ESZTERGOM IX. évfolyam 1904

1904-01-03 / 1. szám

akik aggódva néznek e világnézet gyakorlati kivitele elé; az elvet elfogadják, de praktikus érvényesitésében föltétlenül nem biznak; félnek ugyanis az egyoldalúságtól s mikor kereszténységről van szó, félnek — egyenesen nevén nevezve a dolgot — a papi uralomtól. Mások féltik a felekezeti békét s arra buzdítanak, bogy ba már vallásilag meg is oszoltunk, de a lelkiismereti szabadsághoz s a vallások egyenlőségéhez, mint alkotmányunk feltételeihez s a békés együttlét föltételeihez törhetlenül ragaszkodjunk. Higyjék tehát ezt el nekünk, hogy alkotmányos életünkben mi ehhez tényleg ragaszkodunk, s hogy a mi részünkről ilyféle veszedelem a magyar társadalmat nem fenyegeti. Sőt nyíltan állítjuk, hogy a társadalmi fejlődéshez a szabadságot szükségesnek tartjuk s annak észszerű s méltányos mértékét létföltételnek tekintjük. Értjük mi a korszellemet, s a modern élet irányát, mely a bensőbe int s nem annyira a formalizmust, mint inkább az igazi bensöséget tartja szem előtt s becsüli életérdekül. Méltányosságot követel mások nézetei iránt, s nem akar elfogadni tanokat a hatalomtól, sőt lelkiismereti ügyekbe s ideális érdekekbe nem tűr hatalmi beavatkozást. Ez teremtette meg a- lelkiismereti szabadságot is. Biztosítani akarta az egyén meggyőződésének megnyilatkozását, úgy hogy azt más el ne nyomja s iszonyú harcok árán ki is vivta ezt. A harcokat megvívtuk s az alkotmányok s a kultúra alapjaiba e szabadságokat ékelték granit-tömbökül. Érvényesüljön hát a szabadság, érvényesüljenek a nemzeti s társadalmi erők, hisz annyi a parlag s annyi a pusztaság nálunk ; sőt segítse a hatalom s a társadalom ez erőknek szervezkedését minden téren. Erős, öntudatos, gazdaságilag fejlettebb életet sürgessünk s egyleteink, szövetkezeteink által éppúgy, mint a kiválóan nemes férfiak áldozatkészsége által élesszük a sok helyütt alig pislogó öntudatot. Öntudatát annak, hogy tudunk mi is tenni, s érzetét a kötelességnek, hogy tenni, küzdeni, próbálni még akkor is kell, ha a siker bizonytalan s a kudarc veszedelme nincs elhárítva. Fogjunk kezet arra a nem évi, nem évtizedi, hanem sokszor évszázados munkára, mely egy népet szabadit s kultúráját emeli. Egy-két év alatt népmentö műveket véghez legedni? Nekem olyan jól esnék, ha mi ott a kandalló mellett egy kissé letelepedhetnénk. Hanem Hópehelyke nem akart bemenni, mert eszébe jutott édesanyja intése, hogy óvakodjék a Melegtől, mert az a hónak halálos ellensége. De a Szellő csak tovább kérte Hópehelykét s mikor látta, hogy már nem nagyon szabadkozik, hirtelen besurrant vele a kulcslyukon. A házikóban gyönyörű volt mindén s a Szellő boldogan röpdösött egyik sarokból a másikba, majd a kandalló mellé telepedett. Hópehelykét is hívta, de ez nagyon rosszul érezte magát és főfájásról panaszkodott. Szellő azt hitte, hogy Hópehelyke csak tréfál, de mikor elkiáltotta magát — Jaj Istenem, végem van! — hozzárohant, hogy kivigye a szabadba. Hanem ekkor a Hópehelykének már igazán vége volt: Szellő csak egy csöpp vizet talált helyén. Szegény Hópehelyke elolvadt a melegben. Szellő pedig keservesen zokogott pajtásának höh. teste mellett, aztán kiment a szabadba s azóta folyton Hópehelykét siratja. Azért oly siralmas a Szellő fujdogálása. Tanulság. A gyermek szülőinek engedelmeskedjék s ha a szülők valamit megtiltanak, a legszebb rábeszélésre sem szabad tilalmukat áthágni. . Deák Antal. vinni nem lehet, de kötelességet teljesíteni mindig, mindennap lehet. S mi most erre nézünk. Eltekintve sikertől, kilátásoktól, ábrándoktól, melyek csalnak, s kápráztatnak, hogy azután alaposan lelohasszanak, mi kötelességet akarunk teljesíteni ez új-esztendőben. Lelkünk előtt lebeg Nelson, angol admiral alakja, ki Trafalgárnál katonáit buzdította, mondván: »Ne gondoljatok, katonák, Anglia nagyságára, nem a király dicsőségére, nem a nemzet hatalmára; nem ezekre hivatkozom, mikor most harcra tüzellek s áldozatkészségre fölhívlak; én csak egyet mondok: katonák, teljesítsétek kötelessegteket.« Ez legyen a mi új-évi buzdításunk is: Elvtársak, egy új év követel harcot, munkát, áldozatot; ne a dicsőségre, ne a nép hálájára, ne érdekeitekre gondoljatok; hanem teljesítsétek kötelességteket. — Két szomszéd az elmúlt évben nem tett mást, mint szüntelen afölött pörlekedett, hogy hol van az egymás mellett fekvő szántóföldjüknek határa? A jelzőkövet kitolták, majd visszatették, ismét és ismét megmozgatták és ezek közben mindent, de mindent kiabáltak egymásra, kivéve azt, hogy: édes jó szomszéd úr. Pedig hát a telekkönyvben olyan világosan ki van rajzolva a mesgye, hogy csak a vak nem látja; és azután már három száz év alatt annyiszor bebizonyosodott a birtok, hogy a legkisebb elemi iskolás gyermek is tudja; ebben a tudatban lesz férfiúvá és még álmában sem képzeli másként. De a két szomszéd azért mégis pörlekedett. A pör pedig mindig sokba kerül; a hosszú pörre rámegy a vagyon, főleg ha a háborúskodás ideje alatt nem művelik a földet sem, hanem parlagon hagyják. Mikor eljön aztán az év végén a számadás, akkor tűnik szembe, hogy mit okozott a mulasztás. Ilyen pörös állapotban volt országunk a lefolyt évben. Magyarország* közjogi helyzete olyan világosan van törvénykönyveinkben körvonalazva, hogy a világ csudájaként lehetne mutogatni a kételkedést e felett. Állami önállósága és függetlensége minden más államtól ezer éves folytonos gyakorlat és a legkomolyabb bizonyítékok által van megállapítva, és mégis szüntelenül fölmerül a harc e kérdés körül. Ez nagy szerencsétlensége Magyarországnak, mert az efféle vita fölemészti a hasznos munkálkodásra való időt- és erőt. A határ védelmezése miatt elhanyagolják a szántást, vetést. A lefolyt évben nálunk a törvényhozás semmiféle oly munkát nem végzett, mely a nép jólétét emelte volna. Pedig mennyi rendezni, mennyi orvosolni való van itt! Ha nézzük a berlini parlamentet, mennyire el kell szomorodnunk saját elmaradottságunk felett! Ott nincs a mieinkhez hasonló elméleti és meddő vitatkozás, hanem minden működés a gyakorlati életre irányul. A földművelés, ipar és kereskedelem képezi ott tárgyát a tanácskozásoknak, melyek a népesség jólétét közvetlenül mozdítják elő. Ezért a németországi parlament tekintélye folytonosan emelkedik, mert a népek benne látják a saját javuk hathatós ápolóját és minden irányú érdekeik előmozdítóját. Nálunk a liberális kormányrendszer az egyházpolitikai törvények megszavazása óta sivár tehetetlenségbe merült, melyből kiemelkedni nem bir. És hiábavaló ábrándozás azt gondolni, hogy egy »új választás« ezen segíteni fog. Ha korhadt, rossz alapokon áll egy ház, akkor nem elég csak a falakat megújítani, hanem a föld mélyéig* kell hatolni. így a mi országunk házát iß új alapon, új elvekre kell építeni, különben ismét csak olyan rozoga épületet nyerünk, mely végül is bedől és minket eltemet. Az új évnek, a jövőnek feladata legyen ez a helyes alapozás! — Uj választások lesznek valószínűleg Tisza István gróf megmentői. A nemes gróf sokat igért, de gyengének bizonyult erős keze is. A személye iránti ellenszenvet még hazafias kijelentései illetve Ígéretei sem tudták elfeledtetni. Minden logikus elme ebből levonná azt az egyedül helyes következtetést, hogy más, a kibontakozásra alkalmasabb férfiúnak kell helyét átengednie. De Tisza István ugylátszik örökölte atyjától a szívósságot. Készíti tehát magának az utat. Meghitt embereit elküldi a vármegyék élére, hogy ha majd megkérdezi a népet, ők feleljenek helyette feltétlen bizalomról programmja iránt, vagy ha kell, a legdurvább erőszakkal is ily szavú hírnököt küldjenek az országházba. Résen legyünk tehát, hogy a választások készületlenül ne találjanak. Tartsuk szemmel táborunkat, hogy sem az édesszavu ígéretek meg ne tántorítsák híveinket, sem az erőszak őket hűtlenségre ne birja! — Vallás a politikában. Azt hisszük, ez a Kossuth-párt leszerelésének valódi oka. A protestánsok és kálvinisták a vallási érdeknek még a hazát is feláldozzák, pedig különben ugyancsak nagyra vannak hazafiságukkal. Orgánumaik ezt leplezetlenül hirdetik is. Tisza István kormányzásában egy szebb jövő hajnalhasadását látják. A pünkösdi csoda ismétléséről regélnek, mely uj életerőt fog önteni az eklézsia zsibbadó tagjaiba. El is vagyunk reá készülve, hogy a ministerelnök ur »erős kezzel« fogja hitsorsosainak jogait nem csak védeni, hanem a nagyemlékű atyja által megkezdett jogterjeszkedést folytatni és amenynyire lehetséges, be is fejezni. Csak aztán engedjenek ám valamit az agyondicsőitett hazafiságból! Legyenek továbbá méltányosak is a katholikusok iránt. Mert nekünk nagy bűnül rótták fel annak idején, mikor az egyházpolitikai harcokban vallási meggyőződésünkre hivatkozva tiltakoztunk ama törvényjavaslatok ellen, melyek most már törvény erejével birnak. Pedig talán mégis van különbség ebben is, ha a hitbeli meggyőződés, mely nem tűr alkuvást, késztet ellenállásra, és ha a jövőben elérendő előnyök sugallják a megadást. Amannak »hithűség« a neve a pártatlanság szótárában, emennek » érdekhajhászás.« Főispánunk a hitvallásos iskolák érdekében. 1. (n.) Bátor, lovagias cselekedet volt az, melyet Esztergom vármegye főispánja múltkori számunkban közölt rendeletével a hitvallásos iskolák érdekében tett. Megrója és a törvény útjára utasítja azon közigazgatási közegeket s községi elöljárókat, kik liberálisabbak akarnak lenni a miniszternél és államosítási mániájukban nem átallanak fennálló törvényekbe ütköző eszközökhöz nyúlni s a községek békéjét feldúló cselszövésekre tévedni. Katholikus iskolák! hol vannak manapság a te védőid, pártfogóid ?! Pedig nem áll még oly rosszul a katholikus iskolák ügye a törvényekben és a miniszteri rendeletekben. Csak ismerni kellene ezeket. S ime egy főispán, a minisztérium őrszeme és képviselője tör lándzsát a hitvallásos iskolák mellett, nem felekezeti, nem »klerikalis« szempontból, hanem tisztán az állami törvények nevében, sőt a miniszterelnök intencióinak értelmében. Horváth Béla főispán e rendelete országszerte méltán fog feltűnést kelteni s ki fogja vivni a higgadtan s józanul gondolkozók elismerését és nagyrabecsülését. Nem katholikus szempontból méltatjuk itt egy világi méltóságnak kétségkívül a katholicizmusra első sorban hasznos fellépését. Nem is az általános kereszténység érdekeinek tett szolgálat szempontjából magasztaljuk azt, melyre vonatkozólag XIII. Leó hangoztatta, hogy az iskola dobogóján fog eldőlni, vájjon Európa keresztény marad-e, vagy sem ? ! Tisztán csak társadalmi, állami és nemzeti szempontból emeljük ki a főispán ur államférfiúi bölcseségét, előrelátását és finom érzékét, melyről e rendelet tanúskodik. Hangsúlyozzuk ezt azon elfogult fanatikusokkal szemben, kik a hitvallásos iskolák eltörlését az