ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-02-22 / 8. szám

iránti fiúi kegyeletét ragyogtatta mindenkor éppen ugy, mint a dicső Árpádház és a hatalmas Hunyadiak kora. És mert ilyen és annyi erénynyel tündököl, ezek szerezték meg számára Európa összes királyi házainak, souverenjeinek s nemzeteinek kitüntető rokonszenves érzelmeit. Kik midőn az uralkodók nestorát, a nemes lovagok mintaképét, az áldásos béke egyik leghathatósabb őrét tisztelik, becsülik magas személyében, mi szintén nemcsak alattvalói hódolattal, de valami biblikus tisztelettel tekintünk fel reá, kinek saruin bizony szintén messzi útnak pora van, két nemzedéknek tisztes hamvaiból való. O a bölcs, az alkotmányos, a törvényt tisztelő és törvénytőrző legelső magyar ember — a király. Ugy-e bár, mint a dajkamese, ugy lopódzott szivünkbe az iskola padjain ez a hősi mondás, ez a hősi legenda, hogy az élet iskolájában Ítéletünknek normája maradjon minden királyi nagyságra nézve; maradjon a királyunk iránti határtalan hűségünknek hirdetője. És látja, de csodálja is a világ, hogy a szivek ily rajongó szeretete övedzi fölkent személyét, a márványpaloták lakóinál épp ugy, mint a kunyhók verejtékező robotosainál. Midőn tehát az egyház első apostolát, a jubiláris pápát dicsőitjük : e ritka ünnepélyes alkalommal szivünk szeretete olvadoz a királyi apostol, az egyetlen apostoli királyunk iránt is. Jobbágyi hódolattal meghajolva tehát felkent és koronás feje előtt, kérjük Istent: tartsa meg sokáig és áldja felséges Urunk királyunk uralkodását ; tegye ragyogóvá az O dicsőségét, általa boldoggá, az ezredéves történetéhez illően nagygyá a magyar nemzetet. Felséges urunkat, királyunkat az Ur Isten sokáig éltesse ! — A város többi templomaiban hasonlóképen diszes ténynyel ünnepelték ezt az alkalmat, mely nemcsak világtörténelmi jelentőségénél fogva nevezetes, de különös értéket kölcsönöz neki a vallásos érzés ama meleg felbuzdulása, mely egy jobb jövő hajnalfényét árasztja a népekre. Vasárnapi levél, — Éjjeli riport. — Valahányszor nyáron helyi lapot veszek kezembe, mindig mosolygok, ha olvasom, hogy a kormány ismét 40.000 ifjú rákot és 100.000 rákpetét ajándékozott Esztergomnak. A téli szél az ablakomat, a hideg a lábam rázza, de én mégis a nyári témát vetem fel, mert valami összefüggést látok a meddő rákászás és a ma duló világítási kérdés között. A sok ezer ifjú rákot és petét elsülyesztik a Dunába Esztergom alatt, és csoda, a reakció ezen rovari képviselője nem marad meg a környékünkön sem, valószínűleg azért, mert ők úgy sem tudnának velünk versenyezni a hátramenésben. gátasáért pénzzel és jövedelmező állással akarták jutalmazni. A férjétől messze idegenben nélkülöző aszszony igy irt férjének : »Dühös vagyok, hogy ilyen szemérmetlenséget mernek elkövetni veled! Inkább küszöbről küszöbre járva koldulom ki a mindennapi falatodat, mintsem te ily gyalázatos uton szerezd meg nekem és gyermekeidnek az egzisztenciát. Köszönd meg nekik oly nyersen és oly durván e nemtelen ajánlatot, a mint csak tudod! Mond meg nekik, hogy én megvetnélek, ha a mi kedvünkért lelkedet, eszméidet és tolladat áruba bocsátanád.« Nemde, uraim és hölgyeim ! — e levélből, az ember könnyen azt sejtheti, hogy itt, ha távolról is, de az asszony parancsolt. Nem! Ez csak a férji becsületnek dacos védelme, mert ugyan e levél végsorai szelíden, lágyan, igy beszélnek: »Es kedvesem, ha többe nem óvhatsz bennünket, ugy legfeljebb meghalunk. De félre minden aggodalommal, a baj nem oly nagy, mert gyermekeim számára van — még három napra való — kenyerem.« Lám, ha a nagy angol drámaíró ilyen feleséget kapott volna, minden bizonynyal máskép nyilatkozik a nőkről. (Folytatjuk.) Az okosabb enged, gondolja a rák, és kitér az esztergomiak elől, kik ha rákászni akarnának, azaz ha rákot akarnának tenyészteni, hát sülyedjenek maguk a Duna iszapjába. Vagy talán szegény rákok, miután látják, hogy •Esztergomban minden megfordítva vagyon, talán azt hiszik, hogy itt nekik is előre kell menni s még sem érnek tovább mint az a bizonyos, és a sok emlegetéstől csuklásban már valószínűleg megfulladt, és igy boldogult, mádi regálé bérlő. Ha a Duna véletlenül nem volna ősibb és régibb keletű mint Esztergom, úgy ez is meghajolna a város előtt és felfelé folyna alatta, de miután tradiciozus szokásának nem imponál a primási város reakciónarius népe, lefelé viszi az önfeláldozó kimúlást ért rákokat, intő példájául sok ezer utódaiknak. A világítás kérdésében, mikor a hazai villamos társaság ajánlatát a város világítási bizottsága elfogadta, Esztergom hangzott a határozott lelkesedéstől: Igen lesz ! Villamos világitásunk! Villamos telepünk lesz! Ma, két hét multán már azt mondjuk : valószínűleg lesz világitásunk! Ha pedig a hazai építeni kezdi a telepet, ilyen előzmények után igy beszélhetünk: talán még utóbb is lesz valami belőle! Ez tényleg Esztergomban fog megtörténni, és ezek után még az is megtörténhetik, hogy mikor kész lesz a villamtelep, mi gyertya mellett fogunk rákászni. Akármint legyen a dolog, Esztergomot erősen fenyegeti a közvilágítás, tehát mig szenzációt jelenthet, megírom jelen farsang-éji riportomat, mert ki tudja, nem gyul-e ki hamarosan a villamos nap Esztergom éjjele fölött s én e témát kénytelen leszek elejteni. Báli dátummal este 7 órakor bele bújtam kivasalt frakkomba, s fénylő lakktopánokban kocogtam a bálterem felé. Fönt gyülemlik a közönség. A rendezők karonfogva viszik az érkező hölgyeket a fal alá. Oda támogatják őket egy-egy székhez, aztán mélyen meghajolnak és hátat fordítanak nekik. Igy lassan a nagy »Fürdo« terem fala mentén rózsaszínű, fehér meg krém szinű ruhákból, piros pozsgás mosolygó és szomorúan tekintő sápadt lányarcokból olyan élo virágkoszorú verődik, szövődik, melyben, mint a koszorúkban a babérlevél, beleilleszkedik a mamák örökzölden, vagyis a reménység színében úszó, mosolygó képe. A nősereggel szemben a férfisereg. Ez a két nem mulatság jelszava alatt ezen a parketten vívja, illetve táncolja az »élet« háborúját. Mindkét tábor fel van osztva aktiv és tartalékcsapatra. A nők táborában az aktív csapatot a leányok teszik ki. Ok jelentik a »jövőt«, mögöttük a »mult«, a mamák serege. Harcra készen lesik a férfi tábor minden mozdulatát. Hadi tanácsot csak most tartanak s fő elvük a »helyzet« alapos és leleményes felhasználása, szóval a búrok taktikája. A férfi tábor aktiv vagyis ifjú része, a terem közepén gyülekezik, mig a tartalékot képező házas, illetve papasereg az étkezőkben van. A fiataloknak a háta, a papáknak kora hajlott. A fiatalok a lány mosolyokra fanyar ábrázatot vágnak, az öregek a fanyar izű sörtől mosolyognak. Ez a tábor a haditervet és bajuszát otthon sütötte ki s harcmodora az angolok flegmatikus ólomlábusága. Legtöbbnyire ez az »erosebb« nem veszti el a csatát, mert a nők táborában ügyesen szőtt »helyzet«-be kerülnek s a leleményes taktikát nem ismerve, a szerelem sötét vermébe kerülnek, hol aztán az ellenség »hadsoff«-ot kiált s kezükre huzza a jegygyűrűnek nevezett arany békót, hogy később a házasság bilincseit, vagy máskép rózsaláncait is rárakhassa. A bálteremben a férfiak táborában, majd a nőkében, ismét a sörös poharak mellett feltűnik egy fürge alak. Szinte csodálatos, hogy minden oldalon otthon van s oly biztosan jár egyik táborból a másikba, mint a szellem. Az ember azt hinné, hogy valamelyik hadviselő fél kéme, vagy épen békéltető staféta, — nem! Ez egy a hadviselő felektől teljesen független nagyhatalom atashéja, kiküldött képviselője. Ez rendesen szabadjegygyel és ironnal jár a bálokra. A terem közepén megáll, körülnéz és papirosra ír valamit ép ugy, mint a nagyhatalmak képviselői, pontos képet rajzol a hadállásokról, hogy aztán informálhassa a »sajtot« az első és leghatalmasabb nagyhatalmat. O kivül áll a harci lázon s hideg vérrel, sastekintettel kiséri az egymással valami »

boston« táncban birkózó fiatalokat. Várja, lesi, hogy melyik szédül el a forgásban, melyik kozmásodik meg a bálterem vértforraló gőzében. Mert kérem már ugy tessék érteni, hogy a harctér teljesen kialakult. A kihívás joga természetes az angolé. A férfi udvarias meghajlással porondra csalja a leányt, azután elkapja derekát és kezét azután forgatja, szédíti, levegőbe kapja, meg néha egy helyben rázza, mint a zsákot. A mai divat táncok inkább erőmérkőzések. A bostoni Robbínetti és Masson műbirkozók fundálták ki, a valcert valami német padlófényesitő vállalat igazgatója, a mai csárdást pedig magyaros diszrikkantások között, valami kamocsai káposzta taposó. Lelkük rajta ! A nagy kavarodásban a harcterem légköre a legmagasabb hőfokra keveredik s a leghidegvérübb angol is észreveszi, hogy tényleg nem is a »Fürdo«-ben, hanem gőzfürdőben van. A forgó párok és a guta egyformán kerülgetett, egyformán szédített, tehát kijöttem az utcára. Itt kormos lettem a sötétségtől és pláne fekete tintával a sötétben nem lehet irni, •— tehát majd ha kigyúlnak a villamos lángok, folytatom. Ipse. Közigazgatásunkról, kapcsolatban az „Egyszerűsítés" tárgyában kiboesájtott törvénynyel és ügyviteli szabályokkal. I. Még mult év decemberében jelent meg az ország összes közigazgatási hatóságainak ügykezelését egyszerűsíteni célzó kormányrendeletek java része, helytelen lett volna azonban azoknak rögtöni bírálat alá vétele, mert a gyakorlat mutatja meg először, hogy a megkritizált törvény és rendeletek mennyire válnak a praktikus életben alkalmazhatókká; mennyire válik fontossá azon részük, mely lényegtelennek mutatkozott ; mily alacsonyra száll le értéke azon intézkedésnek, melyek magas fokban becsültettek s egyáltalán, vájjon az ország politikai életében közvetítő eszközül gyakorta igénybe vett közigazgatás közelebb jut-e eszményileg vett magas célja eléréséhez azzal, hogy uj rendszer szerint kell működnie ? A törvény igen gyakori esetekben nern egyéb, mint egy modell, melyre a végrehajtási rendelet kibocsájtására és ellenőrzésére hivatott szak-, vagy összminiszterium olyan köntöst ad, a milyen a szája-ize szerint való s a mely sokszor, ha nem is divatos, de gyakorlatias; a miniszter öltözteti fel a modellt s az 1901. évi XX. t.-c. végrehajtására vonatkozó rendelet kibocsájtásánál konstatálható, hogy a mi elavult s céljainak meg nem felelő közigazgatásunkra épen csak egy uniformist húzott a kormány feje, egyúttal a belügyministerium vezetője, de mint a szabómesterek bevett szokása magával hozza: a ruha későn készült el, a szövetje nem megfelelő, a szabása is elhibázott s a munkája is olyan rosz, hogy vissza kellene adni mesterének a célból, hogy egész uj uniformist gyártson. A helyes nézet az, hogy a közigazgatás szerepe oly eszményi, mint a bíróságé; ez csak az igazságot szereti, ennek feltalálhatása végett függetleníti a birót s megadni igyekszik neki az eszközöket, hogy bekötött szemekkel helyezze mérlegre az argumentumokat és érdektelenül hozza meg a pereskedők közt az ítéletet; a közigazgatás az eszményi politika eszközéül kell, hogy szolgáljon ; az állam gyakorlati és ép ezért igen fontos feladatainak megvalósításánál közreműködve azon kellene igyekeznie, hogy mint az állam alkotó elemeivel — a néppel — közvetlenül érintkező szerv, soha se hagyja figyelmen kivül a nép anyagi felvirágoztatását, mint üdvös, kötelező, lelkiismeretszerű és nemes célját. Közigazgatásunknak két ága van; az egyik ágazatáról — a pénzügyről —•