ESZTERGOM IX. évfolyam 1904

1904-08-07 / 32. szám

Irodalom és művészet. Az áttérésekről. A vallásváltoztatásra vo­natkozó törv. intézkedések átalakulása s mai ál­lapota Magyarországon. Irta Dunay János róm. kath. lelkész. H-ik kiadás. Érdemes volt ezt az ügyesen megirt füzetkét másodszor is ki­adni. Mindenki, a kinek volt már egy-egy átté­rési esete, tudja, mennyi fáradságba került azt »nyélbe ütni.« Dunay müvecskéje könnyen átse­gít e bajban. Mindenre figyelmeztet, mindenről kioktat, még mintákat is ád, melyeket egyszerűen csak le kell irni mutatis mutandis. A főt. papság­nak azért a legmelegebben ajánljuk e füzetkét. Kapható Barcza Józsefnél Budapesten, Váci-utca 60. Ára 20 fillér. A szabadkőművesség titkai. Irta Nógrádi Gyula. Szerző városunk szülötte; irodalmi tevé­kenysége révén országszerte ismeretes. Röviden, de annál világosabban szól a szabadkőművesség titkairól, le-lerántva alattomos machinációikról a leplet. Valóban tanulságos és a mellett érdekes olvasmányt nyújt a szerző e tanulmányában. Az olvasó közönség is ilyennek találhatta művét, mert oly hamar szétkapkodta az első kiadást, hogy már a Il-ik van sajtó alatt. Melegen ajánljuk t. olvasóink figyelmébe. Kapható szerzőnél Nagy­várad Szt.-Anna-u. 12. Ára 2 korona. A méh ösztöne és a Teremtő. Állatpszicho­logiai tanulmány. Irta Hudyma Emil, főgimn. tanár Nagyszombatban. Ára 1 kor. Szerző neve nem ismeretlen. Jól ismeri a szép természetet. Tud la­pozni e hieroglifekkel írt könyvben és hivő lelke ráakad minden lapján a Teremtő ujjának nyoma­ira. Jelen tanulmánya az állatvilágból meríti tár­gyát. Feltárja azt a csodás életet, melyet a méh a Teremtőtől nyert ösztön alapján él. Valóban érdekes olvasmány és tanulságos. Hudyma nem tud száraz lenni. Mindig ugy ir, hogy leköti az olvasó minden figyelmét és érdeklődését. Szak­és nem szakférfiaknak a legmelegebben ajánljuk. Ifjúságunk kezébe is alig adhatunk jobbat. Kap­ható szerzőnél és Winter Zsigmond könyvnyom­dásznál Nagyszombatban. A spanyol hősnő vagyis Szerafl Szűz szt. Terézia élete. Magyaritá Semmer Imre, sarutlan karmelita r. áldozár. A kik szeretik a lelki ol­vasmányokat és tudják azoknak értékét mérle­gelni, bizonyára lelkes örömmel fogják az egy­házi irodalom terén előnyösen ismert fordító művét fogadni. Egy eseményekben gazdag élet, egy Isten szeretetétől tüzes lélek fellobbanásai : ez a spanyol hősnő élete. A sok illusztráció még csak emeli Semmer müvének becsét. Azért melegen ajánljuk t. olvasóink figyelmébe. A főt. papság is hasznát veheti. Ára csinos vászonkötésben 2 korona. Áldozároknak erga 2 sacra. Kapható fordítónál Győrött. Az Örokimádás cimű katholikus folyóirat júliusi (7.) száma rendkivüli dus tartalommal jelent meg, melyből különösen kiemelendők a követ­kező cikkek: Tartalom : Az igaz élet titka. — Éjjeli szentségimádás. — Buzdítás. — Leányis­kolák az oltáregyesületek szolgálatában. — He­lyes fogalom a szentáldozásról. — Régi történet. — Ágnes vagy az Oltáriszentség kis menyasz­szonya. — Kimutatás a Budapesti Központi Oltár­egyesület által 1904-ik évben ajándékozott tár­gyakról. —• Oltáregyesületi ügyek. — Elmélkedés a legfölségesebb Oltáriszentségről. — Az Oltár­egyesület elhunyt tagjai. — Hirdetések. E valóban életrevaló folyóirat a Központi Oltáregyesület (Budapest, IX. ker., Rákos-utca 5.) kiadásában jelenik meg s előfizetési ára egy évre csak 3 korona. Ajánljuk t. előfizetőink pártfogásába. A szinész művészete. Az utolsó évtized alatt az olasz színészet ismét uralkodó polcra ju­tott. Legkiválóbb nagyjai: Novelli, Zacconi, a nők közül pedig Duse asszony meghódították egész Európát és ábrázoló művészetük mindenütt szinte mintaképpé lett. Nagyon fontos szolgálatot tesz hát a »Magyar Könyvtar« a mi színészetünknek is, midőn a modern olasz színjátszás legjobb kézi­könyvét besorolja értékes gyűjteményébe. »A szi­nész művészeté«-nek szerzője Luigi Rasí, a fló­renci állami színész-iskola igazgatója, akinek mun­káját Radó Antal fordította le, megtoldva sok helyütt a magyar színészetre vonatkozó megjegy­zésekkel és a példát is nagyobb részben a mi színházaink műsorából válogatva össze. Rasi köny­vén kivül, mely a »M. K.« három számát tölti meg, az uj sorozat még egy becses munkát tar­talmaz : Váradi Antal szedte össze legszebb le­gendáit egy »Legendak könyve« cimű füzetbe, mely főkép a szavaló ifjúság körében fog nagy elterjedést találni. A »M. K.« egy-egy száma 30 fillér; az eddig megjelent 388 szám teljes jegy­zékét ingyen küldi meg bármely könyvkereskedés, vagy a kiadóhivatal: Budapest, Andrássy-út 21. Lenau. Irta: Kubinyi Viktor. A költő arcképével, mely szerzőnek rajza. Szerző so­kat olvasott Lenauról és szép, harmonikus egészbe tudta az olvasottakat önteni. Kár, hogy az idé­zeteket nem fordította le magyarra. A könyv mindvégig érdekfeszítő, mert írója kerüli a ter­jengősséget és röviden is sokat tud elmondani. Stilusa folyékony, előadása élénk és ott, a hol a költő magyar eredetét bizonyitja, valósággal lelkesítő. A csinos kiállítású kötet 133 lapra ter­jed. Kapható szerzőnél Csány (Heves m.). Ára 1 kor. 50 fill. Melegen ajánljuk. Főszerkesztő: Dr. BABURA LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő: Dvihally Géza. Árverési hirdetmény. Komárom vmegye árvaszéke a 84671/904. sz. árvaszéki határozat értelmében közhirré teszi, hogy az ékeli 56. számú betétben A. I. 1—48. rszámok és az aranyosi 378. sz. betétben A. I. 1—2. rszámok alatt felvett 3 katasztr. hold 832 • ölnyi beltelekböl, és 311 kataszt. hold és 204 • ölnyi kül ingat­lanokból kiskorú Nagyváthy Béla és gondno­kolt Nagyváthy Zsigmond nevén álló 2 /3-ad rész jutalék Elkel község házánál folyó évi augusztus hó 23-ik napjára (d. e. 9 órakor) kitűzött árverésen eladva leend. — Kikiáltási ár 54975 kor. 32 fillér, melyen alól az ingatlan nem lesz eladva. Az árverési feltételek Ekei község elöljáróságánál meg­tekinthetők. Kelt Komáromban, Komárom vármegye árvaszékének 1904. évi július hó 9-én tar­tott üléséből. Erdélyi Gáspár, elnök. 1904. V. II. 235/2. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott kir. bírósági végrehajtó ezennel közzé teszi, hogy a bpesti kir. keresk. és váltó törvény­szék 1904. évi 39742. számú végzésével dr. Szé­kács Sámuel ügyvéd által képviselt Singer test­vérek cég felperes részére Sáros István és özv. Sáros Mihályné alperesek ellen 662 kor. 80 fill, tőke és járulékai erejéig elrendelt kielégítési végre­hajtás folytán, alperesektől lefoglalt és 700 koro­nára becsült ingóságokra az esztergomi kir. járás­bíróság fenti számú végzésével az árverés elren­deltetvén, annak a hátralékos 580 k. tőke és jár. ugy a felülfoglaltatók követelései erejéig is, a mennyiben azok végrehajtási zálogjogot nyertek volna, alperesek lakásán Pilis-Maróthon leendő megtartására határidőül 1904. évi augusztus hó 16. napjának délutáni 2 órája tűzetik ki, a mikor a bíróilag lefoglalt bútorok, lovak, kocsik s egyéb ingóságok a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Egyúttal felhivatnak mindazok, kik az elár­verezendő ingóságok vételárából a végrehajtató követelését megelőző kielégítéshez tartanak jogot, — amennyiben részükre foglalás korábban esz­közöltetett volna és ez a végrehajtási jegyző­könyvből ki nem tűnik, —- hogy elsőbbségi igé­nyeiket az árverés megkezdéséig alulirt kikül­döttnél Írásban vagy pedig szóval jelentsék be. Kelt Esztergomban, 1904. évi július hó 25-ik napján. Havas Vince, kir. bir. végrehajtó. (III. ker., Szent-Tamás, Káptalan-utca 3. sz). Bakay István műszaki, cim- és cimer-festészeti, szobrászati, aranyozó és asztalos műhelye Esztergom (Viziváros) az Esztergom—párkányi vashíd közelében. Készit és átalakít: templomi berendezéseket, u. m. oltárokat, szószékeket stb. aranyozás­sal, festéssel s mindennemű díszítésekkel tel­jesen, melyeknek minden része saját műhe­lyében készül. Továbbá készit mindennemű bútorokat, valamint diszes faragványu aranyozott szalon-bútorokat. Úgyszintén saját műhelyében készit, vagy eredetileg mintáz építéshez szobrászati gipsz-öntvényeket, a megrendelő által meghatározott bármely tervezeti rajz szerint. Megrendelések után mindennemű szobrok készítése. Kívánatra különféle legszebb kivitelű oltár-rajzminták. 4°|o-os törlesztéses kölcsön őket zt Személyhitelt budapesti és külföldi elsőrangú pénzintéze­tektől a földbirtok és ingatlan 3 A értékéig I. és II. helyre 15—65 évig terjedő idő­tartamra. katonatisz­lami és ma­gánhivatalnokoknak, kereskedőknek és ipa­rosoknak kezes és kezes nélkül 1—15 évig terjedő időre gyorsan és discreten. Bank- és magánadósságok convertálása. Melier Lajos és Társai bankbizomány Budapest, VI., Dávid-utca 15. sz. (Törvényszékileg bejegyzett cég.) (Válasz-bélyeg.) BARÁT-ITAL növényszer készítményem a legkitűnőbb étvágyat hozó gyomor tisztító és hashajtó, igen jóizü és gyorsan ható, naponta két kis pohárkával elegendő. Régi gyomorbaj és székrekedés, hideglelés és főfájás ellen csakis ez segít. Egy üveg ára 80 fii. ós 1 kor. 60 fii. Készítés és levélcím: Zenke Zoltán, Szeged. Kapható Esztergomban: Jedlicska Rezső, Vörös József és Vilii József urak füszerüzletében. Kereskedőknek ismételadásra reklám­nyomtatvány és 40% árengedmény.

Next

/
Thumbnails
Contents