ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-07-12 / 28. szám

VIII. évfolyam. Esztergom, 1903. július 12. 28. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. A szociáldemokrácia. Esztergom, július 11. (Dr. P.) A német szociáldemokrácia a maga 85 képviselőjével s három milliónyi szavazatával immár az elméletből a gyakorlatba készül átlépni s programmját a megvalósulásra érettnek, tehát kivihetőnek akarja bemutatni. Csakhogy ennyire vagyunk! Az akadémikus veszekedések s a bölcsészeti disputák tehát véget érnek; a próféták kora, kik agyrémekkel s a földi paradicsomnak keleti színpompában való kifestésével bolondították az embereket, lejár; a felizgatott, lázas fejek lehűlnek s meglátjuk szemeinkkel az ígéret földjét. Az a hárommilliónyi szavazat is azt akarja; kiáltó szóvá lett, melytől megsiketül a szociáldemokrácia maga, s ez a kiáltó szó követeli azt az uj rendet, látni akarják azt a paradicsomot. Bánkódjunk-e ezen vagy ijedezzünk tőle? Ugy látom, hogy az ijedelem nem igen fog rajtunk, részben ugyan a restség s az indolencia miatt, mely szeretni, lelkesülni s küzdeni nem tud; részben azonban — bevallom — bizonyos filozófiai világnézet miatt sem, mely elméleti józanságával bénítja gyakorlati tevékenységünket. Hozzászoktunk ugyanis a társadalmi mozgalmakat a fejlődés törvényei szerint megítélni s ez a mi álláspontunk biztosit minket arról, hogy a fák az égbe nem nőnek s hogy az excentrikus, túlzó mozgalmak is lassanként elapadnak, túlzásaikon túladnak s szenvedélyességüket levetAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Estharangszó. Sudaras toronyból estharangszó csendül; Mélabús szavára áhítatos csend ül A kisded falura. Elröppen szivemből, s ajkaimra téved Imázó sóhajom: áldd meg ezt a né^et Mindeneknek Ura. Csillagtrónusodról nézz alá a földre : Bűnbánóan pereg szivünk harmatgyöngye: Könyeinknek árja . . . Örömben, bánatban áldva-áldunk Téged; Kereszted tövéhez leboruló néped Irgalmadat várja . . . Siránkozva végsőt kondul a kis harang; Elhalóan, csendben szárnyal tovább a hang, S elenyészik végre. Elnémuló hangját mélázva hallgatom, S magasztosult szivvel érzem, hogy sóhajom Elhatott az égbe . . . Szvoboda Román. A g y ü r ü. — Elbeszélés. — 1849-ben az ágyú bömbölése mellett vonult el az osztrák katonaság egy tiszaparti faluból. A fegyvert nem fogható otthon maradottak mind kiszaladtak az utcára, hogy az annyira gyűlölt ellenséget megbámulják. Laptulajdonos és kiadó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. köztetik. A véresszájú demagógokból is jóságos, polgári emberek válnak, a kikkel beszélni lehet. Ilyennek gondolják sokan a szociáldemokráciát is. Igazuk van-e? Ez a filozófia lyukas dió, mert éppen a fejlődést téveszti szem elöl s csak az eredményeket tekinti. Ha a fejlődést venné szemügyre, látná, hogy annak az útja csupa harc és törtetés, küzdelem és bajvívás s nemcsak hogy nem pihenőre int, hanem inkább harcra, még pedig élet-halálharcra vezeti a küzdő feleket. Nem tunyaságban s tétlen kontemplációban fejlik ki a társadalmi haladás, hanem ellenkezőleg harcban szembe kell állniok a törtető s a birlaló hatalmaknak s ellensúlyozniuk kell egymásnak törekvéseit, mert az egyik fél mindent bontani, a másik mindent in statu quo föntartani akar. A küzdelem fog itt rendet teremteni; a réginek szívósságába az életrevaló újításoknak oltó-ágát fogja beoltani. A tétlenség tehát legfölebb gondolati s érzelmi indolencia és gyáva restség, de sehogysem nevezhető világravaló filozófiának. Abból nem kérünk. Aki nem küzd, az áruló; elárulja az emberiségnek s az igaz haladásnak szent ügyét. Másodszor azonban azt kérdem: bánkódjunk-e a szociáldemokráciának a gyakorlati életbe való kilépésén? s azt felelem: Ne bánkódjunk. Ennek meg kell lenni. Erőszakkal a szociáldemokráciát elnyomni nem lehet; tehát léptessük ki s próbálkozzék meg a maga módja s a körülmények szerint a gazdasági problémával. Mikor ezt mondom, nem Egy ősz aggastyán, a falu öreg' földesura, lánya karjára támaszkodva ment ősi nemes kúriájának a tornácára, hogy onnan nézze a katonákat. — Erzsikém, szegény kis lányom, hogy neked át kell élned e szomorú időt. A lány, ki már viruló hajadon volt, szeretettel gondozta atyját; édes anyját már régen kivitték a tiszaparti temetőbe és Béla bátyja a honvédek sorában küzdött a hazáért. A tornácra érve, megtört atyja vállára hajtotta fejét, szótlanul nézték az egymás után elvonuló osztrák csapatokat. A távolból a katona-zene egyes akkordjait hozta közelbe a szél . . . Most már egészen jól hallották: egy német indulót játszó banda lépkedett el az oszlopos ház előtt és oly sok feketesárga zászlót lengetett ide-oda a szél . . . Erzsike és atyja most már keservesen sirtak. Egy-néhány tiszt látva az öreg embert és a vállán zokogó szép lányt, tisztelettel emelt sapkát előttük. Talán eszökbe jutott, hogy őket is várja egy aggastyán és az ő életükért is remegett egy ily szép leány. Egy szőke tisztet annyira meghatotta a lány zokogása, hogy ő is könyezett; de hogy meghatottságát palástolja, erősen megsarkantyúzta lovát és pálcájával egyet suhintott reá . . . De szerencsétlenségére; mert a ló az erős intésre megbokrosodott és nagyokat ugorva berohant a füzesbe. Az ezredes utánna küldött közlegényeket, de azok csak a tajtékzó lovat vezették vissza. A fiatal tisztet nem találták seholsem. A katonaság azért hosszú sorban kígyózott Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. azt akarom értetni, hogy adjuk át az élet küzdtereit a szociáldemokráciának kardcsapás nélkül; e fölfogás ellen az imént ugyancsak tiltakoztam; csak azt akarom mondani, hogy engedjük a szociáldemokráciát befolyni a gazdasági életnek megreformálásába a körülmények szerint, mert a tömegek kijózanodása csak akkor fog igazán beállni, ha a szociáldemokrácia hozzáfog a gyakorlathoz, ha belép az életbe. A szociáldemokráciának ereje ugyanis nem az elmélet, hanem az érzelem, nem az elméletnek alapossága, hanem a remény, a vágy a jobb existencia után. Ily óriási mozgalmakat ugyanis lelkes, uj érzések indítanak meg. Uj érzéseknek mondom, nem mintha eddig egyáltalában föl nem tűntek volna, hanem mivel most ütött órájuk s a népek bizalommal fordulnak feléjök. Megértik azokat, mert megértek rájuk. Népszerű hatalommá nőttek, mert egy uj korszaknak öntudatából fakadtak s épp azért áramokká dagadtak. Igy szokott az lenni! Minden lépésnél, melyet az emberiség előre tesz, uj érzések foglalják el lelkét, melyek meg tudják ragadni. Uj érzések, remények, vágyak s tényleges gazdasági reformok s a jobblétre való gyakorlati törekvés képezi a szociáldemokrácia erejét. Az érzelmi elem mellett tehát egy jó darab praxis, mely már is sürgetett javításokat s alkotott is ilyeneket, azonkívül pedig tovább ügyekszik megreformálni s módosítani a termelést. S mi mindent lehet e részben még tenni! Ki tudja, hány ága a termelésnek váltovább már, az utolsók után felkavart por is leszállt és ismét minden csendes lett. Erzsike könyeit letörülve simogatta, csitítgatta atyját. — Ne szomorkodj, édes apám, menjünk be, majd zongorázom egy kicsit. — Hagyd, Erzsikém, ne játsz, nem akarok mást hallani, mint a honvédek kurjantását és ma szomorú vagyok, hiszen Béláról sem hallunk hirt, talán nem is él ! — Atyám, majd megsegít minket az Isten, Béla visszajön és a mi édes népünk is boldog lesz még., — Ég adja, hogy úgy legyen! Jer kis lánykám, kérjük az Isten segítségét — áldja meg hős honvédéinket — szárítsa fel a mi fájó, égető könnyeinket. Ne hagyd el Atyánk szegény, szenvedő magyarjaidat ! Az ősz nemes és lánya letérdelve a tornác kőkockáira mondották el azt az imát, amit akkor annyian küldöttek az egek Urához. A templom-kereszt fölött az első fényes csillag jelezte azt est közeledtét. Erzsike gyöngéden bevezetve atyját, búcsút vett tőle s elment, hogy a tiszaparti kis temetőben az édes anyja sírjánál erőt merítsen a még ezután következő szenvedésekhez. A ház mögötti nagy gyümölcsösön és a mezőn át itt-ott egy szál margarétáért lehajolva ért a temetőbe. Anyja sírkeresztjét átölelte és csókjaival elhalmozta, majd beszélt hozzá, mintha csak őt, az édes anyját, csókolgatná. A hold már a csillagok közt világított és Erzsike még mindig a kereszt mellett térdelt. Mig egyszerre mintha fájdalmas nyöszörgést hallott volna, a