ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-12-24 / 52. szám

Az én boldogságom . . . Az én boldogságom nem poéta-álom; Nincs is olyan rózsás ábránd e világon. Mint az én ragyogó, való boldogságom. Lelkem a rajongás által-általjárja. Ha csak eszembe jut az a szőke lányka, Ki az én szivemnek hozzáforrott párja. Gyönyörrel a szivem csordultig van telve: Boldogságban telik éltem minden perce, Mintha járnék mindig nagy, virágos kertbe'. Megakad a szemem egy-egy rózsaszálon, Minden szirmán az ő csókos ajkát látom . . . — Az én boldogságom nem poéta-álom. Sz. R. A menny birodalmából. Kina, 1905. szept. 17. Dacára, hogy az európai újságok telve vannak a »kinai veszedelmekkel,« ezidöszerint mi mégis meglehetős nyugodtan élünk itt. A kinai állapotok határozottan jobbak, mint még néhány év előtt. Bárhova jövünk, úgyszólván kivétel nélkül, nagyon szívesen fogadnak. Természetesen a »mennyei birodalom« vulkánon áll és ez előre nem láthatólag már többször tört ki. »Sarga veszedelem !» Ez tényleg létezik. Nem abban áll ugyan, hogy Japán és Kina ferdeszemű embereivel elárasztja Európát, hanem hogy a két sárga testvér nem sokáig tűr el mindent, mint annak előtte és ez bármilyen furcsán is hangzik, sokakra nézve »veszedelem.« Ma már többször mond »nemet« a kinai Góliát a kis Japán Dáviddal, mint az némelyeknek tetszenék. Akarunk pl. vasúti engedményeket, az óriás »nemet« mond. Feltűnő, hogy mióta az öreg felébredt a hosszú álmából, sokat veszitett az ő előbbi tisztességtudó gyöngéd hangjából. Bányaengedményeket O nem ad többé. Többféle panaszt viszünk elébe ... O csak átkancsalit testvéréhez és nem orvosolja azokat. »Sami« bácsi (Kina) ugyan nem akarja, hogy nyakára nőjjenek a japánok, de ezek valódi bojkottal fenyegetődznek és az okos Sami enged. A két testvér a fuvolán nagyon gyakorolja magát és zenei tehetségüknél fogva, kevés idő elmultával, az államok koncertjén szintén együtt fújnak velük : alaposan. A sárga veszedelem más tekintetben Európát is fenyegeti és azt hiszem, hogy a küzdelem rövid idő múlva megkezdődik, értve a gazdasági hatalom körül. A japánok oda törekednek, hogy Kina kereskedelmét minél jobban magukhoz ragadják. E téren versenyezni a japánokkal az európaiaknak nehéz feladat lesz. Kina az*utóbbinak egyelőre a kiviteli hatalom tekintetében egyenesen eleget tesz és a kínaiak is megvannak elégedve ez ideig a japáni szemét áruval. Olcsóbb, mint az európai áru. A sárga veszedelem idekint a kereszténységet is fenyegeti. Nem lehetetlen — nem nagyon valószínű, — hogy Japán Kínával, később Indiával egy nagy budhista államot létesít. A közös vallás alkalmas mód volna arra, hogy a nagy kinai testvér szivét barátságosabbá és szolgálatkészebbé tegye. Egymásba bizni aligha fognak a testvérek, Qacara, hogy látszatra megegyeznek. Ennél sokkal jobban ismerik egymást. Ezen okból már most küldenek Japánból Kínába budhista misszionáriusokat, kik ott kolostorokat alapítanak. Sok kinai zárda, melyet szekularizálni akartak, hogy megmentse magát, Japán oltalma alá menekült. A menekült budhista propaganda nagy veszélyt jelent a kereszténységre nézve. Kínában a keresztény vallást még mindig Európa vallásának tekintik és a keresztény misszionáriusokat az európai államok előőrseinek. Egy mandarin nekem pár nap előtt a következőket mondta: »Különös az, hogy a franciák hazájukban a katholikus vallást elnyomják és lelkészeiket kiüldözik, mig nálunk a követ meg akarja őket védeni.« Figyelemreméltók a fent említett urnák következő szavai: »A pápának a mi császárunkkal külön követ által kellene egyenesen érintkeznie.« A misszionáriusnak, ha az uj követelményeknek minden tekintetben meg akar felelni, teljes erejéből kell dolgoznia, Kína most lesz keresztény, vagy — soha ! Sajnos, nagyon sok erő és eszköz hiányzik a keresztény misszionáriusoknál ahhoz, hogy a protestánsokkal, különösen az angol- és amerikaiakkal a versenyt kiállhassák. Nagyobb kinai iskolánk (úgynevezett »egyetem«) nekünk katholikusoknak nincsen; a protestánsok ellenben már több ily intézetet létesítettek. Végzett katholikus orvos egész Kinában nem található (bár vannak a miszsziónáriusok között olyanok, kik felszentelésük előtt orvosok voltak), mig a protestánsoknak minden tartományukban van egy, néha több is, kik kórházakban, vagy privátim praktizálnak. Valamit a »mennyei birodalom« reformjairól! Mily nagy a különbség a mai és 10 év előtti állapotok között ! Tanuja voltam, amint a nyugoti kultúrának első úttörője, a gyufa megérkezett. A falusi ember, ha bement a városba, a kuriosum kedvéért egy doboz »európai tüzet« hozott magával. A falu minden deres bajszú lakója megpróbálta pipáját a gyufaszállal meggyújtani. Ma már maguknál hordják gyufájukat. Petróleum lámpa is található ma a legkisebb falucskában. Gyufa és üres üveg voltak úttörői az európai kultúrának. És ma ? A városokban mindenhol kapható és található európai áru: szivar, cigaretta, sör, likőr, pezsgő stb. Naponként frissen megjelent lapot lehet olvasni, holott eddig 3—4 hónapig is kellett egyre várni. Majdnem minden városnak van postája és a kinai posta munkája nem a legrosszabb. Vasutak hálózzák be a »mennyei birodalom« nagy területét. Nagyon érdekes az, ha megfigyeljük, mily kitartó szorgalommal igyekszik a kinai utóiérni előrehaladottabb japán testvérét. A szemlélőnek ugy tetszik, mintha most ébredne Kína sok száz éves álmából. Minden reformálva lesz, a nők lábától kezdve (melyet elnyomorítanak) — a copfig. Egyik rendelet a másik után jön Pekingben, a sárga palotából. Természetesen nem könnyű munka ily óriási birodalmat reformálni. Mindenütt iskolákat alapítanak. Elemi iskolákat falun, gimnáziumokat városban, a tartományi fővárosban pedig egyetemet. Elemiben rendes tantárgyak : számtan, földrajz, történelem és természetrajz. Gimnáziumban egy idegen nyelv is kötelező tantárgy. A tanulók nemcsak ingyenes évfolyamotélveznek, hanem teljes ellátást és zsebpénzt is kapnak az intézettől. Egy csomó könyvet is írtak már! Itt azonban sajnálattal kell megemlítenem, hogy a történelem könyvek durva igazságtalanságokat terjesztenek a katholikus egyházról. Általában véve az uj iskolai törvények alapján a katholikusok kellemetlen helyzetbe jutottak és ott, hol e törvények szó szerint teljesíttetnek, nem is lehetséges az iskolát látogatniok. Ezen iskolákban megkívánják ugyanis az ősök imádását és ez a katholikusoknak megvan tiltva. Itt ismét láthatjuk, hogy mily következetlen a kinai kormány, a kereszténységet ugyan törvényeiben elismeri, de másrészt mégsem számítja a keresztényt egyenjogú polgárnak. Nem marad más hátra, minthogy a katholikusok maguk állítsanak iskolákat. De hol vegyék a hozzá szükséges óriási tőkét ? A reformálás nagy munkája kiterjed a katonaságra is. Pár év múlva Kínával sem lehet oly könnyen elbánni. A reformált katona mellett ott látjuk a régi typikus »Landsknechteket« is, elmaradhatatlan régi puskájával, hosszú zászlónyéllel és ringy-rongy egyenruhájával. Valóban kár is volna Mars ez érdekes fiaiért, ha végkép eltűnnének a láthatárról. Egy időben érdekes regruta-fogásnak voltam szemtanuja. Közelemben ugyanis sok volt a rabló, kik bandákba verődve, veszélyeztették az egész vidéket. Ketten közülük, mint kapitányok, országos hírnévre tettek szert. Hadat viseltek ellenük több izben, de sikertelenül, mert mindég ők kerültek ki győztesen. Ily alkalmakkor több »vitez bajtars« vesztette életét. Végre egy ezredesnek mentő gondolata támadt. Fiatal éveiben maga is hasonló lévén hozzájuk, igy tehát ismerte az embereit. Magához hivatta tehát az egyik rablókapitányt, felajánlotta neki, hogy lépjen hadseregébe, rögtön kapitányi rangra emeli. Ez elfogadta ajánlatát. Az ezredes még arra kérte, hogy barátai közül lehetőleg sokat hozzon magával. A kapitány 300 embert hozott. A tenger csintalansága.*) Egy negyed óra múlva azt vettük észre, hogy a mi tengerjáró hajónk nagyon is könnyű játékszere a hullámoknak. Ugy játszottak vele, akár a lapdával. Én a magam részéről mód nélkül való gyönyörűséget találtam benne. Pláne mikor a gyöngébb szivüek nyugtalan tekintetét láttam. Aranyért se lehetett volna az ajkukról egy árva mosolyt kiváltani. *) Bilkey Ferencnek, a ^Fehérvári Napló* szerkesztőjének általunk már ismertetett kötetéből vettük mutatóul e közleményt. A könyv a szerzőnél rendelhető meg Székesfehérvárott. — Mi baja Nagysád ? de kegyetlenül szomorú — kérdeztem az egyik hölgytől, a ki a szokottnál is ábrándosabb tekintetet vetett. Rám nézett s tekintetéből azt vettem ki, mintha szeretne valakit nyakonütni, ki nem méltányolja eléggé az ő különös hangulatát. Tengeri betegség kétféle van. Az egyik, mikor magunknak kutyabajunk s módunkban van a többi szenvedőt vizsgálgatni. A másik pedig az, mikor az ember maga is nyögi a szenvedések purgatóriumi kínjait. Talán mondanom sem kell, hogy az előbbi hasonlithatlanul kellemesebb az utóbbinál. Először az arcok válnak sápadtakká. A tavaszi piros rózsák, melyek rajta virítottak, rövidesen eltűnnek s nem marad hátra egyéb, mint őszi rózsa, fehér őszi rózsa. Vele majdnem egyidejűleg változnak át a fülek. Szinte átlátsz rajtuk. Az ajkak megkékülnek s kimondhatatlan világfájdalom üli meg a lelket. A tekintet savanyúsága pedig akkora, hogy az összes őszi uborkát ecet helyett azzal lehetne télire eltenni. Ha valaki kérdez valamit, legfeljebb ilyenforma a kérdése : — Kérem meddig tart még ez az állapot ? — Nagysád! azt hiszem, egy teljes 24 óráig lesz szerencsénk a nyilt tenger gorombaságaihoz. — Kérem, mondja meg a kapitány urnák, hogy állíttassa meg a hajót, ő olyan jó ember és olyan szép fiatal ember, hogy bizonyosan megteszi. — Én nem merem neki megmondani, mert úgyse tenné meg. De ha nagysád szólna talán . . . Különben bocsánatot kérek —- nagysád se szóljon neki semmit, mert oly keservesen néz, hogy a legraffináltabb fantázia sem képes a tekintetét mosoly számlájára irni. — Igazán ? Menjen innen kérem — s olyan tekintetet vetett rám, mintha egy cseppet se bánná, ha egy kicsit a tengerbe esném. Rendkivül érdekes az is, hogy a veszödelöm elején mindenkinek van valami mentő ideája. — Kérem tessék a hajó közepére állani és balanszírozni. Ha a hajó jobbra fordul, tessék balra libbenni s ha a hajó jobbra görnyed, balfelé tessék az egyensúlyt keresni. — És ha a hajó jobbra-balra-előre-hátra billen, akkor mit csináljak? — Kérem akkor magával nem lehet okosan beszélni. A másik azt ajánlja, hogy a hajó közepére kell menni a nagykémény mellé, ott nekivetni a hátát s nem mozdulni addig, mig a hajó meg nem áll. A harmadik Hoffmann cseppekkel kedveskedik, a mely cukorra cseppentve, kimondhatatlanul biztos szer. A negyedik legpraktikusabb, mert minden eshetőségre, legfőkép pedig a halakra számitva ugy jól lakik, a mennyire emberi tehetségei engedik. Okosan is teszi, mert három óra alatt a vasidegzetüek is valami fájdalmas melancholiával szivükben és — gyomrukban, oly busán néznek a parti sziklák felé, hogy a kő is szinte könnyekre fakad a láttukra. Egyik-másik még megpróbálja, hogy hátha a nóta segitene. Elkezd kornyikálni, de kompanista nem akad s elbicsaklik a hangja: eltörött a hegedű. — Józsi, Józsi, mi bajod ? mért nem akarsz szólni ? Bus tekintettel méri végig s vánszorog odébb, jobb helyet keresni, mert az előbbi sehogyan se felelt meg a gyomra kényelmének. Voltak, a kik a veszödelöm legelején lefeküdtek s ki se mozdultak addig, mig a hajó meg nem állott. Átlag egy százaiák meg is szabadult ezek közül a nagyobb bajtól, .a többi azonban vagy előbb, vagy utóbb meghozta adóját a tengernek. Az is bizonyos, hogy soha bőkezűbb adakozót nem lehet találni a tengeri jajban szenvedőknél. Csakúgy dobálódznak a százasokkal. — Odaadnám az összes pénzemet, ha menekülni tudnék erről a hitvány hajóról. — Én duplán megfizetném az egész útiköltséget. — Jaj a gyomrom ! — Én az összes vagyonomat se sajnálnám, a mi a takarékban van. — Bocsánat, ha szabad ezt az indiszkrét kérdést megkockáztatnom — esett a szavába valamelyik még jókedvű társ — egyáltalán méltóztatik-e azon boldog halandók közé tartozni, kik takarékpénztári könyvek tulajdonában vannak ? — Menjen maga javithatlan. Várjon csak, maga sem mosolyog ám mindig. Jaj! bocsássanak