ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-11-30 / 49. szám

VII. évfolyam. Esztergom, 1902. november 30. 49. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Honnan a késedelem? Esztergom, november 29. Az »Esztergom« novemberi számának egyike örömmel közölte a hirt, hogy az öszi koronákból dr. Fehér Gyulát üdvözletekkel halmozták el a papi nyugdij ügyben elfoglalt és érvényre juttatott álláspontjáért s a kongresszuson elhangzott szavaiért. A papság még egyszer meg akarta mutatni, hogy hálával s köszönettel adózik annak, kinek oroszlánrésze van abban, hogy a kongresszuson a nyugdijszabályzat szerencsésen keresztüljutott. Különben ez volt az ügy első stádiuma. A második állomáshoz augusztus végével jutottunk el. A Főpásztor nagy örömet keltő, nagylelkű nyilatkozata volt ez állomás. Az a nyilatkozat, mely oly fényesen tanúskodott a Föpásztornak a papsággal való együttérzéséről. Söt többről. Bőkezű atyai gondoskodásáról. Az 1000 frtos nyugdij hangoztatása s a kilátásba helyezett 10,000 frt a júliusi kongresszus lelkesedésénél is többet mondott. Szinte úgylátszott, hogy már csak egy lépést kell tenni s a célhoz értünk. De ehhez a lépéshez még mindig csak készülődünk. Még mindig ott veszteglünk ezen a diszes állomáson. Mert az üdvözlő feliratokat — sajnos — nem tekinthetjük a megmozdulás jelének. Az öszi koronákból a Föpásztorhoz intézett hálás köszönetek s a nyugdijszabályzat mielőbbi életbeléptetésének kérelmezése se jelenti még a nyugdíjügy haladását. Mert hiszen a papság a maga részéről a júliusi kongresszuson teljes munkát AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Ünnepünk. ) Beteljesült tehát, valóra vált álmunk: Végre, Körünk élén leng a lobogó! Bátran lehet most már a sikra kiállnunk, Ha eszme-csatára hí a riadó. Közös akarattal zászlónk alá gyűlve, Ki minket meggyőzne, nincs oly hatalom, Mert egy érzet által vagyunk hozzá fűzve: A hű összetartás komoly szava von. Ó! ki hitte volna, hogy e sivár korban Körünk terebélyes fává fölvirul, S ifjú hévvel fejlik, duzzad mindig jobban, S ily gyümölcse hull le rengő ágirul. Lelkesült férfiak nagy munkája volt ez, Küzdve lankadatlan, mig az eszme győz. Diadaluk titka csak e néhány szó lesz: Kitartó a jóban s a vészben erős. Úttalan volt még a föld, a melyen jártak,' Vezérlő csillaguk csupán a remény. Nem riadt meg lelkük, h* rögre találtak; Hitték, hogy reményük nem csalóka fény. S lám a tespedésnek száll sötét felhője, Oszlik a homály, már dereng hajnalunk; Törhetlen erővel csak folyton előre, S kitűzött célunkhoz közelebb vagyunk. *) A szentgyörgymezei zászlószentelés-ünnepély ódája. Laptulajdonos és kiadó : Dr. PBOHlSZKA OTTOKÁR. végzett. Áldozatkészségét, minden tehetségét felajánlotta az ügy érdekében. A testvéri szeretet meghozta a maga áldozatát. A magunkról való gondoskodás elvének józansága és szükségessége pedig szintén áthatott. Honnan tehát mégis a késedelem ? Honnan a bizonytalanság lidéenyomása, mely a papságra nehezedik, mikor ilyen egyöntetű a lelkesedés, mikor ilyen nagylelkű a Főpásztor álláspontja ? Egy-kettő s beköszönt az újév, a nyugdijszabályzat pedig még mindig nem köszönt be. Le kell tehát arról mondani, hogy hogy az újévvel a befizetések megkezdődjenek? A késedelem okát a nagy javadalmasok s a káptalanok hallgatásában keressük. A második állomáson való veszteglésnek nyitja úgylátszik még mindig az, hogy nem akarnak dönteni a nyugdíjintézmény természetére nézve. Vájjon karitativ intézmény lesz-e az, vagy egyszerűen az alsópapság alkotta biztosító társaság? A kérdés eldöntése természetesen kényes. Kétélű kard. Egyik éle a zsebet metszi fel, a másik a szeretetet vágja ketté. Az egyházmegye papságát választja el s idegeníti el egymástól. Ezt pedig a nevezett körök se akarják. Ez nem illenék a kereszthez. Különben is a nagyszombati káptalan mindjárt a kongresszuson kijelentette, hogy ö karitativ intézménynek kontemplálja a nyugdij-intézményt. Tehát bizonyos percentet fizet — szeretetből. Ha a többi káptalanok nem percentet akarnak fizetni, hanem adományt akarnak adni, ez végre is tisztán az ö belügyük. Mi csak odáig sürgetjük kérésünkkel Művelni a lelket, — haladni a korral! — Vezetni az erény s a tudás utján : Ez célja körünknek, ily eszméket forral Hasznos pihenőül a — munka után. Tömörüljünk tehát, forrjon egygyé lelkünk ! Eszméinkhez hűtlen ne legyünk soha: Mert kitartva végig, ha mindent megtettünk, Egy nagy ügynek leszünk igaz bajnoka. Lengjen hát a zászló, lobogtassuk bátran, Hirdesse az eszmét, mely célunk leszen. Munkáljunk e célért közre mindahányan, Ne maradjon tétlen köztünk senki sem. Hiszen a mi munkánk szép, magasztos érdek ; Lelki kincset gyűjt itt ki-ki magának, Hogy boldogan töltsön el egykor az érzet: Hű munkása voltunk Isten, — s hazának! Karácsonyi Béla. Humoreszk. — Felolvastatott a kath. legényegylet Katalin-estéjén. — A képeslap-küldés nemzetközi divatja, mint minden divat, külföldről került Magyarországba, de emlékezni fognak szives hallgatóim, hogy azon időtájban egy más nemzetközi, vagyis külföldi intézmény is ellátogatott hozzánk : a nemzetközi betörök bandája. A képeslap-divat és a betörők garázdálkodása egyszerre hozta izgalomba Magyarországot. A grófkisasszony és komorna egyformán gyűjtötte a képeslapot. Az elsőnek a Japánban, Kínában utazó vagy tartózkodó ismerőse küldte az ansichtet, mely képeslap többnyire durva papiroson, gyakran vékony deszka lapocskán, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. a dolgot, hogy mielőbb nyilvánítsák ki szándékukat. Tegyék meg ugyanezt az ezután kinevezendök fizetésére vonatkozólag is. Vagy ha már nyilatkoztak volna a Főpásztor előtt — végre mi ezt nem tudhatjuk — akkor kérjük a nyugdijszabályzat életbeléptetését. A kongresszuson az elnökség szavatolt érte, hogy az elfogadott nyugdijszabályzat, ha lényeges változást szenvedne — főleg a fizetés mikéntjét illetőleg — újra vissza fog küldetni a papság, illetve a kongresszus elé. Ha tehát ez eset forogna fel, akkor jó volna ezen is túlesni, s időt engedve, hogy a képviselők a képviseltek felfogását megtudhassák, a kongresszust meghallgatni s ezután a nyugdijszabályzatot életbeléptetni. Ha pedig erre nem volna szükség, akkor annál egyszerűbb az életbehivás. A papság az iránt úgy is igazán ádventi hangulatban van. A várakozás és a vágyódás pohara csordultig van. Mily öröm s megnyugvás volna a sziveknek, ha a karácsony evvel az ajándékkal kedveskednék. Sokan hajthatnák fejüket nyugodtabban az éjszakai álomra, ha az élet gondja igy megkönnyebbülne számukra. Mert ilyen gondok is vannak a zsindeles plébánia lakokban. De még a fővárosi palotákban is. Söt talán még inkább itt, azokban az egyszobás hitoktatói lakásokban. A tizenkettedik órának emlegetése pedig igazán unalmas dolog volna. Hisz nem lehet senkinek kétsége aziránt, hogy a papi nyugdíjügy rendezése elodázhatatlan szükség. Nemcsak az egyeseknek, de magának az egyházkínai ízléssel festett, lehetetlen alakokat vagy éppen várost ábrázolt és akkor bírt igazi értékkel, ha egy eleven mandarin irta rá nevét, a titokzatos kinai ákombákommal. A komorna képeslapján viruló rózsa volt és színezése gyakorta szintén - lehetetlenkedett, pedig ez nem is Kínából jött, hanem a helybeli kaszárnyából s csak abban egyezett némileg az elsővel, hogy gemeiner Kovács is a kinai mandarinéhoz hasonló ákombákomokkal irta alá saját böcsös nevét. És lám, mindegyiknek tetszett a magáé, mig ha felcserélték volna, a grófnő bizonynyal igy sóhajt fel: — Jesszusom ! micsoda hatással van a grófra az exotikus izlés, milyen furcsa szecessziós lapokat küld. . . . Jucika, a komorna pedig, a kinai kártyát, ha ö kapta volna, haragosan igy gondolkozik : — Ejnye, az ördög vigye el a Jancsit ! Megbolondult ez ? vagy boszantani akar, hogy képeslap helyett egy ócska teás skatulya fedelét küldi nekem ? Ez kérem, az izlés különbsége ebben a divatban. De hát divat-e a képeslap küldés, vagy micsoda ? Kezdetben az volt! — most pedig a társadalom megadóztatása, mely adóba önkénytelenül ezreket fizetünk fillérenkint a nélkül, hegy észrevennénk, hogy a levélszekrény mellett éhes koldus didereg. Némelyek sportnak mondják, •—• igen ! — sport azoknak, akik csak kapnak ilyen lapokat, — de a küldözönek haszontalan pénzkidobás.