ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-01-18 / 3. szám

átellenes fokára, honnan pedig Szent-Györgymező volna végigtekintendő. A városi képviselő testület valamelyik tagja, nagy szolgálatot tenne a városnak, ha ezen tervet a tanácsteremben szóvá tenné, mert, ha újságok­ban mi újságírók ezerszer leírjuk, csak terv marad mindörökké. A tűzoltó-egylet vezetősége igy nem panasz­kodhatna hiányos tűzjelzésről, sem a kis-lévaiak nem süketülnének meg a durrogó mozsaraktól. A kis őrszoba csekély költséggel felépíthető s bele való, nehezen mozgó tűzoltó bácsija is van a városnak. Ha ez meg leszen és a tűzoltók még sem lesznek időben a tűznél, akkor igen is vissza kell állítani a tűzjelző mozsarakat, de csak egy lövésre, mert akkor az egész tűzoltó-egyletet kell majd beletömni és kilőni az élettelen holdba. jpge * Képesités. Hütt Árpád dr., a ki váro­sunkból Nagybecskerekre távozott, mint kineve­zett pénzügyigazgatási tisztviselő, folyó hó 12. és 13-án a m. kir. pénzügyminisztérium elnöki osz­tályában fényes sikerrel vizsgázott az állami pénzügyigazgatás-, pénzügytan- és az összes pénzügyi jogok tudományából. Ez a siker azért érdemel különös figyelmet, mert ritka eset, hogy valaki ebből a rendkívül bonyolult tudományból ezt a két napig tartó és igen magas színvonalon álló vizsgálatot állami tisztviselővé történt kine­veztetése után alig fél év lefolyása alatt sikerrel letegye. Ennek a képesítésnek alapján Hütt Ár­pád dr. magasabb előléptetésre van kijelelve. * Halálozások. Szomorúság, gyász költö­zött e héten városunk két nagy családja fölé. Ivanovits Béla, megyei levéltárnok neje született Meszéna Lenke úrnő hagyta itt szeretteit. A jó­lelkű úriasszonyt férjén kivül a kiterjedt Meszéna és Etter család gyászolja, mint igaz jó rokont. Temetése folyó hó 13-án ment végbe óriási rész­vét mellett. A város egész közönsége képviselve volt a gyász-szertartáson és a roppant mennyi­ségű élő virágkoszorúk bizonyították, hogy so­kan szerették. — A másik halott még angyal, a kis Maczika. Schalkház Ferenc 7 éves kis leány­káját veszítette el. Az életvidám szép gyermek gyönge testét az agyhártya-gyulladás törte meg. Szüleit a gyermek halála annyira lesújtotta, hogy édes anyja szül. Berán Krisztina ágyban fekvő beteg lett. Temetése szintén kedden volt nagy részvét mellett. A koporsót és fáklyákat a város ifjúsága vitte. — Metz Sándor jónevű kereske­dőt szintén gyász érte. Édesanyja özv., Metz Gá­borné szül. Ugróczy Anna halt meg Szegeden 7 1 éves korában. * Közigazgatási ülés. Kedden délelőtt tar­totta, meg a vármegye közigazgatási bizottsága rendes havi ülését, mely egyúttal első volt ez esztendőben, a mikor az újonnan választott ta­gok először ültek a vármegye zöld asztala mellé. A napirend előtt felszólalt Helcz Antal és kérte, hogy az ülések tárgysorozata a bizottsági tagok­nak kézbesitessék. Erre nézve azon megnyugtató kijelentést kapta a főispántól és főjegyzőtől, hogy a tárgysorozatba került ügyek előző napon a bi­zottsági tagoknak betekintés végett a főispáni hivatalban rendelkezésére állanak. Ezután követke­zett a napirend, mely az alispán jelentésén kivül a szakhivatalok vezetőinek beszámolásából állott. Közben a bizottság új tagjait jelentették be, és az albizottságokat egészítették ki. Az alispánnak a városi tűzrendészetről tett jelentésénél Héya Tivadar és Csernoch János dr. biz. tagok szó­laltak fel. Az első a hiányos tűzjelzésről, a máso­dik a tűzoltó-intézmény elleni kritika túlzottsá­gáról beszélt. A pénzügyigazgató jelentéséből ki­tűnt, hogy a megyében kedvezőbb az adófizetés, mint az előző évben, a kir. tanfelügyelő pedig mult havi ténykedése után még bejelentette a kultuszminiszternek a tankötelesek összeírására vonatkozó rendeletét. Ennek kapcsán egy hatá­rozati javaslatot nyújtott be, mit a bizottság el­fogadott. Jelentést tettek még Reviczky Gábor gazdasági előadó és Dankó István törvényható­sági állatorvos, mi után az ülés véget ért. * Egy derék iparosról. Iványi Géza, váro­sunk iparéletének tekintélyes alakja és városi képviselő, a reáliskola selyem zászlaját, mely már hasznavehetetlenségig elrongyolódott, százkorona költséggel teljesen jó karba helyeztette s igy ismét visszaadta rendeltetésének. A derék polgár áldozatkészsége önmagát dicséri. * Ki helyettesitse a polgármestert ? Leg­utóbbi számunkban a városi közgyűlés keretében megírtuk, hogy a polgármester esetleges helyet­tesítésével Hoffmann Ferenc pénzügyi tanácsost bizta meg a képviselőtestület. Ezt a közgyűlési határozatot Niedermann József rendőrkapitány megfelebbezte, mert a községi törvény és a. városi szabályrendelet idevonatkozó pontjai világosan kifejezik, hogy a polgármestert akadályoztatása esetén a tanácsnak legrégibb tagja helyettesíti. * Gavallér gróf* Tudvalevő, hogy a városi vadászterületet a legutóbbi bérletbeadásnál 320 koronával olcsóbban kapta meg gróf Schlick Ervin, mint az előző bérlő. Mint értesülünk most, a nemes gróf, tekintettel a város anyagi helyze­tére, a bérlet egész tartama alatt a hiányzó 320 koronát önként megtéríti a városnak. * Uj alügyész. Dr. Dukovics Vilmos soproni törvényszéki albirót az igazságügyminiszter Győrbe alügyészszé nevezte ki. Az uj alügyész már el­foglalta hivatalát. * A tiszti mulatságok. Az első tiszti es­tély, vagy jobban mondva hangverseny, mult szombaton kitűnően sikerült. A 76. gy.-ezred. zene­kara Schubert karnagy vezetése alatt remek zene­számokat produkált, úgy hogy a teritett asztalok mellett mulató nagy társaság alig győzött tap­solni. Egyik élvezetes előadás után a másik kö­vetkezett, úgy hogy a hallgatók nem győzvén tapsolni, táncra perdültek és táncoltak a reggelbe hajló időkig. A tisztikar második estélye ma szombaton tartatik a Magyar Király fogadóban. * A budapesti Lazarista-ház. A Ferenc­városi Gát-utcában a lazaristák háza már tető alatt van, hasonlóképen a templom. Az oltáro­kat s a gyóntatószékeket, valamint a sekrestye almáriumait laikus asztalos-testvérek készítik; de az építkezés befejezéséhez s a ház fölszereléséhez még sok pénzre, körülbelül 80—90 ezer koro­nára lesz szükség. A főváros ugyan annak ide­jén ezt a költséget megszavazta, de azután azt törülni kényszerült s igy a jó lelkek áldozat­készségéhez vannak a buzgó lazarista atyák e szükségletükkel utasítva. A ki ismeri őket, az meg van győződve, hogy a ház fölsze­reléséhez szükséges költség éppúgy fog megke­rülni, mint ahogy megkerült az eddigi kiadás. Az újságok ugyan keveset hoznak róluk s mű­ködésükről, de azért kihatásuk mégis óriási. Igy a mult évben 25 missziót tartottak hazánkban; legalább 15 lelkigyakorlatot adtak s Pilis-Csabai házukba körülbelül negyvenen vonultak vissza exerciciumokra, papok, jogászok, filológusok, ta­nárok, hivatalnokok. Ez a csendes, de mélyre­ható tevékenység annál inkább érdemli meg a közjótékonyságnak érdeklődését, minél kevesebb reklámmal dolgozik s minél jobban elárulja el­vonultságával és igénytelenségével az őszinte jószándékot. * Mit esinálnak a váciak ? A váci ka­tolikus élet uj lendületet vett. Csávolszky József címzetes püspök, az ottani káptalan tagjának kez­deményezésére katholikus líceumi társaság ala­kult, mely minden héten tart egy felolvasó estélyt. Az ingyenes estélyekre a közönséget aláirási iven hívják meg, s mint onnan jelzik, az aláiró láto­gatók száma oly nagy, hogy a város által telje­sen ingyen felajánlott városi tanácsterem is szűk­nek fog bizonyulni. * A Circiter jótékonysága. A Magyar Király fogadóban levő Circiter asztaltársaság, mint értesülünk 729 koronát gyűjtött össze tagjai között, mely összeget a helybeli főgimnázium deák-asztala javára szánta és azon kikötéssel adta át rendeltetési helyére, hogy az mindaddig ka­matoztassék, mig 1000 koronát nem tesz, akkor pedig Circiter-alapitvány néven a deák-asztal javára fordittassék. A vidám társas-kör ezen lelkes törek­vése méltó elismerést érdemel s kívánjuk, hogy a söröző jókedv mindig igy kamatozzék a jóté­konyságnak. * Iparengedély. Bakay István jóhirű asztalos és templomberendező a városi tanácsnál aranyozói és szobrászati iparengedélyt kért, mit az e heti tanácsülésben meg is adtak neki. A szobrászati ág új ipar városunkban, és Bakay mester lesz hivatva azt itt fellendíteni. * A kath. legényegylet szinielőadással egy­bekötött farsangi mulatságát február i-én tartja a »Fürdő« vendéglő nagytermében. Ez alkalom­mal szinre kerülnek: I. A Közügyek. Vígjáték egy felvonásban. Irta: Bérezik Árpád. Személyek: Kenderfalvi Háber Ferenc, gazdag polgár: Fülöp István. Leányai: Olga Süveges Izabella, Etel Nejedió Mariska. Lakos Andor, Olga vőlegénye : Nyiraty Antal. Lóránt ügyvéd: Jakobek Jenő. Gócsi Muki: Uzsák Albert. Inas: Soóthy Rezső. Történik Háber lakásán. II. A miniszterelnök bálja. Vígjáték egy felvonásban. Irta: Almási Tihamér. Személyek : Kovács, városi tanácsnok Krajniker Ferenc. Lotti, neje: Krajniker Ferencné. Eliz, lányuk: Krizmanits Mariska. Tollagi, hírlapíró: Markó Gyula. Házmester: SchafFer János. Inas: Soóthy Rezső. I-ső hordár: Forró Kálmán. H-ik hordár: Adorján János. Történik Budapesten Ko­vács házában. Súgó: Jankus Imre. A jövedelem az egyesület házépítési költségeinek fedezésére fordittatik. A mulatság alkalmával nemzetközi póstalevelezés lesz. Kezdete 7 órakor. Belépti-díj: Egy személyért 2 kor., 3 személyért 3 kor. 20 fill. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hir­lapilag nyugtáztatnak. * Az Esztergomi Katholikus Kör február 2-án saját helyiségeiben előadással és tánccal egybekötött házi estélyt tart. Kezdete 7 órakor. Ételek és italok a szolgánál kaphatók. — At. tagtársak vendégeit szívesen látják. * A városi járási mezőgazdasági bizottság folyó hó 12-én ülést tartott, melynek tárgya az 1894. évi XII. törvénycikk alapján létesítendő legelő rendtartási szabályrendelet kidolgozása volt. A szabályrendelet célja, a legelő okszerű kihasz­nálására vonatkozó szabályoknak meghozatala, nevezetesen, hogy holdankint hány állatot lehet a legelőre bocsájtani és hogy a legeltetésben egy­mást hátráltató állatok miképpen legeltetendők ; továbbá, hogy a legelő mely részei, mily sorrend­ben kerülnek legeltetés alá, majd a legelő bérekre vonatkozó szabványok körvonalozása. Megállapí­totta a bizottság, hogy a város mezőgazdasági vagyonának hasznosítása bérlet utján helyesen kezeltetik, és a bérleti szerződésekben a helyes kezelésre vonatkozó direktívák bennfoglaltatnak. * Lövések az éjszakában. A közig, bizott­ságban Andrássy János kir. tanácsos alispán a városi tűzoltókról tett jelentésében a mozsárlövé­sekkel való tűzjelzést visszaállitandónak javasolta. A mozsárlövéseket tudvalevő Palkovics Jenő dr. indítványára törülte el a városi képviselőtestület, mert a durrogó mozsarak, kivált ha éjjel szólaltak meg, a kis-lévai házak ablakait hirtelenében úgy megrázták, hogy a lakók álmaikból felijedve, gyakran kaptak — ha mást nem, szívdobogást. A lövéseket a bizottságban visszaállítani határoz­ták. Lészen hát megint riadalom! * Pusztulás a Lőrincz-utcában. A mióta ezt a fővárosi színezetű rövid utcát megnyitották, sokkal több boltot zártak be a városban, mint annakelőtte. A kereskedők vesztő helyévé vált utcában a mult héten ismét két kereskedő ment tönkre. Nem buktak meg, de felhagytak az üzle­tükkel, mert belátták, hogy a Lőrincz-utcában lehetetlen megélni. A nem rég megnyílt Konkordia temetkezési vállalat és a Mosolygó-féle cukrászda záródott be, mert a vevők és megrendelők nem igen nyitogatták. Mindkét üzlet tulajdonosa vi­déki, s az egyik közel 3000 forintot költött üzle­tére, mig a másik 2000 forinttal tapasztalta ki a lőrincz-utcai szerencsét. * A jég áldozata. A téli sportnak, a kor­csolyázásnak ez idényben áldozata is van. Mérei József kereskedő Sándor nevű 12 éves fia szintén korcsolyázott, s a múltkoriban oly szerencsétlenül esett el a jégen, hogy agyrázkódást szenvedett, miben meghalt. Temetése f. hó 13-án volt az izr. szertartás szerint. Utolsó útjára családján kivül tanuló társai, a gymnazium ifjúsága is elkísérte. * Tavasz a télben. A kemény, tartós decem­beri hidegeket egy-két napi januári tavasz vál­totta fel. A nap megengesztelte tél apó haragját és mult vasárnap egész tavaszi erővel sütött ki, ugy, hogy 9 fok meleget is konstatálhattunk a hőmérőn. Az emberek a szokatlan, de kellemes időt ugyancsak kihasználták, mert ezrével tolultak az utcára. Vasárnap még késő este is ugy sétál­tak az emberek, mint a szép tavaszi estéken. Tél apó ezen csalóka mosolygása sok embert késztetett, hogy tavaszi kabáttal cserélje fel azon napon téli gúnyáját, de ezt nem lehet csodálni, ha megjegyezzük, hogy a várhegyi orgonabokrok is kirügyeztek. Egész friss, egészséges hajtásokat

Next

/
Thumbnails
Contents