ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-09-17 / 38. szám

ját anyanyelvén való közép- és főiskolák. De ha ezt megadja az állam, akkor már nincs megállás a nemzetiségek separatisztikus törekvéseiben oly országban, melyben a nemzetiségek csaknem túlsúlyban vannak. Mindjobban nyilvánvalóvá lesz ez a szomszéd Ausztria sorsában. Hasonlóképen az állam hivatalos nyelvéből sem engedhet egy jottát sem (ha a pánszláv agitátor urak volnának az állam, ők. is úgy tennének önfentartási ösztönből !) Badeni nyelvrendeletét is szívesen visszaszinák a szomszédban; de sajnos, ez úton lehetetlen a visszafejlődés. Ne hivatkozzanak Svájcra (az egyetlen példa, ahol a nemzetiség összes jogai érvényben vannak) Magyarországot nem biztosítja nemzetközi egyezmény a szétmállás ellen, ha a nemzetiségeket teljes jogaik érvényrejutására engedi. Különben Svájcra • nézve is megváltozhatik az »eurSpai concert!« Azt vetik talán ellen az agitátor urak, hogy »a tót népet megvetik, elnyomják!« Ám tessék menni Nógrádba, Gömörbe, s meggyőződni, vájjon a szegény embernek ott jobb sorsa van-e, mint Árvamegyében, kivált a bürokratia részéről. A szegény embernek mindenütt és mindig szűkebben mérik az igazságot, mint az úrnak és a gazdagnak. A kis tolvajokat felakasztják, a nagy tolvajokat »beszamithatlanoknak« nyilvánítják. Igy van ez a világ teremtése óta, s igy lesz a világ végéig. »A tót népet butaságban akarják tartani ! Mi tehát- küzdünk a tót nép kultúrájáért!« Mi a földműves nép kultúrája más, mint az, a mit a népiskolában kap, s amit később újságolvasásból merit? Mindakét műveltséget megkapta eddig a tót nép saját anyanyelvén nálunk. A kik pedig az intelligencia körébe emelkednek a tót anyanyelvűek közül, nagyon szépen felemelkedhettek eddig a kultúra magasabb fokaira magyar nyelven is. Tehát semmi reális életszükséglet nem vezetheti, semmiféle reális sérelem nem ösztökélheti a nemzetiségi agitátorokat áldatlan munkájukban, hanem csak a faji és nyelvi különváltság természetes ösztöne (a bábeli bűn következménye), vagy esetleg egy jövő Tótországnak »fantomja«, melyben azonban egy fokkal sem lesz boldogabb a derék kath. tót nép sem anyagiakban, sem szellemiekben, mint szent István országában, mert a föld a siralom völgye és a száműzetés helye marad mindenképen. Censor. marad szegény ? melyiknek az útja lesz bankóval kirakva ? Művész-vér, vándorló ösztön. Szenvedélyüknek vad föllobbanásában, viharrá korbácsolásában piszkosan is nagyon szépek. Ifjú könnyelműségükben vonzók. Tánccal tele életük. Éjfekete, súlyos, tömött hajfürteik vadul lógnak a„ sötéten ragyogó homlokukra. Ecsetre való boglyasság. Szerelem által megszédített fürtös fejecskék. Spanyolország, Granada, a maga régi hatalmának romja. Hol van az az idő? mikor az Alhambra városának fénykora volt, mikor uralkodott benne a Ziritek, Almoravidák, Almohádok, Nasridok királyi család-törzse. Itt is uralkodtak Mohamedek I—XII. Tehát több mint keleten, de kicsinyben. Volt trónvillongás, testvérháború, rabnőnek királyi székbe való fölmagasztalása, szóval ármány és szerelem. O, mivé törpültek! Egyes hatalmas törzsek, családok garázdálkodtak a köznek rovására, a királyi hatalom fényében sütkéreztek, árulás és pártviszállyal, a királyi korona fényét homályba vesztették, csonkították a jogar hatalmát és kihatását. Virágzott eközben a tudomány, ipar, kereskedelem lendült, terjedt a jólét, a mór művészet pedig máig itt hagyta nyomait, élő bizonysággá kihaltának. Amikor ismét előtérbe lépett a pártok tusája, dühöngött közöttük a háború, rémes vérontás, mindinkább ingott és csúszott a talaj a tétovázó puhaságban élő utolsó mór királyok lába alatt és 1492-ben január 2-ik napján, tehát a naptári határoszlop mellett közvetlen, a lobogó lelkesülés perceiben Granada a Párkányi járásbiróság. Item et item. Ez az ügy foglalkoztatja havonként átlag egyszer a párkányi képviselő-testületet, mely vígjátékba illő humorral szavazza meg a legellentétesebb és legkülönbözőbb javaslatokat a bíróságok behozatalára, csak épen azt a javaslatot nem akarja elfogadni, amelyet a vármegye is jóváhagyna. Igaz, hogy a vármegye igen szűkkeblű Párkány községgel szemben; de hát nem is az ő érdeke a bíróságok behozatala, hanem Párkány községé. Azt a kérdést pedig, hogy bejönnek-e a biróságok végre, már itt lenne az ideje, hogy véglegesen elintézzék. A kérdés már teljesen megérett, a miniszter (Plósz) elvben rég kimondta, hogy áthelyezendők s a község az áthelyezés céljára jogérvényesen 70,000 koronát meg is szavazott és pedig 40,000 koronát a járásbiróság, 30,000 koronát a szolgabiróság céljaira s e mellett a járásbíróságnak tiz évre ingyen lakást, mi 40,000 korona után 5%-ot számitva további 20,000 korona. A igazságügyminiszter ezen tervvel szemben azon határozatot hozta, hogy felépiti a szükséges épületeket a saját költségén, csak járuljon a község 20,000 koronával egyszer s mindenkorra az építkezési költségekhez. Ez az ajánlat sokkal előnyösebb a községre, mint a községi képviselő-testület határozatában foglalt. A község ugyanis nem ád mást eszerint a járásbirósági épülethez, mint az általa felajánlott 10 évi ingyen lakbért. A maradvány 70,000 korona, jutna a szolgabiróság céljaira. A szolgabiróság céljaira szükséges anyagi eszközök pedig a következők: A Milch-féle ház vételára 27,000 korona és ennek átalakítási költségei 25,000 korona, mi összesen 52,000 koronát tesz ki, amiből azonban az építkezési költségeknél (a költségvetést az állam építészeti hivatal készítette) nyilt verseny mellett körülbelül 10%, 2,500 K s a muzslai megyei épületekért legalább is 12,000 korona, összesen tehát 14,500 K leszámitandó s igy tehát összesen 37,500 korona maradna fedezetlenül. Ezen összeg fedezetére természetesen a következő községi pótadó szolgálna, amely alig tenne ki 6

l

/2°/o-ot: A 37,500 korona 5% kamata ugyanis 1875 K, Párkány község állami adója pedig 300,000 korona s igy a jutalék csak 6.02

0

/o lenne. De még ennyi pótadó se merülne fel okos gazdálkodás mellett. Mert a község épen a biróságok behozatalának reményében vette meg a nagykorcsma épületét 18,000 koronáért. Ez az épület ma 1,300 K-t hoz mint házbért s igy a levonandó adó, biztosítás, javítási költségeket leszámítva alig hoz 800 koronát, úgy hogy a község ráfizet. Ha azonban a biróságok behozatnának s a vendéglő épülete némi költséggel tataroztatnék és átalakíttatnék, 4—5,000 korona évi bért lehetne érte kapni. katholikus királyok hatalmába került. Milliók szivdobbanása üdvözölte őket. Fizetetlen nem maradt a tartozás. Boabdil, utolsó mór királyon a gyengeség lett úrrá, elmenekült a havas hegyek felé, közé, amerre csak a pásztorember tudja a járást. Egy magaslatot, melyen elhal az utolsó havasi virág, ma is »a mórok utolsó sóhajának« neveznek. Ezek a sóhajtások a lélek mélyéről szakadtak föl. A monda szerint, mikor Boabdil Granada felé visszapillantván, könnyek között búcsúzott el Alhambrától, a hősi édes anyja Aisa, azt vágta a szemébe: »Ne siránkozzál mint egy gyermek, mikor nem tudtál hadakozni mint egy férfi.« Elgondolhatjuk, mit érzett a szerencsétlen mór király, mikor eszébe vette anyja mondását. A mórok elköltöztek Ábrahám kebelébe. Mentek az őseik földjére, elszéledtek, egy részük itt maradt, keresztény lett. Az itt maradtak, részben Granada cigány népségébe olvadtak, sok románcnak adva anyagot. A jellegzetes barna szépségek, akik már egy szivarka nyújtására barátságossá válnak, kitűnően lejtik a mór táncokat. Az ivadékok izein át megnyilatkozik bennük ' a mór vér. Közöttük és elődeik között sok a rokon vonás. Mikor a látott képek a múltba varázsolnak, eleven, mozgékony, pihenést nem ismerő rikkancsok vissza rántanak a jelenbe. A fülemet félre rántom, mert nagyon vitézül rikkant bele, egy. A koldulásnak és dologtalanságnak jó ellenszere az ujságárulás. Kiindulási pont, melyről kőrútunkat a városba Négyezer korona évi bér mellett már lenne is bérlő, Háber párkány-nánai vendéglős, ki tiz évre lenne hajlandó ilyen feltétel mellett a vendéglőt kivenni. De talán ennél magasabb bér is remélhető. Igy azután a nagyvendéglő bérösszegéből lehetne az évi 1875 K kamatot fizetni, mi a pótadótól is megmentené Párkányt. Igazán a legfőbb ideje lenne, hogy a községi képviselők ne kukoricáznának, hanem vagy mondanák meg becsületesen, hogy nem kell a járásbiróság, vagy adnák meg a hozzá szükséges eszközöket. Aki tovább lát az orránál és tud számolni anélkül, hogy levetné lábáról a csizmáját, tisztán fogja látni, hogy a község megterhelve az áthelyezés folytán nem lesz s minden községi képviselőnek a biróságok behozatalának tervét pártolnia kellene. r. r. Nemzeti tüntetés vármegyénkből. A szeptember 15-i országgyűlésre az ügynök kormány még bukása előtt szövetkezett a népet bolonditó nemzetközi szocialistákkal. A cim, mellyel a fővárosnak ezen kártékony politikai elveket hangoztató elemét az országház elé állította, az általános titkos szavazati jog volt, de a cél az, hogy megfélemlítse, esetleg inzultáltassa a nemzeti jogokért küzdő szövetkezett parlamenti többséget s igy még ideig óráig kormányon lehessen. A cime megmaradt ennek a gyalázatos tervnek, a célt azonban lehetetlenné tette egyrészről az ország hazafias népe, mely szintén felvonult a parlament elé, meghiúsította továbbá a váratlan esemény: a kormány bukása. És épen az okozta bukását a felbérelt kormánynak, amivel még legalább rövid időre biztosítani akarta jövedelmező foglalkozását. A hazafias nép, mint mondottuk, szintén felvonult, hogy tüntessen s a nemzeti tüntetésben Esztergom vármegye hallatta legerősebben szavát, nyilvánította hazafiságát, mert módot adott erre Szemére Miklós, a tősgyökeres nagy magyar, ki a nemzeti küzdelemben örök nevet szerzett magának. Igazi lelkes és áldozatokra kész magyar főnemes, amilyenből még több is kellene a hazának, s akitől a hazafiságból példát vehetnének azok, kik olcsó váll vereget ésért áruba bocsátják a nemzeti öntudatot. Szemere Miklósnak ugyanis az országgyűlés megnyitása előtt pár nappal azon gondolata támadt, hogy az ellenzéki Esztergommegye népét leviszi a nagy napon, hogy ők is résztvegyenek abban a hatalmas aktusban, mely az ország sorsát volt hivatva eldönteni. Felszólításának óriási visszhangja volt. A falvakban és a városban tömegesen jelentkeztek, hogy tüntethessenek a koalició mellett s ott az ország fóruma előtt is odamondhassák a hazafiságot irtó gyülevész népmegkezdhetjük, van Granadában akármennyi Több, történelmi nevezetességű tér van, melynek némelye nevezetes, ünnepélyességekről, játékokról. Ezeken a tereken bájos kiráiykisasszonyok borostyánkőből faragott füzéreket nyújtottak a győztes leventéknek. Rövidre szabjuk sétánkat, mert az Alhambra különösképpen vonz, oda törekszünk, időnket inkább ott töltjük el, hol a legnyugotibb muzulmán államoknak utolsó maradványa és a múltnak sok szép emléke van. Tömegben van. Erasmus mondotta, hogy Itáliában a kövek is ékesebben szólnak, mint bárhol máshol. No, Granadában is nagyon szépen beszélnek azok, csak ha megértjük. Az enyészetnek is van gazdagsága. Van, van. Granadában nagyon nagy van. A fáradalmat kinyugodni mentem a mór romok közé, a »Könyek-forrásához.« A mórok nevezték el ilyen költőien a gyér vizű, márgás anyagból eredő patakcsát. A spanyolok, nem tudom én miért, miért nem, »Mogyoró-forrás«-nak hívják folyóbeszédben. Fuente del Avellanonak. Jó távol van ez a helyecske, nem is vezet árnyas ut a hegynek fölfelé, de jó nyugvó pont. Én a Silla del Moro kilátó ponthoz menve, ejtettem útba. Silla, tudvalevőleg széket, karszéket, sőt püspöki széket és királyi trónt jelent spanyol nyelven. Én nem találtam kényelmet, de jó pihenőt, kilátást az Alhambrára és Granadára, de a fáradságos fölmenet miatt, még se ajánlom azt másoknak, fáradt lábu utasoknak.