ESZTERGOM IX. évfolyam 1904

1904-01-17 / 3. szám

dikus államosítás ellen elszántan síkra kell szállnunk és pedig nemcsak keresztény szempontból, hanem mint főispánunk tette a törvény nevében, továbbá társadalmi és hazafiúi szempontból. Mert mint a főispáni rendelet hangsúlyozza, az ily törekvések a községek békés és áldásos működését is felforgatják. Óriási szolgálatot tesznek a nemzetnek, a társadalomnak és vallásuknak ama derék községek, melyek hitvallásos iskoláikért elszántan sikra szállnak, s igy megmentik az utókor számára apáinknak a vallás után legdrágább örökét, a keresztény Magyarország talpkövét: a keresztény iskolákat. A tisztviselők fizetésének javítási törvényjavaslatában fel van véve a felekezeti tanítók fizetésemelése is az állami tanítókéval egyforma arányban. Adja Isten, hogy a javaslat mennél előbb törvényerőre emelkedjék. Akkor a keresztény nemzeti kultúra derék napszámosainak, kikben eddig a vallásos lelkesedés nem volt képes mindig versenyezni a keserű kenyérkérdéssel, nem lesz okuk az államosítás kánaánja után sóvárogni, hanem testtel lélekkel ki fognak tartani a hitvallásos iskolák mellett az általános államosítás veszélyének végleges elhárítására. Horváth Béla szeretett főispánunk pedig, ki a hitvallásos iskolák érdekében kibocsátott rendeletével a keresztény érzelmű polgárok szivében feledhetlen emléket állított magának, meg is fogja tudni védeni a hitvallásos iskolákat minden törvénylelen zaklatás ellen. Feleletül a „Visegrádi torzsalkodásra." Nagyrabecsült Szerkesztő Ur! Reánk katholikusokra nagyon jellemző, hogy épenséggel nem törődünk az esélyekkel. Csak mikor már körmünkre égett a dolog, akkor vesszük észre, hogy bajban volnánk, vagy mi, — amihez hozzájárul az a rettenetes gondatlanság, hányivetettség, amelyben az intelligencia, a vezető körök, világiak és egyháziak egyformán iskolánk iránt viseltetnek. Higyje el Szerkesztő Úr, ha a népoktatásügyi törvény megalkotásakor körültekintőbbek, az eshetőségekkel szemben számotvetők lettek volna azok, kiket mint gondozókat legközelebb érdekel, ma másként állnók ki a szorongattatásokat. De hogy törvény lett és életbe lépett, akkor sem igen, jóformán semmit sem gondoltak a kellő alapozással, azt hivén, nekünk is oly mértékkel mérnek, mint az atyafiaknak. Bezzeg máskép ütött ki; most nyakra-főre sopánkodunk, ide-oda kapkodunk, mint a hináros vizbe esett. Fáj a szivem, mikor a kath. iskolák elhagyatottságára gondolok. Millióknak kellene rendelkezés alatt állni, s nincs úgyszólván semmi. Csak legalább egy jól kidolgozott s minden részleteire kiterjedő iskolai adminisztrációra szolgáló egységes rendtartásnak volnánk birtokában ! Semmink sincs, pedig gazdagok volnánk vagy mi. Az iskola a legutolsó hely a katholikusoknál, sokaknál, hol elsőnek kellene lenni. Az egész oktatásügyünk keveset ér. Az atyafiak nevelnek maguknak, mi szentimentális elméletekkel bárgyú hitfeleket, kiknek minden jó a világon, kivéve ami pápista ízű. És az atyafiak a maguk részéről igen helyesen és dicséretesen tesznek. Minden törekvésük annak a megvalósítására van irányítva, hogy a hitközönyösségen, a bárgyuságon felül emelkedve, uralják a helyzetet és lassankint teljesen akaratuk alá helyezzék a pápistákat. Ha betekintünk a hivatalokba, máris érezzük annak csipős szelét. S mi ? Szerencsés köztünk az, kit ki nem gúnyolnak azért, mert pápista. A pápista élhetetlenségnek és a kálomista közoktatásügyi politikának egyik tanulságos képe az Esztergom vármegyei kir. tanfelügyelő működése, és a visegrádi iskola előtérbe nyomuló ügye. Egyik a másikat kiegészíti, mihez hozzájárul az ottani lelkész mulasztása. Miért? Mert már Visegrádon is korábban kellett tudni, hogy az iskolai állapotok nem törvényszerüek, a tanerő kevés, stb. Gondoltak-e a következményekkel ? Nem! Most azután előtérbe lépett az állam az ő kálomista főbirájával, és a kath. közönséget lépre csalja, persze az állami érdekekkel a kálomista ügyet is szolgálva. Bezzeg hitfelei kidobnák, ha a református iskola megbontásáról volna szó! De a mi hitfeleink meg fogják magukat adni, mert állítólag a fentartás nyűgétől szabadulnak meg. Pedig dehogy ! Az állam az ő, t. i. a község adófillérein építteti fel az iskolát, törlesztésül véve az 5 százalékos iskolai adót; az iskola fentartása pedig azontúl minden egyes címleten, még a kifejlesztés is, tehát fűtés, tanszer tisztogatás, javítás, iskolaszolga, tanítói nyugdíj illeték, ujabb tantermek építése, stb. stb. mind az adózók vállaira nehezedik. Igaz, az állam fogja fizetni a tanerőket, de szedi is érte a tandijat. Az önkormányzat pedig kiadta lelkét. Az után következik, hogy majd két-három református hivő gyermekei kedvéért református tanitó, kéthárom zsidó család gyermekei kedvéért zsidó tanitó fog kineveztetni az állami iskolához, hol a pápista tanitó címernek vagy lógósnak marad meg. De ki törődik mindezzel ? Lám a nagynevű vagy hirű pápista vallású Vargyas buzdításul szolgálja az állami iskolák ügyét, hogy megölje azokat a nyomorult kath. iskolákat, átvévén azonban tanerőit. Ki törődik mindezzel ? Uram, bátran mondom : senki! Bezárulnak a fülek, az ajtók és akár ordíthatunk, nem hallja meg senki, pedig sok helyütt egy kis jóakarattal, egy kis segélylyel nagy eszmék megvalósítását, nagy célok elérését menthetnők meg. Mert az is tagadhatlan, hogy a nép szegény. A pápistaság gazdaságilag is a tönk szélén áll. S ha valamikor a szekularizáció beáll, bizony mondom, nyomorultabb, szegényebb népe nem lesz az országnak, mint a pápista hivők tömege. A tönk szélén állunk uram, mert oda juttattak azok, akiknek hivatásukat másként kellene betölteniök, mint ahogy tényleg betöltik, világiak és egyháziak egyaránt. De mit írjak tovább Uram ? Százezreket látok elkallódni, de annak a nyomorult népiskolának semmi sem jut; amihez hozzájárul, hogy összes kath. oktatásügyünkben nincs meg az a pápista szellem, mint az atyafiaknál a kálomista szellem. A mi nevelésünk a megalázkodás, a hitben való közönyösség stb. stb. szelleme, s nem a büszke pápista öntudatra való szellemi nevelés és képzés. Sokat, nagyon sokat lehetne vergődő állapotunki-ól írni. Csakhogy itt is oda jutottunk, hogy csititanak bennünket, ha ez sem elég, kiadják az utat és elmehet az atyafiak közé, hol érvényesítheti tudását, mert amint látom és tapasztalom, a kath. ügyet, de különösen a kath. népoktatásügyet csak altatni szabad ; altatni zsongó, mélabús, majd tetszelgő szavakkal, hogy mily dicső multunk volt és abból táplálkozva mik vagyunk. De hogy hová jutunk, mily jövő tárul elénk és miért, azt megmondani veszedelmes kísérlet, mert nagy áldozatokról volna szó, a mikről bajos dolog volna lemondani. Egyébként Szerkesztő Ur igen jól ismeri az állapotokat, a lapjában is a kath. iskolaügyet szolgálja. Dolgozzunk mindnyájan, mert tényleg veszélyben forgunk, hogy kath. iskoláinkat egyenként elveszik s az autonómia majd eső utáni köpönyegnek válik be. Mély tisztelettel és szeretettel Esztergom, 1904. év január hó 12-én. A kath. iskolák barátja. Lapunk mai szamához postautalványodat mellékeltünk, melyen az előfizetési pénzeket, az esetleges hátralék összegekkel együtt kérjük beküldeni. Bizalommal fordulunk továbbá lapunk barátaihoz, hogy azt pártolni és terjeszteni továbbra is szíveskedjenek. HÍREK. f Rimely Károly. Besztercebánya ősz püspöke. Esztergom sz. kir. város nagy fia, f. hó 13-án meghalt. Akik a magyar katholicizmus 900 éves magasztos jubileumán itt jártak Esztergomban, emlékezhetnek még arra az erős, szárnyaló lélekre, amint az szülővárosa dicsőségére emelte szavát a jubileum emlékére állított Szentháromság szobor előtt, és mint ünnepi szónok a főszékesegyházban. Ez a hatalmas elme nem működik már. Rimely nemes szive nem dobog már. És ez nagy vesztesége és gyásza a katholikus egyháznak és a magyar társadalomnak egyaránt. Rimelyt mint buzgó papot, mindenki, mint művelt embert, az előkelők, mint tudóst, a tudósok, mint jószívű embert pedig a szegények szerették és becsülték. Az egész ország gyászolja halálát, s ebből Esztergom szab. kir. város közönsége is kiveszi a maga szomorú részét. A város ősi székházán komor méltósággal leng a halál fekete lobogója, hirdetvén azt az igaz, bensőséges gyászt, mely elboritja e város minden hű fiának szivét. A város polgármestere a közönség érzelmeit tolmácsolta, midőn a halálhír vétele után a következő sürgönyt küldte Besztercebányára: »Főtisztelendő káptalannak Besztercebánya. Méltóztassék egyházmegyéjük nagyemlékű főpásztora és városunk jeles fiának, nagyméltóságú és főtisztelendő Rimely Károly úrnak elhunyta felett érzett igaz részvétünk tiszteletteljes kifejezését fogadni. Esztergom szab. kir. város közönsége és tanácsa nevében Vimmer Imre, polgármester.« A polgármester egyúttal intézkedett, hogy a város ^közönségének diszes koszorúja mielőbb a nagy halott ravatalára kerüljön. Rimely Károly Esztergomban 1825. február 4-én született. Vallásos szülei különös gonddal nevelték s igy már ifjú korában jó szellemet szívott magába. Kopácsy József hercegprímás alatt az esztergomi főegyházmegye növendékpapjai közé lépett s egy évet a pozsonyi Emerikánumban töltött el. Majd filozófiai tanfolyamot végzett Nagyszombatban, a theologia hallgatására pedig Bécsbe küldte őt egyházi hatósága. Négy éven keresztül itt tanulta kitartó szorgalommal a hittudományokat, megvetve alapját mély tudománynak és nagy műveltségnek, 1848. június 21-én szentelték föl áldozó pappá s mint uj misést előbb a beteg dömösi pap kisegítésére rendelték, majd pataki káplán lett, 1849-ben pedig Budán a Krisztinavárosban volt segédlelkész, buzgón munkálkodva az Ur szőllejében, egyformán eredménynyel működve a szószéken és az iskolában egész 1850-ig. A 25 éves ifjút lelki tulajdonaiért nagyra becsülték mindenütt. Már 1850-ben tanulmányi felügyelővé nevezték ki a bécsi Pázmáneumba. 1852-ben pedig professzori kathedrát nyert az esztergomi ősrégi papnevelőintézet hittudományi tanfolyamán s az egyháztörténetet és az egyházjogot adta elő a növendékpapoknak. Mintegy 9 éven keresztül működött tanári pályáján, sziveikbe oltva tanítványainak a tudományok iránti előszeretetet pályájuk, élethivatásuk iránt a lelkesedést. Az 1861. esztendőben újra Bécsbe ment, mint a Pazmaneum igazgatója. Itt érte őt az első pápai kitüntetés: IX. Pius pápa őt pápai kamarássá tette. Időközben viselte helyettesképp a Pazmaneum kormányzójának is a tisztét. Hivatalos elfoglaltsága mellett buzgón foglalkozott a tudománnyal s csakhamar letette a bécsi cs. és Sirolin* A legkiválóbb tanárok és or vosoktól mint hathatós szer úgymint tüdőbetegségeknél, légzőszervek hurutos bajainál, idült bronchitis, szamárhurut lábbadozóknál influenza után ajánltatik. — — Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a köpetet és megszünteti az éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermekek is szeretik. — A gyógyszertárakban üvegenkint 4 koronáért kapható. — Figyeljünk, hogy minden üveg alanti céggel legyen ellátva: F. HOFFMANN-La ROCHE & Co. vegyészeti gyár BASEL (Svájc). 1