ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-02-26 / 9. szám

lyan vette. Szavunk azt jelentelte a király előtt, hogy Tisza többé semmi szin alatt nem maradhat, mennie kell, szinte azt szabad mondani, *nem mert a király akarja, hanem mert mi akarjuk. Értsük meg ezt és jegyezzük meg magunknak. Nem csak az országgyűlés és annak pártjai függnek mitőlünk, hanem a miniszterek is és azok elseje az elnök is. Most megtanulhattuk, hogy a kormány is voltaképpen a mi szavunkkal áll vagy dől, az alkotmányos királynak tekintetbe kell vennie a mi akaratunkat. Kár volt, hogy eddig a jan. 26-iki tanulságokat nem értettük, vagy legalább is nem használtuk. Miért kellett nekünk Csáky-któl, Wekerléktöl, Szilágyiktól, Bánffy-któl, Tiszáktól úgy szenvednünk? Miért nem használtuk föl eddig hatalmas jogunkat, mikor az voltaképpen egy gyönge szavunkba került volna? Hiába kinlódtunk, nyögtünk, panaszkodtunk 67 óta és mentünk le a lejtön. Hát nem magunk választottuk mindig magunknak azt az áldatlan kormánypártot, mely megszavazott mindent, zsidópolitikát, egyházpolitikát és mindent? Hát nem rajtunk állott volna azokat a nekünk nem tetsző kormányokat minden 3, illetve 5 esztendőben épúgy meneszteni, mint most Tiszát és táborát? Jegyezzük ezt meg legalább ezentúlra. De különben ne nyugodjunk, békesség nem lesz most sem. A kormány bárminő lesz, mégis csak túlnyomóan liberális lesz megint. Még néhány ilyen jan. 26-iki nappal nemcsak nagy egyesült ellenzéket lehetne összehozni, hanem egy majdnem épp olyan nagy keresztény ellenzéket is és az biztosabb jövőt nyújtana. — A méregfog". A jelenlegi függetlenségi párt nem mindenben a régi. S ezt örömmel konstatáljuk. Elsősorban nem csupán protestánsokból és zsidókból áll, hanem immár túlnyomó számát katholikusok teszik, s Ugronékkal, Apponyiékkal hivő, sőt egy-két tüzes katholikus is került be a jelenlegi uralkodó pártba. Igy tehát az eddigi magyar jakobinusoknak méregfoga ki volna törve. Sóhajtoznak is ezért Vázsonyiék, hogy a szekularizáció és más effélékre most egyelőre nem gondolhatunk, bár az uj fordulat önként felszínre látszik hozni e kérdéseket A kik választások előtt a 48-asok támogatásától akarták visszariasztani a katholikusokat, oly színben tüntették fel e pártot, mintha az programmjánál. fogva a ker. eszmék ellensége volna és rosszabb volna a kimúlt liberális pártnál. Igaz, hogy a múltban a liberális párt a függetlenségi párttal karöltve hozta meg az egyházpolitikai törvényeket. Tehát legfeljebb az következik, hogy a függetlenségi párt tizenkilenc volt, a szabadelvű párt pedig egy hiján húsz. Mind a két félen voltak és vannak prononsirozott szabadkőművesek. De a függetlenségi pártnak mint ilyennek nincs a programmjában a ker. eszmék elleni harc, mig a liberális pártnak az főprogrammja. S kivált a mostani 1 V2 százra szaporodott Kossuth-párt nem adná fejét egyházpolitikára, mert ezen esetben alaposan megcsappanna. De azért mindenesetre résen kell lenni. Wekerle, a parlamenti pártok Mefisztója folyton settenkedik a háttérbe, s holmi »népszerű program mpontokat« rejt hátraszorított markában. Erőnk és bizodalmunk a néppártban van. Ezt erősítsük, ezt szaporítsuk, hogy veszély esetén a függetlenségi párt igaz keresztény elemei érdemesnek tartsák a néppárttal fuzionálni vagy koalícióba lépni az ország további dekrisztianizációjának meggátlására. A 67 és 48 a koalícióban. A magyar alkotmány ideális védelmében összeforrott a politikai pártok külömböző alapelvekből irányuló nézete. A nemzet boldogulását célzó komoly törekvések a koalícióban szoros kapcsot nyertek s mint látjuk, oly egyakarattal iparkodnak a kitűzött cél felé, hogy a hazug jelszavakkal bitorolt hatalom, az alkotmány tipró érdekfrakció minden ármánykodása vereséget fog szenvedni. A szövetkezésben rejlő óriási erkölcsi erő győzött már eddig is, de szem előtt kell tartani, hogy a további sikerek biztosítása a baloldali pártok ezen egyetértésében gyökeredznek. Hogy a szövetkezés a bukott szabadelvű pártnak halálos ítélete lett, nem tetszik azoknak, kik a jogbitorlás és erkölcsi sülyedés zavaros levében előnyöket halásztak, az csak természetes és csodálkozni sem lehet, miszerint ezek egyre dobálják az üszköt a koalíció nem is oly nehezen lobbanó eresze alá. Egyik legerősebb bombájuk az, mellyel a pártok 67-es vagy 48-as voltára apellálnak. A reálunió hivei nem szövetkezhetnek őszintén a perszonálunió híveivel s viszont. Ez egyik fő argumentumuk, de van egy másik is, mely a 48-as párt hiúságát is fel szeretné kelteni s azt mondja, hogy a hatalmas 48-as párt elért nagy sikerei rovására számbeli erejével sem támogathatja az apró-cseprő 07-es pártok aspirációit, mert ezek adandó alkalommal hálátlanul visszaélnek majd a 48-asok ezen vak jótékonyságával. Az ilyen érvelés kétségtelenül gondolkozásra birja a politikusokat s már is történtek átlépések, melyek azonban, ha a koalíció egyik másik pártját erősbitették is, nem bolygatták meg a szövetkezést. A. szövetkezés őszinteségének kompromittálása tehát legfeljebb ilyen eredményt mutathat fel, de nem képes a balpártok között azon bizalmatlanságot előidézni, melyben aztán a szétzüllés gombája gyökeret verhetne. A koalició sértetlenségének fentartása most nemzeti és alkotmányos szükséglet s épen azért egyik legfontosabb kérdések egyike, hogy a szövetkezett pártok programmja egy oly ponton találkozzék, mely a külömböző árnyalatú 67-es pártok egységét is, de ezeknek a 48-asokkal való szövetkezését is biztosítaná úgy, hogy a külömböző pártok politikai hitvallásának érvényesülése is kilátásba helyeztessék, vagy legalább egyelőre fel ne áldoztassék. Ez fontos, és mielőbb kiviendő kérdés. A politikai esélyek hullámzása mutatja, hogy a szövetkezés missiója még akkor sem teljes, ha az átmeneti kormány helyett koalíciós kormány létesülne, mert az első egyenetlenséget a bécsi érdekkörök arra használnák fel, hogy szétrobbantsák a minisztériumot, kompromittálják a szövetkezést s újból a hatalomra szívósan aspiráló és régi rendszert visszaállítani kívánó szabadelvűeket ültessék nyakunkba. Ezen közös érdekkapocs és álláspont létesülése attól függ, hogy milyen módon hajlanak a koalíciós pártok programmjai egymáshoz. Mi kivált a néppártot illetőleg kívánnánk e részben dűlőre jutni. Ez a párt, mely nem is annyira számbeli, mint erkölcsi értékével nagy súlyt ad a koalíciónak, 67-es alapon áll, de valamennyi ellenzéki pártok programmjának üdvös részeit magáénak vallva, ezekért küzd. Nagyon jól tudja az országban mindenki, hogy 67-es alapja dacára ez volt a küzdelmekben legkitartóbb párt s ezért a szabadelvüség mint vádat sütötte rá, miszerint mert 67-es, Bécs felé beszél és az ország érdekeit Ausztria érdekeinek alárendeli. Ezen vádat bélyegkép rányomta a néppártra a Kossuth-párt is, mely a legutóbb lefolyt alkotmányos küzdelmek alatt belátta, hogy ez merő rágalom, mert minden néppárti politikus ideálja a magyar nemzeti követelések kiváltható része és hogy a választási harcokban ép azért támogatásával a legőszintébben koszorúzta meg a 48-as lobogó győzelmét. Ebből is látszik, de Zichy Nándor gróf újévi beszédéből is megérthette mindenki, hogy e párt 67-es álláspontja korántsem oly merev, hogy vissza kellene húzódnia a 48-as párttól akkor, mikor az ország érdekeiért bármikor vívandó küzdelemben támogatása sikert jelent. Magyarország haladásának rovására a néppárt álláspontját soha sem fogja megrögzíteni, de most még azon meggyőződésben van, hogy a reáluniót kell fentartani, mert egyelőre lehetetlennek tartja a perszonáluniónak sikeres és hasznos módon való kiépítését. Ez tehát nem jelenti más mint az, hogy e népek mindannyian atheisták, szkeptikusok és materialisták. Mindent elsajátított Japán az európaiaktól, csak vallását nem. De nem is csoda, mert tényleg Európa adott neki rossz példát romlott, erkölcstelen könyveinek, sajtójának terjesztése által s igy mindenképen akadályt gördített az erkölcs utján való haladás elé. Mindenesetre nagyon jellemző dolog, hogy eddig a sárga fajnak egyetlen egy — mint mondják •— lumenje sem emelkedett föl még a legmagasabb Lény (Isten) igaz ismeretére. Sőt legnagyobb bölcseik a Mentsék és Konfutsék sem tudtak ilyen irányra vergodni.« »Vagy nem állanak talán magasztos felada

r tuk tetőpontján a katholikus hithirdetők Japánban? Lehet, hogy valami más, rendkivüli emberek nagyobb eredményt érnének el, mint azok az egyszerű lelkészek, kik jelenleg hirdetik Japánnak az evangéliumot. Azonban e téren sem szabad az embernek csalódnia. Más idők más erkölcsöket szülnek. Hogy a jezsuiták — viszonyítva a mostani állapotokhoz a dolgot — valamikor nagyobb sikerrel folytatták a térítés nehéz munkáját, azt egyedül csak annak lehet tulajdonítani, hogy akkor azokkal a nehézségekkel, melyekkel manapság találkozik ott az ember, nem kellett megküzdeniök.« »A mióta Japán (Tokúgava Ijejasu alatt) politikai egységre tett szert és a központi kormány a kereszténységet ellenséges szemmel nézte, azóta megszűnt a térítések hatalmas dagálya és bekövetkezett lassankint az apály. Történetükben is ugy szerepeltetik a jezsuitákat, mintha ők lettek volna tényleg minden elképzelhető bajnak okozói, s azért még ma is tanítják egyetemükön, hogy a Mikádó birodalmának gonoszabb ellensége a jezsuitáknál már nem létezik.« Nagyon helyesen ítél e tekintetben Mr. Steichen (Les Daimyo Chretiens, Hongkong 1904.) aki elsősorban azért irta meg könyvét, hogy ezt a történeti hazugságot megcáfolhassa. Nyolc éven át tanulmányozta a szerző a japán forrásokat, hogy a jezsuitákról elterjedt mindenféle téves nézeteket végre-valahára napfényre hozza és igy a Jézus-társaság tagjainak Japán felé vezető útját ismét egyengesse. A kormány részéről jelenleg a lehető legkellemetlenebb sors érné őket, ha betennék lábukat ismét Japánba, mert a kormány e tekintetben nagyon elfogult s csak előítéletek után indul. Ehhez járul azonkívül a protestáns pásztorok nagy tömege, kik közül sokan gazdagságuk, műveltségük és tudományuk folytán igen magas színvonalon állnak, a mennyiben szellemük és higgadt tevékenységük az igazi papi méltóságra és szerénységre semminemű befolyást nem gyakorol. A párisi szeminárium missióját is csakis eme higgadt álláspontja és csendes működési köre miatt tűrik. » Végre-valahára rátérek utolsó- kérdésére is: Minők lesznek előreláthatólag a japán-orosz háború következményei, s minő sors éri majd a katholicizmust egy esetleges győzelem vagy pedig vereség folytán? Az eredmény — gondolom — mindkét esetben ugyanaz volna. Ha t. i. vereséget szenvednek a japánok, akkor az európaiak iránti ellenszenvük még nagyobb fokra fog hágni, oly annyira, hogy a hithirdetők ottani tartózkodása is kérdésessé válik. Ellenkező esetben, ha győzelemre viszik zászlajukat, — ami valószínűbb — akkor a Mikádó istenitése éri el megint tetőpontját. Sejti az ember már most is, hogy mit tart a jövő készletben.« »Láthatja tehát mindebből, hogy akárminő is lesz a fordulat, a keresztény vallás ügyét egy esetben sem fogja előmozditani. Lehet, hogy tévedek s azért kivánnám is, hogy inkább tévedésen alapuljon az egész dolog, mintsem igazságon, de emberileg szólva ami Japán vallási viszonyait illeti : a kereszténység ügyének jobb sorsra fordulása nincs kilátásba helyezve. Hosszú idő óta abban a meggyőződésben voltam, hogy a jó Istennek a sárga fajjal, főleg azonban a japán néppel valami különös célja lehet, ma azonban magam is kételkedni kezdek benne.« »A hithirdetőknek tehát meg kell elégedniük ama lelkek megtérítésével, a kiket az Ur szólit fel szolgálatára. Ez a kiválasztott kis nyáj képezi egyedüli örömüket. Buzgók, áldozatkészek ők s a mellett vallásuk hű, őszinte fiai. Ha most véletlenül valami üldözés törne ki, akkor ezek bizonyára — a miről különben teljesen meg vagyok győződve"— még állhatatosabban viselnék magukat, mint a XVII. század keresztényei.« Ezeket irja röviden a mi emberünk. Japán vallási viszonyaira vonatkozó s minden lehető reményt kizáró nézetei természetesen a jelenlegi harcias szomorú helyzet befolyásolta körülményekből magyarázandók ki, s azért a hithirdetők egyike sem nyilatkozik azokról ilyen formán. Azt mondják, hogy Japán még éretlen, előbb ki kell forrnia mint a mustnak, hogy tiszta fogalmat szerezhessünk róla. Kultúrája nagyon is gyorsan és váratlanul hozta -fejlődésbe népét s épen azért még jó hosszú időre van szüksége,