ESZTERGOM X. évfolyam 1905
1905-07-23 / 30. szám
1905. Julius 23. ESZTERGOM rá öt percre az Ízléstelenségek arzenálját nyitják fel, hogy enkrazit nélkül is felrobbanthassák a társadalmi keretek pillérjeit, melyek az egymás iránt való köteles tiszteletet, a »bon-ton-t,* a »salonmessigkeit «-ot övező társadalmi kereteket támogatják. Megtörténik, hogy egyik-másik emberére talál, ki szemére lobbantja az ingadozást, mely gondolatai, szavai és cselekedetei körül mutatkozik, de rendesen azt felelik: »?«/ becsületes emberek vagyunk, csak egy kis vallásosság hiányzik belőlünk.* Ezek szerint: »A becsületutolsó lámpafény egy elpusztult templomban,* melyet ők grandezzával emelnek az újkori oltárra s ezzel akarják megifjitani a megkérgesedett világ képét. Nagy csalódás. Nézetem szerint semmit sem ér a becsület, ha kialudt vagy eltompult a lelkiismeret. A becsület magában olyan, mint a patak partjain álló, az idő által mélyen megrongált fa ; törzsén széles odu tátong, belseje korhadt; alig van benne egyéb egy kis podvánál, de kérge még él, a nedvet még felvezetheti és a vén fa minden évben uj lombkoronát hajt, mint ifjúsága szép napjaiban ; még büszkén áll és nem egy viharral, képes dacolni. Ez hű képe a világnak, melyet csak a becsület kérdése tart fenn, ha egyszer már a vallás és az erény visszavonultak. Nem az én gondolatom ez, hanem egy »becsület lovagi-é, ki azt hiszi, hogy a becsület magában elég. Elbizakodik a kéreg erejében s mikor látja, hogy ma már a kéreg is podvásodni kezd, meghasonlik magával és bűnbakot keres, kire ráfogja, hogy a világfenntartó becsületnek sok az ellensége, azért nem tud, nem képes egymagában a külvilág előtt tért hóditani. Miképpen kellene vélekednünk azon ítélkező fölött, ki társalgás közben szóbeszédbe vesz fel egy getlemant s kimondja, hogy ő a kritika alá került egyént becsületes embernek tartja, csak az a kis hibája van, hogy olykor-olykor felhevült állapotában vagy merő boszuból egyik vagy másik embertársát kész megmérgezni, csak az a kis hibája van, hogy az önfenntartás ösztönének irányítása mellett nem riad vissza a magasabb kamatlábtól sem ? — Tisztelhetnénk alapjában azt az urinőt, ki nemes hajlamokkal ékeskedik, szellemes társalgó, gondos anya, takarékos feleség, templomba is eljárogat olykor-olykor, de egy kis hibája van, az t. i., hogy a házassági köteléket ügyes emberekkel szemben szabadalmi levélnek tartja ? Ez nézetem szerint a közéletben a lehető legnagyobb irónia volna. Mindenki iránt udvarias, előzékeny, szolgálatkész, de az isteni törvényekkel szemben önfejű, olykor lagymatag: — guny az emberi méltóság ; guny a becsület ellen, melyet csak a vallás és erény aranyozhat meg. Vallás nélkül a becsület bemeszelt koporsó, mely belül dögtestet, azaz pardon, megzsibbadt lelkiismeretet és sivár lelket takar. Felvetettem e helyen ezt a fontos kérdést, mely körül annyira tetszelgünk önmagunknak. Rápuderolhat a világ arcára, a routinírtság crémjével betömjük a mélyedéseket, melyek a létért való küzdelemben ragadós himlő járvány okozatai képen jelentkeztek; az arc csak ideig-óráig látszik szépségesnek, a közéleti tevékenység izzadmánya lemossa a festéket s a himlőhelyes arc a komolyabb rétegek előtt vonzó erővel nem birhat; tekintetétől az ártatlanság elpirul s mély gondolatokba merül. Nem elég a becsület; vallásosnak kell lenni. A vallásos ember becsületes; vallás nélkül nincs becsület. Ne mondja azért nekem senki, hogy ő becsületes, csak egy kis vallásosság hiányzik belőle, mert homéri kacaj tör elő lelkemből, mert az ilyen embert csak karikatúrának tartom s tényleg az is. Ilyen karikatúra a mai világban nagy számban található, különösen az alakilag is képzett emberek és a forma hibáik miatt félmüveiteknek visszamaradt emberek tömegében. Mi történik ezekkel, ha a podvásodás az életfájának a kérgét is felemésztette ? Mert, hogy a podvás fakéreg sem örök, ha kifogyott vagy kivájkáltuk belőle az éltető erőt, az több, mint valószinű ; az bizonyos. A világnak tehát nem arra van szüksége, ha ifjodni, egészségesen fejlődni akar, hogy az idő által megviselt kérget a podvásodástól megmentse, hanem tartalmat kell önteni az életbe. E tartalom csak a keresztény restauráció lehet, mely nem a becsület vallását, hanem a krisztusi szellemet tartja egyedüli óvszernek arra, hogy megmentessék az ember önmagának, hogy a föld lakhatóvá váljék ; hogy a köztisztesség minden téren: politikában, társadalomban, családban, közéleti tevékenység fáradalmai között, érvényesülhessen. Ezen elvi alapon állva, szük marokkal kell mérni mindazt az elismerést azokkal a vezető emberekkel szemben, kik csak a becsületre hivatkoznak és az egyénileg kialakult jellem ismérvének mértékétől teszik függővé a megbízhatóságot, ha a vallást másodrendűnek hiszik és vallják és a vallásosságon mutatkozó ^szépség hibákat* figyelmen kivül hagyják. E ^szépség hibák« törlik a jellem szeplőtlenségét; megmérgezik a tisztességes életet, mert meggyengitik a kapcsot Isten és az ember között. E -^szépség hibák* olyanok, mint az uj épületben a falak besimitásához alkalmazott mészhabarcsba jutott növénygyökerecskék. Ezek is megcsúfolják a munkást, mert a leggondosabban készült simitás után is boszankodást keltő felpattogások keletkeznek. Igaz, hogy e szépség hibák nem veszélyeztetik az alapokat, de kellemetlenné teszik az épületet a lakásra. Vájjon ki fog föntartás nélkül társalgásba elegyedni, ki fog üzleti összeköttetésbe lépni, ki fog az egyszer kimondott szó szentségében hinni: ha valaki becsületesnek tetszik a külvilágban, de egy kis vallásosság hiányzik belőle? feltétlen bizalomról, megbízhatóságról, szavahihetőségéről némi kétely támad bennünk ezekkel szemben, mert hiába igaz az, hogy a becsület egymagában sohasem elegendő talizmán. — Ha ma nem, holnap bicsaklik meg; mert csak a valláserkölcsi alap biztosithat állandóságot. A »becsület lovagok* tehát a mai kor legnevetségesebb karikatúrái, kik igazán szánalomra méltók. Karkecz Lajos. HIREK. Krónika. Messze földön járok, hol az Alpok karja Utoljára markol a köves talajba. A jó redaktor úr mégis elkívánja, Hogy itt is regéljen az ő krónikása S az embernek itt is azon legyen gondja, Hogy mi történik most éppeg Esztergomba'? De megteszem, — mért ne ? — Ne szálljon rám szitok . . . Redaktor úr! Most Krónikát irok . . . ! A gyorsvonat indul. Rajt' a masiniszta. Vissza fut a tájék, röpül a rög vissza. Szikrát vet a szénfüst, fürge kerék csattog, A surranó kocsi lármáz, pöfög, pattog. Száll a könnyű gépnek lomha, nehéz füstje, Szennyes lesz tőle a magas ég ezüstje. És mig fülsértően A gép füttye sipog, — Redaktor - úr! Csak Kónikát irok . . . ! S amig a madárral versenyezve szállok, A szememre ülnek édes, rózsás álmok . . . Szinte elmerülök a gondolatokban . . . Egyszerre arcomra veriték-csepp csorran . . . Tyűh, a Donnervetter 1 . . . Ugyan hol is jártam ? — Kezemben a papir . . . Krónikát csináltam . . . De ha utazgatnak, Igy járnak az — irók . . . ! Redaktor úri Hisz Krónikát irok . . . ! Ejnye, hol is kezdjem, hol végezzem sorra? . . . Mi jöhet ilyenkor a jó Esztergomra? Mindhiába rágom, forgatom a tollat, Még most sincsen vége a vers-lábnak, sornak . . . Pedig, hol eddig volt, lesz tárgy — Múzsám! még ott, Nem hagysz el. mint — minket a kedves kadétok . . . A kis leányokkal Titkon én is sírok . . . Redaktor úr! Hogy Krónikát irok . . . ! Lehet, hogy utazván csődöt mond a tollam S mint a vár órája. — nem csendül, csak koppan, De lehet, hogy hódol puszta kénynek, kedvnek, Fickándoz', mint vizben a fürdőző gyermek . . . Nem fél, hogy befullad a közöny árjába. Hanem lesül, inkább a szép napsugárba 1 . . . Jókedvemben én is Gyermekként sikongok . . . Redaktor úr! Ha Krónikát irok . . . ! Füttyent a gép . . . indul . . . Mialatt pöfékel, Beszáll hozzám sok tót,' lengyel-zsidó, székely . . . Adieu krónikázás . . . Mig ezek beszélnek, Minden eszmém elszáll sasszárnyán a szélnek. Mit csináljak, mit ne a teleirt ivvel? . . . Feladom . . . Utazzunk megkönnyebbült szivvel I Igy . . , Most már nem bántnak Poétái kinok . . . Redaktor úr! Im, Krónikát irok . . . ! Regös. Esztergom vármegye és az alkotmány. Legutóbbi lapszámunkban közöltük, hogy a vármegyei szervezett ellenzék központi bizottsága vasárnap délután ülést tartott. Ezen értekezleten a központi bizottság elhatározta, hogy tekintélyes számú törvényhatósági tagok által egy rendkivüli megyegyűlés összehívása érdekében kérelmet tesz a főispánnál s ezen rendkivüli közgyűlésen határozati javaslatot terjeszt elő, melyben kifejti, hogy a jelenlegi kormányt alkotmányos kormánynak el nem ismeri s törvényhatóságilag kívánja utasítani a vármegye tisztviselőit, hogy törvénytelen rendeleteket végre ne hajtson s az alkotmány védelmére a nemzeti ellentállás eszközeit érvényesítse. A bizottság az indítvány elkészítésével dr. Helc Antalt, az egyesült megyei ellenzék alelnökét bizta meg, ki ismert tehetségével azt már bemutatta. A kitűnően összeállított és megszerkesztett indítvány hazafias gonddal és tapintatos érvekkel gazdag tartalma valósággal elragadta a bizottságot, kijelentette egyhangúlag, hogy azt sem kibővíteni, sem pedig összébb vonni nem lehet. A bizottság minden tagja gratulált dr. Helcnek ezen szép munkájához s aztán nyomban megbízta az egyesült ellenzék közp. jegyzőjét, Dvihally Géza lapszerkesztőt, hogy tekintve az ügy fontosságát, úgy a főispánhoz beadandó kérelmet, mint az indítványt a törvényhatósági tagoknál körözze és személyesen írassa alá. A mozgalmat a megye-bizottság tagjai nagy lelkesedéssel fogadják mindenfelé s támogatják, mint azt a mai válságos időkben minden igaz hazafitól el is lehet várni. A vármegye mozgalmát mi is szívből üdvözöljük s kívánjuk, hogy sanyargatott hazánk boldogulása ügyében kifejtett törekvéseit siker koronázza. * Személyi hirek. Fischer-Colbrie Á. dr. kassai coadjuctor-püspök több heti üdülésre Reichenhallba utazott. — Dr. Csernoch János és Graeffel János praelátus-kanonokok e héten érkeznek haza karlsbadi üdülésükből. — Búzna SánFERENCZ JÓZSEF KESERŰVÍZ • iwimui/JMniiJEJnanmiHinMir* AZ EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZÜ TERMÉSZETES HASHAJTÓSZER.
