ESZTERGOM X. évfolyam 1905
1905-03-25 / 13. szám
erős oszlopa a társulatnak. Maga Szálkai Lajos is többször játszik s mivel jó szervező direktor, jó színész is, ki a szinpadon nem csak parancsolni tud, de játszani is. A társulat többi tagjai is kiválnak a szürke vidéki színészek közül s talán mindegyikről külön úgy írhatunk, mint a fentiekről, ha nagyobb szerepekben látjuk őket. A társulat nagy előnye, hogy zenekara révén jobban tudja érvényesíteni a nálunk legjobban kedvelt operettek zenéjét. A héten előadott darabokban a társulat a közönség igényeit teljesen kielégítette s jó ajánlást is nyert egyúttal a jövőre. Az előadások elég látogatottak, bár lehettek volna egyik-másik este többen is, mert most ám nem térhetünk ki azzal, hogy nem megyünk vidéken színházba. ' A társulat fegyelmezettsége és gazdag, sőt fényes ruhatára arányban áll a kitűnő erők játékával. A színház igazgatója, ha ez iránt hozzá fordulnak, a vidéki kaszinóknak postán küld szinlapot. (y) * Egyenes összeköttetés Chinával. A megboldogult Ürge Ignác lazarista atya által alapított szent István királyról cimzett r. k. missió-telepről, mely jelenleg hazánkfia ft. Wilfinger József lazarista atya igazgatása alatt áll, a legfinomabb minőségű kinai thea megérkezett. Egyedül kapható : Brutsy Gyula thea- és diszműkereskedésében Esztergomban. A kiváló thea ára: 1 kiló 16 korona, fél kiló 8 korona, 1 deka 20 fillér. * A Káptalan-Utcai tűz. Hétfőn reggel Havas Vince járásbirósági végrehajtó háza kigyulladt s tetejének nagyrésze leégett. A tűz egy fáskamrában keletkezett s lassan terjedt az épületen. Általános és indokolt panasz, hogy a tűzoltóság későn érkezett' meg ezen tűzesetnél. * Orvosi körökben már rég ismert tény, hogy a Ferenc József keserűviz valamennyi hasonló vizet, tartós hashajtó hatása és emlitésre méltó kellemes izénél fogva, már kis adagban is fölülmúlja. Kérjünk határozottan Ferenc József keserűvizet. * „Millennium"-telep Nagyősz. Egyik gazdasági ág sem tizet úgy, mint a szőlőművelés. Az állami felügyelet és állami segéllyel létesitett »Millennium«-telep a legmegbizhatóbb ojtvány beszerzési forrás; ezen ojtvány telep ma a legnagyobb és legüzemképesebb az országban. Ezen mintatelep Buding' Károly tulajdonos szakavatott vezetése mellett az ország legjobb szervezetű szőlőtelepévé fejlődött, miről tanúskodjék a következő közjegyzőileg hitelesitett Bizonyítvány. (B. h). Alulírottak ezennel igazoljuk, hogy Buding Károly »Millenniumtelep«-tulajdonosnak a nagyőszi és nagyszentmiklósi határban elfekvő telepein 1904. évben következő szőlőszeti terményállományról van tudomásunk : Ripária portalis (Gloire de Montpellier), Vitis Solonis és Rupestris Monticola (Rupestris du Lot) 4-es kötésű póznarendszeres 13V2 kataszt. hold vesszőnevelő anyaiskola 37,125 tőkével; 3 V2 kataszt. hold zöldojtványiskola körülbelül 300,000 drb. ez évben párosítással készített, részint sima, részint gyökeres 2 éves dugvány-zöldojtvánnyal; 27V2 kataszt. hold ojtvány és dugványiskola körülbelül 4,000,000 drb. eliskolázott fásoltvánnyal és körülbelül 1,000,000 drb. amerikai és európai gyökereztetett dugvánnyal. Nagyősz, 1904. évi július hó 30-án. Gábor János, Vince György oki. szőlészek és telepkezelők. Grün Henrik, könyvelő számtiszt. Buding Antal telepvezető és oenologus (B. h). Az alólirt napon és helyen 1904. évi 179. ügyszám alatt általam felvett hitelesítési jegyzőkönyv alapján ezennel bizonyítom, hogy Grün Henrik könyvelő számtiszt és Buding Antal telepvezető és oenologus, kiket személyesen ismerek, azután Gábor János és Vincze György telepkezelők, kik személyazonosságuk a birtokukban levő igazolvánnyal igazolták, mindnyájan nagyőszi lakosok, a föntebbi bizonyítványt előttem sajátkezűleg irták alá. Kelt Nagyszentmiklóson, ezerkilencszáz negyedik évi július hó (30) harmincadik napján. Simonsich Géza, kir. közjegyző. (P. H.) Ugyancsak a Buding Károly tulajdonát képező pakáci és knézi 300 kat. holdas telepéről és 1027 drb. hála- és elismerő nyilatkozatokról, valamint az egész telepleirásról legközelebb hozunk hitelesített kir. közjegyzői okiratokat. * „Korona" szálloda. A város ezen legszebb pontján épült szálloda elegánsan berendezett szobáit és kitűnő konyháját szives figyelmébe ajánlja a nagy közönségnek. A tágas és előkelően berendezett kávéházban a világhírű Schätzféle szabadalmazott zárral ellátott palacksör szolgáltatik fel. Pontos kiszolgálás! Szolid árak! Naponkint frissen csapolt pilzeni sör. Pálackolt Porter gyógysör. TJne. Ic. 1905. Ösztöndijak a keresi és iparkamaránál 600 koronás utazási ösztöndíj egy iparos számára. Az iparosok képzése szempontjából felette üdvös, hogy a külföld ipari viswDnyait tanulmányozzák s az ott tapasztaltakat itthon érvényesíthessék. . Evégből a kereskedelemügyi magy. kir. miniszter a hazai kamarák s igy a győri kereskedelmi és iparkamara területére évenként egy 600 koronás iparos ösztöndijat rendszeresített. Ez ösztöndíj elnyerésére pályázhatnak a győri kerületi kereskedelmi és iparkamara területén levő iparosok és iparosítják. A pályázati kérvényben kitüntetendők és igazolandók folyamodó lakhelye, családi és vagyoni viszonyai, foglalkozása, előképzettsége, nyelvismeretei, erkölcsi magaviselete, esetleges tanulmányai, az általa esetleg elnyert kitüntetések. Részletesen megjelelendő ezenkívül az ösztöndíj elnyerése esetén a tanulmányút iránya s azon városok megnevezése, ahol iparát tanulmányozni és tökéletesíteni kívánja. Ki kell terjeszkedni arra is, vájjon a folyamodónak van-e kilátása arra, hogy egy megfelelő külföldi gyárban vagy műhelyben alkalmazást fog nyerni, avagy valamely külföldi szakiskolában fel fog vétetni. Végül felemlítendő az is, hogy a folyamodó eleget tett-e már katonai kötelezettségének. Annak az iparosnak, vagy iparos ifjúnak, ki ezen 000 koronás külföldi utazási ösztöndijat elnyeri, kötelezettséget kell vállalnia arra nézve, hogy az ösztöndíj különbeni visszatérítésének terhe alatt vissza fog térni hazájába és a külföldön szerzett ismereteit itthon fogja értékesíteni. Azok, kik katonai kötelezettségüknek még nem tettek eleget, vagy az alól felmentve nincsenek, az ösztöndíj adományozására nem számithatnak. A kiskorúakért atyjuknak, vagy gyámjuknak kell kezességet vállalniuk a fenti kötelezettség betartása tekintetében. A folyó évben kiadandó ezen 600 koronás ösztöndíj elnyerése iránt a pályázati kérvények f. évi május hó 31-ig bezárólag nyújtandók be a győri kerületi kereskedelmi és iparkamaránál. 100 koronás jutalomjegyek ipari és gyári munkások számára. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter az ipari és gyári munkások szorgalmának, buzgalmának és jó magaviseletének jutalmazására ez évben is 5 drb egyenként 100 koronás állami jutalomdijat rendszeresített a győri kereskedelmi és iparkamara területére. A jutalomra való igény előfeltételei a következők : 1. Magyar állampolgárság. 2. Tényleges ipari munkában való állandó alkalmaztatás, (kapus, kocsis, irodaszolga s hasonlók nem jöhetnek figyelembe). 3. Legalább 15 évi megszakítás nélküli működés az ipari munka körében. (Tanoncévek beszámithatók, évadhoz kötött ipari munkában alkalmazottaknál a teljesen betöltött évadok teljes éveknek tekintetnek.) 4. A rendes munkabér vagy kereset évi összege 2000 koronát meg nem haladhat. Mindezen feltételek teljesítése hiteles iratokkal, esetleg" a munkakönyvvel, vagy annak hiteles másolatával bizonyitandók. • A jutalomban való részesítésnél első sorban a szoros értelemben vett munkások jönnek figyelembe, mig a művezetők, pallérok, előmunkások csakis kivételes és rendkivüli méltánylást érdemlő esetekben fognak jutalomban részesülni. Egyenlő igényjogosultság esetén a korosabb munkások előnyben részesülnek. A folyó évben kiadandó jutalomdijak iránti kérvények f. évi május hó i-ig bezárólag adandók be a győri kerületi kereskedelmi és iparkamaránál és pedig a munkaadónak a folyamodóra vonatkozó s a jutalomra való érdemességét bizonyító ajánló levele kíséretében. Irodalom és művészet. Elnöki útmutató. E cim alatt Gyürky Ödön dr. a kath. egyesületi ügy régi munkása füzetes vállalatot indított meg, melyben az egyesületi ügyre vonatkozó gyakorlati, vezérfonalul szolgáló útmutatások fognak megjelenni. A vállalat első füzete most jelent meg: •» Útmutatás a kath. egyesületek alakítására és berendezésére*. cim alatt. A 67 oldalra terjedő füzet nélkülözhetetlen mindazoknak, kik az egyesületi élet terén működni óhajtanak. Ára 1 korona. Megrendelhető szerzőnél: Bpest IV. Molnár-u. 19. I. em. 10. A második füzet, mely a kath. ifjúsági egyesületek vezérkönyvét fogja magában foglalni, húsvétra jelenik meg. „Messiás, Bűn, Búcsú." Ezen a cimen csinos könyv alakjában külön is kiadta Gerebenics Sándor győri székesegyházi hitszónok az általa szerkesztett és kiadott érdemes predikációs folyóiratnak, a »Borromeus«-nak ez évi XIX. folyamában megjelent ádventi- s nagyböjti szentbeszéd, valamint keresztény tanítás sorozatát. Tartalma következő: A Messiás (ádventi sorozat) : 1. A várva várt Megváltó. 2. A kiengesztelő Főpap. 3. A fölvilágosító Tanitó. 4. A szabadító Király. 5. A szeplőtelen Szűzanya. 6. A tökéletes ember, 7. Az árvák atyja. 8. Hol van Krisztus? 9. A betlehemi jászoly és a mi oltáraink. A bűn (nagyböjti sorozat): 1. Mi a bűn magábanvéve? 2. Mi a bűn Istenre nézve? 3. Mi a bűn a b. szűz Máriára nézve ? 4. Mi a bűn az emberre nézve? 5. Jézus bűnbocsátó hatalma. 6. Az Anyaszentegyház bűnbocsátó hatalma. 7. Lelki fegyvertár a bűn ellen. 8. A szeretet apostola (ujmise alkalmára). A búcsú (keresztény-tanítás): 1. Ideiglenes büntetés. 2. Elégtételi kölcsön. 3. Elégtételi kincstár. 4. Elégtételi kincstárnok. 5. Megszabott föltételek. 6. A búcsú célja és haszna. 7. Függelék. A díszes kiállítású könyv 8° 220 oldal. A tartalmas és formás, minden tekintetben korszerű beszédek élő bizonyság a »Borromeus« cimű predikációs folyóirat jelessége mellett. Alkalomadtán tüzetesen ismertetjük e hasznos könyvet, amely megrendelhető: Gerebenics Sándor, Győr. Ára 3 kor. 20 fillér, portómentes küldéssel. Zászlónk. Immár a 7-dik szám fekszik előttünk e képes havi folyóiratból. Egész ármádiája vonul fel benne most is a cikkeknek és képeknek. Még a keletázsiai harctér vezérei is sorban bemutatkoznak a Zászlónk e számában. Maga a harctér pedig oly világosan tünteti fel a világrengető mukdeni harcok lefolyását, hogy tudtunkkal magyar lap ilyen tüzetes tereprajzot egy se hozott. A »Krisztus Pilátus előtt« cimü cikkben viszont a tudós és művészvilág két jelese lép ki a színtérre: P. Didón a »Jézus Krisztusé c. mű világhírű írója és J. J. Tissot az evangéliumok e bámulatos illusztrátora. Egyiktől a szöveget, a másiktól a szöveghez illő remek rajzokat közöl a Zászlónk ezen száma. Van aztán három illusztrált elbeszélés, természetrajzi és néprajzi érdekes cikk a méhek és tudósok versenyéről és az utolsó eszkimókról, továbbá temérdek apró tudnivaló, amelyek csemege gyanánt köritik a nagyobb cikkeket. Az egész család talál benne hamisítatlan élelfejlesztő szellemi táplálékot. S mindez egész évre potom 2 korona. Aki ezt beküldi, - az összes eddigi számokat megkapja. Mutatványszámot pedig ingyen és bérmentve szállít a Zászlónk kiadóhivatala Budapest, VII. ker. Damjanich-utca 50.