ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-10-26 / 44. szám

zését oda adja nemzetének, ahhoz kegyeletes kötelességünk elvinni hódolatunk és fiúi ragaszkodásunk zálogát. Szent ez a hódolat, mert szeretetben fogantatott, s egy egész egyházmegye érzése szól belőle. — Meglesz az autonómia. A kabinet rejtegetett titkainak egyiké röppent el Széli Kálmán ajkairól Hellebronth képviselő interpellációjára adott válaszában : »a kath. autonómia, mint reménylem és hiszem, szervezve lesz«, még pedig hihetőleg »gyorsan.« Ha a »gyorsan« az állócsillagok gyorsaságát jelenti is, annyi bizonyos e kormány-nyilatkozatból, hogy a minisztériumnál általánosságban már el van határozva, hogy meglesz a kath. autonómia. Bármely nyomorodottak is reményeink a liberális értelemben »állam és egyház érdekeivel megegyező autonomia« iránt, mégis örömkiáltást erőltetünk ajkainkra e nyilatkozat hallatára, mely a kinos bizonytalanságot némileg eloszlatja. Ha a kormány kegyéből adandó autonomia nem is lesz jobb a jelen zilált állapotainál, még mindig bizalmat fektethetünk az autonomia fejlödésképes természetébe, mely kedvezőbb politikai pártalakulás bekövetkeztével kibontakozhatik békóiból. Érdekes jelenség. (dr. TI.) Az új országház ránk mosolygott s minket katholikusokat, kiknek a drága palota tündéri pompája nem imponál, felmelegített az új hang, mely ott mult héten felhangzott. A magyar parlament tónusa egy-két év óta szelidül, józanodik; de rég nem vett oly határozott fordulatot, mint Hellebronth képviselő október 18-iki interpellációjával. Határozott haladást mutat ez érdekes jelenség. Egy képviselő kérdőre meri vonni a miniszterelnököt: miért nem képviseltette magát a kormány a kath. nagygyűlésen ! Ez interpellációt nem is néppárti képviselő teszi, hanem függetlenségi! A miniszterelnök válaszában egyháza fejének meri elismerni a pápát! A miniszterelnök dicséri a kath. nagy-gyülést, mint a hit lélekemelő manifesztációját! S ezt tehette a Kossuth Ferenc-párt botránkozása nélkül! S anélkül, hogy a tintaférgek mazásu fölvilágosult hitetlenséggel, hogy az erkölcsön kivül az elmét is megmételyezze. Mint afféle szalon-irodalom, remekel a házasságtörés fénymázolásában s bár elegáns frakkban jár, de hasitott körmű kecskelábai mindig kilátszanak. A legtöbb regényről bátran elmondhatjuk egy nagy katholikus irónk szavait: — A regényírás valóságos fajtalanság a literaturával! A folytonos regényolvasás azért is veszedelmes, mert a regény nagyon alkalmas a szenvedélyes érzelgősség fölizgatására. Ez pedig nem igen szokott jóra vinni. Mikor aztán egy élet a rossz könyvek következtében beteggé lett, azt a beteg életet többé meg nem gyógyítod könyvek által, ha angyali kéz müvei is. De meg a könyvekkel is ugy van áz ember, mint az italokkal. Aki égett borhoz szokott — áliasz pálinka — annak a legfinomabb tokaji sem izlik többé, a tiszta forrásviztöl pedig undorodik. Regényirodalmunk vizözönében igazán jeles müvek csak gyér számban úszkálnak. A legtöbb megrendelésre, rófszámra készül, s e szerző uraknak bátran szemébe vághatnánk: — Ha bölcsességed is oly mély volna, beszéded amily hosszú ! . . . Vagy idézhetnénk Shakespeare Velencei Kalmárjából Bassano Gratiano szavait: — Okos gondolataid két mérő polyva közé rejtett két buzaszemhez hasonlók; egy egész napon át kell keresgélni, hogy megtaláljad s ha megleled, akkor veszed észre, hogy nem érdemié meg a keresést. e miatt fekete nedvükkel megzavarták volna a közvélemény vizét. Mindez határozott haladás a műveltség felé, s a magyar országháznak az európai külsőhöz európai műveltségnek megfelelő zománcot is ad. Igy szoktak a vallásról és a vallás intézményeiről beszélni a müveit nemzetek parlamentjében. Nem mint eddig, hogy minden keresztény eszme hangoztatását »ultramontan«, »reakcio« s hasonló szavakkal fogadták az 50 hangzatos frázissal gondolkodó és hadakozó liberálisok. Meglepő ez új jelenség, nem mintha a liberális elemek közeledését jelentené a konzervatív eszmékhez, hanem mert inkább a radikális elemek terrorizmusának a lealkonyodását mutatja. Elvégre a ker. nép megköveteli, hogy a saját pénzén tartott képviselő urak odafönn tisztelettel viseltessenek legszentebb érzelmei iránt. S ha annyira nagyra van a kormány minden bevett vallás iránti udvariasságával, úgy első sorban az adófizető polgárok zömének hitét, a kath. vallást kell biztosítania minden sérelem ellen a parlamentben, ha már a sajtókuvaszok szájára nem rendel hatóságilag szájkosarat. Ime, mit köszöhetünk a még alig 20 éves keresztény sajtónak, mit köszönhetünk három kath. nagygyűlésnek, s a néppártnak, mely a parlamentben a ker. eszméket képviseli?! Megváltoztatta az országgyűlés gondolkozásmódját, hangját! Ez tehát a modern alkotmányos világban a politikai és társadalmi akció három kipróbált eszköze. Midőn onnan felülről már támogatást, segítséget nem remélhetünk, az Önsegély ez eszközeivel kell boldogulnunk. Széli Kálmán szemére veti Hellebronthnak, hogy nem jól distingvál, s ugyanakkor egy distinkciót kockáztat, melyet nem kell Koimbrába küldeni logikai vizsgálat végett, hogy helytelenségét megismerjük. »Mint magán-ember elmennék a kath. nagygyűlésre, mint miniszter nem mehetek!« A liberalizmus tehát ketté választja az embert; a magán-embert meghagyja a vallásnak, hogy valamely templom szögletében ö is imádhassa néha Istent, a nyilvánosan szereplő hivatalnokot pedig eltiltja hitének olyatén nyilt bevallásától, minőt a kath. nagygyűlésen való tészvétel magával hoz. Valóban nem kell mély filozófia ahhoz, hogy a miniszterelnök ezen nyilatkozatának egyenértékét felismerjük, mely nem más, minthogy : Szóval a. regényolvasás legjobb esetben is időpazarlás. Ámde ez csak kisebb része a bajnak. A folytonos regényolvasásból nagyobb baj is származhatik. A regényolvasó az életet merő élvezetnek tekinti: ugy van az lefestve a regényekben. Nem csoda aztán, ha egy-más ilyen émelygős eledellel táplálkozó ember ágyát is elzálogosítja, hogy az álarcos bálban megjelenhessen; s a lelketlen családfő egy vigan töltött éjszakáért gyermekeinek utolsó falatját is odaveti. Igy nyilatkozik meg sokszor a regények lelkesítő befolyása, melynek romboló hatását Lamartine a keleti népek mákonyához hasonlítja. — A regény nyugaton az, ami a mákony keleten : nappali álmodozás. Vagy maga nevén nevezve a gyereket — ábrándozás, melyről pedig tudjuk, hogy az életnek megrontója. Az egyház tehát nagyon is helyes alapon áll, mikor a veszélyes regények olvasását híveinek határozottan megtiltja, a kevésbé veszélyesek olvasását pedig — nem ajánlja. Másrészt azonban meg kell engednünk, hogy a mindenben körültekintő egyház nem veti meg szükségképen az életnek szende virágait, ártatlan örömeit, de nem is ad túlságos értéket annak, ami tulaj donképen csak pillanatnyi gyönyörrel szolgál s tartósan nem boldogít. Mert ez a »hiusagok hiusaga« ápolása, dédelgetése volna. Deák Antal. a liberális párton levő egyén nem vallhatja meg nyíltan és teljesen kath. hitét; és ebből a praktikus következtetés: a liberális párton igaz katholikus ember nem lehet! Nikodemusok igen, kik »az eklézsia kibontott hadsorai mögött gyáván sompolyognak«, de hitüket nyíltan megvallani, azért magukat exponálni nem merik. A magyar parlament lassankint kiserdül kamasz-éveiből s kezd a német-angol parlament müveit hangján beszélni vallásról és hasonló dolgokról. Ezt kívánja különben az elegancia, az okosság, a nép jólléte, mely vallási alap nélkül nem képzelhető. Végül a jól felfogott önérdek. Tudják a derék honatyák, mennyi kellemetlenséget szokott okozni nekik egy-egy Ivánka-féle ingerültségben kiejtett vallásgúnyoló szó a választás napján. Érzik már az áramlatot, miszerint a tudomány csődje után ismét a hit vezeti a népeket. Belátják, hogy a keresztény vallást már nem lehet büntetlenül rugdosni a parlamentben. — Nép és „népecske !" Különös képet nyújt most nekünk Ausztria a tartomány-gyűlési választások küszöbén. Két jelszó szerint igazodnak a csapatok : itt keresztény-szocializmus, ott . . . keresztényellenes! A mostani 6 év alatt a keresztények az igazi szociális müveknek egész sorait létesítették. Eltüntették a liberálisoktél rájuk hagyott állandó deficitet a pénzügyekben, leszállították a pótadót, tönkretették a közlekedési eszközökből nyerészkedő és a népet és országot zsaroló zsidó-tökepénzeseknek egy részét, gazdag jövedelmi forrásokat nyitottak mindenfelé. A szegényügyet páratlan módon rendezték s oly menedékházon dolgoznak most, amely párját ritkítja Európában. A munkások helyzetét javították s egyedül Bécs az, ahol nincsen sem sztrájk, sem munkanélkül való. Mégis ellene vannak a pártnak a német nemzetiek, a liberálisok, a német nép-pártiak és hallatlan . . . maguk a szocialisták ! Ugyan miért ? Egyedül a keresztény eszmék érvényesítése miatt. Bécs óriási többsége és a vidék népe keresztény-szociális szellemű, vele szemben csakis az érdek-emberek és a füstös és tüzes műhelyek szenvedélyét fölforgatni szerető, elfásult s vallást gúnyoló »nepecske« áll. Dem Völkl aber — mondta Liechtenstein herceg — werden wir das Volk gegenüberstellen.« Boldogság, ahol a nép ennyire van. Nálunk még a zsidók meg jegyzők »népecskéje« van fölül, a »hatalmas és mindenható« nép pedig mélyen hallgat. Ugyan dolgozzunk már olyan politikai irányban, hogy legyen népünk is ! Pártoljunk oda munkánkkal és meggyőződésünkkel, ahol népet akarnak és népet pártolnak. E nélkül a népszegényedés tovább folyik Magyarországban s végül is a nép Ausztriába szökik s nekünk csak a »nepecske« marad; erős és gyenge tensurak, nemzetes és nagyságos urak ... és cigányok, mert hiszen a fölvidéken már csak cigány nyal dolgoztatnak, miután a nép elszökött a -»nepecske« elöl. Vasárnapi levél. — Egyről-másról. — Kedves Redaktor ur! — A minap előfogott az a bizonyos borongó őszi hangulat és lelkemre mondom: verset akartam irni, vasárnapi levél helyett. Verset én, akinek gondolatai még prózában is bicegnek és mint Maga egyszer megjegyezte: oly következetlenek. Istenkém, gondoltam, de miért nem Írhatnék verset, mikor a »mulandóság borús költészete« szivén legyint; mikor lelkemben a csalogány-panaszok visszhangjaként sóhajok ébrednek; s mikor az öszi verőfény már csak hervadt reményeket aranyoz be és ködbeborult szines álmaimat ébresztgeti. Maguk redaktorok talán nem is gondolják, hogy igy öszfele több poéta terem, mint tavaszon. A tavasz a kikelet, az ébredés poézisa; az ősz a hervadásé. Ezért van az, hogy a leányok öszi verseiket nem igen küldik a szerkesztőségekbe. Ugyan melyik jól nevelt leány zeng a hervadásrói. Brrr! Nem! — gondoltam, — nem irok verset, hanem maradok prózában, de aktuális. Tudja