ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-05-21 / 21. szám

Pályafutása. Boltizár József püspök született 1821-ben február 2-án Morva-Szent-Jánoson, régi nemesi családból. Hogy minő óriási fizikummal rendelkezett az elhunyt püspök, mutatja hosszú élete és a fényes és munkás pálya, melyet befutott. Középiskoláit Pozsony-Szent-Györgyben végezte, a theologiát Bécsben, hol baccalaureatusig rigorozált. 1844. július 15-én szentelték pappá, s mint újlaki káplán kezdte nyilvános működését. 1846-ban Miskolczy szentelő püspök mellé került ceremoniáriusnak. 1848-ban már primási udvari pap volt, s mint ilyen működött különféle hivatalban 1856-ig. Ekkor Scitovszky megválasztatta Selmecbánya plébánosává. 17 évi selmeci plébánoskodása alatt sokat alkotott; a bányászati s erdészeti akadémiát, melyet az abszolút kormány Bécsbe akart transzportálni, megmentette a bányaváros számára, megalapította a selmeci nőnevelő-intézetet. Az 1873. évi képviselőválasztáson a bányakincstár főnöke ellen óriási többséggel képviselővé választatott. 1874-ben Simor primás esztergomi kanonokká tette, még ugyanezen évben milasi püspökké szenteltette s Nagyszombatba küldte érseki helynöknek. Csaknem 20 évig működött Nagyszombatban , mely díszpolgárává is választotta; ezen idő alatt a cimek és kitüntetések valóságos esője hullott a fáradhatlan érseki vikáriusra: 1893-ban Vaszary Kolos bibornok-hercegprimás Mayer István halála után Esztergomba hivta s az általános érseki helynökség teendőit bizta rá. Nagy életkorának megfelelően ritka jubileumokat ért meg Boltizár püspök. 1894-ben ünnepelte áldozárságának 50-ik évfordulóját, 1900-ban negyedszázados püspöki jubileumát, végre tavaly 1904-ben gyémántmiséjét. Az örök élet jutalma koronázza munkás földi életét! Betegsége és halála. Boltizár József püspök alig néhány hete, hogy gyöngélkedett. Betegségében is élénken érdeklődött az egyház ügyei iránt s több fontos kérdésben véleményt adott. Az utolsó héten azonban mindig kétségesebb lett állapota úgy, hogy Gönczy Béla igazgató főorvos, Herczel és Székács orvostanárok legmesszebbmenő kísérletei is meddők maradtak. Azonban még mindég nem adták fel a reményt s kivált Gönczy dr. majdnem állandóan a beteg ágya mellett időzött. Hiába volt minden. A főpap magas korán és a betegség idején beállt gyengeségein diadalmaskodott a halál. A püspök 16-án este 9 és V2 órakor lehelte ki nemes lelkét, gyászba borítva az egész egyházmegyét és közelállóit, kik éjjel-nappal ott virrasztottak mellette s az önfeláldozásig vitt szeretettel ápolgatták úgy, hogy maguk is teljesen kimerültek ebben. A ravatal. A püspököt az éjjel halottas ágyán hagyták, reggel pedig kezdődött a felravatalozás, melyet Kovács Albertné és Hatvani Bertalan vállalkozók végeztek kellő pompával. A nagy fogadó termet teljesen behúzták fekete lepellel s közepén kandelláberek között emelkedett a koporsó, mi fölé ismét baldachin borult. A koporsót a rokonság koszorúja borította, előtte pedig a királytól nyert kitüntetése]es főpapi kalapja volt egy kis állványon. A háttérben dús délszaki növényzet állott. A koporsó előtt állandóan egy irgalmas nővér imádkozott. Ott feküdt tehát Boltizár József püspök s abban a szobában látogatta meg a nagyközönség, ahol oly sokszor volt tanuja az ő aranyos kedélyének és végtelen szives vendégszeretetének. A nagy előszoba, a lépcsőház és kapualja is fekete posztóval volt behúzva s itt függött a sok koszorú, melyeket az ország különböző részeiből küldtek utolsó üdvözletül a galamblelkű püspök ravatalára. Mindjárt a legelső koszorú felkeltette a figyelmet, óriási babérkoszorú volt sok égő piros rózsával. Ezt a hercegprímás küldte. Ezzel átellenben függött Nagyszombat város sárga-kék szallagos koszorúja s aztán sorban az egész nagy kapualját betöltve. A koszorúk szallagjáról a következő feliratokat jegyezhettük le : Felejthetetlen jó bátyámnak — Ida. Drága jó Pepi bácsimnak — Vilma, Örök hála jeléül — Miklósék. Felejthetetlen helynökömnek — hálám jeléül, Vaszary Kolos. Nagyszombat sz. k. város közönsége — szeretve tisztelt díszpolgárának. Mély tisztelet és forró hála jeléül — hercegprimási iroda. Hódolatuk jeléül — Vaszaryék. A nemes szívű püspök úrnak — legkisebb szolgája H. Z. Dem Vaterlichen Freund des Officiers Corps Commando in Esztergom.— Esztergomi Oltáregyesület. Felejthetetlen elnökének — főgimnáziumi segélyegyesület. Szeretett elnökének — az esztergommegyei vöröskereszt-egylet.A jó Pepi bácsinak — hálám jeléül, Erzsi. Őszinte tisztelete jeléül — Hamar-család. Kegyeletük jeléül — dr. Gönczy és neje. A közönség a temetés előtt valóságos búesújáratot tartott a püspök ravatalához. Egymásután érkeztek a város és a megye intelligenciája, hogy még egyszer lássák az ősz püspököt s kifejezzék mélyen érzett részvétüket a lesújtott rokonság előtt. A részvét. A rokonság a következő gyászjelentést adta ki: Özv. Laczkó Pálné, szül. Boltízár Ida, saját és az összes rokonság nevében jelenti, hogy forrón szeretett testvérbátyja Méltóságos és Főtisztelendő BOLTIZÁR JÓZSEF úr, felszentelt ^milasi püspök, pápai trónálló, apostoli főjegyző, Ő Szentsége házi főpapja, Miasszonyunkról nevezett albeyi prépost, esztergomi főszékesegyházi olvasó kanonok, Ö Eminenciája a biboros hercegprímásnak és esztergomi érseknek segédpüspöke, általános érseki helynök és ügyhallgató, a zsinati vizsgáló bizottság elnöke, római gróf, I. Ferenc József jeles rend csillaggal díszített középkeresztjének lovagja, Esztergom vm. törvényhatósági bizottságának tagja, Nagyszombat szab. kir. város díszpolgára, gyémántmisés pap stb. stb. folyó évi május hó 16-án este V210 órakor, életének 85-ik, áldozárságának 61-ik évében, a haldoklók szentségeinek ájtatos felvétele után lelkét Teremtőjének visszaadta. A boldogult hült tetemei folyó hó 18-án délután V25 órakor a gyászházban fognak ünnepélyesen beszenteltetni és a főszékesegyházi sírboltban a boldog feltám adásig nyugalomra helyeztetni. Az ünnepélyes gyászmise pedig folyó hó 19-én délelőtt 9 órakor lesz a főszékesegyházban bemutatva. Esztergom, 1905. május 17-én. Nyugodjék Krisztusban! Gyászjel entést adott kí még külön a főkáptalan is. Ezekre a szomorú jelentésekre aztán özönével érkeztek a részvétnyilatkozatok. A főkáptalanhoz a következő részvéttáviratok érkeztek : Rev. J. Walter dírectori Cancellaria. Summus pontifex graviter affectus estobitu revmi episcopi Boltizár eidem pacem coelestem imploravit tibique gratias agit de nuncio dato. Card. Merry del Val. Reverendissimo Walter Cancellariae directori Esztergom. Tristissimum muntium nuntio Apostolico communicavi, qui pacem perpetuam pro illustri defuncto udprecans condolet ex corde cum Eminentissimo primate universoque Strigoniensi capitulo. — Nunciatnra. Vaszary Kolos hercegprímás ezt táviratozta: Méltóságos Székes-főkáptalannak, Esztergom. Mélységes fájdalommal vettem a lesújtó hirt hűséges helynököm elhunytáról. Isten keze érintett mindnyájunkat e nagy veszteségben, egyházmegyénket, a méltóságos Főkáptalant és személyemet. E gyászban, mely ránk borult, legnagyobb sajnálatomra csak távolból vehetvén részt, buzgón imádkozom a Főkáptalannal a drága, felejthetetlen elhunyt lelki üdveért és közös fájdalmunkban Isten erősítő kegyelméért. Vaszary Kolos, bibornok. Csáky gróf püspök távirata így szól: Méltóságos Főkáptalannak Esztergom. Végtelenül sajnálom, hogy akadályozva vagyok a temetésen való megjelenésben. Képviseletemben Bálás prelátus urat küldöm. Őszinte és mély részvéttel vettem a gyászos hirt. Csáky püspök. Berzeviczy kultuszminiszter igy kondoleált: Méltóságos Székeskáptalan Esztergom. Boltizár püspök elhunytával a méltóságos Főkáptalant és az egyházmegyét ért gyászban őszinte szívből osztozik Berzeviczy. Részvétiratot küldtek még a főkáptalanhoz : a nyitrai székeskáptalan, Kmety Károly képviselő, Krizsán Mihály kormányzó, Halmos György dr. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Boltizár József halálára. Virágot szedtünk s koszorúba fűztük Májusnak vadvirágos mezején ; A dalt tanultuk, mellyel üdvözöljük Sión főpapját drága ünnepén. A Te szavadra öltők fel ruhánkat Indulni készen hódolón elé — És kidőltél és kihűlt az ajkad Minek előtte Ót üdvözlené .... Némán, megtörten a ravatalodnál Magunkba szállva búsan könnyezünk . . . Nem tudva, — gonddal fűzött koszorúját Hová tegye fáradhatlan kezünk: A sírra-e, mely jó Atyánk' takarja, Vagy az aranydiszű oltárra-e ? Hisz mind a kettőt egyformán szerettük ; Hisz mindkettőnek értünk vert szive . . . . Nyugodt a lég, mit büszke dóm harangja Előbb még búsan, bongva rezgetett, Hirdetve, hogy Sionnak gyásza óriási, Hogy bánat rezgi át a szíveket.... Elköltözött.... A lelkünk sír utána . . . És mindnyájunknak ajkán hő ima .... Felvette Őt, kit annyian szerettünk A zord halál, fel, rémes karjira Imának, könnynek lesz bizton hatása S a rémes éj — derült hajnalra vál'.... Ki hosszan küzdött, munkája nyomába' Enyhet az Úrnak zsámolyán talál .... — Akkor óh jó Atyánk, értünk imádkozz, Értünk, kik Érted zengünk most imát; Hogy véled együtt dalljunk fenn a mennyben Örökké zengő büszke Glóriát! Caobánczi S. A mi római zarándoklatunk. Hiába, az emberben vágyak is vannak. Ezek a vágyak folyton forrnak, folyton előtérbe lépnek s a léleknek megadják azt a bizonyos élénkséget s tettrevalóságot, melynél fogva mindent megtesz, hogy célját, legyen az örök vagy ideiglenes, elérje. Az ember életében vágyak nélkül soha, de soha sem dolgozik. Az már más kérdés azután, hogy ezek a vágyak milyenek, vájjon jók-e vagy rosszak-e, Isten dicsőségére vannak-e, vagy csak a saját javunkra, vagy az örök boldogságra irányulnak-e, vagy mind a kettőre, de annyi bizonyos, hogy vágyak nélkül józan ember nincs. Vágyak nélkül az ember olyan, mint egy tésztadarab, mely oda ragad, a hová csapják s minden esetben passzív szerepet játszik. Isten az ő kikutathatatlan bölcseségében nem ilyennek teremtette az embert, hanem activ életre, azaz tennie, cselekednie kell. Az ember vágyakkal bírt teremtése óta, mely vágyak a paradicsomban mind Isten dicsőségét keresték, de mióta az emberiség elbukott, azóta a vágyak is elromlottak, a mint azt a közélet nagyon is bizonyítja. Ezek a vágyak indítják arra az embert, hogy cselekedjék, tegyen, használja föl idejét, mig a kereszténység azt mondja, hogy vágyainkat nemesíteni kell, azaz a mi vágy van bennünk, ne engedjük azt a köznapias piaci életben nyom nélkül eltűnni, hanem Isten gondolata szerint megnemesitve szerezzünk neki -érvényt. Ilyen vágyaktól mi sem voltunk mentesek. Az általános s az örök élet felé irányuló vágyakon kivül még olyanok is voltak és vannak bennünk, melyek nem hagytak nyugtot lelkünknek. Eme vágyaink nem közönséges dolog felé irányultak, hanem Róma felé. S mihelyt Pokorny Emmanuel dr. székesfővárosi hittanár szava elhangzott a magyar ifjúsághoz, hogy jöjjenek zarándoklattal Rómába, akkor Róma utáni vágyunk még jobban felébredt, nem hagyott nyugtot, folyton fészkelődött és eme munkáját mindaddig folytatta, mig bizonyossá nem lett, hogy most már megyünk. Van-e olyan keresztény, ki e szóra »Roma« nem érez magában áhítatot, tiszteletet. Mi keresztény katholikusok nemcsak az antik Rómát szemléljük benne, nemcsak arra gondolunk, hogy világbirodalom fölött uralkodott, hanem mikor e szót »Roma« kiejtjük, tudjuk, mit kell ez alatt érteni. Róma az Egyház fővárosa. Az a fénysugár, mely az Evangelium világosságában bevilágítja a földet, mely behálózza a népeket, magához vonja a lelkeket, ez a fénysugár innen indul ki. Természetes, hogy minden keresztény ember szivének,