ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-07-12 / 28. szám

VIII. évfolyam. Esztergom, 1903. július 12. 28. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. A szociáldemokrácia. Esztergom, július 11. (Dr. P.) A német szociáldemokrácia a maga 85 képviselőjével s három milliónyi szavazatával immár az elméletből a gyakor­latba készül átlépni s programmját a meg­valósulásra érettnek, tehát kivihetőnek akarja bemutatni. Csakhogy ennyire vagyunk! Az akadé­mikus veszekedések s a bölcsészeti disputák tehát véget érnek; a próféták kora, kik agy­rémekkel s a földi paradicsomnak keleti szín­pompában való kifestésével bolondították az embereket, lejár; a felizgatott, lázas fejek lehűlnek s meglátjuk szemeinkkel az ígéret földjét. Az a hárommilliónyi szavazat is azt akarja; kiáltó szóvá lett, melytől megsike­tül a szociáldemokrácia maga, s ez a kiáltó szó követeli azt az uj rendet, látni akarják azt a paradicsomot. Bánkódjunk-e ezen vagy ijedezzünk tőle? Ugy látom, hogy az ijedelem nem igen fog rajtunk, részben ugyan a restség s az indolencia miatt, mely szeretni, lelkesülni s küzdeni nem tud; részben azonban — be­vallom — bizonyos filozófiai világnézet miatt sem, mely elméleti józanságával bénítja gyakor­lati tevékenységünket. Hozzászoktunk ugyan­is a társadalmi mozgalmakat a fejlődés tör­vényei szerint megítélni s ez a mi álláspon­tunk biztosit minket arról, hogy a fák az égbe nem nőnek s hogy az excentrikus, túlzó mozgalmak is lassanként elapadnak, túlzá­saikon túladnak s szenvedélyességüket levet­AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Estharangszó. Sudaras toronyból estharangszó csendül; Mélabús szavára áhítatos csend ül A kisded falura. Elröppen szivemből, s ajkaimra téved Imázó sóhajom: áldd meg ezt a né^et Mindeneknek Ura. Csillagtrónusodról nézz alá a földre : Bűnbánóan pereg szivünk harmatgyöngye: Könyeinknek árja . . . Örömben, bánatban áldva-áldunk Téged; Kereszted tövéhez leboruló néped Irgalmadat várja . . . Siránkozva végsőt kondul a kis harang; Elhalóan, csendben szárnyal tovább a hang, S elenyészik végre. Elnémuló hangját mélázva hallgatom, S magasztosult szivvel érzem, hogy sóhajom Elhatott az égbe . . . Szvoboda Román. A g y ü r ü. — Elbeszélés. — 1849-ben az ágyú bömbölése mellett vonult el az osztrák katonaság egy tiszaparti faluból. A fegyvert nem fogható otthon maradottak mind kiszaladtak az utcára, hogy az annyira gyű­lölt ellenséget megbámulják. Laptulajdonos és kiadó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. köztetik. A véresszájú demagógokból is jósá­gos, polgári emberek válnak, a kikkel beszélni lehet. Ilyennek gondolják sokan a szociálde­mokráciát is. Igazuk van-e? Ez a filozófia lyukas dió, mert éppen a fejlődést téveszti szem elöl s csak az eredményeket tekinti. Ha a fejlődést venné szemügyre, látná, hogy annak az útja csupa harc és törtetés, küzdelem és bajví­vás s nemcsak hogy nem pihenőre int, hanem inkább harcra, még pedig élet-halálharcra vezeti a küzdő feleket. Nem tunyaságban s tétlen kontemplációban fejlik ki a társa­dalmi haladás, hanem ellenkezőleg harcban szembe kell állniok a törtető s a birlaló hatalmaknak s ellensúlyozniuk kell egymás­nak törekvéseit, mert az egyik fél mindent bontani, a másik mindent in statu quo fön­tartani akar. A küzdelem fog itt rendet te­remteni; a réginek szívósságába az életrevaló újításoknak oltó-ágát fogja beoltani. A tétlenség tehát legfölebb gondolati s érzelmi indolencia és gyáva restség, de se­hogysem nevezhető világravaló filozófiának. Abból nem kérünk. Aki nem küzd, az áruló; elárulja az emberiségnek s az igaz haladás­nak szent ügyét. Másodszor azonban azt kérdem: bán­kódjunk-e a szociáldemokráciának a gyakor­lati életbe való kilépésén? s azt felelem: Ne bánkódjunk. Ennek meg kell lenni. Erőszak­kal a szociáldemokráciát elnyomni nem lehet; tehát léptessük ki s próbálkozzék meg a maga módja s a körülmények szerint a gaz­dasági problémával. Mikor ezt mondom, nem Egy ősz aggastyán, a falu öreg' földesura, lánya karjára támaszkodva ment ősi nemes kú­riájának a tornácára, hogy onnan nézze a ka­tonákat. — Erzsikém, szegény kis lányom, hogy neked át kell élned e szomorú időt. A lány, ki már viruló hajadon volt, szere­tettel gondozta atyját; édes anyját már régen kivitték a tiszaparti temetőbe és Béla bátyja a honvédek sorában küzdött a hazáért. A tornácra érve, megtört atyja vállára haj­totta fejét, szótlanul nézték az egymás után el­vonuló osztrák csapatokat. A távolból a katona-zene egyes akkordjait hozta közelbe a szél . . . Most már egészen jól hallották: egy német indulót játszó banda lépke­dett el az oszlopos ház előtt és oly sok fekete­sárga zászlót lengetett ide-oda a szél . . . Erzsike és atyja most már keservesen sirtak. Egy-néhány tiszt látva az öreg embert és a vállán zokogó szép lányt, tisztelettel emelt sapkát előttük. Talán eszökbe jutott, hogy őket is várja egy aggastyán és az ő életükért is re­megett egy ily szép leány. Egy szőke tisztet annyira meghatotta a lány zokogása, hogy ő is könyezett; de hogy meghatottságát palástolja, erősen megsarkantyúzta lovát és pálcájával egyet suhintott reá . . . De szerencsétlenségére; mert a ló az erős intésre megbokrosodott és nagyo­kat ugorva berohant a füzesbe. Az ezredes utánna küldött közlegényeket, de azok csak a tajtékzó lovat vezették vissza. A fiatal tisztet nem találták seholsem. A katonaság azért hosszú sorban kígyózott Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. azt akarom értetni, hogy adjuk át az élet küzdtereit a szociáldemokráciának kardcsapás nélkül; e fölfogás ellen az imént ugyancsak tiltakoztam; csak azt akarom mondani, hogy engedjük a szociáldemokráciát befolyni a gaz­dasági életnek megreformálásába a körülmé­nyek szerint, mert a tömegek kijózanodása csak akkor fog igazán beállni, ha a szociál­demokrácia hozzáfog a gyakorlathoz, ha belép az életbe. A szociáldemokráciának ereje ugyanis nem az elmélet, hanem az érzelem, nem az elméletnek alapossága, hanem a remény, a vágy a jobb existencia után. Ily óriási moz­galmakat ugyanis lelkes, uj érzések indíta­nak meg. Uj érzéseknek mondom, nem mintha eddig egyáltalában föl nem tűntek volna, ha­nem mivel most ütött órájuk s a népek biza­lommal fordulnak feléjök. Megértik azokat, mert megértek rájuk. Népszerű hatalommá nőttek, mert egy uj korszaknak öntudatából fakadtak s épp azért áramokká dagadtak. Igy szokott az lenni! Minden lépésnél, melyet az emberiség előre tesz, uj érzések foglal­ják el lelkét, melyek meg tudják ragadni. Uj érzések, remények, vágyak s tény­leges gazdasági reformok s a jobblétre való gyakorlati törekvés képezi a szociáldemok­rácia erejét. Az érzelmi elem mellett tehát egy jó darab praxis, mely már is sürgetett javításokat s alkotott is ilyeneket, azonkívül pedig tovább ügyekszik megreformálni s mó­dosítani a termelést. S mi mindent lehet e részben még tenni! Ki tudja, hány ága a termelésnek vál­tovább már, az utolsók után felkavart por is le­szállt és ismét minden csendes lett. Erzsike könyeit letörülve simogatta, csitít­gatta atyját. — Ne szomorkodj, édes apám, menjünk be, majd zongorázom egy kicsit. — Hagyd, Erzsikém, ne játsz, nem akarok mást hallani, mint a honvédek kurjantását és ma szomorú vagyok, hiszen Béláról sem hallunk hirt, talán nem is él ! — Atyám, majd megsegít minket az Isten, Béla visszajön és a mi édes népünk is boldog lesz még., — Ég adja, hogy úgy legyen! Jer kis lánykám, kérjük az Isten segítségét — áldja meg hős honvédéinket — szárítsa fel a mi fájó, égető könnyeinket. Ne hagyd el Atyánk szegény, szen­vedő magyarjaidat ! Az ősz nemes és lánya letérdelve a tornác kőkockáira mondották el azt az imát, amit akkor annyian küldöttek az egek Urához. A templom-kereszt fölött az első fényes csillag jelezte azt est közeledtét. Erzsike gyön­géden bevezetve atyját, búcsút vett tőle s el­ment, hogy a tiszaparti kis temetőben az édes anyja sírjánál erőt merítsen a még ezután kö­vetkező szenvedésekhez. A ház mögötti nagy gyümölcsösön és a mezőn át itt-ott egy szál margarétáért lehajolva ért a temetőbe. Anyja sírkeresztjét átölelte és csókjaival elhalmozta, majd beszélt hozzá, mintha csak őt, az édes anyját, csókolgatná. A hold már a csillagok közt világított és Erzsike még min­dig a kereszt mellett térdelt. Mig egyszerre mintha fájdalmas nyöszörgést hallott volna, a

Next

/
Thumbnails
Contents