ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-03-05 / 10. szám

És sok pacsmag szolga, aki még az imént Tányért szorongatta, tányért törülgette : Ma már »Nagy's uram* és nemesi névvel, Szép arany kereszttel vagyon kitüntetve. S mig egy nagy rokonuk a maga keresztjét Talán szerénységbői — de a hátán hordja: Addig büszkélkedve az aranykeresztet A mellére tűzi fel a hitvány szolga. No, hátha ez igy megy, — az excellenciáját! Ide a keresztet! Ide azt a rendjelt! S tegyenek báróvá! — Pegazusom helyett, Hadd szoritom jobban Rárón majd a kengyelt! Hiszen én eleddig hű szolgája voltam Kegyelmes urunknak, az osztrák császárnak; S furulyáztam annyit, mint azok a zsidók, Akiknek érdemük: hogy tollat vasalnak. Erről hallgatóim tanúságot tesznek, — Hiszen nagyon soknak fáj a íüle tőle . . . Hol késik hát a cim az éji homályba', Mikor én egy csöppet sem futok előle. Hogy kapok: az biztos, mert hiszen az éjjel Már meg is álmodtam és a gyanúm erős . . . Örömömben rögtön felakasztom magam S végsóhajorn ez lesz; »Nevem báró Regős.< Óh érzem, óh érzem: nemsokára meglesz. De azért addig, ha nem kapok kólikát: Kiszáradt torokkal, korogó gyomorral, Buzgón, szorgalmasan irom a Krónikát. Báró-jelölt ítegöe. * Az uj c. kanonok beiktatása. Február hó 28-áu iktatták be uj méltóságába Neymon Károly nógrádpataki plébánost. A főszékesegy­ház mély hangú, nagy sz. Ad albert-harangja 9 óra tájban hirdette a beiktatandónak ünnepélyes eskütételét. Majd Blümelhuber Ferenc dr. éneklő kanonok szép klasszikus latin beszéd kíséretében üdvözölte a kitüntetett férfiút, méltatta érdemeit s felolvastatta a királyi kinevezési okmányt. Erre megtörtént a kanonoki jelvények ünnepélyes át­adása, valamint a stallumba való bevezettetés is. A beiktatást hatalmas vivát kiáltás követte, mire a szertartást bezáró Te Deum eléneklése után maga az uj c. kanonok tartotta meg sz. miseál­dozatát a bazilika főoltárán. * Zlinszky István kerületében. A dorogiak derék követe szorgalmasan látogatja kerületét. Pénteken Kesztölcön és Cséven járt a képviselő s mindkét helyen nagy ovációval fogadták. Mind­két helyen külön-külön látogatást tett a válasz­tóknál s kikérdezte őket ügyes-bajos dolgaikról. A választók lelkes öröme annyira emelkedett, hogy a harsogó rézbanda mellett zászlókkal ke­zükben az utcán táncoltak. Az egész falu kisérte házról-házra és ünnepelte. Zlinszky István keddig látogatja a községeket, mikor aztán Budapestre utazik. * Értekezlet. A város polgármestere a közön­séget ma vasárnap d. e. 10 órára értekezletre hivte meg, melyen a márc. 15-ére vonatkozó ünnepségeket fogják tárgyalni. * A tisztikar táneestélye. A helyőrség tiszti­kara mult szombaton tartotta táncestélyét. A Fürdő szálloda nagyterme ez alkalommal dúsan volt di­szitve délszaki növényekkel és szőnyegekkel. A rendezőség a hölgyeknek csinos kivitelű tánc­renddel kedveskedett. A tánc hajnali négy óráig tartott. A hölgyek névsorát a következőkép sike­rült összeállítanunk : Özv. Bartha Árminné és Erzsike, Büttner Róbertné, Bonn Gusztávné, Babies Károlyné, dr. Burián Jánosné és Erzsike, Bedros Józsefné és Erzsike, özv. Csukássy Lászlóné, Erzsike és Etel, Dobó Istvánné és Katica, Fridrich Viktorné, Geiger Ferencné és Ilonka, Hess Rezsőné, Holub Viktorné, Häuser Károlyné, Istvánfy Elemérné, báró Jovicz Mici, Komma Györgyné, Kulcsár Ká­rolyné, Marosi Ferencné, Marffy Helénke, Oltósy Lajosné és Hermin, Póka Dezsőné, Pisztelka Mici, Reviczky Gáborné, Rajky Kornélia, Szilárd Bé­láné, Saághy Malvin, Szabó Mihályné és Klárika, Szlávy Istvánné és Matild, Schumacherné, Steisz­kál Károlyné, Szecskay Antalné és Vali, Tá­borszky Eduardné, Vojácsek V.-né. * Villamvasút és vizvezeték. A város pénz­ügyi bizottsága pénteken tárgyalta a villamos­va*sútra és vizvezetékre vonatkozó terveket. A bizottság úgy határozott, hogy ezen terveket elő­zetes vélemény adás végett terjessze fel a város a szakminiszterhez s csak ha onnan kedvező véle­ménnyel jön vissza, akkor vegye beható tárgyalás alá a terveket és ajánlatokat. * Március 15. Vimmer Imre polgármester felkérésére a március 15-iki nemzeti ünneplés szónoki tisztét Kmety Károly vállalta el. * Tréfás estély a kath. körben. Tegnap, szombaton este a helybeli kath. körben tréfás farsangi estélyt rendeztek a tagok. A sok bohó­kás mutatványok után, táncra kerekedtek a párok s kedélyes hangulatban folyt a mulatság az éjfél­utáni órákig. * Jelmezes japán-estély. Holnap, hétfőn tartja az esztergomi kath. legényegylet ifjúsága tréfás bohóságokkal gazdagon fűszerezett jelmezes japán­estély ét az egyesület helyiségében. A mulattató műsorból különösen kiemelendő: 1. Élőkép. 2. Japán teaházi jelenet. 3. Orosz-japán háború. 4. Vunchi kupiéi. 5. A krakéler. (Monológ.) 6. Pe­pitant. (Férfi-kar.) 7. Zenebohócok különféle mu­tatványai. 8. Tengeri halászat. 9. Cigány-kesergő. 10. Okos Manó. 11. Füstbe ment terv. (Kovács­pataki jelenet.) 12. A mult bűne és a jövő műve. 13. Fiam lakodalma. (Monológ.) 14. Ocskaságok. 15. Nagy konfetti- és szerpentin-csata. — Műsor után tánc következik, mely alkalommal a hölgy­válasz kotillonnal lesz. Belépti-dij : Személy-jegy 50 fillér, család-jegy (3 személy) 1 korona. A rendkivül mulatságosnak ígérkező estélyt ajánljuk mindazoknak figyelmébe, a kik a farsang végén kellemesen akarnak szórakozni. Hogy a mulatók enni-innivalókban hiányt ne szenvedjenek, arról »János bácsi« fog gondoskodni. * Kinevezés. Sztankay Ádám helybeli segéd­telekkönyvvezetőt telekkönyvvezetővé nevezte a szakminiszter. * Gyászhír. Városunk egyik rokonszenves alakjaként ismerték Miedler Rezső volt vaskeres­kedőt. Jó modoráért sokan szerették s épen azért sokakat ért leverőén azon gyászhír, mely Miedler halálát jelentette egyik fővárosi kórházból. Teme­tése csütörtök délután volt nagy részvét mellett. A család a következő gyászjelentést adta ki: Özv. Miedler Rezsőné szül. Gosztayer Berta sajtit és kiskorú gyermekei: Irma, Rezső és Berta, valamint alulirott rokonok nevében fájdalomtól megtört szivvel jelenti, hogy a legszeretőbb férj, legjobb apa és rokon Miedler Rezső folyó évi február hó 27-én éjjel V212 órakor, boldog há­zasságának 9-ik évében 42 éves korában, Buda­pesten, hosszas szenvedés és a haldoklók szent­ségeinek ájtatos felvétele után elhunyt. A drága halott hült tetemeit március hó 2-án délután 4 órakor fogjuk az esztergomi belvárosi sírkert ká­polnájából örök nyugalomra helyezni. Az engesz­telő szent mise-áldozat március hó 3-án délelőtt 9 órakor lesz a kir. városi plébánia-templomban a Mindenhatónak bemutatva. Esztergom, 1905. évi március 1. Áldás poraira! Özv. Mayer Imréné szül. Miedler Szidónia, Matus Gyuláné született Miedler Hermina, Miedler Gusztáv, Miedler Fáni testvérei. Miedler Gusztávné szül. Szoleczky Etel, Gondos Józsefné szül. Viola Rózsa, Gosztayer Lajosné szül. Vargus Paula sógornői. Matus Gyula, Gondos József, Gosztayer Lajos sógorai. * A főgimnázium táncmulatsága. A hely­beli főgimnázium ifjúsága farsang hétfőjén tartja táncmulatságát. Már egy hét óta folyik a próba, hogy a rendkivül fontos kulturesemény fényesen sikerüljön. Utána a fiatal deákok elméje az ábrándok szárnyain bizonyára sokkal jobban fogja majd a leckét és a kongregációban tett jó föltételeiket könnyebben fogják teljesíteni. Konstatálhatjuk a száraz tényt, hogy a buda­pesti állami középiskolák egyike sem emelkedett még a kultúra és a paedagogia oly magas nívó­jára, mint némely vidéki katholikus középiskola, hogy a hivatalos farsangi bált bevette volna évi tanrendjébe. Van még arra idő a főiskolán. Azt hisszük, hogy a szülők nagyobb része is ezen a véleményen van. * A pálosok pusztulása. A mit nemrég előre sejtettünk, már be is következett. A meg­maradt három lengyel pálos már felszedte sátor­fáját s indul Krakóba, a honnan jött. Eddigi közleményeink elég érthetően rámutattak a pusz­tulás igazi okaira, fölösleges tehát azokat talál­gatni. Nem annyira financiális okok ezek, mint erkölcsiek, s a nemzetiségi versengésnél sokkal mélyebbek és szomorúbbak. P. Muzsinszkyt sem lehet többé visszahívni, mert az már Amerikában van, s mint buzgó világi pap misszionáriuskodik. Kár egy az egész világon kihalt s csak egy-két házzal biró rendet, minő a premontrei vagy pálos­rend keltegetni, feltámasztani. Jobb, ha nem létez­nek. Van elég életképes modern, eredeti szellemét örökké frissen tartó kongregáció, ezeket támo­gassuk. Sinite mortuos sepelire mortuos suos! — Álljon itt különben egyik ez ügyben hozzánk érkezett érdekes levél: »Tekintetes Szerkesz­tőség! Sajnálattal olvastam az »Esztergom« idei 8. számában a pálosokról szóló hirt. Évek óta tanulmányozom a szerzet történetét és nagy öröm­mel fogadtam a hirt pár évvel ezelőtt, hogy ha­zánkban ismét letelepedtek. A rend iránt való szeretetből megírtam a híres censtochowni pálos kolostor történetét. E cikkben érdeklődést is akar­tam kelteni a nálunk letelepedett pálosok iránt, nehogy a rend második visszatelepítése is siker­telen legyen, mint volt az első 1860-ban. A len­gyel pálosokat nemcsak nálunk meg-fordult ma­gyar iróink dicsérték, de sok lengyei főúr, kinek fia itt növendékünk, szintén mint buzgó szerzete­seket magasztalta előttem. Becses lapja tudósítása szerint úgy látszik még sem olyanok, mint a minőknek emiitett értesüléseim alapján képzeltem őket. Ezt nagyon sajnálom ; de azért a szerzet ügyét mégis ajánlani fogom. Kár volna, ha az egyetlen magyar eredetű szerzet, melynek oly dicső múltja van, teljesen kihalna, ami alkalmasint bekövetkezik, ha a telepítés meghiúsul. Hány kihalófélben volt szerzet ismét felvirágzott egyet­len egy apostoli férfiú buzgólkodása folytán! Miért volna ez épen pálosainknál lehetetlen. Egy ilyen férfiút kell számukra kívánnunk és ezért imádkoznunk is: »Mitte in Domine auxilium de saneto, et de Sión tuere eos.« Itt a magyar Sionra gondolok első sorban. Vajha onnét küldene nekik - segítséget az Úr! B. Özséb, a pálosok alapitója által úgy is szoros viszonyban van a pálosrend Esztergommal. Igaz tiszteletem kifejezése mellett vagyok Kalksburg, 1905. február 28. Kész szol­gája Pámer László S. J. * Az esztergomi kereskedő ifjak önképző egyesületének tagjai a »Magyar Kiraly« szálloda nagytermében március 5-én zártkörű táncpróbát rendeznek. Kezdete 8 órakor. A zenét a cs. és kir. 76. gyalogezred zenekara szolgáltatja. Belépő­díj : személyjegy 1 korona, családjegy 3 korona. Felülfizetéseket köszönettel fogadnak s hirlapilag nyugtáznak. — Hölgyválasz kotillonnal. * Betörés. Pénteken d. u. 3 óra tájban, ed­dig ismeretlen tettes feltörte felelős szerkesztőnk lakását s az íróasztal tetejét lefeszítve óriási ren­detlenséget csinált a temérdek levélben és kéz­iratban, s aztán a könyves szekrényből minden könyvet kidobált. Amely szekrény zárva volt, azt vésővel nyitotta ki. A temérdek irás szanaszét volt dobálva a szobába s ebből a rendőrség már eddig is megállapította, hogy az »ismeretlen tettes« keresett valamit. * A kath. legényegyesület február 12-én tartott mulatságán még felülfizettek : Eitner Ele­mér Ákos 5 kor., Graeffel János 5 kor., dr. Klinda Teofil 5 kor., Hulényi Péter 2 kor. * Halálozás. Kuzmich Miksáné szül. Keller Ilona úgy a maga, valamint az összes rokonság nevében fájdalomtelt szivvel tudatja, hogy hőn sze­retett nagynénje özv. Kovács Pálné szül. kottyesöi Keller Terézia f. hó 27-én éjjeli 1 órakor életének 87-ik évében rövid szenvedés után az Urban ájta­tosan elhunyt. A boldogultnak hült teteme Kőhid­gyarmaton (Kistatai-puszta) folyó évi február hó' 28-án délután 4 órakor fog a r. kath. szertartás szerint beszenteltetni és onnan az esztergomi kir. városi temető-kápolnába szállíttatni, honnan már­cius hó i-én délután 4 órakor örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent miseáldozat Kőhid­gyarmaton a róm. kath. plébánia templomban L évi március hó i-én reggeli fél 8 órakor fog a Mindenhatónak bemutattatni. Kőhidgyarmat, 1905. február hó 2 7-én. Áldás és béke lengjen hamvai felett! Cselka Jánosné szül. gelléri és nemesbogyai Takács Olga unokahuga. Jakussevitzi és felső­adesitzi Kuzmich Miksa, Cselka János unoka sógorai. Cselka Margit dédunoka huga. Gelléri és nemesbogyai Takács Aladár dr., jakussevitzi és felső-radesitzi Kuzmich Gyula, Kuzmich Gábor dédunoka fivérei. * A vizvezeték. Esztergom városa a fejlő­dés ujabb stádiumába akar lépni, amidőn a lakos­ság jó ivóvízzel való ellátását tervezi. Varga buda­pesti mérnök mély szakavatottsággal ismertette a vizvezeték létesítésének lehetőségét. Nagy részle­tességgel sorolta el a dunavölgyi talajvíz jó tulajdonságait, egyet azonban nem említett, azt t. i. hogy a leendő vizvezeték vize a teafőzésre is tökéletesen alkalmas, különösen ha kinai theát

Next

/
Thumbnails
Contents