ESZTERGOM XI. évfolyam 1906
1906-07-22 / 29. szám
XL évfolyam. Esztergom, 1906. július 22. 29. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Az „ellenzék/' Esztergom, július 21. (d) A hatalom ellenőrzés nélkül egyoldalii és sokszor akaratlanul vagy épen jóhiszemüleg is káros a polgárság érdekeire. Ezt az állambölcseleti tételt hangoztatják ma azok, kik valaha minden ellenzéket elsöpörtek volna a világról, hogy szabadon kéjeleghessenek az abszolutizmus panamáiban. És látszólag igazuk van! Ellenzéknek kell lenni! mondják utánuk a népcsaló fakciók lovagjai és még azok: kik a politikai ellenzékiség fogalmát összetévesztik az akadékoskodás és a gáncsoskodás szellemével. Akik e theoriát most felállítják, azok a régi szabadelvű világ settenkedő kísértetei. A mai politikai alakulás mefisztói, akik bebizonyították, hogy a hatalom hordozásában tényleg nagy egyoldalúságot, nagy lelkiismeretlenséget, óriási mulasztásokat s egy kis rosszakarattal kimondhatatlan szenvedést és nyomort lehet hozni egy nemzetre. Ezeket ismerjük. Külön bemutatni nem kell, mert ördögi praktikájuk nyomait még élő szemekkel látni lehet s az alkotmány épületén épen most tömögetjük be azokat a réseket, melyek az ö gonosz - és jellemtelen politikájuk eredményeként maradtak gyászos szereplésük után. Nyiltan kilépni nem mernek, mert a nemzet megvetését eltűrni nincs bátorságuk, de suba alatt azért dolgoznak és minden igyekezetük az, hogy a koalíciónak hosszú és keserves küzdelem után kivívott diadalát kisebbítsék, ócsárolják és egy ellenzék felAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Az öreg dubováni kántor. Tessék elképzelni kérem egy összetöpörödött vén embert, amint kopott, zöldesszürke felöltőjében barangol a dubováni határban — és igy megvolna körülbelül az öreg dubováni kántor, másszóval Tóni bácsi. Talán fölösleges is mondanom, hogy már régen leszerepelt a nyilvános élet közteréről; úgy mondta legalább az ottani nagybátyám, hogy biz' azóta már vagy tízszer aratták le a vetést és két generáció cseperedett fel, amióta Tóni bácsi búcsút mondott az oskolának meg az orgonának. Mint olyan, a ki már nem kell senkinek itt e világon — csendesen meghúzta magát egy jámbor tekintetű, zsuptetős házikóba ott a másik faluvége n. Ezt azonban ugy kell érteni, hogy evés és alvás idején otthon kucorgott az eresz alatt vagy a kemencénél; a nap. többi részét kinn töltötte a szabadban, a dubováni réteken. Kezdetben azt hittem, hogy mindez amolyan sétakúra, mellyel az öreg edzeni akarja összetörődött, kiaszott csontjait. Később azonban kisült, hogy ez a bolygás nem merő láb- és kéz-torna, de geológiai, zoológiai, botanikus, poétikus s ki tudja még miféle érdekfeszítő vizsgálódás. Alapitó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. támasztásával, sikereit amennyire tudják, meggátolják. Mit tesznek? Elsősorban is a kétes politikai kalandorokat vonultatják fel. Mezöíiek, Vázsonyiak s a többiek, kiknek szerepe az alkotmányos küzdelemben is csak meddő kortes-fogás volt s akik a nagy nemzetközi demokrata világszabadság soha meg nem valósitható ostobaságaival a nép egy kisebb részének Jelkéböl kiölték a vallási és nemzeti alapigazságok éltető sugarát, ime: a porondra ugrottak, mint politikai bohócok. Ezek most szörnyű s lehet mondani: komikusan komoly ábrázattal mentegetik az emberi jogokat az alkotmány és a polgári jogok bajnokai elöl, sajtójukban pedig kíméletlenül és durván ocsmánykodnak, hogy azokat a szerencsétleneket, kiknek eldurvult lelkébe már mint tükörbe nézhetnek, megfelelő szellemi táplálékkal lássák el. Természetesen ütik a kormányt, ütik az urat, a papot, a főispánt és baktert egyformán. Ezek a lapok az újságírás elfajulásának legrettenetesebb példányai. Az »ezerholdas népnyuzók és a feudális klerikális urakcc ellen naponta nyilt harcra szólítanak ezen nyomda-termékek s igazán gondolkozóba ejtenek, hogy micsoda alacsony lélek, milyen emberi elvetemültség kell ahhoz, hogy azt a stílust élvezni tudja s mily gazemberség, azaz mezöfiség és bokányiság ahhoz, hogy ily nyomtatványt adjanak a nép kezébe épen azok, kik legjobban visszaélnek a nép bizalmával. A szabadelvüségnek hü szolgái ezek s kötelességük hangzatos jelszavakkal a népet bolonditani és az elégületlenséget ébrentartani. Az igazságot elferdíteni, a helyes intézméA mint a nap izzó korongja kibukkant a távolból kékellő Kis-Tátra hegylánca mögül s halovány bíborba öltöztette az egész vágvölgyi lapályt, a dubováni obsitos kántor már talpon volt. Ott kószált a még harmattól csillogó réteken ; tarka vadvirágot szedett, azt csokorba füzögette reszkető ujjaival. Hallgatta a vetésekből felszálló pacsirták énekét, a közeli erdőből vadgalambok monoton bugását. Avagy pedig Dudvág mentén, a parti fövényben turkált kampós botjával. Apró, különböző szinű, alakú kavicsokat, csigákat, trilobitákat keresgélt, melyekkel aztán teletömte kabátja, nadrágja összes zsebeit. Mikor pedig már elég volt a kószálásból, végig pihentette fáradt tagjait a gyepen és áhitattal hallgatta az ingó-ringó nádak susogását, a r parti füzek alákonyult gallyainak- bús nótáját. Úgy elnézte, hallgatta volna a természetnek ezt a sejtelmes szívverését a jó ég tudja meddig ... és mélázott, lelke messze elszállt egy magasabb regióba, az örök gondolatok, mély érzések hazájába . . . Talán ott is felejtette volna magát késő éjszakára, ha az estharangszó haza nem szólítja. A jó dubováni embereknek azonban sehogy sem fért fejébe az öreg kántornak ez a furcsa sportja, nevetni való szórakozása. Hát csak dugdosták össze vagy csóválták fejőket, hol komolyan, hol nevetve. — Ejnye, ejnye, milyen gyerek lett ez a Tóni bácsi vén korára — szólt egyik jóképű falusi anyuska. — Képzeljétek csak, pillangókat Szerkesztőség: Szentgyörgymező 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könjvkeréskedésóben. nyéket kigúnyolni és vezérlő nemzeti politikusokat és egyáltalán az alkotmányos politikát lépésről-lépésre dehonestálni. Ezek veszedelmes utonállói a nemzeti politikának. Nem politikai ellenfelek, hanem nyelvöltögetö utcagyerekek, kikre a komoly oktatást kár vesztegetni, mert ezzel csak népszerűségük terjesztésére szolgáló ujabb támadásaiknak szolgáltatunk anyagot. Komolyabb eszköze azonban a régi rendszer aknamunkájának azon elem, mely magában a többségi pártok legnagyobb táborában ült meg s amely az ellenzékiséget mint élethivatást tekinti s bár együtt küzdött a nemzeti ügyekért a legjobb hazafiakkal, most, midőn azok kormányra jutottak, magában a kormány pártjában készítik az ellenzéket. Miért? Mert a szabadkőműves és zsidóliberális körök izgatják fel őket a Halász—Bródy-féle interpellációkkal, a panamák oktalan rémképeivel és azzal, hogy ime a »feudális-klerikáliskonzervativ néppárt már lefőzi a 48-as párt hazafiságát, amit — no de kérem, — tűrni igazán nem lehet.« A kormány minden útjáról és titkáról természetesen saját pártja sem tudhat s ha nem tud a Zoltán, ott a háta megett az örök kétkedés ördöge, a régi rendszer szinleg megtért embere pedig a legjobb tolmács az ördög és az obstrukciós honatya között. »Panamaznak,« »Eladják a Hazát az osztráknak « s te, aki mindenkor az ellenzék legnépszerűbb szónoka, hangadója voltál, te ezt engeded? Te támogatod ezt a kormányU ? A honatya, ki a kormányok hazaárulását már oly természetesnek találja, mint azt, hogy ö csakis az ellenzékre született, gondolkozik s lassan elszégyenli magát, hogy fogdos, virágokat szed, koszorúkat köt, akárcsak egy kis leányka . . . Talán csak nincs megbabonázva ? — Hehehe! Hát hiszen nincs más dolga ! — jegyzé meg egy másik. — Nem kapál, nem kaszál, tehát játszik egy kicsikét . . . Ugy bizony, ilyenek az urak! — Én csak sajnálni tudom — szólt közbe egy harmadik — a szegénykét. Azt hiszem, hogy meg van zavarodva ... A kosztolányi doktor is azt mondta, hogy megpuhult a fejelágya . . . Jobb volna neki már ott pihenni a temetőben, mint itt cél nélkül barangolni . . . Ámde ezek az asszonyi találgatások, együgyű mende-mondák csöppet sem derítették ki az öreg dubováni kántor érthetetlen viselkedését. Pedig hát ez épen nem volt boszorkányság. Az ugyanis azok közé tartozott, akiket nem a bájos szemek tekintete, hanem a természet hypnotizál meg s bolondit el. Azon lelkek egyike volt, amelyek érzékenyek, gyöngédek a külvilág tüneményei iránt; a melyekben a nagy és titokzatos természet intuíciója ihletséget, érzést, gondolatot vált ki. Amelyek ki tudnak emelkedni a köznapiság szürke, unalmas ködéből magasabb szférákba. A melyek vágyva, epedve kutatják az eszmény honában a Végtelent, az Örökkévalót, az Ősokot és nem tudnak megnyugodni, mig meg nem találják. Az ő szelleme is ilyen volt. Kereste szüntelen az örök, rejtélyes összhangot, az Istent ott