ESZTERGOM IX. évfolyam 1904

1904-12-11 / 50. szám

Miután ugyanis e méltóságra öröktől fogva kiválasztatott; arra méltóvá is tétetett és azért mindazon malasztokkal, kegyelmekkel elárasztatott, melyekre ily magasztos rendeltetésben szüksége volt. Szűz Mária, mint Isten Anyja, — az isteni kegyelmek bőséges forrása, benne egyesül az erények összesége, — benne bízzunk, reméljünk tehát, hozzá folyamodjunk bajainkban, szükségeinkben. O a mi segítségünk, szószólónk, közvetítőnk, O adja elő kéréseinket szent Fiának, tőle várhatjuk a biztos eredményt, mert az O kérését szent Fia meg nem Ragadhatja. Hozzá sóhajtozzunk! Sóhajtunk is: Oh Mária, segíts! * És hogy valóban segit, igazolja a mindennapi tapasztalás, igazolja szeretett hazánk ezer éves története. Nálunk, Magyarországon, szűz Mária tisztelete hazánk keletkezésével, szervezetének első pillanatával egy idős. Bölcsőben ringó vallásunk fölött O őrködött anyai gonddal, és első szent királyunk, közel 900 év előtt, könnyes szemekkel hagyta végrendeletben Magyarországot, a koronát, a királyi jogart a boldogságos Szűznek, az egyházi és világi főrendek előtt. Temesvári Pelbart szerint ezek voltak utolsó szavai: »Édes népem és nemzetem, kiket én az evangélium által Jézus Krisztusnak szültelek, tudjátok, mennyivel tartozunk •.. Isten után a boldogságos szűz Máriának; — Ő általa tértünk ki a kietlen pogányságból, —

h O általa nevekedett, erősödött birodalmunk, — O általa vettük a szent koronát, az apostoli cimet és méltóságot. Én meghalok, nincs örökösöm ; kire bizzalak tehát titeket ? — kinek ajánljam országomat ? — Arra bizom, aki ezeknek főszerzője. Mária ajándékából vettem ezeket, az O lábaihoz teszem le tehát. Öt választom Nagyasszonyotoknak. Neki hagyom koronámat, az O oltalmába ajánlom népemet, országomat. Egek királyné Asszonya, ki által a világ Üdvözítőt nyert, a Te oltalmadba ajánlom az Anyaszentegyházat, az egyházi rendeket, az országot a zászlósokkal és népekkel együtt, hogy érettük esedezzél az Isten előtt, kiktől én most búcsút vévén, a saját lelkemet is kezeidbe ajánlom« — és szent lelkét kiadván, testamentumát halálával pecsételte meg. Azért látjuk majdnem minden magyar templomban szent István királyt úgy festve, amint a koronát és a jogart a boldogságos Szűznek felajánlja. De e testamentumot egy másik, a dicsőséggel uralkodó Habsburg házból származó magyar király is megerősitette. Első Lipót —- kinek mikor sikerült két század előtt a törököt az egész országból kiűzni — ily imaszerű fogadást tett: »Örök mindenható Isten, én Lipót, a Te alázatos szolgád, Íme Felséged előtt porba borulva hálákat adok, hogy Magyarországot, melyet hajdan szent István elődöm a Te csodálatos Anyádnak ajándékozott, és a török dühe az O tiszteletétől majd egészen elvont, nekem irgalmasan visszaadtad. Az ég és föld királynéjának, a magyarok Nagyasszonyának újra vissza ajándékozom, lekötöm, feláldozom, és egészen gondviselésébe ajánlom.« Mi tehát magyarok azon szt. király testamentuma szerint, — kinek szent jobbját Isten annyi csodával megdicsőítette, hogy azt az enyészet mai napig sem tehette porrá, Máriának öröksége vagyunk. E szent király nyomdokain jártak, követték példáját utódai, a magyar királyok, — követte a nép; — és mig ezt tették, éreztette is pártfogását a boldogságos Szűz, hazánk Nagyasszonya. És hogy ezt tették, igazolja az országban fényesen virágzott Mária-kultusz, igazolja ama megszámlálhatlan kegyhely, hol Nagyasszonyunk az ő jóságát, szeretetét oly feltűnő módon közölte tisztelő gyermekeivel. Szent László Mária ünnepeit törvénybe iktatta. — O rendelte, hogy az arany pénzre Szűz Mária képe verettessék. Nagy Lajos, a szent Szűz képét szünet nélkül nyakában hordozta ; és midőn a tatárok, miként a sáskák az országra rontottak: — noha akkor vezérei látván az ellenség nagy sokaságát, kérték őt a visszavonulásra — ő bizva szűz Mária segítségében, alig 20 ezer emberével az ellenséggel megütközött, azt megverte és elpusztította. Ezen győzelme után egész seregével Stájerországba ment Mária-Cellbe, hálát adni az Istennek és a boldogságos Szűznek, kinek oltárára rakta sarkantyúját, kardját, királyi pálcáját és a nyakában hordott Szűz Mária képet, — mely csodálatos kép, a mária-celli ^kincstárban, az oltáron ma is tiszteltetik. — O építtette hálából a mária-celli nagy templomot, melynek legmagasabb tornya ma is fennáll. Hollós Mátyás, kiről azt mondták a magyarok »meghalt Mátyás király, oda az igazság« — paizsára e szavakat irattá: »Szentséges szűz Mária, esedezzél Mátyás királyért.« Ily tiszteletet tanúsítottak hazánk Nagyaszszonya iránt királyaink, kik szt. István elődjük végrendeletét szivükben megőrizték és a történelem bizonyitja, hogy ő alattuk volt az ország legvirágzóbb, leghatalmasabb, legboldogabb. De mikor Szűz Mária tisztelete lankadt, sőt teljesen kialudni látszott, — volt a leggyászosabb, mert ilyenkor a gonosz leselkedése, csábítása nagyobb mérveket ölt, — az érzéki világ mindinkább hódit, az elpuhult természet előbb és gyorsabban fog nyavalát és elvész. Sajnos, mai ; korunk közel áll a kimerüléshez, a végpusztuláshoz; de reméljük, hogy hazánk Nagyasszonya nem fogja engedni örökét a gonosz hatalmába jutni, hanem szent Fiától kér oly bátorlelkű támaszokat, kik az ő tiszteletét élesztgessék és újból felvirágoztassák. Jól esett a Máriát tisztelő katholikus Magyarországnak, hogy Bíboros főpásztorunk, Vaszary Kolos esztergomi érsek O Szentségétől Magyarország Nagyasszonya tiszteletére külön ünnepet kért, mely október második vasárnapjára engedélyeztetett. Örömmel köszöntjük hazánkban a folyton szaporodó, Mária tiszteletére alakult egyesületeket. Különösen valódi lelki örömmel megemlitendőnek tartom a mindkét nembeli ifjúság nevelésénél oly nagy szerepet játszó Mária-kongregációkat ; — maholnap alig lesz kath. tanintézet az országban, amelyben Mária-kongregációt nem létesítettek volna. Az ifjúság valláserkölcsi nevelését szivén viselő pannonhalmi főapát kezdeményezése és a főgimnáziumi tanári karnak buzgó közreműködése folytán a mi főgimnáziumunkban ma alakult meg fényes ünnepségek mellett, a nagyszámú taggal biró Mária-Kongregáció. — A körülmények szerencsés találkozása, hogy városunk gimnáziumi ifjúsága éppen e nevezetes napon részesült a nagy szerencsében, hogy a szeplőtelenül fogantatott Szűznek pártfogása alá helyeztetett. Mindezek kétségtelenül azt bizonyítják, hogy az újkori hitetlenségnek folyton megújuló támadásai között sem halt ki szeretett hazánkban a mi Nagyasszonyunk iránti tisztelet, hanem éled és gyarapszik. Ne engedjük kihalni szivünkből az ő buzgó tiszteletét, mert ez a legbiztosabb út, végcélunk, az örök boldogság felé, szeretett hazánkra nézve pedig, egy szebb jövőnek biztos záloga. Hozzá — Nagyasszonyunkhoz — forduljunk minden szorongatásunkban, ő megsegít minket ! Hozzá sóhajtsunk, — sóhajtunk is »Oh Mária, segits!« * * * A keret megtelt, az idő elmúlt, s nekem vissza kell vonulnom. Azért szives elnézést kérek, hogy ama sok, dicső dologból, melyeket lehetett és kellett, sőt óhajtottam volna is felemlíteni, csak e csekélységet tárhattam lelki szemeik elé, különösen most, midőn oly sok halandót elbűvöl az arany csengése, elvakit a kincs ragyogása, tévútra vezet a bűnös élvezet csábítása és az ezek által megvesztegetett szivekben, oly szomoró pusztítást végez szegény hazánkban a gonoszság. De él bennem a remény, hogy ha megerősítjük szivünket a csábitás behízelgő szava ellen és Szűz Anyánkhoz, szeretett hazánk Nagyasszonyához, őszinte, tiszta szivvel járulunk, buzgón fohászkodva segítségért, rövid időn belül megváltozik szorongatott helyzetünk és újra felvirul a boldogság — tejjel, mézzel folyó — szép hazánkban. Azért sóhajtozzunk mély áhítattal és zengjük a költővel: Boldogasszony Anyánk, Régi nagy Pátronánk, Nagy Ínségben lévén Igy szólít meg hazánk: Magyarországról, Édes hazánkról, Ne feledkezzél meg Szegény magyarokról. - A szenttamási és vizivárosi kath. polgári kör az ünnepnap estéjén tartotta a szeplőtelen Szűz dicsőítésére rendezett ünnepélyét. A derék egyesület, mely rövid fennállása után is már jelentékeny szerepet visz a helyi kath. közéletben, ezen alkalomra dalárdát szervezett, mely ezen szép ünnepen mutatkozott be először és fényes sikerrel. A vezetők fáradtságának és buzgóságának köszönhető azon remekül elhangzott két énekszám. Két egyleti tag: ifj. Majthényi József és Szolgyémi János szavaltak szép hangsúlyozással és szónoki erővel, az estély nagy részén pedig Gtizsvenitz Vilmos képezdei igazgató és egyleti elnöknek szép felolvasása tartotta lekötve a közönség figyelmét. Guzsvenitz elnök a nagy nap fényes eszményéről tartott értekezésében behatóan ismertette az ünnep jelentőségét és történetét. A nagy számban megjelent tagok jórészben családjaikat is elhozták a fényesen sikerült ünnepélyre. A helybeli kath. főgimnáziumban tartott szép ünnepélyről egyik jelenvolt régi munkatársunk a következő levélben számol be: Tisztelt Szerkesztő Uram ! Talán Tiszteltséged is észrevette, hogy az idei december 8-iki ünnep nem volt közönséges megszokott lefolyású, mint ennek előtte tapasztaltuk, hanem valami kis újság, valami kis ünnepies zsongás is vegyült beléje. Talán azt is tetszik tudni, hogy miért volt ez ? Én elárulom az egészet, minthogy Tiszteltséged becses személyét nem volt szerencsém tájékunkon látni, s igy nem is tudhat annyit, mint én a helybeli főgymnázium gyönyörű, egyszerű keretek közé szorított, szép, de nem síppal és dobbal hirdetett ünnepségéről. December 8-án ünnepeltük a magyarok NagyAsszonyának szeplőtelen fogantatását és az erről szóló hitcikkely kihirdetésének 50 éves évfordulóját. Ezen a napon mint a legjobb alkalomkor, alakult meg egész teljességében a bold. Szűz Mária és szent Imre herceg védősége alatt álló főgymnáziumi Mária-Congregatio. — »Furcsa« — kérdezheti Tiszteltséged —• hát van-e eonek valami haszna, vagy miért alakult meg? Azért kedves Szerkesztő Uram, mert égető szükség volt rá. — »Mire, a Congregatióra ?« kérdezheti tovább Szerkesztő Ur ? Igen, a Congregatióra, vagyis az ifjúságnak katholikus alapon való tömörülésére és helyes alapon való fejlődésére. Nézzen csak szét egy kicsit az országban, mindenütt felhangzik a vészes jaj-kiáltás: »Nincs keresztény társadalmunk, nincs keresztény középosztályunk !« Pedig lássa mennyi a megkeresztelt ember. Csakhogy itt van a dolog bibéje; t. i. van nekünk keresztény katholikus társadalmunk és középosztályunk, de katholikus meggyőződés és katholikus elvek nélkül. Katholikus meggyőződés és vele kapcsolatos élet létrehozása, fejlesztése teszik ennek a társulásnak célját, vagyis más szóval: hithű katholikus nemzedéket kell nevelnünk parasita-keresztények nélkül; ez a nemzedék talán majd jobban iparkodik, mint mi és többet tesz a kath. Magyarország restaurálása érdekében. Bocsánat a kitérésért! a dolog veleje tulajdonképen az, hogy az ünnepnek, ennek a szép ünnepnek megüléséből a helybeli főgymnázium méltó, hozzáillő módon vette ki részét. Reggel ünnepélyes szentmise volt, melyet Bogisich Mihály vál. püspök mondott; mise alatt az új congreganisták áldoztak, mise végén pedig Ö Méltósága igazán magvas, a congregatiók keletkezéséről és jelen kifejlődéséről, valamint ezeknek magasztos hivatásáról szóló beszéd kíséretében vette föl az új tagokat és tűzte mellükre az ízléses gonddal készült szép Mária-érmet. Este 6 órakor a főgymnázium dísztermében ifjúsági előadás volt; előadásra került Havadi Barnabás győri főgymnáziumi tanárnak ez alkalomra irt, költői képekkel átszőtt és hatalmas gondolatoktól áradozó drámai költeménye. Az előadásról csak elismerőleg lehet nyilatkozni; dicséret illeti meg az ifjúságot és dicséretet érdemel az a szépszámú és előkelő hallgatóság is, mely zsúfolásig megtöltötte a termet; ifjaink kitettek magukért, de viszont a hallgatóság is bőséges tapssal honorálta őket. —• Ez volna rövid tartalma a nap eseményeinek, de én még teszek hozzá valamit, ami egyúttal igaz szívbeli kívánságom is, azt t. i. hogy az a lelkes kis sereg, mely oly meghatóan fogadott hűséget szűz Máriának és szent Imrének, maradjon meg hiven és rendületlenül ezalatt a szép zászló alatt nemcsak az intézet kebelében, hanem majd azon kivül is, és ha porondra szólítják egykoron hazánknak és vallásunknak, tehát a katholikus Magyarországnak ellenségei, ne ijedjen meg, mert hisz olyan pártfogói és segítői vannak fönn az égben, akikkel és a kiknek nevében mindig biztos a győzelem, nemcsak az em-