Már most kezébe vévén a Budapesti Naplót s elolvasván annak mellékletét, a »Szabad gondolat«-ot, megörül neki, hogy Izrael fiainak ismét sikerült egyet ütni a kath. valláson. Tovább adja a lapot másoknak is, hadd olvassák végig s ha ez esetleg egy alacsonyabb rangú, de vallásos, hithű katholikus ember kezébe kerül, önkéntelenül is megingatja benne a hit szilárdságát: ah, nem igaz az, amit azok a papok tanítanak és prédikálnak, hisz ime, itt van, az apostolok is gazdagok voltak, volt vagyonuk, pénzük stb., azután nem a világosságot terjesztették ám, hanem a sötétséget, nem embert, hanem barmot neveltek az akkori népekből. A sz. irás, az csak a papoknak szót, hisz ha nem a Szentlélek és nem az Isten irta, akkor nem is szent az, mit butitanak tehát minket azok a csuhások; ah, nem hiszek semmit sem . . . nincs mennyország, se pokol, én a cucilistákhoz csatlakozom ... Igy gondolkodik a szegény, iparos vagy munkás ember, bár az intelligencia nagy része is e nyomokon halad azzal a különbséggel, hogy nem csatlakozik a cucilistákhoz, hanem inkább a szabadkőművesek páholyait frekventálja, azoknak társaságába véteti fel magát, hogy taposhassa a pápai tiarát s a királyi koronát. Lám, milyen mérget tartalmaz a »Szabad gondolat.« Édesnek tetszik, mint a méz, azért kéjgyönyörrel szívják azt magukba mindazok, akik a katholicizmust üldözik, avagy azzal szemben ellenszenvvel viseltetnek. Kábitó-szer rájuk nézve a »Szabad gondolat,« mely őket mámorba ejti s látszólagos nyugalomba ringatja, azért mohón kapnak utána, hogy kábultságba esve, a lelkiismeret felszólalását meg ne hallhassák, annak furdalását meg ne érezzék. Jó volna már egyszer, ha a belügyminiszter e zsidófirkoncok körmére koppintana egyet, mert azt már csak nem tűrhetjük, hogy minket, katholikusokat, akikhez olyan jeles kormányférfiaink, mint Apponyi, Polónyi, Zichy, Andrássy stb. is tartoznak, a zsidófirkoncok irányítsanak s mintegy megmutassák, hogy hol is terjesztik voltaképen a világosságot, vájjon a szabadkőműves zsidóságban-e, vagy a kath. egyházban.