ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-02-19 / 8. szám

X. évfolyam. Esztergom, 1905. február 19. 8. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. A II. győri körlevél. Esztergom, február 18. (—) Az első győri körlevélnek nem volt meg a kívánt hatása. A győri papság, nagyobbára néppárti jelölttel lévén dolga, lelkiismeretbeli kötelességének tartotta a ke­resztény párt jelöltjei érdekében beszélni, agitálni minden megengedett eszközzel. Annál is inkább, mert maga a győri püspök agi­tált legjobban a liberális jelöltek érdekében, s ebben is ellentmondott saját körlevelének. Mint valami kortes-föispán utazgatott január első kéthetében, paktált, jelölteket állított. De sőt a körlevélnek ellenkező hatásai sem maradtak ki! A Zalka szellemében ne­velt önérzetes és puritán érzelmű győri pap­ság ellenszegült, a sajtó kemény kritika tár­gyává tette a tisztán politikai jellegű körle­velet, nemcsak .az »Esztergom« és a »Nyitra­megyei Szemle«, hanem a »Magyarországa, » Pesti Hírlap« és a »Budapesti Hírlap « Szé­chényi tehát az erősen megingott tekintély támogatására Rómába sietett, hogy a római kúria helybenhagyását megnyerje körlevele számára, s azt papsága ellen kijátszhassa. Azonban csaknem tiz napig tartó római idözése alatt, bár fühöz-fához fordult, körle­velének írásbeli approbációját megnyernie nem sikerült. Január 20 vagy 21-én odahagyta az örök várost a kívánt elégtétel nélkül, sőt a »M—g« és a mi értesülésünk szerint is »a kúria egyenesen helytelenítette a körlevelet, mi Széchenyi püspököt nagyon lehangolta!« AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Az oklevél. Ügy emlékszem még rá.mintha most lett volna. Egyszer csak becsukták előttem az iskola ajtót és én kinn rekedtem. Kezembe nyomtak egy vastag papirt; azt mondták, hogy ez az oklevél. Igazgatóm kezet fogott velem, én meg akartam az övét csókolni, — nem hagyta. Majd lesza­kadt a szivem. Valami nagyot hibázhattam, hogy nem engedte meg, máskor ő nyújtotta előre. Alig birtam a könnyeimmel. Mikor kiléptem az ajtón, még fülembe csen­gett jóságos szava: »Ember vagy, öcsém!« De aztán csak elővett a sirás. Hullottak a könnyeim, mint a nyári zápor. Neki dűltem a folyosó olda­lának, s ott zokogtam soká. Aztán, — mintha elrösteltem volna a dolgot, — megtörültem sze­meimet, s kiléptem az utcára. Az a darab vastág papiros most már kezdte a mellemet feszíteni. Ember vagy, tanitó vagy, — folyton ezt zúgta a fülembe. Én meg^ csak mentem előre. Az emberek, kikkel találkoztam, különös szelídséggel néztek rám. Tekintetükkel mintha ők is azt mondták volna: ember vagy, öcsém! I Az ismerős fák, házak, utcák, — mind-mind nyá­jas mosollyal integettek felém. Aztán, hogy valami nagyobbat találjak nálamnál a földön, a bazilika kupolájára néztem. De csodálatos, — mintha ez is azt mondta volna büszkén szemembe nézve: ember vagy, öcsém ! Laptulajdonos és kiadó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR, egyetemi tanár. A »M—g« ezen értesülése ellen január 24—25-én Kollányi jaki apát szállt sikra, azzal érvelve, hogy a pápa a győri püspököt »kétszer nagyon szívélyesen fogadta!« De egy szóval sem emlité ekkor a hálás ügy­védő, hogy a körlevél akár szóbelileg, akár Írásban approbálva lett volna. Jeléül annak, hogy mindaddig az I. győri körlevél meg­erősítését nem reményiették! De most jött a váratlan fordulat. Egy héttel a győri püspöknek Rómából való tá­vozása után, január 27-iki keltezéssel a bi­bornok-államtitkár mégis kiállított egy hely­benhagyó levelet a győri cirkuláre javára, noha egy igen óvatos záradékkal ellátva! S immár kikerült február 10-én a II. győri körlevél, hogy hozza Merry del Val levelét olasz eredetiben és magyar fordításban. Nehezen hihetjük, hogy ez utólagos meg­erősítés természetes úton-módon ment, itt egy erőszakos körülménynek kellett közbelépnie, mi a váratlan fordulatot előidézte. Nem lehetetlen, hogy Széchenyi püspök hazatérte után Khuen­Héderváry felhasználásával (ki mindenben mö­götte áll) a király utján pressziót gyakorolt a Vatikánra, s erőszakkal kicsikarta körle­velének approbációját. Szolgáljon e lehetőség a puritán érzelmű katholikusok megnyugta­tására, kiknek fáj, hogy a pápát is sikerült a sötétségnek megtévesztenie, félrevezetnie. Legyenek nyugodtak arra nézve, hogy e győzelem csak látszólagos, ideiglenes, s az ügy az igazság fényes győzelmével fog vég­ződni! Embereink a választás ideje alatt el voltak foglalva, s nem vették észre ; minő E pillanatban megbotlottam. Lenézek. Egy részeg ember hortyogott a kövezeten. Hogy ki fia, mi fia, mellékes, elég az hozzá, hogy ember. S én is csak ember vagyok. Mi következik ebből ? Az, hogy már nekem is szabad igy berúgnom, én is fekhetem a kövezeten? Nem. Megértettem, hogy az emberek közt is van különbség. Ezért a különbségért lettem én tanitó. Mikor haza értem, apám mosolyogva monda : — No gyerek, mutasd a tinóimat, mekko­rát nőttek ? U. i. minden beiratáskor egy tinójába kerül­tem az öregnek. En erre átnyújtottam neki az oklevelemet. Egy darabig nézte, nézte, mintha nem egészen igazodott volna el rajta, — csak megkérdé: — Milyen lettél? •— Jeles, mondám önérzettel. — No szép. Hát mégse a komának lett igaza. — Miért? Mit mondott. — Azt mondta, mikor iskolába adtalak, hogy kár lesz, mert -neki is négy ökrébe került a fia, a végin mégis csak egy maradt, avval is meg­verte az Isten. — Hogy-hogy ? — Mert hogy az az egy éppen az ő fia, aztán most olyan se úr, se paraszt. Ha dolgozni kell, urizálna a kölyök, ha meg urat kellene mutatni, kisül, hogy mégis csak .paraszt. — Lássa apám, ez onnan van, hogy nem lúdnak való a széna. A tudomány se mindenki­nek a fejéhez való. —• No már az szent igaz, monda s örömtől ragyogó arccal nézett végig. Szerkesztőség: Ferenc József út 75. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. veszedelem fenyegeti a keresztény politikai akciót a liberális győri püspök részéről. A római kúria nem szeret külföldi or­szágok politikai kérdéseiben nyilatkozni, nem is tartja magát tisztán politikai kérdésekben illetékesnek, mint a győri püspök! Kivételt csak az olasz politikai viszonyok képeznek azok szoros• összefüggése miatt a pápai ál­lammal. Ha néhanapján beleszól a külföld politikai kérdéseibe, ezt rendesen akarata ellenére történő presszió hatása alatt teszi, és nem bánja, ha a katholikusok nem egé­szen az adott direktíva szerint indulnak. Ily pressziót gyakorolt Bismarck is XIII. Leó pápára I. Vilmos császár révén, 1887-ben a kultúrharc végén, akit hiányosan informált, hogy a »renitens« centrum a béke feltéte­leibe nyugodjék bele. Ellenben Windborst és centruma a XIII. Leó által is aláirt olcsó béke ellen minden erővel küzdött, s a vé­gén a szentatya megdicsérte legderekabb fiait, kik a római kúria direktívája ellen is oly kitűnően megvalósították a pápa igazi aka­ratát és intencióit!! Mi is hasonló helyzetbe jutottunk. A pápa nem lévén kellőleg infor­málva a győri püspök körlevelének hord­erejéröl, helyeselte azt ; a mit ártalmatlannak vélt. Mi azonban a tévesen informált pápától a helyesen informált pápához appellálunk ! ! 1-ször is azért: 1. mert az államtitkár óvatos záradéka az olasz eredetiből nincs hiven fordítva s igy erejétől meg van fosztva. »Szívesen jelentem ki azt is, hogy Méltósá­godnak a papsághoz intézett tanácsai nem Ekkor lépett be édes anyám. — Itthon a gyerek ? De a mint meglátott, nem is várta, hogy szóljunk. Anyai szive átértette, hogy öröm van a háznál. Első tekintete az asztalon fekvő oklevélre esett. Édes izgalomtól remegő kézzel fölvette, aztán kiment a konyhaajtóba s addig be sem jött, mig az utolsó szóig át nem betűzte. Minden betű egy-egy édes csepp volt anyai szivének. Bejött, aztán újra kiment. De mikor másod­szor visszajött, a szeme tele volt könnyel. Benn volt a lakóknál, hogy örömével eldi­csekedjék. Azok is dicsértek, magasztaltak, — nem csoda, ha a nagy öröm nem fért meg a szi­vében, kicsordult. Attól lett nedves a szeme. Valami különös érzés szorongatott engem is. i^íem állhattam meg, kimentem az udvarra. Tollasodó csibék szaladgáltak íöl-alá, keser­ves csipogással. Édes anyám reggel különítette el őket az anyjuktól, azért csipogtak oly szomo­rún. Az öreg tyúk meg a kamrában vergelődött, kétségbeesett kotyogással hivta kicsinyeit. Soha nem gondoltam rá, most megértettem, hogy a tyúknak is van szive. Aztán eszembe jutott az én sorsom. Én is ilyen tollasodó csibe vagyok, engem is nemsokára igy szakítanak el jó szülőim melengető szárnyaitól. Egy könny gördült végig arcomon. De nyilt a kapu, letörültem, s mosolyt eről­tetve mentem az érkezők elé. Régi pajtásaim voltak: a Marton gyerek, meg a Kottra fiú. Bevezettem mindkettőt a szobába. Édes anyám vallatóra fogta őket. — Hát a ti okleveletek minő? Még ha tanfelügyelők lesznek, talán akkor

Next

/
Thumbnails
Contents