ESZTERGOM IX. évfolyam 1904

1904-09-04 / 36. szám

azt hisszük : kissé közérdekű is az ilyesmi hirül­adása. Minden tekintetben a közönség szolgála­tában állottunk tehát, midőn, tekintet nélkül a szereplőkre, megirtuk a botrányos esetet, miért aztán a kávéházi diadalok egyik aktiv szereplője feljelentést tett ellenünk, mert véleménye szerint megsértettük. Szerencsére a feljelentést mérlegelő bírónak is volt véleménye, mi, azt hisszük, a kö­zönség véleményével is fog találkozni, ha szó­szerinti szövegében imhol közöljük : 2670/1904. b. sz. A kir. ügyészség átteszi Bártfay Gézának dr. Babura .László ellen beadott följelentését, azzal az értesítéssel, hogy nem vállalja el a vád képviseletét. Végzés. Elutasítom a följelentést, mert nem látom a bűnvádi eljárásnak helyét a vád tárgyává tett cselekmény miatt. (Bp. 105. |. második bekezdése.) Ugyanis az Esztergom 1904. június 12-én 24. számában »Kavehazi viadalok« cimű hir azon közlése, hogy Brutsy Jenő és Nedeczky László »inzultálták« Bártfay Gézát, és az előbbi ezt kétszer arcul ütötte, a följelentőre nem meggyalázó s őt közmegvetésnek nem teszi ki. Komárom, 1904. évi augusztus 4-én. Strausz Sándor, kir. törvszéki vizsgbiró. Ezek után csak azt szeretnők tudni, hogy ki ellen és hová intézhet feljelentést az évek óta napirenden levő botrányok miatt a helyi társa­dalom ? — mert hogy a megirt esethez hasonló verekedések folytonos ismétlődése erre nézve a legsértőbb: kétségtelen. * Együtt van az egész ezred. A helyben állomásozó 76. gyalogezred Sopronban és Komá­romban állomásozó zászlóaljai a hét folyamán Esztergomba érkeztek az ezredgyakorlatokra. A csapatok kitűnő állapotban vannak, s itt a kato­nai barakkokban lettek elszállásolva. * Szinészek jönnek. A város tanácsa Fehér Károly tatai színigazgatónak engedélyt adott, hogy f. hó 10-től október 15-ig Esztergomban előadá­sokat tarthasson. * Ülés a megyeházán. Esztergom vármegye törvényhatósági bizottsága f. hó 19-én ülést tart.. * Halálozás. A helybeli nyomdászok csü­törtökön kisérték ki utolsó útjára Sümegi Lajos betűszedőt, ki hosszabb szenvedés után 27 éves korában augusztus hó 30-án tüdővészben meghalt. Az elhunyt fiatal munkás a Magyarországi Könyv­nyomdászok és Betűöntők Egyesületének is tagja volt és a Buzárovits-nyomdában, hol lapunk is készül, huzamosabb ideig dolgozott. * Búcsújárás. Mint már előre jeleztük, teg­nap, szombaton nagy búcsúmenet indult Mária­Cellbe. A zarándoklat tagjai nemcsak Esztergom­ból, hanem messze környékről is mintegy 400 lelket számlálnak. Este 6 órakor a belvárosi plé­bánia-templomban áldásra gyűltek egybe, honnan hosszú menetben vonultak ki a hajóállomáshoz, hogy a vízi alkalmatosságon Wienbe jussanak. Ma, vasárnap a hajón istenitisztelet lesz, melyet a zarándoklat lelki vezetője, Foltin János bajóthi plébános tart. A zarándokok Wientől vonaton és gyalog jutnak el céljukhoz Kaiser József vezetése alatt, ki az évenkinti zarándoklatokat teljes meg­elégedésre szokta rendezni. * Kovács-patak tűzbiztonsága. Emiitettük, hogy Niedermann János, a kovácspataki nyaraló­telep igazgatója előterjesztést tett a tulajdonos részvénytársaságnak, mely szerint a nyaraló-telep tűzbiztonsága tekintetéből egy könnyű tűzifecs­kendőt szerezzen be, melylyel tűzvész esetén megmenthessék a nyaraló lakásokat, melyek bi­zony mint afféle vékonyfalu, • s többnyire fából levő épületek, a szerencsére elmúlt nagy száraz­ság idején is többször veszélyeztetve voltak. A részvénytársaság méltányolván a körültekintő igazgató előterjesztését, a fecskendőt beszerezte s alkalmas helyen helyeztette el a vendéglő udva­rán. Egyúttal intézkedett ugyancsak az igazgató javaslata folytán, hogy a telep különböző helyein nagy kádakban mindig elég vízkészlet álljon ren­delkezésre. A nagy vendéglő közelében levő villák és szálloda tehát tűzbiztonság szempontjá­ból teljesen biztositva van, a hegy meredekebb magaslatán álló villák azonban többé-kevésbbé még veszélyeztetve vannak, különösen egy erdő­égés esetén. A nyaraló-telep közvetlen közelében járó vonatok szikráitól ugyanis a nyár folyamán is többször kigyulladt a cserjés, de szerencsére az erdőbe nem kapott a tűz. Niedermann igaz­gató teliát e részben is biztosítani kívánná a telepet, s igy beadványt intézett az államvasutak igazgatóságához, hogy a vonat mentén, az erdő védelmére, ép ugy mint Nagymaroson is van, egy úgynevezett »tuzszallagot« létesítsen, mely abból áll, bogy a pályával párhuzamosan egy töltésszerű széles utat építenek, mely magasabb és kopár lévén, meggátolja a meggyúlt gazosból származható tüzveszedelem tovaterjedését. Az államvasutak igazgatósága aligha fog kitérhetni e kívánságnak, mert különben a részvénytársa­ság minden egyes ilyen természetű tűz esetén busás kártérítés iránt indit pert ellene. Ha a tervezett tűzszallag létesül, a nyaraló és kirán­duló közönség az így nyert úton szép sétányhoz jut, melyről szép kilátás nyílik majd a Dunára, s nem kényszerülnek majd a dunai levegőre áhitozók, a poros országúton sétálni. * Felfedezett barlang Esztergom közelé­ben. Az elmúlt héten több fővárosi turista járta be Esztergom festői vidékét és elkalandozott egész Solymár községig. A solymári hegyekben járva, egy eddig ismeretlen mély barlangot fe­deztek fel, melybe 830 méternyire hatoltak be. A vállalkozó turisták a barlangba mélyebben már nem mehettek, mert egyre meredekebb lett a talaj lábaik alatt. Azonban hogy megtudják a barlang hozzávetőleges mélységét, egy szikladara­bot gördítettek le, mely sokáig görgött lefelé, mély dübörgéssel jelezvén útját. A barlangot a községbeliek sem ismerték, mert a bejárat csak nehezen hozzáférhető helyen van. A fővárosi ki­rándulók elhatározták, hogy alkalmas felszereléssel újból felkeresik a barlangot és leereszkednek egész a mélyére. * Beiratások. A párkányi róm. kath. hit­község által fentartott elemi fiú népiskolában a beiratások és a tanév is f. hó 12-én kezdődik. Idegen tanköteles gyermekek csak az előbbi ta­nulmányaikról szerzett iskolai bizonyítvány fel­mutatása mellett vétetnek fel. Helybeliek 4 kor. 30 fillér és a vidékiek 8 kor. 30 fillér tandijat fizetnek. * A dorogi biró. Dorogon szerdán biró­választás volt, mely alkalommal Perl Mihály ottani tekintélyes gazdát választották meg egy­hangúlag. * A párkányi róm. kath. legényegyesület házépítési költségeinek fedezésére a »Nagyven­déglő« kerti helyiségében szeptember hó 4-én zártkörű táncmulatságot rendez. Kezdete esti fél 8 órakor. Belépő-dij : Személyjegy 1 kor., család­jegy 2 kor. Felülfizetéseket köszönettel fog-adnak és hirlapilag nyugtáznak. Kedvezőtlen idő esetén a mulatság a következő vasárnap tartatik meg. * A mult heti számban emiitettük, hogy a dömösi búcsúnak véres következményei lettek. Ma ugy értesülünk, hogy Péntek Lajos legény nem kezdte a verekedést, hanem őt támadták meg a dömösi legények s mikor már fenyegető alakot öltött a virtus, akkor fogott a védelemhez. Pan­ganét hiányában előszedte, amit kezeügyében talált s ugy védekezett, ahogy tudott. Nem védelmi irat ez, hanem ok arra, hogy e helyen megbeszéljünk egyet-mást. Nagyon kívánatos volna ugyanis, ha a központi főszolgabírói hivatal a bezáratás helyett valami csiklandoztatóbb megrendszabályozást pró­bálna ki a gyakorlati életben. Az, hogy a virtus­kodásban utazó duhajokat egy pár napra a hűvösre teszik pihenni, nem orvosolja soha sem meg a helyzetet. Az ilyen kihágások megtorolhatására a pénzbírság volna a legcsiklandozóbb dolog. Erre kellene valahogyan a néhány napig tartó besava­nyitást átváltoztatni. — Itt említjük meg, hogy a veszekedő legények között békéltető szerepre vállalkozó pilismaróti nő szintén kapott néhány pofont. Hogy mikép érintette ez, nem a mi gon­dunk s mi csak azt fájlaljuk, hogy a magyarban tünedezik az ősi lovagias jellemvonás, mert talán még sem kellett volna a Dobozi hitvesének sze­repkörébe áhítozó hölgyet ilyen keményen a saját légkörébe visszaszorítani. Megszólítottunk egyet mi is a verekedő legények közül és szerkesztői erélylyel megdorgáltuk őt e lovagiatlan merény­let miatt. * Kántorválasztás Leányváron. A leány­vári kántortanitói állásra Faskó János ácsai (Fehér m.) kántortanítót választották meg, ki régebben Leányváron is dicséretesen működött. * Villámcsapás. A legutóbbi jótékony eső­zés alkalmával a villám a pilismaróthi vallásala­pitványi erdőség egyik irtványába becsapott s alig pár perc alatt közel három és fél hold terület állott lángban. A nagy szél a tüzet a község­felé szorította, melyet azonban a község lakosai­nak ébersége rombolásában megakadályozott. Fel­tűnő jelenség, hogy a lakosság nagy része egy­kedvűen nézte az erdőégést; csak akkor vette a dolgot komolyan, mikor a toronyban a vésztjelző harangszó megszólalt. * Megvadult lovak. Seres táthi róm. kath. tanitó és községi faiskolai felügyelő mult hó 31-én Pilismaróton járt, hogy az ottani községi faisko­lában a szokásos évi felülvizsgálatot megejtse. Kocsiját a nagyvendéglőben gyermekének fel­ügyeletére hagyta. Az istrángok le voltak szedve, sőt a lovak kantára és hajtószára is a rúdra volt akasztva. A lovak ennek dacára a szabadba vágy­tak s mert nem voltak megfékezhetők, észrevét­lenül elhagyták a vendéglőt s futásnak eredtek Dömös felé. Az úton a megbokrosodott lovak a kocsit, melyen a gyermek ekkor már a nagy ijedtségtől eszméletlenül feküdt, felfordították. A gyermek olyan szerencsésen hullott ki a felborult < s később roncsokra szakadt kocsiból, hogy köny­nyebb bőrhorzsoláson kivül egyéb baja nem esett. A kihullott, agyonraijedt gyermeket a községbe visszahozták s a kántor-tanitó gondozására bízták, hol kevés idő után jóízűen falatozta meg a szere­tettel nyújtott uzsonnát. — Szerencse a szeren­csétlenségben és figyelmeztetés a szülőknek, hogy gyermekeiket soha se hagyják el barmaik őrize­tére, mert egy ilyen őrizet mély sebet üthet a szülői sziveken. * Tüzek. Párkányban szerdán délelőtt 11 órakor kigyulladt az iskolamesteri lakhoz tartozó istálló. A kertben teljesen különálló épület leégett, de szerencsére másban, vagy lakóházban kár nem esett. A tüzet a párkányi és esztergomi tűzoltók lokalizálták. A vizsgálat kideritette, hogy játszó gyermekek okozták a tüzet, kik a padláson gulyást főztek. A kár biztosítás utján megtérül. — Bátorkeszin aug. 25-én Szenczi László házában tüz ütött ki s rövid idő alatt elhamvasztotta a lakóházzal együtt a gazdasági melléképületeket is. A tűz tovaterjedését az ottani önkéntes tűz­oltóság nagy munkával akadályozta meg. A kár 1100—1200 korona, melynek csak egy része té­rül meg biztosítás utján. — Kétyen ugyanezen napon szintén tüz pusztította el Béres János gazdaember szalmakazlát. — A Muzsla község­hez tartozó Szentgyörgy halma pusztán aug. 27-én a primacia tulajdonát képező kazalba rakott lóheretakarmány égett el mintegy 300 korona értékben. A tüzet a kazal tövében cigaretázó gyermekek okozták. * A Guillon-féle öröklámpához egyedül alkalmas, háromszor finomított égő olaj, finom olajbél, kristályüveg stb. kapható a legjutányo­sabban Dokupil Lajos viaszárugyárosnál Nagy­Lévárdon. * Gabonaárak az esztergomi piacon. Buza mmázsánkint . . . io*— frttól io"20-ig Rozs » ... 7*50 » 7*60 » Árpa » ... 7'20 » 7'6o » Tengeri ó » ... 7*50 » 8.— » * Népmozgalmi statisztika. Esztergomban az állami anyakönyvi hivatal adatai szerint folyó évi aug. 24-től 31-ig: Születtek: Dudás Etel r. k. fogyasztási szemlész leánya, — Pásztor Mária r. k. kocsis leánya, — Takács Ilona r. k. földm. leánya, — Stier Mária r. k. cipész leánya, — Drahos Lajos r. k. kocsis fia, — Ipoli Julianna r. k. földm. leá­nya, — Weisz Teréz izr. szabó leánya. Kihirdetés végett jelentkeztek : Jakus And­rás r. k. kertészsegéd és Labancz Erzsébet r. k. Esztergom, — Hesz Lajos r. k. napszámos és Gajdos Mária r. k. szobaleány Esztergom. —• Drábik Mátyás r. k. cipászsegéd Esztergom és Dobrotka Vilhelma r. k. szakácsnő G.-Kövesd. A házasságkötés polgári részén átestek: Wolf Gyula izr. kereskedő Budapest és Roth Berta izr. háztartásbeli Esztergom. Meghaltak: Kalina Rozália r. k. 15 hóna­pos földm. leánya (bélhurut), — Faragó József r. k. 72 éves nyug. posta- és távírda altiszt (gégerák), — Hollósi Imréné szül. Piros Teréz t r. k. 54 éves mosónő (bélvérzés —• hasihagy­máz miatt), — Milanovics Illésné szül. Katona Zsófia r. k. 49 éves földm. (kimerülés mellrák miatt), — Lerch Ferenc r. k. 70 éves ácssegéd (öngyilkosság főbelövés által), — Nyári Imre r. k. 11 hónapos földm. fia (tüdővész), — özv. Frendl Antalné szül. Klauser Gizella r. k. 26 éves (tüdőgümőkór), — Schvarczer Lipótné szül. Ferula Alojzia r. k 61 éves mészárossegéd neje (tüdőgümőkór), — Bárdos Erna Janka Mária r. k. 9 hónapos tanitó leánya (bélhurut).

Next

/
Thumbnails
Contents