ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-06-29 / 27. szám

a papi nyugdij-intézet biztositó-társaság lesz, melybe legalább jelenleg csak az lép be, aki jónak látja. Ezt pedig, azt hiszem, senkisem óhajtja. Ezért volna fontos, hogy a javadalmasok ne érezzék magokat felmentve a szeretet kötelezettsége alól. Távolról sem akarunk kötelességeket diktálni s olyan térre lépni, hová se jogunk, se illetékességünk. Csak a figyelmet akarjuk felhivni, hogy a tervezett papi nyugdij-intézet nem nyugszik egyöntetű felfogáson. Tessék pld. elolvasni a 31. és 33. §§-at. Ezek szintén erös kényszerzubbonyt húznak az esetleg állami, vagy magán szolgálatban álló papokra. Az egyetemi, középiskolai tanárokat, tábori lelkészeket, nevelöket s egyáltalán mindenkit, aki sohasem szorul a papi nyugdíjra, rászorit a köteles évi járulékra. A testvériség elvével mindaz nem ellenkezik. De akkor tessék azt mindenütt keresztülvinni. Kétségtelen dolog, hogy új intézményeket nehéz beállítani az életbe, még inkább a régi, megcsontosodott elvekkel és felfogásokkal körülbástyázott világba. Különösen kényes és nehéz ép a jogi tekintetek és következmények miatt. De ép azért kellene az ily sürgős és fontos dolgot a szeretettel elintézni. A tervbe vett nyugdijtételekkel az elaggott papok sorsát úgy sem igen oldottuk meg. Azért fog tehát fizetni ép a szegényebb része a papságnak, hogy a mit eddig a föpásztori kegy, a nagylelkű alapitők és jótevők irgalmassága eszközölt, azt most, mint elég nehéz terhet, ö vegye magára ? Ki fog a dolgok ily megoldásáért lelkesedni, s ki fogja abban a megnyugvást s saját sorsának biztositását megtalálni? De ez már nem tartozik az alapelvekhez. Akiknek szerencséjük lesz a kongresszuson a papságot képviselni, s nyugdija telett határozni, azoknak elég alkalmuk lesz a megbeszélés folyamán a részleteket kidolgozni. Vita közben jönnek az új eszmék és megoldások. A tervezet technikai részére is áll ez. Itt csupán azt a kérdést akartuk felvetni: a testvéri szeretet, vagy.a rideg jog fogja-e a papi nyugdij-intézet alapját képezni? Karitativ intézmény lesz-e, vagy biztosító társaság? S megfelel-e akár az egyiknek, akár a másiknak a tervezet? A felelet nem a mi jogunk. A megoldás nem a mi kötelességünk. Túri. Aszongya, hogy mell időbe, mell tájba ? — Reggel ötóra tájba a Üszőnél. Aszongya mögin, hogy mékeverek most mög Üszőt is bele, mikor a gyesznórul van szó, meg a Petyegő sogorrul. — Hát mondok, ha az is tanú vótt. — Az Üsző?! — Az. Aszonygya ne beszéljek bolondokat. Dejszen, mondok, bolond csinája a bolondot. Már félóra óta mesélem az ügyet, és még se igazodott el. Aszongya rá, hogy nagyon üsszekeveröm. — Mit? mondok. — A gyesznót meg a sógort, meg a üszőt. — Hát mondok értse mög: Az öreg Lábos Están, aki 48-ban Olaszországba hadakozott, őrmester vót már akkor, mikor möghallotta, hogy itthol is van háború, hát mögakart szöknyi. Hát amint gyüt, egy házba ért de egészen üres vót, nem vót benne egy lelök se. Kaptya magát Lábos tovább gyütt, de mire haza gyütt már vige vót a nagy vereködésnek. Igy osztán az aptya házába ment és gazdálkodott. Az aptya öreg ember vót, nagyon megunta az életit, hát egy napon fölakasztotta magát. A fiatal Lábos meg elkeseredött erre, és elvette a Petyegő Szidit, a a Petyegő sógor anynyának a testvérit. Két fiuk született, ezekre ráíratta a házát, és most, hogy meghalt, hát egy gyesznót hagyott a Petyegő sógoroknak, hogy jószivvel voltak erányába. Hát ezér a gyesznóér vót minden. Ezé vesztek össze a Lábosok és a Petyegő sógor, és ezt látta az Üsző is. — A kigolyózás. A »dicső« Nógrád vármegye közéletében mindig nagy tényező volt az előkelő gondolkozás. Sok erőteljes nemesi család lakik ott, kik vezető szerepüket mindig magasabb felfogással igyekeztek érvényesíteni. Ezért mély elkeseredést keltett bennük a szomorú Bánfify-aera, mely durva erőszakkal gázolt le mindenkit, ki nem állt be eszköznek a romboló hatalom céljaira. Sok nemes gondolkozású férfi szorult ki ekkor a közélet színteréről. A Báníify-korszak, mint mindenütt, úgy Nógrádban is egy-két egyént szemelt ki, hogy bennük kifejezésre juttassa akaratát. Forgách Antal gróf készséggel ajánlkozott erre a képviselőségre. A levert ellenzék háborgott ezóta, de nagyobb veszedelmet nem lehetett jósolni. És ime egyszerre kitört az ereje és minden támadását a zászló-vivőre irányította. Elet-halálra volt e harc épen úgy, mint a Bánfy-féle összeütközés mindenütt. Borzalmas kíméletlenséggel dolgozott e rendszer és igy nem csodálkozhatunk a felett, hogy még most sem múlt el a keserűség, melyet a lelkekben okozott és a megtorlás utáni vágy nem lohadt le évek múlva sem. Ez a Báníifykorszak hullámverése. A tanulság az egészből az, hogy nem lehet vétkezni bűnhődés nélkül. Előbb vagy utóbb, de bizonyosan megboszulja magát minden vétség, melyet a közjó ellen valaki elkövet. Egyes ember lehet rosz, de az emberiség meg nem romlik és kihányja magából a romlottságot. A selyemtenyésztés. Napjainkban, midőn oly félelmetes mérveket ölt a munkanélküliek serege, midőn jóformán oda jutottunk, hogy Madách eszkimójával sokan panaszkodnak, hogy »oly kevés a fókafaj« s azt kívánják, »hogy kevesb ember legyen s több* fóka«, — csak örömmel üdvözölhetünk minden törekvést, mely ujabb kereseti forrásokat nyit az »éhes nép«-nek s igy a leghathatós abban járul hozzá a megélhetésnek, kivált napjainkban oly nehéz problémája megoldásához. A sok kereseti forrás mellett, melyet a technika bámulatos fejlődésével az utóbbi időben teremtett, szerény helyet követel magának a selyemtenyésztés is. Nálunk — sajnos — még nem eléggé ismerik áldásait, azért nem is tudják' még eléggé méltányolni, De hát minden kezdet nehézségekkel jár és ezeken túl kell esnünk. Az a kiváló figyelem, melyet Darányi Ignác földművelésügyi miniszter a selyemtenyésztésnek eddig is szentelt, a legszebb reményekre jogosítanak fel minket. Persze, még sok miniszteri Ennyit beszétem a saragla hátúnak és mégse értötte. Aszonta, hogy még mindég nem tugygya mellik az a pör, és, hogy inkább az Üszőt küttem volna magam hellött. Hogy jobban megértötte vóna. — E hiszem, montam, mer a Üsző nimetül is tud. Aszongya : Az Üsző ?! Mondom : Az. Aszongya rá, hogy alighanem tülem tanút meg az Üsző nimetül. Mondok: — Nem vagyok én zsidó tanitó, hát tülem bizon meg se tanuhatott. — Hát zsidó tanítja az Üszőket ? — A fiát mondok, már a kántor tanija, hanem ütet még talán az. — Hát, aszongya embör a Üsző ? No, még ilyet kérdözni! — Hát a kortsmáros! A nagykortsma, aki ott van Görcs Máté portája tövibe. Aszongya mégis csak jó vóna tűnni a számját. — Az Üszőét? — Nem, a Petyegőét. — No mondok az 394. Hogy ménem mondtam előbb ! Hát a zördög gondúta vóna, hogy azt akarja ! Kikereste oszt aszongya: a szám az, de nincs benne Petyegő. — Gyesznó se? kérdőm. — Van aszongya, de hat. — Csak egy vót, monttam. — Most hat van. No, megörütem. — Hát nizze meg mondok, az öt talán csak malatz. leiratra lesz szükség, mig mind azok az akadályok, melyek a selyemtenyésztés fellendülését gátolják, végleg el lesznek távolitva. Mert sok akadálylyal kell ez életrevaló iparágnak megküzdenie. Népünk nem tapasztalta még eléggé az abból folyó anyagi hasznot s igy nem is érdeklődik iránta kellő mértékben. Szederfaállományunk is, ez a conditio, sine qua non, eddig még nagyon gyenge lábon áll. Az országos selyemtenyésztési felügyelőség ugyan ezrével küldi szét a szederfacsemetéket, de szomorúan panaszkodik, hogy alig 25 százaléka maradt meg és áll a selyemtenyésztök rendelkezésére. Mikor pedig 25—30 kilométernyi távolságról kénytelenek drága fuvar mellett, sok utánjárással és fáradsággal a szükséges lombot beszerezni, akkor nem lehet csodálni, ha a különben hasznosnak megismert foglalkozásért nem igen lelkesednek az emberek. A felügyelőség jelentése a legmelegebb szavakkal sürgeti tehát a szederfaállomány szaporítását és első sorban a községi eiüljáróságok ügybuzgóságához appellál, mert ezek közreműködése nélkül a jó szándék megvalósítása szinte lehetetlen. Sajnos, hogy sok községben ezer nehézséget támasztanak e tárgyban, melyek mind a nemtörödésre és kényelemszeretetre vezethetők vissza. Az egyedüli nyomósabb ok, melyet kivált az utaknak szederfákkal való szegélyezése ellen felhozhatnak, az, hogy e »gyümölcstermö« fák miatt a vetések sokat szenvednek. De helyesen jegyzi meg az emiitett jelentés, hogy a marha- és sertéscsordák is nagy károkat okoztak már a vetésekben és ültetésekben s azért senkinek még eszébe sem jutott e károkat az állattenyésztés rovására írni, vagy miattuk az állattenyésztés feladását indítványozni. Ez ellenvetés igazoltságát különben a jelentés is elismeri s olyképen akar e bajon segíteni, hogy Olaszországból, a selyemtenyésztés hazájából oly fajta szederfákat szerzett be, »a melyek tápdus, szép leveleket hoznak, de gyümölcsöt egyáltalán nem teremnek.« Ha ily fajta szederfákkal fogják a törvényhatóságok és községek az állami, megyei és községi utakat szegélyezni, selyemtenyésztésünk rövid idő alatt fel fog lendülni, mert .hisz már most is tünő félben vannak az ügy ellen mutatkozott előítéletek s egyre csökkennek az ellene tett kifogások. A selyemtenyésztés most még gyermekkorát éli nálunk. Másfél millió kilogramm gubótermelésünk bizony elenyészően csekély Franciaország és Olaszország gubóterméséhez képest, a mennyiben ott 10—12 millió, itt pedig 40—50 millió kilogrammot termelnek. Közel 100000 család foglalkozik nálunk selyemtenyésztéssel és körülbelül 4 millió koronát keresett ez uton a mult évben, a mi nem megvetendő összeg. Megyék szerint első helyen áll Bács-Bodrog 30,414 selyemtermelö családdal. Esztergommegye csak a 18. helyen szerepel 88 termelő családdal, melyből 58 esik Ebedre, 9 Bucsra, 5 Köbölkutra, 3 Aszongya : csakugyan malatz. — No mondok, még ugy se lőhet. Aszongya: — Miér nem? — Mer mondok, a Petyegöé ártány vót. — Hát, aszongya, más gyesznó örökség nincs. — No mondok, üsse meg a tűzkő az egísz öröksíget, meg a Petyegő sógort is, mér aggyá a porit illen pogány nimötnek, aki elcsikkasztja a gyesznót. Megyök haza, hát az uton gyön eszömbe, hogy én kevertem el a gyesznót. Mer hát mögtivedtem és az Üsző számját monntam be. Most má kiszámítottam: a Görcs Máté háza 393, az Üszőé 394, és a Petyegöé 395. Igy esött a hiba. Hanem rágyüttem az Üsző csalására. A selma azt mondja, hogy nem eszi mög a gyesznóhúst. Hogy a hite tiltja, osztt ittvanni! A selma a üdvégynél tartja a csordáját, osztán az üdvégynek is sok dolga lőhet az ilyen lábos jószággal. Van is nöki három bojtárja. Igy vót. Tisztölettel: Tokodi Mátyás. U. i. Majnem elfelejtottem, hogy hugyan kerüt a papira az embör zsír. Hát az üdvégynél sehováse tuttam letönni a kalapom, mer mindön nagyon fínyös vót. Rátöttem hát a papirosra. Hanem cudar meleg vót, hát kióvadt a kalapom, oszt az üdvégy bojtár néköm atta a papért. Hát ettü lött zséros a papér. Fidibus.*) *) Mutatvány a szerzőnek megjelent tárcakötetéből, melyet egy koronáért megküld a szerkesztőség.