ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-02-08 / 6. szám

VIII. évfolyam. Esztergom, 1903. február 8. 6. szám. ZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. Erőnk forrásai. Esztergom, február 7. (Dr. P.) A hervadó fának hiába hányjuk föl hervadását s ha korhadt is már s baltákkal megyünk neki, azzal sem segítünk rajta; teremtsünk bele inkább életet; töltsük föl gyökereit termő talajjal; öntsünk rá világosságot és meleget; erő, életerő kell neki, nem pedig üres szó s feleselő gáncs! Igy vagyunk a mi társadalmi életünknek hervadt és sok tekintetben bátran azt is mondhatjuk, hogy korhadt fájával! Ha szidjuk, ha szemére hányjuk hervadását, attól ki nem zöldül; ha baltákkal megyünk neki, attól föl nem virul; nem szó, nem gáncs, hanem a tett a haldokló életnek megváltója; nem ájuldozó panasz, hanem elszánt cselekvés menti meg a haláltól társadalmi életünket. Belsöséges vallásosságra, nemes idealizmásra, tiszta erkölcsösségre, jellemességre, becsületességre van társadalmunknak szüksége. Az örömtelen hajszát, a politikai széthúzást, az elvi szétkülönbözést, a keserű kenyérgondot, a kegyetlen konkurrenciát el nem birja! Adjatok neki lendületet; teremtsetek neki tiszta, szép életet; juttassatok neki örömöt s könnyebbülést; derítsetek rája fényt; oszlassátok el a lelkekről s a szivekről azt az élettelen, lemondó, erőtlen fásultságot; szóval teremtsetek embernek való életet; életet s nem gyötrődést s akkor siralmas társadalmi életünk hervadt fájának ismét lesz tavasza! S miért ne kecsegtethetnök magunkat az újjászületésnek e reményével? Erőben nincs hiány! Mennyi tudás, jóság, mennyi energia és életöröm áll rendelkezésünkre! Az erkölcsi erőnek, a bensőséges életnek hány forrásával rendelkezünk ! A vallásos élet, a művészet, a személyes érintkezés hányféle vigaszszal könynyit életünk terhén ! Csak tárjuk föl e forrásokat s merítsünk belőlük! Erre való elsősorban a templom s a vallásos élet! Legyen a templom a lélek megújhodásának s az erkölcsi élet újjászületésének forrása. Legyen a templom szent hely, hol nem üres szalmacséplés folyik, hanem ahol az evangélium magasztosságának megfelel mindaz, a mit hallunk s látunk. Nagy igényeket támaszt a modern ember a vallásosság iránt is; a templomban épülni, megvigasztalódni, föllendülni, föllelkesedni kivan; ünnepet akar ülni, valahányszor a szentelt küszöböt átlépi s megnyugvást és vigaszt jön meríteni a vallásos elmélyedés forrásaiból! Fakadnak-e templomainkban e források s értünk-e hozzá, hogy Mózesként sziklákból is éltető vizeket fakasszunk? Sok a panasz a papságban a világiakra s a világiak közt a papságra; nehéz sok lelkipásztornak szive nyájára s a nyáj fájdalmasan béget sok helyen elhagyatottságában., A politikai szenvedélyek sok helyen végleg szétszedik s szétmarcangolják a már nagyon is megfogyatkozott összetartást hivek és pásztor, hivek és hivek közt. A források nem fakadnak ; a templom nem szent hely; mindenütt a pártember, az osztályérdekü ember kisért, s az Isten emberét ritkán találni! Tartsuk meg a társadalom számára a vallásos és erkölcsi életnek e szentelt forrásait; emelkedjünk a templomban az evangélium magaslataira, s árasszuk onnan az öröm s a béke vigaszát az elcsigázott, a szétszedett szivekbe! Az evangéliumot nem Jeremiás irta s az evangéliumnak vezető hangja nem a panasz, hanem az élet vágya és ereje! A társadalmi élet újjászületésének második, hatalmas tényezője a sajtó! Jaj neki, ha az életet a pártpolitikának szenvedélyeivel azonosítja, s ha nem terjeszt mást, mint gyűlölködést és harcot! A ki manapság újságot olvas, az kevés vigaszt és kevés örömöt olvas ki belőle; ellenkezőleg a csüggedés, a kétely, a lemondás, az elkeseredés kísértetei szállnak feléje. Valami elernyesztő, poshadtlevegö árama csapja meg az olvasó lelkét, mely még az egészségre is rosszul hat, s az embert idegessé teszi. Ugy érezzük magunkat a mai sajtó körlevegőjében, mint egy szobában, melyben sok rothadt dolog van fölhalmozva, s melyet nem szellőztetnek. Ha a rosz levegő árt az egészségnek, nem kevésbé árt az ember idegeinek a poshadt, szellemi légkör. A ki egészséges akar lenni, mind a kettőt egyaránt kerüli; s megérjük még azt az idÖt, midőn az elernyedt idegzetű emberiségnek recipéjére azt írja rá maga az orvostudomány: az erkölcsmételyző, szenzációkat kergető sajtót kerüljétek! A sajtó messze elesik nagy föladataitól; nehéz volna eldönteni, vájjon nem szolgálja-e inkább a tévelyt, mint az igazságot; egyet azonban méltán kifogásolhatunk

1 rajta s ez az, hogy nem egyesit, hanem szétválaszt, nem tömörít, hanem egymás ellen uszítja az emberiseget. Hajszákat szolgál s a gyűlölséget szítja. Aki a lapok szempontjából s a sajtó szemüvegén át nézi a nemzetet, az nem lát egy testet, nem lát testvéreket, hanem inkább viharzó emberáradatol, melyet a szenvedély tüzel, s mely a karácsonyt s a húsvétét leszámítva egymást üti-veri, üldözi, AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Tempora mutantur . . .! — Az idők változnak. — Hajdanában régen a bánatos magyar Ha mulatni vágyott, Vagy ha unni kezdte ezt a búbánatos, Keserves világot: Vendéget szerető uriház kapuja Itt is, ott is tárva . . , Szives fogadásnak, barátságnak nem volt Messze földön párja. Lakodalmas háznál sokszor három hétig Mulatott a vendég, Járták a palotást deli magyar lányok, Daliás leventék. Vendéglátó házban széles volt a jókedv, A mulatság hangos; Sivitott a rézsip, húzta a hegedűs, Pengette a lantos. Durrogott a mozsár, bujdosott a serleg, Ürültek a hordók, Gőzölgött a rézüst, izzadtak a szolgák, Kukták, ételhordók. Gyöngyöző bor mellett megjött a jókedve Jobbágynak és urnák, Mulatságban nem volt éjjel-nappal nyugta Sipnak, rezgő húrnak. Elmúlt. — Mostanában a bánatos magyar, Ha mulatni vágyik, Automobilra ül s száguldva rohan a Legelső bankházig. Gömbölyű betűkkel aláir egy váltót Jó hosszú időre, S negyedóra múlva, — kávéházban habzik A vignettás lőre. Zokog a hegedű, hajlong a sok pincér, Van futkosás, lárma. Vidul a bus magyar, vigasztalja czigány, S orfeumi Idáma. Zúzott tükör, pohár mutatja reggelre Hogyan mulat az ur . . . Régi jó időknek mélabús emléke . . . Tempora mutantur . . . Szvoboda Román. A rózsa eredete. Az igazán szépnek, a fönségesnek, a rendi kívülinek, ősidők óta, természetfölötti eredetet szoktunk tulajdonítani. Azért nem csoda, ha a virágok örökös királynéja, a rózsa is hasonló kitüntetésben részesül. A kellem és szépség, a szemérem és ártatlanság virágának sem lehet közönséges eredete, hanem természetfölötti módon kellett születnie. A görög mithologia szerint Flora, a virágzásnak, tavasznak és termékenyülésnek istennője, halva találta egyszer legkedvesebb nimfáját — minden báj és erény mintaképét — s azon rimánkodott Olimp isteneinek és istennőinek, hogy változtassák kedves halottját oly virággá, melyet minden más virág királynéjának ismerjen el. Az istenek és istennők vetélkedve siettek Flóra kivánatának eleget tenni. Apolló életadó sugarakat szórt a holt nimfára, Bachus nektárba füröszté, Vertumnus illatját, maga Flora pedig diadémját kölcsönzé neki. S így változott át a szép nimfa rózsává, a virágok királynéjává. Más verzió szerint a szép Rhodante, Korinthus egykori királynéja, imádói üldözésétől menekülvén, Diána templomába zárkózott. A nép lármája miatt, azonban kénytelen volt a szentélyt odahagyni. Rhodante most arra kérte az isteneket, hogy változtassák át rózsává, hogy a zaklatásoktól megmenekülhessen. Az istenek meghallgatták kérését: ékes rózsává változtatták őt, mely máig megtartotta szemérmes pírját. A szép királynénak