ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-07-19 / 29. szám

rajtuk a tévely s a bűn. A féktelen újitás félreismeri a helyzetet. Azzal hizeleg magának, hogy az igazi haladásnak nincs szüksége másra, mint teljes íölszabaditásra s a nagy, szociális problémát is úgy akarja megoldani, hogy fölbontj a az emiitett kötelékeket. Esztelen, oktalan gondolat! Hol láttatok valamit a világon, minek nincs korlátja s határa? A korlát s a határ adja a formát, az alakot; a belsö^kötelék adja az erőt, az összefüggést. A minek nincs korlátja, annak nincs alakja; az formátlan és csúnya. A minek nincsen belső összefüggése, erős csontozata és izomzata, az lötyögös, bomló hústömeg. Mi erőteljes, egészséges társadalmat akarunk, azért akarjuk benne megőrizni a tekintély, a törvény s az erkölcsnek elveit; azért akarjuk a tiszta, erényes életet az emberi tevékenység valamennyi irányzatában. E dicséretes vágy s az egyedüli helyes fölfogás igazított el arra a kérdésre adandó feleletünk iránt, hogy mit konzerváljunk? Konzerváljuk az Isten szolgálatát, a tekintély tiszteletét, a társadalmi szervezetet, a munka érvényesülését s a házasság erkölcsösségét. »Ezt tedd s élni fogsz.« — Rendeletek. Azt ígértem, hogy még egy rendeletről akarok e lap hasábjain megemlékezni. Ezen rendelet a vall. és közoktatásügyi minisztériumban folyó év május 6-án 28,857. sz

ám alatt jelent meg és igy szól: »Nem szükséges bővebben magyarázni, hogy a szeszes italok mértéktelen élvezete mily romboló hatást gyakorol az ember testi-lelki épségére és erkölcsi életére s ha szenvedéllyé válik, miképpen pusztítja el az ember egészségét, akaratát, erkölcsi erejét és egész idegrendszerét s mikép dúlja fel a családok békéjét s miképen lesz oka annyi szerencsétlen család anyagi elzüllésének és nyomorának; a serdülő kor pedig az alkohol élvezete által az iszákosság szenvedélyének legveszedelmesebb terjesztője. Minden eszközt meg kell tehát ragadni arra nézve, hogy az ifjúságot ezen veszedelemtől megóvjuk.« Ezen okadatolás után utasítja a vármegyék törvényhatóságát, hogy amennyiben még nem volna, haladéktalanul szabályrendeletet dolgozzon ki és azt kormányhatóságilag törekedjék jóváhagyatni. Ezen szabályrendeletnek az lenne a missziója, hogy kellő szigorral torolja meg a tanköteles mindkét nembeli gyermekek korcsmában időzését. Egy ujabb papirmalaszt, mely helyet vesz a vármegyei szabályrendeletek között, de alkalmazva nem lesz soha. A tanácsos arca kipirult a benső tűztől, szemei égtek és látszott, hogy ez a világlátott nagyvárosi ember meggyőződésből beszél. — Tudja, édes barátom, hogy ezek az olaszok nagyon csalódnak, ha azt hiszik, hogy Róma az ő fővárosuk, s hogy a rablott Quirinalban ül a legnagyobb ur ? Csalódnak, vagy hazudnak, mert ez a város a világ fővárosa. A mienk épp úgy, mint azé a németé, aki éppen fotográfozni készül, vagy azé a hosszú nyakú angliusé, aki szótárból olvassa ki a kocsisnak az útirányt. Uralkodó lakik itt, de nem aki suhanckatonák és öszvéres tüzérség fölött uralkodik, hanem az, akinek birodalma az egész emberiség lelki világa, a kereszténységnek szent dobbanásában egyesült szive, fegyvere pedig a szeretet. Érti, uramöcsém, a szeretet! a szeretet, amely erősebb argumentum az 0 ajkán, mint egy nagyhatalom szuronyerdeje vagy ágyúhegye. Az olasz azt hiszi, tönkre tette a pápai hatalmat és ő most a fegyverrel elvett birtok és kultura révén nagyhatalom, és nem veszi észre, hogy a pápaság ma épen világhatalom. Elgondolkoztam a lelkes szavakon és nagyon természetes, hogy helybenhagytam minden szavát, sőt erősítgetni akartam, de láttam, hogy társam kétkézre fogott fejjel néz a földre és annyit tudtam, hogy ilyenkor nem szabad őt háÚgy tudjuk, hogy az esztergom vármegyei szabályrendeletek között régen ott díszeleg az a bizonyos szabályrendelet, mely hivatva volna a tanköteles gyermekek korcsmalátogatását megrendszabályozni, de azt is tudjuk, hogy az egész vármegyében kivételt aligha tehetünk, mert mindenütt hemzsegnek a korcsmákban az iskolás gyermekek. Senki sem hederít rá. A helyi elöljáróságok nem ülhetnek a korcsma ajtóban, hogy a könnyelmű szülők zülleni készülődő gyermekeit elparancsolják. A korcsmáros talán meg csalogatja is őket, hogy a jövőben annál több vendéglátója lehessen. A korcsmárosnak az az érdeke, hogy minél jobban, még serdülő korban megszokja a gyermek az alkoholt, mert igy annál inkább fog emelkedni a a spiritusból vizzel kevert jóillatú »ßaftra morgö« agiója. A szülők pedig, mert soha senki sem bünteti meg őket, ügyet sem vetnek a veszedelemre. Mire való tehát a rendelet ? Mire való a szabályrendelet? Mire való a nagyhangú mozgalom ? Görögtűz ez csupán. Az eredmény semmi. Mindaddig, mig a közigazgatási hivatalok gallér szerint mérik az igazságot: addig mig a kihágások feljelentésének esetében az egyik felperest azzal utasítják el keresetével, hogy a kihágást nem torolhatják meg, mert nincs vármegyei szabályrendelet; a másik felperest pedig azzal utasítják el, hogy van ugyan szabályrendelet, de nem tudják, hogy voltaképen kit vonjanak felelősségre; mig a közigazgatás az egész vonalon államosítva nem lesz, amikor talán személyekre való tekintetek nem fogják az Ítélkezést befolyásolni: addig rendelet-gyárat vezethet be a minisztérium, nem lesz annak soha sem meg a kivánt eredménye; irott malaszt marad csupán és porhintés, melyből az utókor jó akaratot fog ugyan kihámozni, de sohasem fogja javunkra nyugtázni az erélyt, sőt talán a rendelet komolyságát is kétségbe vonja. Mi a mi szerény körünkből azon jóakaratú tanácscsal szolgálunk fent és alant: kegyeskedjenek kevesebb rendeletet kiadni és őszinte, komoly munkát kezdeni a nép erkölcseinek megjavítására, ideigtartó boldogságának megalapítása érdekében. Ehhez azonban a mai szabadelvűség soha sem lesz elegendő, hanem igenis szükséges a konzervatív szellem meghonosítása, az igazságosság iránt való tisztultabb érzés, a jogok tiszteletben tartása, a jogsérelmek egészséges orvoslása, a törvénynek emberi tekintetekre való figyelem nélkül való alkalmazása, a vallásos érzés ápolása, a köztisztesség piedestálra való emelése, a pajtáskodás kiküszöbölése. Ezek javitni fogják a helyzetet. A rendeletek csak rámutatnak a sebekre, de nem orvosolják azokat. A szabályrendeletek alkalmazásánál félre a gallér politikájával; győzzön az igazság és a nemzeti kívánalmak. borgatni, mert ilyenkor nagyon mélyen gondolkodik, rendbeszedi, osztályozza az impresszióit, ami nála épp oly fontos munka, mint mikor egy szórakozott angol uti jegyzeteit készíti. O a lelkével jegyzett az agyvelejébe s várni kellett, mig elvégzi. Köröttünk lassan kigyúltak a villamos Ívlámpák, melyek úgy tündöklöttek elő az esti szürkületben zölden sötétlő exotikus lombok közül, mint megannyi ragyogó gyémánt. A káprázatos fényben egy tündérkert benyomását tette a liget és egészen átszellemülve szívtam magamba azokat a csodás érzelmeket, melyek csak az örökváros beszédes köveinek, történetes rögeinek megértésekor fogják körül a rajongó lelket, s melyek fenyőkkel, csillogásukkal a szomjas vágy tüzét gyújtják meg az ember szivében, hogy még jobban tudjon érezni, jobban látni, még jobban ott lenni, még tovább ott maradni a színhelyen, ahol a világot reformálták a krisztusi szeretet égi hatalmával, s ahol a pálma, a ciprus lombja azért oly reményzöld, mert az erős hitben mártírokká vált szentek vérétől, poraitól termékenyített anyaföld élteti gyökereiket. A lelkem megtelt ezernyi papírra nem vethető gondolattal, csodás mesékkel, s azt hittem, álomból ébredek, mikor a szemben levő szökőkút vízporát arcomba lehelte egy gyönge fuvalat. A tanácsos is felrezzent és igy folytatta : Ezen igazságos és erélyes eljárás javitni fog a helyzeten, de a rendelet-gyártás nem, soha. . Vastagabb lehet a vármegyei szabályrendeletek collectióía, de több lesz a kötelesség is, melyet megtorlás nélkül szabad . . . nem teljesitni. (***) Tanintézeteink. ni. Az esztergomi érseki tanítóképző intézet értesítőjét az 1902 —1903. tanévről, szerkesztette: Guzsvenitz Vilmos igazgató. A tartalmas és kiállítására nézve is csinos értesítő tizenkét fejezetre oszlik. Az első fejezet az intézetnek az idei, Esztergomban megtartott kerületi tornaversenyen való részvételéről számol be, mely verseny — köztudomásúlag — derék tanítóképzőnknek oly sok jól megérdemlett babért hozott. Az igazgatónak a tornaverseny eredményéről szóló jelentésére a bibornok hercegprímás a következő leirattal válaszolt: »Nagyon tisztelendő Igazgató úr! Őszinte örömmel vettem jelentését azon szép győzelemről, melyet tanítóképző-intézetemnek egyik növendéke az Esztergomban tartott kerületi tornaverseny alkalmából aratott, s a mely magára az intézetre is fényt és dicsőséget árasztott. — Midőn e fölött megelégedésemnek adok kifejezést, kívánom, hogy a tanári kar buzgó vezetése alatt az intézet növendékei tanulmányaik és gyakorlataik egyéb ágaiban is hasonlóképen kitűnjenek és az intézet jóhirnevének további emeléséhez hathatósan hozzájárulhassanak. — Szent imájukban ajánlottan maradok állandó jóindulattal Balaton^ füred, 1903. május hó 27-én Kolos s. k. bibornok,• hercegprímás, érsek.« A második fejezet a lefolyt mozgalmas tanévnek eseményekben gazdag történetét tárgyalja, közbeszőve találjuk az intézet kebelében oly áldásosán működő, »Mária-kongregáció« ez évi működéséről szóló jelentést is. A III. fejezetből megtudjuk, hogy a növendékek anyagi gyámolitása kiváló gondját képezte az intézet vezetőségének. A segélyek és jutalmak összege a pályadijakkal és a »Segito-Egyesület« 500 koronájával együtt 1874 K. 90 f. Ezenkívül a tápintézeti segélyezés értéke: 6400 koronát tesz. Ösztöndijak cimén kiosztatott 1738 K. A segélyek és jutalmak összege tehát 10,012 K. 90 f, ami elég szép összeg. A IV. fejezetben a képző kebelében dicséretesen működő ifjúsági önképzőkör működését vázolja Keményfy K. Dániel. A következő fejezet a különféle gyűjtemények állapotáról és szaporodásáról szól. Majd az intézet tanári karának névsorát és a tanárok irodalmi és társadalmi működéséről szóló beszámolót találjuk. A VII. fejezet az osztályonkint és tárgyankint végzett tananyagot és az általános órarendet közli. A VIII. a tanulók érdeklődésének legfőbb tárgyát, az érdemsorozatot tünteti föl! A IX. a képesitő vizsgálatok lefolyásáról értesiti az olvasót. E sze— Én nem tudom, mi van én velem, ha nagy emberek alkotásait látom, még nem vagyok kielégítve. Látni szeretném azt a fejet, a melyben az eszme megszülemlett, azt a kezet, a mely megalkotta s szemeiben azt a csodás lángot, mely kétségtelenül csak az isteni szikra fénye lehet, szóval azt az embert, aki több mint az a nyüzsgő tömeg és mi együttvéve, akihez mérvest az az áradat csak érzéketlen hústömeg, koldus-sereg, melyet az idő emészt meg talán csak azért, mert örökön e földön kóvályogva megromlana, mint az érett sajt. Látni szeretném azt az embert, a ki nagyobb a társainál, a ki olyan magas gondolatkörben lakik, a hová mi nem követhetjük őt. Látni szeretném azt a csillagot, melynek emléke századok multán is világit és útat mutat. Lássa csak, édes barátom, mikor ott álltunk Mihélandzséló Mózese előtt, mikor sixtusi freskóit néztük, vagy a svájci gárda mellett elmentünk, olyan szomorúságféle fogott el, hogy már nem él az az ember, aki szobrot faragott a pápának és ruhát szabott a testőrök részére, a ki bazilikát épített és székeket szögezett össze művészi, istenadta ihlettel, tökéletességgel. Mikor Rafael stanzáiból a festő pantheonbeli sírjához értünk, vágyat éreztem magamban, hogy a márványkövet körmeimmel ásom ki a falból. Milyen volt az az ember, a ki jobban tudott festeni, mint a gondolat, mint