ESZTERGOM IX. évfolyam 1904

1904-09-11 / 37. szám

— Higgadtan és szenvedélyeskedés nélkül beszéltünk a »Magyar Állam«-ról, mig ő mindig idegeskedett. Túlhajtotta állításait és minden szaván a türelmetlenség rezgett. Aki haragszik, annak nincs igaza -— szól a közmondás. Mi nem haragudtunk, csak hírlapírói kötelességünk volt tájékoztatni olvasóinkat arról a veszélyről, mely Európa-szerte fenyegeti a keresztény irányú politikai törekvéseket. A liberális hatalmak mindenütt egy másik keresztény színezetű pártot szoktak életbe léptetni, hogy zavart idézzenek elő a keresztény érzelműek között és ezek erejét megosszák. Igy a legközelebbi múltban Tirol keresztény-szociális pártja ellenében teremtettek egy egészen a mi »Magyar Aham«-unk ízlése szerinti »katholikus« pártot, mellyel a keresztény-szociálisokat oldalba támadták és a választásoknál remélt sikerüktől megfosztották. Ilyen tapasztalat után a keresztény politikai mozgalom egységességét akadályozó működések ellen továbbra is küzdeni fogunk és egyáltalában nem hátrálunk soha, bármint haragudjék is ránk a »Magyar Állam«. A „M. Á." ügye. Nem hiába került szőnyegre ez ügy. Mert a mily ártalmatlannak látszik, ép oly kis veszélyecskét rejt a még zsenge keresztény politikai akcióra Magyarországon. Igaz, hogy nagy különbség van, ha a »M. Á. sajtó vállalat« úr, vagy midőn a szerkesztőség ir. Ez utóbbinak cikkei, mint a szeptember hó 6-i szám cikke, egy gyakorlott publiciszta kifogyhatatlan termékenységü elméjéből kerül ki ; ezeket élvezettel olvassuk még akkor is, ha téves a suppositum. Az előbbi azonban a kiadó-vállalkozó ideges hangján ugyancsak elveti a sulykot, mint az aug. 30-i számban. Még a derék Kaas Ivort, a legkeresztényibb képviselőt is merte ócsárolni luteránus volta miatt! A »M. A.« jelen állapotában két szélsőségből van összetákolva: idealizmusból és realizmusból. Ez igy nem maradhat. Ideális a lap uj alakja, legideálisabb szerkesztője. A lap létjogának alapja ellenben túlságosan reális! Korántsem valami politikai párt, vagy közszükséglet, hanem egyszerű vállalat, mint végeimé is mondja: »M. Á. sajtó-vállalat.« És itt rejlik az első veszély! Nagyon kívánatos volna, ha a katholikus sajtó Magyarországon már annyira dusálkodna, hogy az ujságvállalat nálunk is keresetforrás lehetne, mint a liberálisoknál. Akkor nem háborgatnók a »M. A.« köreit. Ámde ehez kevés a kath. lapot járató magyar publikum, mely mindössze néhány ezerre — Istenem, csak már amig leér a lépcsőn, ki ne marjulna a lába ! Az álom izgalmai egy percre fölserkentették a püspököt, mire ismét elaludt és tovább álmodott. Most a másik plébános jelent meg előtte: a legsoványabb beneficium lelkipásztora. Jó ötvenes, szikár, aszkéta-alak ; homloka körül a kötelességteljesítés ezüst gloriolájával . . . — Talán te is kanoniát kérsz ? — kérdi a püspök. — Nem, kegyelmes uram. Én csak valamivel jobb beneficiumot kérek, hogy szegényeimről jobban gondoskodhassam. — Szegényeidről ? Hát vannak szegényeid, akikről gondoskodni szoktál ? Ez derék dolog. Látod, én az ilyen embereket szeretem, s ezek kezébe akarom juttatni a legdúsabb beneficiumokat. A plébános arca földerült; valószínűleg arra gondolt, hogy a dús javadalmazásu plébánián majd bővebben kijut a szegényeknek is . . . Másnap megtörtént a bérmálás. A gömbölyű plébános mindent elkövetett a Sacerdos magnus méltó fogadására. Mozsárágyuk bömbölése, szép diadalív, girlandok és virágözön rúg. Ily csekély publikum felaprózása nagy veszély a keresztény politikai akcióra. Igy hatalmas sajtóorgánuma a keresztény politikának soha sem lesz, hanem csak tengődő, lenézett lapocskái. Még a centrumpárt sem engedi meg magának e luxust, hanem Berlinben, a birodalom fővárosában csak egy kath. lapot tűr meg: a hatalmas »Germaniat«, mely még a krajcáros »Volkszeitungot« táplálja maga mellett. A »M. Á.« által is évtizedeken hangoztatott közszükség szülte nálunk is a ker. politikai pártot, a néppártot, ennek szépen erősödő orgánuma az »Alkotmany«. A vallási és társadalmi mozgalmak, melyekről szépen referál a »M. Á.«, megtalálhatók az »Alkotmányban« is, s ezenkívül megtalálható benne a keresztény politika, melyből élünk. Mert manapság a kereszténység sorsa a parlamentben és az egyesületekben dől el. Tehát bármint kívánunk szívből a »M. Á.« vállalkozóinak fényes existenciát, a szegény kath. sajtó terén ne vállalatoskodjanak ! Itt a testvér is ellenség, ha az ügy existenciáját veszélyezteti. »Más fogja learatni, amit ti vetettetek!« jövendöli már az írás is némelyekről. S ebbe bele kell nyugodni. A mióta a ker. párt megalakult, az »Alkotmany« vette át a »M. Á.« szerepét s ez utóbbira nincs abszolúte szükség. A második veszély a »M. Á.« által sokat emlegetett »szeles partkeretek« keresésében rejlik, bármily szépen hangzik is e frázis. A »M. Á.« ugyanis — mivel a néppártnak már megvan az orgánuma, már kenyérkérdésből is új alapot keres, melyen felvirulhatna. Ezzel hirdeti először is a már meglevő, nagy küzdelemmel alapitott ker. pártnak szükségtelenségét, és gomba módjára legszívesebben a néppárt már organizált szervezetében szeretne televényföldre találni. Másrészt pedig, mert a kereteket, melyekbe a liberális és függetlenségi pártban lebzselő »jó katholikusokat« is beleterelheti, ítéletnapig is keresni fogja — a politikai közömbösség magvait hinti a kath. olvasóközönség lelkébe. A rég bankrottot mondott politikát akarja feltámasztani, mely szerint minden pártban legyenek »jó katholikus« képviselők. Vissza akarja különösen terelni a kath. klérust abba a lethargiába, melyből alig sikerült azt 10 évi fáradsággal felrázni. És ezzel, a nélkül, hogy eladná magát, szolgálja a liberalizmust. Mert ennek nem kell más, mint a politikával nem törődő klérus, akkor szabadon garázdálkodhatik. A »M. Á.« térfoglalása tehát nem történhetik az eddig keservesen elért ker. politikai vívmányok kára nélkül. Azért ezzel megbarátkozni nem tudunk. fogadták a jeles főpapoL A fehérruhás leánykák elrendezése, a templom fölékesitése, a menüknek végtelen sorozata, 110 meg az érdemektől hemzsegő tósztok gyönyörű egymásutánja, a pezsgős palackok durrogása, minden, de minden fenomenális volt. A püspök — tudj' Isten, mi okból — mégis feszélyezve érzé magát, s agyában szüntelen Ábrahám szavai kóvályogtak: — Életedben elvetted a sok jót! . . . A következő napon a szegény plébánia területén volt a bérmálás. A fogadtatás itt már szürkébb. A diadalív, a mozsárágyuk, a virágözön és girlandok — elmaradtak. Csak a kicsiny jtemplom apró harangjai üdvözölték szivhezszóló csengés-bongással a megye főpásztorát. Itt is voltak fehérruhás leánykák, de közülök sokan olcsó szines kartonba voltak öltözve, ami persze bénitóla g hatott a harmóniára. A templom ékitése bár igen ízléses, de annál szegényesebb. Aztán az ebéd is: pusztán frugális és azonfelül semmi, csak egy tószt, melyben a falu érdemes lelkipásztora tolmácsolja a maga és hivei örömét, hogy mindnyájuk atyját otthonában üdvözölheti. Ennyi volt az egész tószt. A jó javadalÜres szójáték és nagyképüsködés a »M. Á.«-tól, hogy a néppárt katholicitásának igazolását kívánja. Hisz erre a párt legádázabb ellenségei is megesküsznek. »Ultramontan«, »klerikalis« címmel csak a néppártot tisztelik meg. Tiz év óta minden költségvetési vitánál a néppárti vezérszónok, s minden választásnál a néppárti jelölt a »ker. Magyarország restaurációját« jelezte a néppárt programmja gyanánt. »Keresztény alapon álló partnak«, »egyedül bevallott ker. partnak« ezerszer olvashatjuk és hallhatjuk teljesen hivatalos helyről a néppártot. Már pedig kik a keresztények itt Magyarországon ? Nem első sorban a 10 millió katholikus polgár ? Ha tehát ker. párt a néppárt, akkor első sorban katholikus. Mindazonáltal a kath. cimet nem veszi fel, mert szivesen látja a pozitív ker. alapon álló protestánsokat is, kiket talán a kath. cim elidegenitene. Ezt hiába gúnyolja »taktikázásnak« a »M. Á.« Ez politikai bölcseség és türelmesség. Az pedig már farizeusság, hogy a néppárt ellen a püspöki palástba fogódzik! »Miért nem néppártiak a püspökök ?« Ezt a csinos dogmácskát meg honnan szedte: »Ubi episcopus, ibi ecclesia?!« Épen most legrosszabbkor, midőn a pápa Le Nordezt és Geayt elcsapja eretnekség, szabadkőművesség miatt ? ! Eljön az. idő, midőn a püspökök nálunk is, mint a szomszédban, nem ugyan egyes politikai pártok érdekében bontanak zászlót, hanem általában a meglévő ker. politikai pártok támogatását a hivek elvi kötelességévé teszik. »Mivel az országgyűlések gyakran foglalkoznak a vallás és az egyház legbensőbb ügyeivel, — igy szól az osztrák püspöki kar 1891-i közös pásztorlevele — a katholikusoknak kötelességük oly férfiakat küldeni képviselőkül az országgyűlésre, kik az egyházi kérdések terén is tájékozottak, s hozzá meleg szivvel és igazi érdekkel viseltetnek az egyház iránt. «

f És bevétették Spiragó katekizmusába a következő modern szabványt: »Ha valamely katholikus állampolgár egyházellenes férfiúra adja szavazatát, vagy pedig a választástól való tartózkodásával előmozdítja az egyházellenes képviselő győzelmét, súlyos felelősség terheli!« XIII. Leo is minden nemzet kath. vezérférfiuinak mondogatta: »addig nem boldogultok, mig ker. pártot nem szerveztek a parlamentben !« A néppárt e pápai tanácsot valóra váltotta, s azért XIII. Leo Zichy Nándor grófot, a néppárt vezérét a zarándokseregek előtt nyilvánosan keblére ölelte. mazásu is szólásra akart ugyan emelkedni, bizonyára kifogástalanul elkészitett mondókájával, hanem a püspök élét vágta a házigazdához intézett pár szóval: - Én meg, édes fiam, örömmel jöttem közétek és jól érzem magam köztetek ; mert látom, hogy a juhaim itt jó legelőre találtak . . . A püspök titkárával kedélyesen társalogva tért vissza rezidenciájába. Vacsora alatt is folytatták a társalgást, miközben a titkár egy-egy ropogós megjegyzést bocsájtott ki fogainak sövényén, melyek élményeire vonatkoztak: A püspök azonban egyre szótalanabb és'szótalanabb lőn. Mintha valamely dolog nagyon bántotta volna ! Agyában sem tért vissza nyugalma, s már jól virradóra hajlott az idő, mikor végre üditő álomba szenderült. Rövid nyugodalmas álma után ismét álomképek gyötörték. Ábrahám pátriárka szállott le hozzá, s kézenfogva vezette fogadótermébe a két ismert plébánost. Most a teltebbet, kinek ábrázatáról csak úgy derengett a jólét, előtérbe állítván, igy szólt a püspökhöz: