ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903
1903-01-18 / 3. szám
VIII. évfolyam. Esztergom, 1903. január 18. 3. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁKSADALMl HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. Levél. Mélyen tisztelt szerkesztő Űr! Engedje át a szót egy hűséges, világi embernek, s tűzze kérem levelemet becses lapjának előkelő helyére. Magunkról akarok valamit mondani, még pedig olyas valamit, amit talán olyan magamféle ember, ki nem hivatalos polcról s nem az osztályérdek szemüvegén keresztül nézi a világot, jobban s biztosabban megláthat. Sokat beszélnek manapság a reformkaiholicizmusról; némelyek félnek tőle, mások meg örülnek neki, de mindkét fél nem tudja, hogy tulajdonképen minek is örüljön s mitől is féljen. A »Budapesti Hirlapa már válságról is cikkezett s a »Budapesti Naplo« nem szűnik meg érdeklődni az Erhardt nevéhez fűződő mozgalom iránt s mindenki várja, hogy hát mi is kerül ki mindebből a sok vajúdásból s mikor láthatjuk majd meg valahol annak a reformkatholicizmusnak érvényesülését. Véleményem szerint ez a reformkatholikus mozgalom nem mondva csinált valami, hanem a kor szükségleteinek megnyilatkozása. Az élet minden terén, s minden szervezetben föl-föltünnek idők jártával bizonyos szükségletek, melyek előbb nem jelentkeztek; nyilvánulnak bizonyos követelmények, melyekre előbb nem gondoltak. Eljön az idő, mikor az élet, mely különben szeret kitaposott utakon, s kitágított formákban mozogni, a megszokott kerékvágásokból kiemelkedik s új formákat, új szervezkedést sürget. Enélkül az élet nem lehet meg. A mi fejlik, az az elváltozott viszonyok közt új formákat alakit magának. Kellenek tehát új törvények, új organizációk, új akciók, melyek az élet új viszonyaihoz alkalmazkodva az új követelményeknek megfelelni tudjanak. A kérdés már most az, elváltoztak-e már a kereszténységben is annyira a viszonyok, hogy bizonyos újításokat, bizonyos új szervezkedést kellene létesítenünk az egyházban? Erre csak egy felelet van s ez az, hogy igenis a keresztény társadalomnak is kell szorosabban szervezkednie, mert külön^ ben a kereszténységellenes mozgalmakkal s nevezetesen a szabadkőművességgel s más tisztán naturalisztikus szervezkedésekkel szemben vezető szerepre szert nem tehet. De miért hát? Hát nincs szervezve a kereszténység? hát nem nagyszerű s fölséges szervezet maga a kath. egyház? Nem állitja-e föl csataélekbe hadsorait az Ecclesia militans (a »küzdő egyház«) ? Pápa, püspökök, papok, intézetek, hivek, társulatok, jus canonicum, nem ad-e mind ez egy tagozott, bensőségesen egybekapcsolt testületet? Tagadhatlan, tagadhatlan; mindez igaz. Az egyház egy fölséges, komplikált szervezet; de mozgékony-e eléggé s akcióképes-e az óriási falanx? Mozogni már csak bir, de megteheti-e azt az életerős, elszánt kilépést, melyet a mai kor széthúzása és szétkülönbözése kivan? Várhatjuk-e töie azt a törtető, győzelmes elönyomulást a társadalmi szervezkedésnek mezején, mely a szabadkömivesi, humanista, kereszténységellenes aknamunkának s a nyilt törekvéseknek élét vegye? Igen, vagy nem ? Én azt mondom, hogy nem. S megmondom azt is, hogy miért nem várhatjuk a mai viszonyokban; megmondom én, a laikus a klérusnak: azért nem, mert dacára a jogi formáknak, dacára a hivatalos s fokozatos alárendeltségnek, dacára a plébániáknak, esperesi kerületeknek, egyházmegyéknek, érsekségeknek, nunciaturáknak, az egyház mégsem egy, mégsem egységes testület. Ne botránkozzanak meg ezen, mert ez szent igaz. Az egyház egységének a hit egységében, a meggyőződéseknek egyetértésében kell érvényesülnie. Szent Pál is mondja: egy Isten, egy keresztség, egy hit! Kell, hogy egységes, mélységes meggyőződés járjon át mindnyájunkat; kell, hogy egygyé forraszszon a gondolkozásnak, az érzésnek egysége. Minden szervezet csak igy lesz életképes; s mert ez az egység virágzott régen, azért volt a régi keresztény testvérület életerős s mert ez az egység tömöríti a titkos társulatokat, azért volt s van nekik még ma is nagy befolyásuk. Ha már most azt a nem tudom hány millió katholikust — gondolom kétszázmilliót mondanak — az egységes érzésnek e próbakövére teszem: ugyan hányféle fog szétszaladni ez a tömeg? Még pedig nemcsak negyed- s ötödrenclü dolgokban, hanem nagyon is fontos kérdésekben, milyeneket az egyház a liberalizmusban — természetesen nem a gazdasági rendszert értette az alatt — kárhoztatott. Mekkora a szétkülönbözés e fontos kérdések körül magában az * egyházban ! S e szétkülönbözés dacára az a sok érzésű, sok eltérésű, sok eszejárású ember vemégis mind benn ül az egyházban és getál. A XIII. századbeli kereszténység szintén tele volt herezisekkel; úgy termettek azok akkor, mint a gombák; de az akkori egyház kidobta magából s egységesnek maradt, mert jobb egységesnek lennie, ha megfogyva is, mint megsokasodottnak, de tarka-barkának az érzésben! Nos, és a mai kereszténység? Abban is a liberalizmusnak s a megoszolt keresztény érzésnek összes szinváltozatait láthatjuk s az eklézsia ezeket a szétkülönbözött elemeket mind magával cipeli. Vannak liberális, liberálisabb, legliberálisabb hivek, papok, kanonokok, püspökök; az indiíTerentizmus zászlai lengenek az »Ecclesia militans« óriási táborrészei fölött. Az érzés hiánya rendkivül laza kapcsolatba hozza a laikus elemet a klérussal. Nem is értik, de nem is akarják megérteni egymást. Mondhatom bátran, hogy az egyházat a liberalizmus bagázsiája akadályozzaa szabad mozgásban. Olyan hadsereg az, melyben túlsók a maródi, engedetlen, sőt ellenséges elem ; s ez mégis mind . . . benn van! De miért nem lökik ki ? A gyermekekel; ki nem teszik a szülök miatt, a szülőket nem zárják ki a gyermekek miatt, az előkelőket ki nem közösítik az alattvalók miatt s az alattvalókat az előkelők miatt s igy a tábor hemzseg a gyülevész néptől s mi gyönyörködünk a számok adataiban, a sematizmusok rovataiban; milliókat emlegetünk, hogy velünk vannak, de ha törésre kerül a dolog, alig vagyunk néhányan. »Nicht Zahlen, sondern Seelen«, mondotta Diepenbrock kardinális. Ne számokkal törődjünk, hogy hányan vannak az anyakönyvekbe beirva s hogy hányat veszítünk el, ha a keresztény érzést s nemcsak a keresztvizet állítjuk föl a kereszténység kritériumául; hanem igenis törődjünk a keresztény katholikus érzéssel; az legyen az egyházhoz való hozzátartozásnak kapcsa s a kiben az nincs, azt ne számítsuk magunkhoz; mert aki a testület szellemét nem birja, az jogi sémák szerint tartozhatik a testülethez, de tulajdonképen csak lógós és kolonc! S ugyan mit lehetne s mit kellene mindezek után tennünk ? A koloncokat hagyjuk; az eleven tagokat pedig egyesítsük szervezetekben. Hadd tudja meg a világ, hogy mik a katholikus keresztény érzésnek követelményei. Kezdje meg a szigorú fegyelmezést az egyház a klei FERENCZ JÓZSEF KESERŰVÍZ;