ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-11-01 / 44. szám

VIII. évfolyam. Esztergom, 1903. november 1. 44. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szánt ára 16 fillér. Egy protestáns és egy zsidó. Esztergom, október 31. (—r.) Ladenburgot, a breslaui zsidó vegytanárt eddig bizony nem igen ismerte a világ, de az imént roppant hírnévre tett szert. A német természettudósok és orvosok kasseli gyűlésén olyat csapott kavarópálcájával a vegyészet bögréjébe, hogy a szenyes víz csak úgy röpült szerte. Csak úgy szórta a »tudatlanság «, »bornirtsag«, » agyrémlátás « stb. tisztes címeket. Meg is tapsolták öt nagyon azok, kiket nem ért a csúnya fröcs. Kis vegybögréjéböl olyan meglepő »igazsagokat«, húzogatott elö, hogy hallgatói és nézői bámullak. Először is, hogy »csoda soha sem történt és nem történhetik soha. Minden, ami a természetben történik, az természetes, a természetfölötti csak a tudatlanok és álomlátók fejéből termett.« A második nagy »igazsag«, amit a »tudos« vegyész csodálatos könnyedséggel kipeckelt, az, hogy »egy személyes és mindenható Isten léte nem egyeztethető össze a természetben lefolyó tünemények törvényszerű egymásutánjával. « Harmadszor a lélek halhatatlanságának kérdésére is igyekezett valamit bámulatos vegyésztudományából rákenni. Már most honnét szedi az a jeles vegyész ezt a rengeteg tudományát'? Mind az ö vegykonyhájából? Dehogy, ö nem tudott ott semmi ujat főzni. Csak a mások föztét szervírozza. A természettudományok »biztos« adataiból vonja le teljes »bizonyossaggal« az ö következtetéseit. Ö az ember majomösapasága mellett főkép a három természetAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Ki tudja, mily szerencse vagy baj jött volna ránk? Ki tudja azt, ha állna-e még magyar hazánk? Ki tudja, hogy amit szűz szent Imre fogadott: Nem az termé-e nekünk az életbalzsamot? Laptulajdonos és kiadó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. törvényre: hogy a testek kölcsönösen nehézkednek, hogy az anyag elpusztithatlan, hogy az erő el nem vész,, ezekre épiti föl meglepő tudományát. Igy beszél: »mi tudjuk«, hogy csoda ner.i létezik; »mi tudjuk«, hogy a lélek halhatatlansága és a személyes Isten léte ellenkezik a természet helyes fölfogásával. Nem vakmerőség ez ? Érdekes, hogyan felel erre a vakmerő pöffeszkedésre egy szerény protestáns tudós, T. Bettex. A többi közt azt mondja : hányszor kockáztatott már az a »tudomány« ilyen vakmerő állításokat, hogy »mi tudjuk.« Igy pld. Salamanka tudósai azt felelték Kolumbusnak: mi tudjuk, hogy nem létezik új világ. Száz év előtt a párisi akadémia a meteorokról azt mondta: mi tudjuk, hogy az égből nem hullanak kövek, mert az égen nincsenek kövek. Igy mondta és tanította a »tudomany« : mi tudjuk, hogy 300 méter mélységen túl lehetetlen állati és növényi élet. Épigy tanította ez a »tudomany«: mi tudjuk, hogy vezető nélkül nem lehet a vilanyosságot vezetni; mi tudjuk, hogy a világosság nem hatol át az bérceken. Es igy tovább. Ma pedig ugyancsak tudjuk, hogy miféle tudós alapokon állott ez a »mi tudjuk.« Minden új fölfödözés egy valódi arczulcsapása az ilyen »tudomanynak«, mert megmutatja, hogy ez a »tudomany« voltakép nem tudott semmit. A mi új és új fölfödözéseinkkel a világmindenség nem hogy világosabbá és érthetőbbé lesz, hanem inkább titok teljesebb és szinte érthetetlenebb. Egy kérdésre, mire azt gondoltuk, hogy megoldottuk, tiz új áll elö. Valóban, Isten, ember láthatja a csodát, Mely majd tiz századoknak rónáján harsog át: Hogy e fajról, mely annyi halállal haldokolt, A história régen nem ezt tanítja: volt! Szent István, Imre, László, szépséges csillagok! Gyászszalszegett egünkön csak ti ragyogtatok, Ti óvtátok a rossztól s védtétek a magyart, Közbenjárás tok edzé a lankadt honfikart. Oh, megjártuk mi sokszor a rémes Golgothát, Csattogtatá fölöttünk a végzet zord fogát. De mit mutatni nem tud többet történelem, Tisztán látjuk, mi védett: az istenkegyelem. Igen, ez árva népnek, mely annyit hányatott, Mely oly ritkán feledte a honfibánatot; Igen, ez árva népnek, mely annyit szenvedett, Az égiekre oly nagy szüksége lehetett 1 Aludj békén lakodban, dicső' István király, Ne is tudd meg, hogy éjjel a templomban ki jár. Ne is késztessd az ifjút, hiába készteted: Mert mátkájával együtt szűznek jegyeztetett. Oh, szűz szent Imre herceg, hazánk lilioma! Hozzád sóhajt bajában a magyarok hona. Kérd az Istent helyettünk, dicső erényvirág, Nyiljék meg már nekünk is a régen várt világ: Egy szebb, magyar világ! Kánya Lajos. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. A mi kis tudásunk mindig jobban összezsugorodik a mi végtelen nem tudásunkhoz képest. Az egész teremtés mindinkább egy végtelen bölcseség által kigondolt és összeállított egésszé lesz, melyet szinte félelmet gerjesztő roppant élet és hihetlen erők szőnek át és át. És az esztelenek azt mondják: nincs teremtő! nincs Isten! Minden csupa ok és okozat, de azért nincs egy mindenható és bölcs ok az összes okozatok számára ! Mindenütt csupa törvény, de azért nincs törvényhozó! Valóban egy kis szerénység is illenék a mi természettudósainkhoz és egy kis belátás, hogy hisz értelmi korlátoltság az, amikor azt állítják, hogy amit nem láttunk, nem érintettünk, nem vizsgáltunk még meg, az nem létezik és nem is létezhetik. Mikor azt állítják a természettudósok: mi tudjuk, hogy a természeti erők és törvények örökkévalók, azt kellene mondaniok : mi úgy gondoljuk. Büchner materialista az a mondása, hogy be van bizonyítva, hogy "»az anyag öröke, egyike a legképtelenebb állításoknak. Sehol sincs egy adat arra, hogy a testek öröktől fogva vonzották volna egymást és hogy örökre fogják egymást vonzani. De mert ezek a »tudósok« nem tudják elképzelni, hogy mi lenne, ha a testek nem vonzanák egymást, egyszerűen ráfogják: mi tudjak, hogy a testek vonzása örökkévaló. Hogy minő vakmerő ráfogás Ladenburgnak az az állítása, hogy a lélek halhatatlansága és Isten léte összeegyeztethetlen a természet föntemlitett hármas törvényeivel, abból tűnik ki, hogy ép a nehézkedés és az erő elnemveszése törvényeinek fölfödözöi: Newton és Amor isten baklövése. — Képletes mese nagykorú gyermekeknek. — (Folytatás.) Bacchus ponyvasátora egy csodásan tiszta nektár patak partján, törpe füzek között volt felütve, s bár a fürkésző szem csak nehezen találta vón meg az olimpusi csárdát, a nagy dáridó hangos zaja biztos irányba vitte Ámorékat a most már úttalanná vált sűrűségben. A hangos sátort környékező füzek valaha mind olimpusi lények voltak. Bacchus imádói, a kiket az ókori istenek kompromittálása, vagy megcsúfolása miatt még annak idején Jupiter örökké szomjas fűzfákká változtatott át, s lábaikat oda gyökerezte a csobogó nektár-folyócska partjára. A hold fényével ezüstözött édes habokban a szirének zöld moszatruhában bukdácsoltak és incselkedtek egymással, vagy pedig a parton bortól nedves fűben, részegen hentergő szatirokkal enyelegtek, kik közül nem egyet húztak a patakba, s ott aztán alaposan megitatták a mámor erőtzsibbasztó nedvével. A sátor körül szédületes gyorsan keringő és táncoló lidérceket kergettek a bor erejétől hukdácsoló faunok, s ha egyet megcsíptek közülök, őrült vihogással tántorogva, egymást fellökve vitték a sátorba, hol Bacchus ülte vad zsivajgás között a jókedv örömünnepét. Egy pillantás a sátor belsejébe elég, hogy a földiek a mértéktelenségben is féktelen, orgiáSzent Imre. Veszprémnek templomában ily éjszaka ki jár? Vagy nem ügyelsz fiadra, dicső István király? A gyermek még oly ifjú! és pihenés helyett Az éjet ott virrasztva Istentől kér jelet. István király, ha látnád, szived fölvérzenék, Mit fogadott e percben az áldott nemzedék. Isten csodálatosképp neki megszólala: S Fiad e perctől fogva az égnek angyala! Tudod, hogy mit jelent e fogadalom nekünk? Azt, hogy vészt és viszályt lát miatta nemzetünk. Áldástosztó szivednek szűz magva megszakad S hazádra, nemzetedre eltűntén gyász fakad. Ki tudja, hogy e nemzet, mely annyit szenvedett, Nem ért volna-e egy szebb, dicsőbb évezredet ? S kit annyi árny borított sok századokon át, Nem Árpádvér viselné-e még a koronát? Ki tudja oh, ki tudja, mit rejt a végezet! Nem illik azt kutatni, mit Isten végezett; A kar, mely óvta eddig és védte a magyart, Ki tudja, védte vón-e, ha Árpád vére tart?