ESZTERGOM IX. évfolyam 1904

1904-08-07 / 32. szám

találták, ily abszurd és lehetetlen dolgot a 68-iki bölcs törvényhozás nem akarhatott. Ha ezt akarta volna, akkor ezeket az iskolákat nem az 1868: XXXVIII. törvénycikk keretébe kellett volna besoroznia, hanem az országos műemlékek soro­zatába, (Élénk derültség balfelől) hogy ezek között tartsák fenn őket majdan épp úgy, mint Vajda-Hunyad várát, mert ezek nemzeti szem­pontból oly fontos épületek és fontos alkotások, hogy azokat t mindig ugyanazon állapotban kell fentartani. (Elénk derültség balfelől). Ennek az egyedüli helyes és törvényes állapotnak fentar­tója volt a kormány csak néhány év előtti időig. Tudnék hivatkozni sok mindenféle rendeletre és döntésre a múltból, de nem akarok sokáig ezzel ma foglalkozni, ma csak egyet idézek és pedig 1888-ból, a melyben a belügyminiszter a kultusz­minisztériummal egyetértőleg 12.945. szám alatt kimondotta: »ha valamely felekezeti iskola fen­tartója politikai község, akkor az iskolaépítés költségei a község összes lakosaira az állami egyenes adó arányában vetendők ki.« Az iskolai épületről a 27-ik és 28-ik §-ok szólanak. A 28-ík §. szerint népiskolai hatóságok, felekezeti, községi, megyei és kormányközegek egyaránt, kötelesek minden hatáskörükhöz tar­tozó eszközzel odahatni, hogy a már fenálló iskola­épületek is, amennyiben az előbbi szakaszokban említett kellékeknek nem felelnek meg, mind a hitfelekezetek, mind a községek által, mihelyt lehetséges, mindenütt az érintett kellékeknek meg­felelően alakíttassanak át. Mit mond ez ? Azt, hogy az iskolaépületeknek bizonyos kellékekkel kell birniok, amelyekkel ha nem bírnak, át kell őket alakítani, tudniillik abba az állapotba kell őket hozni, amelyet a törvény az iskolafentar­tóktól megkövetel. S mik ezek a kellékek? A kellékeket felsorolja a törvény 27. §-a a következő­képp : hogy az iskola —• nem fogom szóról­szóra idézni, csak a kellékeket sorolom fel — egészséges helyen legyen építve, hogy száraz, a gyermekek létszámához mért legyen és hogy elegendő számú, tágas, világos és könnyen szel­lőztethető tantermekkel legyen ellátva. A két szakaszból minden tárgyilagosan és igazságosan gondolkodó ember nem azt fogja kiolvasni, amit most a kultuszminisztérium olvas ki belőle, hogy t. i. a községeknek nincs joguk az ő felekezeti iskoláikat községi alapon tovább fejleszteni, ha­nem azt fogja kiolvasni, hogy az iskolafentartó, legyen az tehát akár község, akár hitfelekezet, akár magános, akár pedig társulat, ha iskolát akár fentartani és fentartatni, akkor el kell azt látnia azokkal a szükséges kellékekkel, amelyeket a törvény felsorol, vagyis neki ezt az iskolát fej­lesztenie kell. Ezekben a szakaszokban tehát nem­csak az iskola fentartásnak joga, hanem az iskola­fejlesztésnek kötelessége is foglaltatik. [Ugy van ! Ugy van ! a baloldalon). De ellentmond a kultuszminisztérium mos­tani magyarázatának a gyakorlat is. Valamely törvényt a dolog természete és rendje szerint itélt nézhet hóhérjára; — te nem láttad őt, mert nem akartad; apád szúró szeme tartotta fogva tekintetedet. És mig gépiesen mondottad el az örök ígé­retet, mig a szerelmes vőlegény forrón szorította karodat magához, te mosolyogva szenvedted át a néhány nap előtti búcsú kínjait. Szerencsekivánatok, barátok és irigyeid ki­sérnek kocsidig, — ki törődne most azzal, hogy te milyen áron vetted meg mindazt a fényt, gaz­dagságot, és te magad se voltál annak az árnak tudatában, amit fizetni fogsz a selyem rongyért, no meg apád és kicsi testvéreidért; csókod, ölelésed lesz csak a kenyér ára. Selyem lett a párnád, selyem a takaród, és mégis sűrű tövisekből van a fejed alja. Az a csók, az az egyetlen, amelyet búcsú­képen ajkadon hagyott a másik, az éget most is, az a két barna szem néz rád a sárgult papírról most is. . . . Száz az udvarlód, ezer a bámulód, és mégis oda adnád életed felét egy szóért, melyet arról az édes szájról lesel ... és az csak nem jön, az csak nem kér vonzalmat úgy, mint a többi. Néha éjjelenként, mikor eltakarod arcodat, hogy ne vakítson a fény, a pompa és ne lássad az uradat, a pompa megteremtőjét, — valahonnan távolból füledbe hozza a nyári szellő azt a nótát, — az övét •— amit harmadnapra esküvőtök után muzsikáltatott az utcátokon végig, — olyankor félve, lopva nyúlsz a párnád alá, ott-e az a kopott kép, az az édes, — a másik. A. legjobban azok értenek meg, akik azt a törvényt megalakították és akik annak szerzői voltak. Minél jobban megyek én vissza a mi kultusz­minisztériumaink és minisztereink sorozatán, Wlas­sicstől kezdve Csáky Albin grófig, Trefort Ágos­tonig, amíg odajutok a nagy Eötvös Józsefig, annál jobban meg vagyok győződve arról, hogy ezt a törvényt ők is igy magyarázták, mert a törvény meghozatalának első évében, valamint az utána következő években, sőt a mint mond­tam, 30 éven keresztül e tekintetben semmiféle nézeteltérés nem volt. De micsoda eredményeket okoz a minisz­térium ujabb intézkedése a gyakorlatban ? Én tudok eseteket, a hol ezt már keresztülvitték és micsoda zavarokra szolgáltatott okot 1 Van egy községben egy iskola, a mely katholikus; két terme katholikus, a harmadik községi. Van két iskolaszék, egy katholikus, meg egy községi, van kétféle fegyelem, kétféle tankönyv, folytonos ellentét a két tanitó közt. Eötvös Károly: Hol van ez a bolondság ? Csernoch János: Fizetését ugy a felekezeti, mint a községi tanító magától a községtől kapja. Eötvös Károly: No ezt a kultuszminisztérium­ban tervezték 1 Rakovszky István: Ott, három éve ! Csernoch János : Ezt szorgalmazzák egyes tanfelügyelők. A tanfelügyelő azt mondja a köz­ségnek, ne tartsatok fenn felekezeti iskolát, hanem építsetek községit; tagadjátok meg a felekezetek­től a hozzájárulási segélyeket és ha felépítettétek és felszereltétek a községi iskolát, adjátok át az államnak, adjátok át, amit eddig fizettetek a tanítóknak és ezentúl ti minden költségtől meg­szabadultok. Természetes dolog, hogy az emberek haj­landók lévén anyagi előnyökben részesülni, az ilyen manőver a legtöbb helyen sikerül. De azt is teszik, hogy már előre is felszólítják a taní­tókat : folyamodjatok államosításért, hozzám ad­játok be a folyamodványt, hogy azon esetre, ha átveszi a felekezeti iskolát, az államnál kapjatok alkalmazást. Én azt gondolom, hogy a tanfelügyelők nemcsak a kultuszminiszternek közegei, hanem az egész országnak közegei. A tanfelügyelőket az ország fizeti, országos pénzből, nekik nem sza­bad iskolai politikát üzniök. A tanfelügyelők arra valók, hogy vigyázzanak az iskolára, hogy a törvények és kultuszminisztérium intézkedései végrehajtatnak-e, de hogy az egyenetlenség, az izgatás üszkét belevigyék a népbe és fellázítsák egymás ellen a község lakóit, a jegyzőt a plé­bános ellen, ez nem a tanfelügyelő hivatása. Neki kötelessége ellenőriznie a tanügy me­netét, az állami törvények és a kultuszminiszteri rendeletek végrehajtását, és ha valamivel nincsen megelégedve, meg van jelölve a törvényben és a rendeletekben az eljárás további utja, tegyen jelentést felettes hatóságához, de ne folytasson irtó háborút a felekezeti iskolák ellen. (Zaj). Én előre kijelentettem, hogy ez nem a kultuszmi­niszter úrra vonatkozik, mert ezek a rendeletek korábbi keletűek. De mégis kénytelen vagyok egy ilyen rendeletet felolvasni. (Halljuk ! Halljuk ! a baloldalon.) De, t. Ház, feltéve — bár meg nem en­gedve, legalább részemről nem — hogy ez a törvény legalább is kétes volna a kultuszminisz­térium mostani felfogása szerint és nem volna nekem igazam, hanem igaza volna a kultuszminisz­tériumnak, feltéve, mondom ezt az esetet már most szeretném tudni, miért nem lehetséges leg­alább az, a mi már egészen világos, hogy a köz­ség adjon annak a felekezetnek segélyt arra az iskolára. Hiszen ehhez joga van és mégis azt mondják, hogy ehhez sincs joga. Kecskeméthy Ferenc: Megsemmisíti a megye. Cernoch János: Igaza van, az ilyen határo­zatot a megye megsemmisíti. TrubinyiJános : Pozsony vármegye ís olyan ! Csernoch János: T. Ház! Ha a község­nek nincs joga segélyt adni felekezeti iskolára, már most szeretném tudni, hogy minő jogon ad segélyt a község az állami iskolának! Hiszen ez ugyanaz a dolog. Hát az államnak adhat segélyt ? Zsilinszky Mihály államtitkár: A felekezeti­nek is ad. (Felkiáltások balfelől: de megsemmi­sítik a határozatot!) Berzeviczy Albert: Az az axióma, amelyet Gál Sándor felállított, mely szerint az állami fel­ügyeleti jog az iskolák terén odáig terjed, amed­dig a nemzeti érdek azt megkívánja, ennek az alkalmazása egy kissé veszélyes volna, mert ilyen­formán azt, hogy mi a nemzeti érdek, minden egyes adminisztratív esetben változó kormányok és miniszterek állapítanák meg. Itt igen fontos és az országra nézve is lényeges jogokról van szó s különösen a hitfelekezeteknek jogait egé­szen az adminisztratív önkénynek szolgáltatná ki, a miniszterek arbitrárius megítélésének, hogy mit tart ő nemzeti érdeknek, ez a felekezeti jogok­nak olyan eltiprására vezetne, amilyenre még az abszolutizmus sem vállalkozott. Csernoch és Trubinyi felhozták az 1868 : XXVIII. t.-c. 25. §-ának értelmezése tekintetében követett miniszteri eljárást, valamint az 1893 : XXVI. t.-c. 12. §-át, amely bizonyos esetekben a felekezeti népiskola megszüntetéséről és állami népiskola létesitéséről szóltak s ezt sérelmesnek jelezték. A képviselő ezekre a tárgyakra vonatkozó fejtegetéseire azt mondhatnám, hogy nyilt ajtókat tört be. Ami először az 1893: XXVI. t.-c. 12-ik §-át illeti, soha alkalmazva nem lett, s a képvi­selő ur, aki részt vett az elnökletem alatt megtar­tott szaktanácskozmányban, az ankét elé terjesztett előadói tervezetből, a törvényjavaslatból meggyő­ződhetett róla, hogy én épen ezen szakasz hatályon kivül helyezését tervezem. Ami az 1868-iki törvény ismert 25. szaka­szának alkalmazását illeti, mielőtt még t. képvi­selőtársaim ebben az ügyben felszólaltak volna, én az igen tisztelt miniszterelnök úrral, mint bel­ügyminiszterrel is értekezvén, teljesen tisztában vagyok és voltam azzal, hogy ennek a szakasz­nak olyan értelmezést adni, mint hogyha az 1868-diki törvény értelmében felekezeti jelleggel a község részéről fentartott iskoláknak petrifikál­tatniok kellene abban az állapotban, a melyben azokat az 1868-diki törvény találta és hogy köz­ségi erővel fejleszthetők nem volnának, ilyen ér­telmet adni —• mondottam — ennek a szakasz­nak nem lehet. (Élénk helyeslés a néppárton.) Megnyugtathatom a képviselő urat, hogy minden egyes esetben ugy fogom én ezt a sza­kaszt a t. belügyminiszter úrral egyetértőleg al­kalmazni, mint ahogy azt a törvényhozás inten­ciója, amelyet Csernoch János t. képviselő ur is helyesen fejtegetett, magával hozza. (Élénk helyes­lés a néppárton.) . Én sajnálom, hogy ennek a kérdésnek a tárgyalásánál, közbeszólások utján meglehetős igazságtalanul belevonták a vitába a minisztérium egy igen érdemes és jeles tanácsosának, Halász Ferencnek a nevét. Én egyáltalában nem tartom helyesnek, ha itt tanácsosokat méltóztatnak em­legetni. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Itt a par­lamentben a miniszter felelős, a tanácsos csak a miniszternek felelős. (Általános helyeslés a jobb­oldalon.) Csernoch János tisztelt képviselőtársam pa­naszkodott a tanfelügyelők eljárásáról is és azt mondotta, hogy a tanfelügyelők hivatása nem lehet az, hogy békétlenséget és viszályt szítsanak a lelkész és a közönség között. Én hiszem, hogy a tanfelügyelői kar túlnyomó többsége minden tekintetben a maga nehéz hivatásának magas­latán áll. Hogy pedig olyan közegek volnának, akik a vallásos nevelésnek útját állják, vagy hogy az állami iskolák a vallást hekubának nézik, ezzel az állítással a leghatározottabban szembe kell szállanom. Méltóztassék nekem konkrét eseteket mondani, az én hatáskörömben olyan közeget, aki az igazán vallásos nevelésnek ellensége és akadályozója, megtűrni nem fogom. Én az igazi vallásos nevelésnek, nem a felekezeti gyűlölkö­désnek, hanem az igazi vallásos nevelésnek épen olyan barátja vagyok, arra éppen olyan súlyt fek­tetek, mint t. képviselőtársam. (Helyeslés balfelől.) Dánia vezet! Dániában »tisztul« a levegő, mert Dánia elrendelte a porolást, és pedig nern^a szőnyegeken kezdi el, hanem a nadrágokon. És hogy ez is olcsóbb legyen, és ne kelljen a poroláshoz a »fogasokat« igénybe venni, hát azon embereken, a kiknek a nadrágját porolják, rajta hagyja a nadrágot és ugy porolja. Uram! hát a 19-ik szá­zad után következő században kellett nekünk még megélni, hogy egy művelt nemzet a humanizmust igy üti arcul. (?) Embert bottal megütni, nemcsak egyszer, hanem kétszer, vagy tán tizenkétszer is ! ez barbárság! ez visszaesés, hogy magyarosan mondjam, a pandurkorszakba! Hát ennyire jutot­tunk ! Mi lesz a humanizmusból, ha tovább talál terjedni ez a nadrágolási teória! Pedig jól van ez igy! Azt olvasom, hogy Dánia törvényhozása belátta, hogy a testi bün­tetés olcsóbb, mint az eddigi elbánás; az t. i., hogy eddig a kihágásokért két-három napi bör-

Next

/
Thumbnails
Contents