ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903
1903-10-04 / 40. szám
Helyébe az önfentartási ösztön, a gallérpolitika lépett, mely nem a szivet, hanem csak a zsebet tolja előtérbe. Idáig fejlesztette a szétszóró liberalizmus a nemzeti életerőt. A szerencsétlen gazdasági politika idegenek kezére játszotta a földbirtokot, s földönfutóvá tette a magyart. A liberalizmus irodát létesített csupán, hol a kiszipolyozott nép útileveleket szerezhet be, hogy idegenbe méhes-' sen. Helyüket a lengyel zsidók foglalják el, kik az y>Aliance israelite« szellemében boldogítják a népet! A külföld előtt nincs tekintélye a magyarnak, mert a nagy általánosságra azon egypár zsidóról következtetnek, kik a külföld előtt magyar voltukra hivatkoznak. Bent az országban megtört a közbizalom, s romlott a közhitel az ipar és kereskedelem terén egyaránt. Ezek a gyönyörűséges állapotok mind a liberalizmus talaján és ápolása mellett nőttek na gygy áA liberalizmus legnagyobb rombolást most az erkölcsi világban vitt végbe, mert tény, hogy az erkölcsi közérzület lagymatag, sőt határozottan veszedelmesnek mondható. Amely nemzetnek pedig erkölcsei megromlottak, sokáig életben nem maradhat. Példa erre a görögök és rómaiak története. Mi a magyar nemzet ezekhez viszonyítva? Egy csepp a nagy tenger vizében. A nagy és hatalmas nemzetek elenyésztek, mert az erkölcsi közérzület fagypont alá merült. Vájjon nagyobb volna a magyar nemzet ellenálló ereje? Kötve hiszem. Bizonyítja ezt a mai politikai csőd is, mely napnál világosabban igazolja, hogy nagy embereink nincsenek, kik kivezetnék a nemzetet a könnyelműen összebogozott siralmas helyzetből. A Széchenyieket és Deákokat kiirtotta a nemzet virágos kertjéből a liberalizmus. Helyettük törpe epigonok foglalják el a tért, kik a még mutatványul visszamaradt egypár számottevő politikus nemes törekvéseit is gátolják. Szóáradattal és kevés bölcseséggel elvonják a nemzeti talajtól az életerőt s igy a nemesebb gondolkozás nem bir mélyebb gyökeret verni. S a nép, mely hitével a politikai megbízhatóságot is elvesztette, azoknak hisz inkább, kik félrevezetik s azok iránt bizalmatlan, kik javait akarják, kik a politikai tisztességet még el játszották. Igy lett a liberalizmus az oka azon erkölcsi romlottságnak is, mely megsemmisülés elé kényszeritheti a nemzetet; mely eljátszhatja az örökséget, melyet az ősök és a legközelebb tőlünk boldogabb hazába költözött nagyjaink nagy körültekintéssel és lángoló hazafiassággal megszereztek. Nem csodálom, mert kézzelfogható, hogy a világpolgár nem lehet jó hazafi. A liberalizmus egyedüliek a földön, kik az idealizmusból élnek, de olyan soványak is, mint a kosztjuk. — Annál gazdagabb a lelkük . . . — Képzelt kincsekkel, melyeket a reális élet ugyancsak olcsón vált fel — veté ellen a Sors. Ámor már boszankodott, hogy vendége minduntalan félbe szakítja szavait. — Kérem, az iró ugyanígy vélekedik, mint Ön, s ennek ellenében én azt mondtam, hogy van igazi ideális, boldog szerelem a szivekben, de maguk, földi tényezők ezt meghiúsítják. A Pénz az idealizmustól fosztja meg a szerelmet, éltető talaját mételyezi meg ölő mérgétől sárgult fényével ; az Elet durva regényeket farag a szerelemből, megfosztja nemesebb érzésétől s olyan közönséges szenvedélynek mondja, mint a dohányzást, vagy mint a mákonyevést; Ön pedig, a Sors: intrikáival a boldogságot kergeti el a szerelem mellől. Megmaradok tehát azon állitásom mellett, mit az iróval szemben is védtem, hogy a szerelem az egyedül üdvözítő hatalom a földön. Ez adhat az emberiségnek csak boldogságot. A szivek uralma jogosan engem illet meg, s hogy ezen jogomat beigazoljam, fogadást ajánlottam az Életnek. Erre a fogadásra feltettem egész jövőmet, egész értékemet, mindenemet. Fortuna és a Sors kíváncsian hallgatták a neki hevült Ámort. — Az Életnek felajánlottam, hogy egy emberpárt teljesen sziveikkel fogok kormányozni. Én leszek az éltető erejük, én leszek a sorsuk, én a boldogítójuk. Ezt a két embert én fogom vezetni az élet utain, nem a Sors s a szerelem fogja őket boldogítani. Ha a szerelem lángjában született emberek boldogok lesznek, az emberiségnek el kell ismerni hatalmamat, és akkor én pedig világpolgárokat nevelt a nyakunkra. S ezek — nevetséges! — még lehurrognak másokat, kik nem a gallér szerint politizálnak, hanem tiszta hazafiságból. Ezen okok miatt tartom én időszerűnek azt a cikket, melyet eme lap hasábjain olvastam ily cim alatt: «A néppárt szervezése^, melyben ki van mondva, hogy a ^szétszóró liberalizmusnak csődje minden téren mutatkozik . . . Helyébe lép a szervezettségre való törekvés : a szocializmus.« Nagy kár volna ezen komoly cikk egyes megnyilatkozásait nyom nélkül elengedni. Elhatároztam azért, hogy mint közlegény hozzá szólok a kérdéshez, mert tényleg itt az ideje, hogy az álomból felkeljünk. A mi kedves Muki bátyánk. Bart községnek szép ünnepe volt szent Mihály napján. Vármegyénk közszeretetben álló főispánja óhajtotta látogatásával megtisztelni Seyler Nep. János plébánost, abból az alkalomból, hogy a napokban tölti be áldozópapságának 45-ik, plébánosságának pedig majdnem 40-ik évét. Ugy a magas látogató, mint a kedves lelkipásztor csendes, hogy ugy mondjuk, családias baráti körben óhajtották e szép napot megünnepelni, de ugy az ünneplő házigazda mint látogatója iránt való tisztelet és szeretet fényes ünnepélylyé avatták a csendesnek tervezett összejövetelt. Mert a párkányi kerület papsága három kivételével, akiket betegség vagy halaszthatlan egyházi funkciók akadályoztak a megjelenésben, mind megjelent dr. Koperniczky Ferenc h. alesperes vezetése alatt, hogy kedves kollégájuk előtt szeretetüknek és tiszteletüknek adóját leróják és egyúttal a vármegye első politikai funkcionáriusának tiszteletüket kimutassák. Hogy mily általános szeretetnek örvend a mi kedves Muki bátyánk, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy paptársain kivül nemcsak a járás egész világi intelligenciája, hanem a vármegye és a bíróságok is részt akartak venni az ünnepelésben. Ott láttuk: Szabó Mihály főjegyzőt, dr. Hulényi Győző vármegyei főügyészt, Haán Rezső lapszerkesztőt, dr. Gergely muzslai járásbirót, dr. Nemesszeghy aljárásbirót, Kakass László főszolgabírót, Pongrácz Kázmér szolgabírót, Boronkay Jenő, Luczenbacher István földbirtokosokat, Usztanek Antal hgprimási felügyelőt, Feichtinger Sándor, Vimmer Kálmán, Rédly Gyula primaciális intézőt, Geiger Ferenc káptalani tiszttartót, Rogrün Ede gyógyszerészt. Hogy a rokonság is részt akart venni kedves bácsijuk örömében, az természetes, Csernák Béláné, az ünnepelt nővére, dr. Seyler Emil megyei főorvos és neje, Seyler Károly káptalani főpénztáros és Csernák Béla képviselték a tiszteletben álló családot. levonulok a földre, hogy elfoglaljam a szivek világának ragyogó koronáját a Hitet. Ha pedig nem vagyok képes az emberpárt a szerelem tengerén át a boldogság révéhez juttatni, ugy megnyugszom végzetemben s lemondok minden jogomról, mely a földön megillet. A Sors rőtt szakálát simogatva szólt : — Tökéletes boldogsághoz segiti az emberpárt ? — Igen, és ha ez meglesz, az egész emberiséget. — No erre én is kíváncsi vagyok, — szólalt meg a szerencse istennője, ki mindezideig nyugodtan hallgatta Ámort. Mindhárman kivonultak a társasághoz, hol élénken beszélték az olimpusiak a fogadást. Némelyek helyeselték, de sokan, — ezek között volt maga Venus is, — könnyelműségnek mondták Ámor fogadását. Az anya meg is mondta eléje kerülő fiának : — Hogy lehettél olyan könnyelmű, hogy két ember szivére tedd fel isteni hatalmadat ? — Mindegy anyám. Vagy győzelem, vagy bukás! Megelégeltem már a bizonytalanságot és örökös tépelődést. Vagy ur vagyok a földön, vagy nem. — De számoltál azzal is, hogy bukásod után pusztulnod kell az Olimpusról ? — Mindennel, — válaszolta Ámor, aztán ajánlotta, hogy vonuljon a társaság egy kissé a szabadba, és nézze meg, mint mulatnak ott kint a többiek. Megindult tehát a nagy társaság páronkint és karonfogva, végig a mesés termeken a tornácra, honnan fényes alabástrom lépcsőkön lehetett a drágakövekkel felszórt kerti utakra jutni. (Folytatjuk.) A főispán ur ő méltóságát Bart határán nyalka legényekből álló bandérium fogadta és mozsárdurrogás közben kisérte a föllobogózott helységbe. A plébánia udvarán Kakass László járási főszolgabiró, a község elöljárósága és a házigazda üdvözölték őt, mire a főispán nyájasan megköszönte a nem várt lelkes fogadtatást és szivből fakadó szavakkal kérte a tágas udvaron nagy számmal összegyűlt közönséget, hogy továbbra is tartsanak ki apáik hármas ősi erényeiben : a vallásosságban, hazaszeretetben és a koronás király iránt való hűségben. E három vezércsillag, ugy mint eddig mindig, most is ki fogja vezetni nemzetünket a nehéz megpróbáltatásokból. Kérte egyúttal a jó magyar népet, ne higyjen a népámitóknak, akik mézes-rházos szavaikkal a vallás, a haza és a vagyon ellen iparkodnak teljesíthetetlen ígérgetéseikkel az egyszerű jó népet felizgatni. Egy órakor teritett asztalhoz ült a körülbelül óo főnyi társaság. Hogy felköszöntőkben nem volt hiány, azt mondani sem kell. A főispán ur szives szavakkal éltette a házigazdát, aki ugy papi erényei, mint szeretetreméltósága által mindenkinek tiszteletét kiérdemelte. Az ünnepelt megemlékezvén a főispán édes atyjáról, aki a honti plébánosoknak atyai jó barátjuk volt és őket szives barátságával, jó tanácsaival mindenkor támogatta, poharát a főispánra, mint az igazság és szeretet bajnokára emelte ; dr. Koperniczky a kerületi papság, Usztanek Antal pedig a gazdatisztek nevében üdvözölte őt, majd dr. Vargha Dezső és dr. Seyler Emil Szabó Mihályt, vármegyénk fényes tollú főjegyzőjét köszöntötték fel, aki csipős humorú dikciókra nem marad adós, hanem az ő általánosan ismert szellemes modorával vágott vissza. A kedélyes társaság még sokáig együtt maradt, igazolva azt a szép harmóniát, amely vármegyénkben az egyházi és világi elem közt fönnáll. Vajha mindig együtt járna az egyház és állam a társadalom nehéz problémái megoldásában! Kedves Muki bátyánk pedig merítsen erőt és vigasztalást azon közszeretetből, mely őt derekasan befutott pályája esti pirkadásánál körülveszi. Rustieus. HIREK. Egy kis leány emlékkönyvébe. Bohó SZÍVŰ kis leány vagy Virágok közt vezet útad, Még te létünk ezer baját Megismerni nem tanultad. Öröm kisér, öröm vezet, Körülötted cseng a nóta, Tündérálmod boldogsága Mind beválik szép valóra. Nem láttál még sötét felhőt, Nem ismered a villámot. Verőfényes napok között Derült még a te világod. Életpályánk országútján Nem lepett be a por téged, Izzadt arcú útitársad Te csak mosolyogva nézed. Mosolyogsz, hisz nem is sejted, Hogy küzdelme milyen dőre. Napot veszt ő életéből, Ha egy nappal megy előbbre. Nem hallottál még te jajszót, Nem botlott meg lábad kőbe . . . Boldogságot lát csak szemed, Nem voltál még temetőbe' . . . Érintetlen tiszta lelked Szépnek tartja a világot. Rózsaszálon elbújtatva A tüskéket még nem látod. Boldogságról susog neked A letépett rózsalevél, S pici szived elhisz mindent Lelkesedik, örül, remél . . . Higyj is neki, amig lehet, Boldogságról — rózsamesét . . . S meg ne tudjad soha-soha: Hogy az mind csak mesebeszéd ! . . . Farkas Pál.
