ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903
1903-04-19 / 16. szám
féltérdre ereszkedtek szent Péter utóda előtt s öröm könnyekkel öntözték, csókokkal halmozták a jóságos szeretettel mosolygó szent életű aggastyánnak áldást osztó kezét. A szentatya, dacára hogy 94 gondteljes és páratlan munkássággal töltött év terhe nyomja vállait, friss egészségben van. Szemei, azok a sokszor emlegetett fekete tüzes szemek, a szellemi élet friss üde ragyogásával mosolyognak s a megtört testnek gyenge •erejét ellensúlyozó erőt sugároznak, ugy hogy akit szerencsés sorsa eléje vezetett, egy erős világot kormányzó, Istentől rendelt uralkodót látott, ki ha nem is jön ki fogságából, nem rab, mert a világ minden részében milliók szivében lakik, ott hordozza minden katholikus ember az ő jóságos mosolygó arcát, jóságát, áldását. A zarándoklatban levő Ernszt Sándor dr., Simonyi-Se 'madam és Zborai országgyűlési képviselők is örömkönnyeket hullattak s velük az egész csoport. A szentatyának a vezetőséget és a zarándoklat tagjait gr. Zichy Gyula mutatta be a pápának, ki majdnem minden másodikat megszólított s gr. Zichy tolmácsolásával egy-két szót váltott. Különösen kitüntette a szentatya a Mária congregatiók eléje járuló növendékeit és a kisebb gimnazistákat. Az áhítattal reá tekintő fiuk arcát olyan meleg szeretettel, oly atyai gyöngédséggel simogatta körül, hogy az ifjaknak kétségtelenül egész életre kiható buzdítás lesz ez, mely tüzelni fogja őket az egyház, a hit szolgálatában békében és harcban a kitartásra. Többen emlékalbumot vittek a pápának. Igy lovag Szentkirályi a Mária remetei kegykápolna történetét, Jeszenszky Kálmán hittanár pedig a budapesti felsőbb leánynevelő intézet növendékeinek remek kötésű hódoló feliratát. A pápai fogadás után délután a katakombákhoz rendeztek kirándulást a zarándokok kisebb csoportokban, hétfőn is sok nevezetes dolgot néztek meg, este pedig hazafelé indultak. Egy részük Florenz és Velencén át a szárazföldön, a zöme pedig ismét a tengeren, mely ezúttal még zivatarosabb volt, de ismét szerencsésen értek Fiúméba, honnan tovább Budapestre és haza, szivében ki-ki azzal a kedves, tanulságos és hitet erősítő benyomásokkal, melyeket a vértanuk földjén, szt Péter sírjánál és utóda előtt szívtak magukba. * Főegyházmegyei hirek. Ott Ádám a Marczibányi-féle alapítvány igazgatósági tagjának neveztetett ki. —• Szilaveczky János farnadi plébános nyugalmaztatott. — Kaveggia Kálmán helyettes plébános lett Farnadon. — Zelliger Vilmos dr. pápai t. káplánnak kineveztetett. — Sandrik József steffoltói plébános nyugalomba ment. — Lottók Lénárd budapest-lipótvárosi plébános érseki biztos az V. ker. kereskedelmi Akadémiában. — Stleber Vince budapest-terézvárosi plébános érseki biztos a Fröbel- és Rőzel-féle intézetekben. * Adakozás. A magyarországi munkások rokkant- és nyugdijegyletének Simor Teréz őnagysága 20 koronát adományozott, miért az egylet ez úton is hálás köszönetét fejezi ki. ;: Kölcsey hymnuszát Olsten áldd meg a magyart«) most sokszor emlegették a pécsi esetből kifolyólag is. Hasonlóképen a múltban többször merült föl panasz a miatt, hogy a kath. egyház ezt a hymnuszt nem helyesli és tiltja azt a templomban énekelni. Az egész ügyre felvilágosításul közöljük, hogy csak egyetlen szót helytelenít benne az egyház és ebben neki mindenki igazat fog adni. Ugyanis ez a kifejezés: »Megbűnhődte már e nép a multat és jövendőt" — a komoly mérlegelés előtt meg nem áll. Az igazságérzettel homlokegyenest ellenkezik, hogy valakit valami jövendő vétkeért büntessenek. Ezt az emberi igazságszolgáltatás sem teszi sehol, annál kevésbé szabad föltételezni az Istenről. Es igy midőn az egyház tiltja annak az istentiszteleten való éneklését, ezt a képtelenséget utasítja vissza. Egy költeményben sok elfér, a »költői szabadsag«, a »költoi nagyitas« sok mindent tehet, de midőn egy vallási komoly intézmény hivatalosan alkalmaz valami éneket, akkor annak minden gondolatáért felelős és nem fogadhatja el a valótlanságot a költői nagyítás címe alatt. Tehát a kath. egyház nem tiltja azt énekelni, hogy »Isten áldd meg a magyart«, hanem igenis visszautasítja azt a • képtelen és Ízetlen állítást, hogy az Isten valakit egy nem létező, hanem csak jövendő hibáért büntet. * A világitás. A világítás kérdése, mint legutóbbi számunkban elolvasható volt, nem épen kedvező fordulatot vett, mert a bizottság bebizonyította, hogy nem képes határozni. Gáz—villany, villany—gáz ! egyik a másik után bukik és emelkedik a bizottság előtt. Mikor már a villany vezetésére cégekkel tárgyalásokat is folytattak és a döntést ez irányban kellett volna meghozni, megtántorodtak a bizottsági tagok és megint csak elővették azt a bizonyos halva született ideát, mely a gázvilágítás behozatalát célozza. Annak idején, hogy a közvilágítás kérdése felmerült, számtalanszor sorompóba léptünk a veszedelmes, ósdi és gyakorlati haszon nélküli gáz ellen. Hiába való volt minden erőlködés, mert leküzdöttük a nekünk kínált gáz szagát és a város világításául egyedül csak a villanyt tartottuk jónak, mint a melyet a primacia, káptalan és papnövelde minden veszedelem, költséges falbontások és berenbezés nélkül bevezethet. Szükségtelen a régi érveket ismét latba vetni, mert a világítási bizottság nézetének ezen pálfordulását nem fogja a város közönsége magáévá tenni, mert lehetetlen, hogy azt akarja, miszerint a nagyobb fogyasztók maguknak egy külön világítási telepet rendezzenek be. A legutóbbi napok hangulataiból illetve még ez is megeshet, ha a város végre is nem lép nyakára ennek a tengeri kígyónak. A bizottság tagjai az előjegyzésekre támaszkodnak, de könnyen felsülhetnek, mert még csak pengetik a gázas fordulatot, már is ketten léptek vissza a gáztól. Igy Schleiffer Lajos a »Fürdo« bérlője maga 140 lángról mondott le a héten. Schwarcz Adolf vállalkozó szintén egy tekintélyes számáról a lángoknak, íme tehát, ezt is a villany javára írhatjuk s nem veendő figyelembe az sem, hogy egyesek ugy irnak és beszélnek, mintha mandátumuk volna a primaciától, a káptalantól vagy akár a nagyközönségtől a villany ellenében. Határozottan mondhatjuk, hogy nem más, mint a tekintélyek egyszerű emlegetése a gáz-párt javára. A város érdekét a tényezők mindenesetre szem előtt tartják, de hogy egy szűkebb érdekeltség kedvéért, ha a közönség bakot ugrik, ők is saját kárukkal és veszedelmükkel utána ugranak — ne higyje senki. A tanács, mint értesülünk, megbízta Tiefénthal Gyula városi mérnököt, hogy a világítási tárgyalások eredményéről egy áttekintést szerkesszen, melyet a legközelebbi közgyűlés elé vezérel, egyben pedig a villany-világítást fogja javasolni. No és csak akkor fogjuk meglátni, hogy mit akar a város közönsége, a veszedelmes, ósdi gázt, melynek hasznát a városok még eddig fel nem mutathatták, vagy a modern haladást megvilágító villanyt. * A vármegye közigazgatási bizottsága április havi ülését kedden délelőtt tartotta meg. Az alispán a mult havi jelentésében a vármegye közbiztonságáról állapotáról, mely, megnyugtató, emlékezett meg. — Az ipari téren észlelhető sajnálatos dekadencia sem kerülte el figyelmét, kivándorlási esetekről is volt szó, végül a dorogi és ebszőnyi bányaüzemeknek váratlan beszünését és annak okát jelentette be, mint olyat, amely ismét a várm eg)'e közgazdatági viszonyainak lesz nagy kárára. A tiszti főorvos jelentése szerint az egészségi állapot ugy a két járás, mint a város területén kielégítő. Az állam építészeti hivatal vezetője és a kir. tanfelügyelő jelentései után az ülés 11 órakor véget ért. * Fegyelmi ügy. A vármegye fegyelmi választmánya e héten tartott ülésében a többek között Plsúth Kálmán megyei H-od aljegyző fegyelmi ügyét is tárgyalta. A fegyelmi ügy jó ideje húzódik és az aljegyző ismeretesen hangos mulatságai miatt lett elrendelve. A választmány szótöbbséggel az aljegyzőt dorgálásra ítélte, de az ügyész felebbezést jelentett be, igy remélhetőleg érdeme szerint fogják megbüntetni a magát végtelenül szabad embernek tartó tisztviselőt. * Előkészületek a tornaversenyre. A május 21-ére tervezett tornaverseny sikere érdekében a rendezőség szervezési bizottsága csütörtökön délelőtt a városház tanácstermében ülést tartott, melyen több fontos kérdést döntöttek el és a szerepeket kiosztva, a bizottság tagjai már is hozzáfogtak az előkészületekhez. Az értekezleten Francsics Norbert tankerületi főigazgató is részvett s igy megállapittatott, hogy a verseny színhelye a táthi-ut mellett levő nagy vásártér lesz s továbbá még a jutalmak és dijakra nézve történt némi megállapodás, amennyiben azokat adakozás és önkéntes felajánlás utján fogja kitűzni a nagy bizottság. * A városi adóhivatal közhírré teszi, hogy az ujonan keletkezett üzletek és iparvállalatoknak f. évre készített és a kiszámítási javaslatoka t tartalmazó III. osztályú kereseti adó kivetési lajstroma f. évi április 1 i-étől kezdve április 18-ig" bezárólag közszemlére kitéve van és az a hivatalos órák alatt megtekinthető. :;: Halálozás. A város mérnökét Tiefenthal Gyulát e héten súlyos gyász érte, a mennyiben édesatyja Tiefenthal József, Esztergom város egyik régi tekintélyes polgára 60 éves korában f. hó 13-án meghalt. Temetése 14-én délután volt izr. szertartás szerint, nagy részvét mellett. * Viz alá került bányák. Az ebszőnyi szénbányák, mint tudósítónk irja, teljesen tönkre mentek az által, hogy a tárnákba szivárgó viz most az egész telepet, összes tárnáival elöntötte s igy az üzemet beszüntették. Tisztviselőit a gazdag társulat különböző telepein helyezte el, mig a sok munkás, ki keserves munkájával a társulat millióit eddig gyarapította, kenyérnélkül maradt. Egész vidéket dönt nyomorba ezen eset, s kis megyénk kivándorlását nagyban elősegíti. * A párisi Rotschild tízszer gazdagabb mint az egész francia kath. egyház. Hivatalos kimutatások szerint a francia kath. egyház összes vagyonának értéke 1 milliárd, beleértve a 40,008 hektár földbirtok értékét is. A párisi Rotschild evvel szemben 10 milliárd pénztőkével és 180,000 hektár földbirtokkal rendelkezik mint sajátjával, és pedig kizárólagosan saját és családja élvezetére, mig a kath. egyház abból az 1 milliárdból tömérdek intézetet, templomot, iskolát, embert tart fenn. Ily éltető vagyon a — holt kézen levő vagyon. * Elgázolás. Az esztergomi bérkocsi soknak ugyancsak drága lehet az idejök, mert a legkisebb útat is vágtatva teszik meg, s ezáltal gyakorta adnak a városi kórháznak egy-egy félholtra gázolt beteget. Az ügyetlenkedő és figyelmetlen kocsisok, mitsem törődnek a rájuk vonatkozó paragrafusokkal és kényük-kedvük szerint hajszolják lovaikat. Számtalanszor vol tunk szemtanúi, hogy az utcák keresztezésénél oly gyorsan fordulnak be vagy rohannak át, hogy a járdára is felhajtanak, a járókelő közönség legnagyobb borzalmára és veszedelmére. Az ilyen szédületes karréknak legújabb áldozata Slezena Károly ácsmester, kit a 11. számú bérkocsi a Kossuth- és Klastrom-utca keresztezésénél a napokban elgázolt és vértől borítva könnyen végzetessé válható sebekkel hagyta az utca porában. A legszigorúbb büntetések alkalmazásával egyszer végét kellene vetni a közönség testi épségét veszélyeztető, állandó bérkocsi- és kocsiversenynek. * Tűzoltó-gyülés. A városi önkéntes tűzoltó-egylet holnap, vasárnap, közgyűlést tart, melynek tárgya a volt megyei tűzoltóságnak a városival leendő egyesülése lesz. * Halszaporitás. A földmivelésügyi minisztérium igy tavasz táján Esztergomot is, úgy mint a többi folyómelléki városokat rendesen mégajándékozza valamivel. Eddig évekig rák petéket és a meghonosodásra alkalmas fiatal rákokból küldött száz és százezernyit, de mint a tapasztalat mutatja vidékünkön azok nem maradnak meg. A földmivelési miniszter tehát az idén egy millió fogas, süllő hal-petét bocsájt a város rendelkezésére, hogy azt a halállomány szaporitása céljából a Dunában alkalmas helyeken elsülyessze. * A nagyölvedi tűzkárosultak iránt közelben és távolban nagy a részvét. A közeli községekből szekér számra hoztak a jó emberek élelmi szereket, veteményféléket, sőt ruhaneműt is. Pénzben eddig a következő adományok folytak be: Vaszary Kolos hercegprímás 1000 kor., Boronkay Jenő 100 k, Párkányi takarékpénztár 100 k, Jedlieska Pál érseki helynök 10 k, FischerELSŐ SZENT ÁLDOZÁSI EMLÉKKÉPEK legnagyobb választékban, különféle alakban és a legszebb kivitelben, magyar, német vagy tót szöveggel a legjutányosabb árban kaphatók BUZÁROVITS GUSZTÁV könyvkereskedésében ESZTERGOMBAN. Mutatványképek és árjegyzékek ingyen és bérmentve.