ESZTERGOM IX. évfolyam 1904
1904-09-18 / 38. szám
néppárti választópolgárai Nagykovácsiban szept. hó 18-án, vasárnap d. u. 3 órakor néppárti népgyűlést fognak tartani a következő tárgysorozattal: Elnöki megnyitó. Tartja Kaas Ivor báró, orsz. képviselő. A néppárt működéséről. Tartja Baranszky Gyula dr., fővárosi ügyvéd. A néppárt szükségességéről. Tartja Bonitz Ferenc, az »Alkotmany« felelős szerkesztője. Elnöki zárszó. * A pápa napirendje. Hogy X. Pius pápa miképpen tölti el rendszerint a napot, arról most érdekes dolgokat irnak Rómából. A pápa reggel öt órakor már fölébred. Hat órakor misét mond a hálószobája mellett levő oratóriumban, a szertartásnál titkára, monsignore Bressoni és egy prelátus segédkezik neki. Mise után a pápa térdenállva imádkozik. Reggeli után a pápa rendes szokása szerint sétára indul gyalog, vagy kocsin s ilyenkor csak titkára kiséri. A lovas diszgárda, a mely ezelőtt kisérte a pápákat ilyen alkalommal, X. Piusnak nem kell s meg is parancsolta, hogy adják el a lovakat. Séta után a pápa hozzá fog rendszerint igen nagy kiterjedésű levelezésének elintézéséhez. Nagy gonddal olvas el minden sort és pontosan válaszol az összes levelekre, akár egyházi ügyekről, akár pedig valami kérvény elintézéséről van szó. A levelek elintézése, után fogad a pápa s mire ezt elvégezte, már elérkezett a déli étkezés ideje. Az ebéd igen egyszerű, ugy hogy egyszer maga a pápa mondotta mosolyogva:' — Az én ebédem alig kerül egy lirába. A pápa mindig társaságban étkezik s asztaltársaival velencei dialektusban társalog. Az egyetlen fényűzés |az ebédnél egy üveg finom bor. Az étkezés után egy kis szieszta következik, majd fogadás, aztán séta, majd pedig egyes folyó ügyek elintézése. Este kilenc órakor vacsorázik a pápa, tíz órakor tér nyugalomra, tiz és fél órakor pedig a komornyik eloltja a lámpákat s kezét csókolva urának, csöndben eltávozik. * Levegő, tiszta levegő. Ez minden hurutos betegségben szenvedőnek a jelszava. Es tény az, hogy légkurák, ha megfelelő helyeken, szakszerűen használtatnak, kedvező hatással vannak. Ama sok ezer embernek azonban, a kiket foglalkozásuk avagy más tényezők abban gátolnak, hogy erdős, hegyes vidéket vagy tengeri fürdőt válasszanak hosszabb tartózkodásra, a »Strohn« valóságos áldás. Ezen syrup, bármely foglalkozás megszakítása nélkül, lehetővé teszi a még oly súlyosan megtámadott légzőszervek hathatós kezelését. Már rövid használat után — naponta 3 — 4 teáskanállal — szűnik a köhögés, kevesbedik a köpet, könnyebbül a légzés, javul az étvágy és a test súlyának emelkedése észlelhető. De még azoknak is, a kik vagyoni viszonyaiknál fogva képesek légkurát használni avagy sanatoriumot felkeresni, a »Strohn« állandó kísérőjük legyen, mivel ez a légkurát és sanatoriumi kezelést minden tekintetben elősegiti és megkönynyiti. A »Strohn« jóizü és gyenge gyomor is könynyen felveszi. * „Korona" szálloda. A város ezen legszebb pontján épült szálloda elegánsan berendezett szobáit és kitűnő konyháját szives figyelmébe ajánlja a nagy közönségnek. A tágas és előkelően berendezett kávéházban a világhirű Schätzféle szabadalmazott zárral ellátott palacksör szolgáltatik fel. Pontos kiszolgálás! Szolid árak! Naponkint frissen csapolt pilzeni sör. Fagylalt és jeges-kávé! Palack olt Porter gyógysör. * A gyermekek reggelije. Egy hires orvos ismételten kinyilatkoztatta, hogy »14 éven alóli gyermekeknek nem szabad babkávét adni,« mert ez a szívműködésre, idegekre és gyomorra ártalmasán ható mérget, a coffeint tartalmazza. Ebből a méregből egy kétszeres oly nagy adag, mint a milyen egy csésze erős fekete kávéban van, már halálos hatású lehet. Mégis hány anya a kicsinyek részére a családi asztaltól száműzi a babkávét. A legideálisabb ital ugyan a tej volna, de a tapasztalat bizonyitja, hogy ezt nem mindig szeretik a gyermekek és csak a legritkább esetben tűrik állandóan. Ilyen esetben a legjobb pótlásnak a Kathreiner-féle Kneipp-maláta kávé bizonyult, melyet sajátos gyöngéd kávéhasonló ize miatt a gyermekek szivesen isznak. Ez a legzsengébb korban is megfelelő, könnyen emészthető, tápdús és vérképző. Minden anyának feladata az volna: a gyermekeket kora ifjúságuktól erre az egészséges, jóizű Kathreiner-féle Kneippmaláta kávéra szoktatni, s nekik csakis ezt adni. A bevásárlásnál természetesen óvatosnak kell lenni, hogy a »valodi Kathreiner« vétessék, melyet csak az eredeti csomagokban »Kneipp páter« arcképével szabad árusítani. * Gabonaárak az esztergomi piacon. Buza mmázsánkint . . . io*— frttól io*io-ig Rozs Árpa Tengeri ó » új * Népmozgalmi az állami anyakönyvi 7*30 7'20 770 5'— 7*60 Statisztika. Esztergomban hivatal adatai szerint folyó évi szept. 7-től 14-ig: Születtek: Políczer Blanka izr. fűszerkereskedő leánya, — Varga Károly r. k. csizmadiamester fia, — Knorr Mária Anna r. k. vasöntő leánya, — Bekő Margit r. k. kőmivessegéd leánya, — Ladányi Teréz r. k. földm. leánya, — Szenczi István r. k. kocsis fia, — Bábszki Meszes Mihály r. k. kisbirtokos fia, — Zsiros Mária r. k. kocsis leánya, — Supik Mária r, k. cipészmester leánya. Kihirdetés végett jelentkeztek: Ház Ödön r. k. kárpitossegéd és Szabó Mariska r. k. háztartásbeli Esztergom, — Lohner Gyula Antal r. k. uradalmi gazdatiszt Sámson-Szőllős-puszta és Pach Margit r. k. háztartásbeli Esztergom. A házasságkötés polgári részén átestek : Nagy Antal r. k. reáliskolai igazgató és Horváth Mária Mag'dolna r. k. oki. kisdedóvónő Esztergom, — Kömley Sándor ev. ref. fakereskedősegéd és Vörös Mária r. k. Esztergom. Meghaltak: Varga Károly r. k. csizmadiamester fia, (idétlenség), — Válent Mária r. k. 22 napos földm. leánya (görcsök), — Szölgyéftii Jenő r. k. 1 hónapos csizmadia fia (bélhurut), — Fischer Ignác izr. 80 éves rőföskereskedő (aggkór), — özv. Fodor Istvánné szül. Cziria Judit ev. ref. 86 ; éves (aggkór), — Páli Mária Etelka ev. ref. 8 napos lelkész leánya (veleszületett gyengeség). Kérjen mindenki saját érdekében Vafódi Kathreiner-féle Kneipp-maláía kávét csak oly csomagokban, a melyek a Kneipp páter védjegyet és a Kathreiner nevet viselik, és kerülje gondosan a silány utánzatok elfog'adását. 04.II/c Szerkesztőségi posta. Dr. Palánk Antal. Mikénd láttad megvolt, igaz ugyan, hogy egy kis drukkal, de mégis jól. De most szót se többet, mint kéziratot. Várjuk a legújabb küldeményt. Kabóca. Ha átesett az iskola küszöbén, gondoljon ránk is. Főszerkesztő: Br. BABURA LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő: Dvihally Góza. 1904. V. II. 235/2. számhoz. Árverési hirdetmény. Alulírott kir. bírósági végrehajtó ezennel közzéteszi, hogy a bpesti keresk. és váltó törvényszék 1904. évi 39742. sz. végzésével dr. Székács Sámuel ügyvéd által képviselt Singer testvérek cég felperes részére Sáros István és Sáros Mihályné alperesek ellen 662 ;kor. 80 fill, tőke és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás folytán alperesektől lefoglalt és 700 koronára becsült ingóságokra az esztergomi kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak a hátralékos 116 kor. 80 fill, tőke és járulékai úgy a felülfoglaltatók követelései erejéig is, amennyiben azok végrehajtási zálogjogot nyertek volna, alperesek lakásán Pilismaróthon leendő megtartására határidőül 1904. évi szeptember hó 21. napjának délutáni 3 órája tűzetik ki, a mikor a bíróilag lefoglalt bútorok, lovak, kocsik s egyéb ingóságok a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik az elárverezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez tartanak jogot, — amennyiben részükre foglalás korábban eszközöltetett volna és ez a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, — hogy elsőbbségi igényeiket az árverés megkezdéséig alulirt kiküldöttnél írásban vagy pedig szóval jelentsék be. Kelt Esztergomban, igoj. évi szeptember hó 5-ik napján. Havas Vince, kir. bir. végrehajtó. (III. ker., Szent-Tamás, Káptalan-utca 3. sz.) 9* B RÁZ AY [Ü! SÓSBORSZESZ NAGY ÜVEG ÁRA \ 2 KORONA KIS * ÜVEG ARA: 1 KORONA HASZNÁLATI UTASÍTÁS MINDEN ÜVECHE2 MELLÉKELVE VAN! ?£|©®®©©©© © A T)FAFF VARR ó GÉP E K I családi használatra és ipari célokra tudvalevőleg a legjobb rendM szerű varrógépek. Szép öltések, gyors varrás, kényelmes kezelés, erős és tartós szerkezet, könnyű és zajtalan járásuk által tűnnek ki és igazolják minden tekintetben hírnevük et, melyet évtizedek óta mindenütt kiérdemeltek. A Pfaff-gépek a legkitűnőbb himzőgépek is. Schenkengel Antal Esztergom, /fe Ferenc József út, 68. sz. ^