ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-11-22 / 47. szám

gették a militarizmusra. Ha most vesztegetni akarják, ám tegyék, van nekik, s vannak gazdag forrásaik, melyekből menthetnek; de honnan meritsünk mi ? a rongyos falakból tán, vagy a strázsahegyi üveghutából s annyi sok más konkurrálni képtelen, vagy csak állami szubvenciókkal tengődni képes ipar­vállalatokból ? A militarizmus túltengése ellen indított harc lett volna igazán néppárti és keresztény politika; amellett oly akciót lehetett volna indítanunk, mely hatalmasabb s népszerűbb lett volna még a polgári házasságról való javaslatok ellen megindított mozgalmaknál is. Ezt az akciót elmulasztottuk akkor megindí­tani ; várakoztunk, evickéltünk, álmadoztunk a kormányképesség kéklő távolairól, melyek egyre megrövidültek a mi képzeletünkben, de nem a közönség közvéleményében, s mikor fölébredtünk, azon vettük magunkat észre, hogy egy kis paprikás, szociális programm­adalék lett a harcok közvetlen, gyakorlati eredménye. Okuljunk hát legalább most; az alap a harcra még mindig a régi s a gazda­sági programm talaján megindulható akció még nem multa idejét s az a körülmény, hogy szociális mozgalmak zászlója alatt indít­ható meg, még azokat is vonzza és hódítja, kik a néppárt iránt elfogultak. Azért tehát ezt a mozgalmat kell sürgetnünk, s ha képvise­lőink az obstrukciótól rá nem érnek a nép­gyűlések vezetésére, örömmel üdvözöljük a ker. szociális mozgalmak vezetőit s a nép­gyűlések rendezőit. Dolgozzanak bátran s bi­zalommal, s legyenek meggyőződve, hogy végre is a szociális programm életrevalósága képezi derekát a politikai pártoknak; anélkül az eszmei tartalom elégtelen s a lelkesülés hősöket nevelhet ugyan, de népboldogulást nem teremthet. — Bánffy Dezső legközelebb egy politikai pártot fog alakítani. Bizonyára mindenki érdeklő­dik e mozg'alom iránt, mert föl kell tételezni, hogy egy Bánffy, aki miniszterelnök volt és jelenleg főudvarmester, alaposan meggondolta föl­lépésének esélyeit. Föltételezhetjük, hogy nem áll egyedül, hanem van törzskara, mely a haditer­veket kidolgozta; és hogy van terepismerete, melyet eddigi szerepléseiben átvizsgált. A politi­Ha neki van, másnak is jut Jobb időkből rossz szokása Hogy a könnyeket ne lássa Megfelezi kis kamráját S maga gyakran szükséget lát. Még utolsó emlékét, imakönyvét is megfe­lezi egy szegény asszonynyal s ugy itmidkozik tovább a félkönyvből, de nem fél szivvel. A szegény asszony könyvét a költő jó anyja halála után drága ereklyeként emlékül vitte magával. Tizenhét esztendős korában volt tehát Vö­rösmartynak legsúlyosabb megpróbáltatása. Ekkor került nevelőnek a Perczel-családhoz, a hol há­rom kisebb fiu tanításával bízták meg. Nyolc esztendeig maradt a család körében. Az első három esztendő alatt, midőn növendékeivel Pes­ten lakott, elvégezhette az egyetemen a bölcse­leti tanfolyamot. Ekkor ismerkedett meg az ak­kori magyar költészet édes apjával, Virág Bene­dekkel, aki kegyesen fogadta, tanácscsal és ál­dással halmozta el; ugyanekkor olvasta először Kisfaludy Károly nagysikerű első drámáit és Berzsenyi remek ódáit. Kisfaludy hatása alatt fogott hozzá Salamon király c. drámájához s Ber­zsenyi tanulmányozása után az igazi ódai-styl műveléséhez. Akadt akkor egy Szallay Imre ta­nulótársa, aki valóságos hódolattal ragaszkodott hozzá, s gyönyörűségét lelte benne, ha az ifjú költő kéziratait szépen lemásolhatta. Budáról jött át minden héten Vörösmartyhoz, hogy munkái kai siker mindig kiszámithatlan volt, de különö­sen a mostani zavaros és teljesen megbizhatlan állapotokban fokozott mérvben a sötétbeugrásnak képzelhető valami uj vállalkozás. Tapasztalt em­ber azonban, milyen Bánffy, mégis meggondolja a dolgot és elébb hűvös higgadtsággal csinálja meg a számítást; különösen ha olyan merész, Magyarországban eddig hallatlan lépésre vállal­kozik, hogy mint () Felsége főudvarmestere ellen­zéki pártot alakit O Felsége kormányával szemben. Programmját már összeállította, melynek hivatalos szövege a »Magyar Közélet« szerint ez : ->Szemben Tiszával Bánffy hive az Ausztriától önnálló gazdasági fejlődésnek, az önnálló vámte­tületnek; szemben Tiszával az önnáló nemzeti bankot követeli; szemben Tiszával azt vallja, hogy a nemzetnek kívánalmai a katonai téren, a magyar vezényszót is beleértve, jogok, melyek törvénye­inkben foglalvák ; szemben Tiszával minden érzel­gősség félretételével, az erős kéz hívének vallja magát a nemzetiségi kérdésben; szemben Tiszával hirdeti az iskolák államosításának szükségességét; szemben Tiszával azt vallja, hogy szükséges a választói jognak kiterjesztése minimális vagyoni és értelmiségi cenzus alapján, az emígy is kima­radottak részére választó kúriák alkotásával; szem­ben Tiszával a választó kerületeknek magyar nemzeti szempontból és a városokra való különös figyelemmel való újbóli beosztását kívánja; szem­ben Tiszával nem csupán a hadseregben, hanem a diplomáciában is a magyar nyelvnek legszéle­sebb mederben való érvényesítését követeli; szem­ben Tiszával azt tartja, hogy az állam a váro­soknak a reájok áthárított állami funkciók telje­sítése ellenében rekompenzációval tartozik; szem­ben Tiszával azt tartja, hogy az állami tisztviselők javadalmazásáról szólló, már benyújtott törvény­javaslat haladéktalanul törvényerőre emelendő^ szemben Tiszával úgy véli, hogy az állam gaz­dasági megerősödésének nem szatócsszerü taka­rékosság feltétele első sorban, hanem az elszegé­nyedett lakosságnak mielőbbi lábrasegitése.« Ezután általános jellemzés gyanánt hang­súlyozza, hogy »mindenben és mindenkor demok­ratikus alapon, erősen liberális irányban* fog mű­ködni. — Lesz tehát egy uj politikai párt, mely minden eddigin tul akar tenni a — liberalismus­ban és a radikalismusban. Azok a liberálisok, kik eddig nem találtak helyet az ő végletekig menő vágyaiknak, Bánffy táborában föltalálják azt a szereplést, mely kés­hegyig menő harcot jelent. Ha ez a párt megerősödik, akkor csakha­mar szétmállik a mai parlament sok liberális, de tisztázása közben költészetében gyönyörködhes­sék. Vtrág Benedek hatását jelentik egyik ifjú­kori epistolájában a következő sorok: Engem serdülő korban megbájola nyelve Győztes apáinknak s noha lassan, szüntelen érzem A titkos lángot, mely ösztönt nyujta erőmnek Igy haladék akadozva soká. Megláttalak aztán Kis számú jelesink közt téged s a mire eddig Kedvem volt, megerősödvén példáitok által Folyvást és hevesen követéin s mértékbe szoritám Kisded vágyaimat, rendetlen képzetim árját. Most midőn ez már húszon túl második évem Legtöbbször mégis történetünkbe tekintvén Szivemelő tettet jegyzek ki az ősi üdőből. Börzsönyi magányában töltött két eszten­deje rendkivül termékenyítő hatással volt gyor­san fejlődő költői szellemére. Maga Berezel Sán­dor szép magánkönyvtárral rendelkezett; a szom­széd Bonyhádon pedig két kath. pap lakott, Egyed Antal, a plébános és Taster László, a káplán, akik szintén szerették a könyveket sőt irodalmi tanulmányokkal is foglalkoztak. Nem messzire a vidéken tartózkodott egy harmadik literátus plébános, Klivenyi Jakab, akivel az ifjú Vörösmarty szintén barátságot kötött. Ez a há­rom katholikus pap volt Vörösmarty bizalmasa, lelkesítője, tapsolója s mindvégig költészete tiszta és nemes erkölcseinek kútforrása. Hálás kegye­lettel tartozik tehát emiéköknek irodalomtörté­netünk s ezt annál inkább le kell rónunk ma, a Vörösmarty-kultusz újjászületésekor, midőn köl­alattomban dolgozó vagy határozatlan cselekvésű pártja. Beáll a »vagy-vagy« helyzet. Határozott szint kell vallani akkor és a gyökerés, radikális működés szintén gyökeres ellenhatást, reakciót fog kelteni. Bánffy körül cso­portosulnának az ismeretes bolyongó szellemek, velük szemben pedig azok, kiket a liberalizmus halálra üldöz. És ekkor külső alakban is megvalósul, amit Szilágyi Dezső már régen kimondott, hogy »a magyar parlamentben tulajdonképen csak két párt van : a liberális és a keresztény párt.« Ki a sekrestyéből! (—r.J Hányszor kérdeztük már csodálkozva : honnét a hírneves, hősi francia katholicizmusnak ez a szomorú sorsa, a melyre most jutott ? Egyik felelet erre Fuzet-nék, a roueni érseknek legújabb levele, mely főképen a papságnak szól. Tartalma röviden ez: »Áldatlan papok, igy kiált föl, kik elfelejtik, hogy semmi más után nem kell törniök, mint Isten és a lelkek után, és ők a pártok küz­delmeiben vesznek részt!« »A papnak helye az oltár-, a szószék-, betegágy- és iskola.« Kerüljön mindent, a mi politikai színezettel bir. Ne vegyen részt a keresztény demokrácia mozgalmaiban. A keresztény szocializmus mozgatói, szerinte, uj »reformátoroké, kik uj tanokat, uj apostolkodást hirdetnek, melyek neki nem tetszenek. Főképen kerüljön a pap minden támadó modort a meglevő viszonyok ellen. A türelem, béke és »jóakaró önmegadas« legyen a jelszó. Igy a hires levél. Ez a Füzet mintha a magyar liberálisoktól tanulta volna bölcseségét és magyar zsidó újsá­gokból az ő szende szellemét. Nem épigy beszél­nek minálunk is ? Nincs ennek a tannak minálunk is sok száz kényelmes követője ? Ha ilyen Fu­zet-ek vezérlik a francia katholicizmust, akkor ugy-e sokat megértünk siralmas állapotából? Hát épen a politizáló pap volna Franciaországnak ez idöszerint legfőbb baja, és a keresztény szocializ­mus fáradhatlan apostola a közjó ellensége ? Az ilyen levél, határozottan kimondjuk, nem katholikus, és pedig azért nem, mert a katholi­cizmus legfőbb tekintélye és tanítója ép az ellen­kezőket hirdeti. Nézzük csak X. Pius pápa legelső allokució­ját a bibornokokhoz, melyet nov. g-én tartott. A többi között ezeket mondja: az apostoli hivatás­tészetünk és közéletünk erkölcsei hanyatlásnak indultak. Midőn a család tolnamegyei börzsönyi birtokára ment lakni, Vörösmarty magánúton vé­gezte jogi tanulmányait és félévenkint szorgal­masan vizsgázott. Vörösmarty tanítványai voltak a katonás természetű Berezel Sándor földbirtokos fiai Sán­dor, Móric és Miklós, akiket a szelid természetű hevelőnek a családi rendelkezés szerint szigorú kordában kellett tartania, mert kezdetben mind­annyian csintalanok sőt vásottak voltak. Vörösmarty sokat fáradt, mig a fiukat meg­szelídítette s kezdetben gyakran érezte hivatása töviseit, de az elvállalt kötelesség mellett becsü­letesen kitartott s belenyugodott sorsába. Mind a három tanítványa csakhamar megszerette Vörös­martyt, akihez azután életök végéig hálás tisz­telettel ragaszkodtak. Hogy milyen erkölcsi elvei voltak Vörös­marty paedagogiájának, azt a következő szép gnómák bizonyítják, melyeket a Perczel-fúkhoz intézett. Ezek az első gnómák, melyek azóta az életbe lépő magyar tanuló-ifjúság kincsei, már az ifjú költő nagy erejét hirdetik. Mintha mind­egyik tanítványának külön-külön serkentést szen­telt volna, midőn eet a három distichont meg­írta : 1. Kezdj buzgón s már sokra menél: halad, a ki megindult, Mig porban fetreng a henye, gyáva erő.

Next

/
Thumbnails
Contents