ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-06-14 / 24. szám

VIII. évfolyam. Esztergom, 1903. június 14. 24. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Három apostola a romániai magyaroknak. Esztergom, június 13. (Dr. P.) Három derék magyar pap indul ki e napokban Romániába, hogy az elhagya­tott, hitükben s nemzetiségükben egyaránt veszélyeztetett székely kivándorlóknak gondo­zását elvállalja. Három ember százezrek közé, mialatt Amerikáról még mindig hallgat a krónika, mert ott ez idő szerint csak egy kétes-jogu püspöki vizitátor kisért a ruthének közt, a többi sok ezer magyar és tót ki­vándorló minden tekintetben magára van ha­gyatva s nemzetiségi s vallási szempontból egyaránt csak a magán buzgalom tesz köz­tük, ami jót vagy rosszat tehet! Ez a mi három romániai apostolunk mégis nagy vigaszunkra szolgál s esemény­számba veszszük kiindulásukat, mert azt látjuk benne, hogy fölébredt már az illetékes körök figyelme, megmozdult a szivük, hogy hozzá­fogjanak a nagy mentési munkába, melyet az apostoli buzgalom csak úgy sürget, mint a politika. A kormány és a Szent-László-társulat itt most kezet fogtak s a kivitel a Szent­László-társulat elnökének, Szmrecsányi, nagy­váradi püspöknek lesz kiváló érdeme. Szinte megfoghatatlan az a hosszú, szív­telen késedelmezés, melyet a magyarság e részben tanusitott! Hogy pedig az egyház őrei és pásztorai sem vetettek ügyet a ki­vándorlóknak lelki veszedelmére, azt meg­érteni csak úgy tudjuk, ha meggondoljuk, hogy a székelység földrajzilag is, gazdasági­AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Nem vágyódtam soha . . . Nem vágyódtam soha földi dicsőségre; Üres csillogásnak hivalkodó fénye Még sohase bántott. Zajtalan munkában, bizva jobb jövó'ben Megelégedetten, boldogan tűnődtem, S szőttem balga álmot . . . Hulló csillagoknak káprázatos fénye Fellobban, s szétfoszlik rémes semmiségbe Lángoló sugara . . . Lehulló csillagnak sorsa oly mostoha; Ilyen ragyogásra szivemnek de soha Nem volt vágyódása. Falusi örömök csendes boldogsága, Bűbájos tavasznak fakadó virága: Ez az én világom . . . Itt élem napjaim pihenésben töltve Szerető szivek közt. Ennél jobbra, többre Ezután sem vágyom. Szvoboda Komán. Kisvárosi képek. Vicinális. Egy forró nyári délután éppen azzal a gon­dolattal vesződtem, hogy az iszapfürdő egészsé­gesebb-e, vagy a mi lámpagyujtónk? Már a kétségbeesés tetőpontján állottam, mikor a postás egy levelezőlapot dobott be az Laptulajdonos és kiadó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. lag is s a közéje s közénk befészkelődött idegen szászság s oláhság miatt is annyira távolesö világ nekünk, hogy veszedelme ez országban nem lett kiáltó szóvá, mely az alvókat fölébreszsze s a székely veszedelem prófétái sem bírtak mélyebb benyomást tenui a magyar közvéleményre! Nekünk e veszedelem iránt nem volt érzékünk, aminthogy most siucs elég. Mi a kivándorlást nem méltányoltuk s annak fon­tosságát és kihatását föl nem fogtuk. Hogy az ilyen kivándorlás, amilyen itt minálunk dívik, a tehetetlenségnek s gyámoltalanság­nak bizonysága, hogy szégyen és gyalázat, azt föl nem értettük. Hiszen inkább azt szok­tuk fölpanaszolni, hogy sokan vagyunk, s a magyar közész a gazdasági bajok föokául úgyis a túlnépesedést s egyedüli orvosságául a kivándorlást, háborút és döghalált tekinti. Annál is inkább hajlunk e bölcseség felé, mert hiszen kivándorlással mindenütt talál­kozunk; kivándorlás mindig volt, nemcsak nálunk, hanem Német-, Ir- s Franciország­ban is. S nemcsak Amerikába, hanem Orosz­országba is, Roszniába is vándorolnak ki. Wolhyniába, mely Oroszország egyik tarto­mánya, az 1870—1880. években Német­országból évenként 5250 egyén vándorolt ki. Csakhogy ami máshol, pld. Németország­ban, a túlnépesedésnek folyománya volt, az nálunk az erdő-törvénynek, tagositásnak, ará­nyosításnak, népelhanyagolásnak, közigazga­tási nyomorúságoknak s a munkaerő föl nem használásának volt következménye. De ha már nem tömhetjük be a ki­ajtóm repedésén. Menten leszállottam arról a bizo­nyos tetőpontról és fölvettem a levelezőlapot. Ez volt rajta: »Kedves Rokon! Holnapután lesz a lakodalmam, okvetlenül elvárjuk. Édes apjával találkoztam, az is látni kívánja. Addig is üdvözli unokanővére: Róza.« Nem értettem. Ilyen nevű unokanővérem sohse volt. Háromszor fölmásztam a családfámra, meg lejöttem róla, sőt kimerészkedtem a legvé­konyabb ágakra is, végül a fa alatt is kerestem, — hátha leesett róla, — de hiába. Volt ott Anasz­táziától kezdve Viktóriáig kétszázhatvanöt uno­nővér, de mind másra keresztelték. Kiderült, hogy édes apám ezek közül vett el egyet, s azóta vagyok az öreggel rokonságban. Hanem egy másik lényeges pont is állott a lapon: az öregem látni kivan. Ez fél perc alatt rügyeztette, virágoztatta és meg is érlelte bennem az elhatározást. Öt perc múlva az igazgatóm előtt állottam. Morózus ember volt. Éppen a kis Malvint szidta, ki midőn meglátta az ablakon át, hogy jövök, a szalonba menekül a vágódeszkával és két nagy fej vöröshagymával, mit ott bent nyu­godtan föl is aprított. Nos," hozta Isten, hogy van, mi újság ? szólt kiásván magát boszuságának redőiből a derék professzor. Oh, köszönöm — szóltam megilletődött han­gon — az édes apám látni kivan. Nincs az a lelketlen ember a világon, kinél e két szóra ne hallucinálódnék a lélekharang csen­dülése. Ekkor lépett elő a kis Malvin a szalonból talán hogy a hatást fokozza, vagy talán mert ő Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. vándorlás gátszakadását s el nem törülhet­jük egyszerre okait, mindenesetre gondos­kodnunk kell, hogy kivándorlóink az egyház s a nemzet számára el ne veszszenek. Lássa a nemzet s az egyház a kivándorlókban a saját hiveit, védje a távolban is érdekeiket s amennyiben az eddigi intézkedések elégte­lenek volnának s a veszedelem nagyobb mé­retű mentési munkát igényelne, hozza meg az áldozatot, mely mindig arányban áll az elérendő eredménynyel. Hogy hány százezer székely katholikus olvadt már be egészen a románságba s a sizmába évszázadokon át, azt ki nem szá­mithatjuk; a Romániában most élő székelyek számát negyedmillióra teszik. Sok ez ország­ban az oly falu, melyet magyar falunak tud­nak és neveznek, de melynek lakói immár csak románul beszélnek; ennek megfelelöleg sok a hitehagyott katholikus község is; itt a görög sizma a föltétlen úr. Ma a jassy-i egyházmegyében élő százezer csángó-székely­nek egyetlenegy magyar lelkésze van; pedig az egyházmegyének ez idöszerint 1 belga, 7 lengyel, 7 német, 2 osztrák, 7 román, 14 olasz s hozzá az emiitett egy magyar papja van. S mindez a lengyel, román, olasz, német nem tanul meg magyarul, hanem inkább olá­hul beszél s oláhositja s közvetve a sizmába kergeti a székely katholikusok at. A bukaresti egyházmegyében van két magyar s egy ma­gyarul értő pap, pedig itt is százezernél többre rúg a magyarok száma. Elgondolhatjuk, hogy hány elhanyagolt magyar katholikus lélek lesz ott a görögkeleti szakadárság prédájává! is »látni ki várit.« Kezében tartotta az apai föl­• indulásnak méltó tárgyát gyönyörű karéjokba fölaprózva. Könyezett. Két másodperc múlva én is könyeztem. Kitűnő hagyma lehetett. Tehát látni kívánja az édes atyja ? Igen, látni kíván, szóltam elérzékenyülve, miközben két könycseppet törültem ki a sze­memből. Akkor nem tartóztathatom, Isten vezérelje! De még harminc forint előleget is adott, hogy az is segítsen a kalauzolásban. Csupán azt jegyezte meg, hogy értesítsem, ha hosszabb időre találnék elmaradni. Ettől a pillanattól kezdve datálódik az én kisvárosi históriám. * * * Jegyet váltottam. Nem a régi ideálommal, (avval más váltott jegyet,) hanem a nyugoti pálya­udvarban. Meddig tetszik ? A Spilhacsek kertészig. (Ott van vége a mi vicinálisunknak.) Adott. Én örömkönyeket sirtam, mikor lát­tam, hogy a jegy jó. Csak a kertész neve nem volt rajta sehol. De azért mégis odáig szólt. Rög­tön fogadtam is három terem- és két rendőrrel, hogy az a pénztáros kisasszony a mi vidékünkre I való. Azok nem fogadtak velem. Két idegen légióbeli közönség állott a szom­szédos pénztárnál, kik zajos röcögésre nyitották fel állkapcsaikat, mig egy harmadik a kabátzse­bemből éppen hazafelé tartott. Lm részben lesújtó tekintettel, részben a sétabotommal mértem őket végig.

Next

/
Thumbnails
Contents