ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-01-08 / 2. szám

X. évfolyam. Esztergom, 1905. január 8. 2. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Papok a politikában. Esztergom, január 7. C—r.) A francia katholicizmus ma valódi, a rablók kezeibe esett szerencsétlen utas, ott fekszik száz sebből vérezve, megtépve, kirabolva. Ott fekszik elaléltan az egész katholikus világ bámulatára, szánalmára, de még inkább botrányára, mert hisz mindenki érzi e szerencsétlenség valódi okát. A francia katholicizmus még mindig nem akarta érteni a mai világot. Ö még mindig csak szent zarándokutat akar végezni Jerikóból Jeruzsálembe rózsafüzérrel nyakában, zarándokbottal kezében. Jaj, mikor ma minden út politikai rablóktól megszállott pusztákon visz keresztül! Nem elég a rózsafüzér, nem elég a zarándokbot, nem elég Istenre bizni az ország sorsát! ? Miért nem vette a francia katholicizmus egy erös keresztény politikai párt hatalmának ólombotját is kezébe és miért nem aggatta rózsafüzére mellé egy francia Centrum szavazatainak tiszteletet parancsoló listáját is? Bizonnyára nem esett volna ilyen baja és gyalázata. A német katholikusok már évek óta azt kiáltják nekik Vogeseken keresztül: Szomszéd, nem kellene egy kis Centrum? Lassan magukhoz térnek már elaléltságukból, érdekes mi kering most fájó fejükben. Sokan emlegetik már a hatalmas politikai szervezkedést és főkép az egységet. De sajnos még mindig ott a láz a fejükben, a francia püspökök még mindig nem tudják, hogy a papok vegyenek-e részt a politikában AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Felfelé. Két ifjú megy nagy mogorván, A csikorgós, havas utcán. S pirult arccal vitatgatják, Miben rejlik a boldogság? Mondogatják: — gazdagságban, Egészségben hirvirágban. E háromnak lehellete Tavaszt fakaszt a lelkekbe. — Feleletkép sivít a szél, Nyomorról s jajról beszél. Itt egy árva; ott egy anya Dideregve, összefagyva. Ezek itt, azok meg ott Kei esik a boldogságot. Egyik rongyban, másik fényben: Mindegyik a föld ölében. Pedig minek is vitatják, Hogy földön a boldogsági Szivünk-lelkűnk kővé válna, Ha nem volna mennyországa. Tüske. A török leány szerelme. Lassan-lassan leszáll az alkony és félhomályba burkolja az esztergomi vár századok viharjaival dacoló tornyait, melyen még annyi évtized mulLaptulajdonos és kiadó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR, egyetemi tanár. vagy sem, az egyik mellette, a másik ellene szól. A hirhedt Füzet ellene van. Külön ir papságához ebben az ügyben. Érdekes hallani az érveit, hadd tanuljunk, hisz nálunk is feszegetett kérdés ez. Igy szól papjaihoz: A pap számára csak egy eszköz van, hogy a politikai állapotokon segitsen : dolgozzanak apostoli hévvel a lelkek megszentelésén. A lelkek e megszenteléséböl folyik minden, a mi a népeket átváltoztatja és megujitja. Azért szent papokra van szükség és nem politikus papokra! Szépen hangzó szavak ezek, de vájjon igazak is? Mi ez más, mint általános tűzvész és vizár alkalmával, amely mindent elnyeléssel és pusztulással fenyeget, ráirni a papokra, hogy ne oltsanak, ne mentsenek, ne is vezessék hiveiket a mentésben, hanem legyenek szentek és szenteljék meg hiveiket, mikor eszi őket a tüz, viszi őket az ár, ha nem menekülnek és nem mentik, amit lehet? Hisz az egyházüldözés több kárt okozott és okoz a franciáknak, mintha összes templomaikat elpusztította volna a tűzvész, és öszszes iskoláikat elvitte volna az ár. Miért ne menjen menteni mindenki, kinek keze-lába van, és első sorban a papok is?! Ha veszedelmes rablóbandák garázdálkodnak egy vidéken, amelyektől senki sem mentheti meg őket, már csak nem azt mondjuk a papoknak, hogy legyenek szentek híveikkel együtt, hanem azt mondjuk nekik: oktalanok, mit vártok ? Álljatok össze és védjétek magatokat, amint bírjátok. Hát nem ez a franczia katholikusok állapota és sorsa tán is a félholdas lobogó büszkélkedik. Föl-föl tűnik egy-egy kigyulladó csillag fénye, teljes pompájában fölragyog a hold és elűzve a kétes homályt, ezüstös sugarai rezegve törnek meg' a vén folyó csobogó habjain, melyek játszva, enyelegve simulnak el az ősi falak sziklás tövén, sejtelmes, titkos susogásaikban, mintha az elszállt múltról regélnének. Csendes éj. Elült a várban is a zaj, a török sereg fáradtan a napi portyázásoktól, nyugalomra tért. A falon álló őr is el-el bóbiskolva hajtja le fejét. Csendes nyugalomban szunnyad minden, az álmok világa derült fel, az éj szárnyai alatt. Csak egy van ébren, az égő szerelem. A távoli berekből ide halló csalogány édes-bús dalában a szerelem szava szól, a fakadó virágok egymás fölé hajolva szerelmet vallanak, szerelemről susog a lomb, a szellő. Az égő szerelem virraszt a bég legszebb hölgye Zahida szivében is. Gyönyörű a nő. Sylphidi termetén a keleti szépségek bája, kellem ömlik el. Tökéletes mint az odaliszk, minőt csak a művészi kezek alkothatnak. Kecses mozdulatánál éjsötét hajának hullámzata szétomlik bájtelt alakján és még fönségesebbé, elragadóbbá teszi. Halvány arcának csábos varázst kölcsönöz a két fekete szempár finoman iveit szemöldei alatt. Azok a mélytüzű szemek, melyek oly ellenállhatatlanul vonzanak, melyekben az elfojtott szerelemnek, az eltitkolt bánatnak méla fénye ég; I azé a szenvedélyes szerelemé, mely a vérben van, mely nem szól, nem panaszkodik, a mely egyet szeret örökké változatlanul s örökké csak szeret. Most csábos szökkenéssel a bég mellé ül és hó karjával átfonva nyakát, elsimítja selyem fürtjeit, csókokkal halmozza el s édes szavakat suttog fülébe. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér Többszöri közlésnél árkedvezmény. és minden népek sorsa, ha istentelen törvényhozóik és kormányaik vannak? »Szent papokra és nem politikus papokra van szükség«? Ki nem látja, hogy egész Európán végig néhány száz főnyi parlamentek intézik az országok és a népek sorsát, sőt elég egy aránylag kis többség, mi több, egy zsarnok Combes vagy Tisza is elég, hogy letiporja a milliók legszentebb jogait. És mi elégedjünk meg szent pappal és megszentült néppel, mikor ilyen istentelen parlament hit- és erkölcstipró törvényeivel keresztül gázol jogon, alkotmányon és valláson?! »Szent papok és szent nép«, mintha akkor már magától volna tisztességes parlament is. Hisz nemcsak szent papokra és szent népre, hanem szinte első sorban tisztességes parlamentre volna szükség, vagyis olyan parlamentre, mely először is Istentől fél; olyan parlamentre, melynek nemcsak esze van, hanem lelkiismerete is; olyan parlamentre, melynek legfőbb törvénye a tízparancsolat. De az ilyen parlament nem magától nő, ilyent nekünk kell összeválogatnunk, különben ugyan nem lesz, ha még oly szentek is a papok híveikkel együtt. Legyenek szentek a papok, szentek a hiveik, igen, igen, de értsük meg, hogy 100 évvel már előbbre vagyunk! Régente elég volt e népet arra tanítani, hogy engedelmeskedjék és tűrjön, mert hisz az államban nem volt más teendője mint fizetni és a hátát tartani. De most már a népnek magának is kell részt vennie az állami hatalom kezeiéSzegény bég, ha tudná, hogy most Zahida gondolataiban egy deli ifjú alakja tűnik fel, hozzá idézi a szenvedélyes szavakat, övé a lázas csók! Most hirtelen feláll és hosszan, merően elgondolkodva néz ki a sötét éjbe. Halvány arcán a néma fájás érzete vonul át, remegő ajkán egy halk sóhaj röppen el s azutá^újra víg s enyelegve, kacagva fut a béghez, ki már álmosan hajtja le fejét. «Talán üdítőt hozzak számodra ?» kérdi s a feleletet be sem várva, egy a teremtől nehéz selyem kárpittal elválasztott mellékterembe megy és remekmívű ezüst csészékben párolgó theát készit, de mielőtt bevinné, kebléből hirtelen egy kis papirdobozt vesz elő s tartalmának felét a csészébe szórja s mintegy megkönnyebülten nyújtja a bégnek, ki mohón fenékig űriti. Zahida lábaihoz ülve, vitézségéről és jövendő nagy hatalmáról beszél neki. A bég eleinte mosolyogva hallgatja őt, de nemsokára az álompor hatása alatt bágyadtan dől el a dagadó kereveten. Zahida most csendesen fölemelkedve egy bő köpenyt vesz magára, karcsú derekát átfogó piros selyem övébe szúrja zafir markolatú damaszk tőrét s zajtalan kioson a teremből. A mécsesektől gyéren bevilágított folyosóra érve, nesztelen léptekkel egy ajtóhoz közeledik, hol megállva, a kulcslyukhoz tartja fülét. Miután az alvó mély lélekzet vétele meggyőzé, hogy az álompor itt is megkezdé hatását, belép és leakasztva a falon tüggő kulcscsomót, óvatosan távozik. Az emeletről lehaladva a vár udvarára lép, vigyázva tekint körül, de nem kell félnie, mert borús fellegek vonják be az eget: az éj sötét leple megóvá őt az őrök szemei elől. * * *