ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-10-05 / 41. szám

visszavonulhatnak, hogy helyt adjanak az ifjú erőknek. Rég várunk erre az időkre, mert az egyház java ezt kívánja. A testvéri szeretet se gondolkodhatik máskép, ezért tehát a legjobb reményekkel nézünk a jövő elé. Hiszszük, hogy a papi nyugdíj-ügy a Főpásztor jóakarata folytán a papirosról mielőbb az életbe megy át Túri. Szabadkőműves álmodozások. Combes sikerein vérszemet kaptak a szabadgondolkodók. Róma okkupációja óta ily győzelmet nem arattak. Minden törvényes hókuszpókusz mellőzésével s az általuk annyira hirdetett lelkiismeret-szabadság gúnyára sikerült egy időre elnyomni Franciaországban a szerzetes kongregációkat. Időszerűnek tartották tehát a páholyok szept. 22-én nemzetközi kongresszusra gyűlni Genfben 10 évi pauza után, a Madrid-i ütlegek fájó emlékeivel, hol a rendőrség kergette szét gyülekezetüket. S mivel a svájci szabadság büszkeségéhez számítja, hogy bércei közt akár a bolondok is nyugodtan kongresszusozhassanak, azért a szabadgondolkodók eszmekotyvasztását ezúttal kívülről nem zavarta semmi. Annál bábelibb volt a zavar benn a konyhában. A szabadkőműves fontoskodás, mely eddig nagy copffal bizonyos mély titkokat fintorgatott, legújabban fenyegetödzésekben nyilvánul; hogy »most már elérkezett az idö, a midőn ki kell lépnünk a titoktartás zárkáiból a nyilvánosság terére; ma már bátran hirdethetjük tanainkat s nyíltan küzdhetünk azok megvalósításáért.« Ily hangon irt a szabadkőművességnek tavaly Lipcsében megjelent programmja, ily hangon szónokoltak Genfben az angol-, német-, olasz-, spanyol- és belga páholyok küldöttei. Nincs szükségünk ugyan revelációkra a szabadkőművesség kebeléből. Ismerjük a hétfejű sárkány veséjét-zuzáját. De ha már annyira fenyegetödzik, nézzünk bele tüzet lehelő torkába. A legújabb programm egyes pontjai ugyan boszantóan gonoszak, de épen azért a nevetségig ábrándosak. »Ki kell irtani az iskolákból minden keresztény hit- és erkölcstanitást. Uj vallástant, uj erkölcstant kell szerkeszteni tisztán az ész alapján s erre a fölvilágosult tanitó van hivatva ! Zola Rómájának három kötetében viszi harcba elveit. Fromont Péter abbét bizta meg annak képviseletével. Az abbé Rómába megy, hogy magasztos ideáihoz megnyerje a szentszék approbációját. De a dogmákhoz makacsul ragaszkodó kongregációk és az egymás közt irigykedő s féktelen ambíciójú főpapok intencióin hajótörést szenvednek az uj hitnek dogmái. A haladásba, a fejlődésbe az egyház bele nem megy. Egyet félt: világuralmát. A demokráciát is csak azért hangoztatja, hogy a népeket megnyerje; s ha megnyerte, korlátlan egyeduralommal kormányozza. Rómának mindig az volt a célja, hogy a népeket legyűrje, leigázza, s a triara hatalma alá hajtsa. Az abbé Rómában kudarcot vallott. Elitélték. Reményei a lélek teljes kétségbeesése közt tönkremennek. Illúziói szétfoszlanak, mert látta, hogy a katholicizmusban nincs meg az erő visszatérni a kereszténység eredeti eszméjéhez; nem válhatik a demokrácia vallásává, ama hitté, melyet a modern ember várva-vár, hogy éljen és boldoguljon. »A pápaság ma már nem más, mint tizennyolc század öröklődésének hazajáró kísértete és leláncolt foglya, mely szakadatlanul a világuralomról álmodik. Ott, ahol a szegények és szenvedők iránti szeretettől fellángolt papi hite (t. i. Fromont abbé-é) életet keresett, a hol" a keresztény közösség feltámadását remélte, ott a halált találta, egy örökre tönkrement világ romjait, melynek nincs többé ujjáébredése, egy kimerített talajt, melyből soha más nem fakadhat, mint ez a zsarnoki pápaság, mely a lelkek és testek feltétlen ura akar lenni.« »A férfit sportegyletek és nyilvános mulatságok által el kell vonni a családtól.« »Ki kell vivni a nöemancipációt, mert az emancipált nő nem barátja a vallásnak. A nőt kiskorától kezdve egészséges érzékiességre kell nevelni.« Ily terveket szőnek az »uj világ« építőmesterei. A legmezitelenebb naturalizmus teszi a szabadkőművesség lényegét, vallási és erkölcsi szempontból. A XV. század ábrándozói a klasszikus pogányság állapotába kívánták vissza álmaikban az emberiséget, de természetes vallással és a természettörvény diktálta erkölcsökkel. Russeau a XVIII. század szabad gondolkozója az őserdőkbe küldi vissza az emberiséget, hogy ott minden nevelés nélkül magától jöjjön az igaz vallás és tiszta erkölcs ismeretére. A mi szabadkőműveseink már egészen az állat állapotjára akarnák vetkőztetni az emberi nemet, hogy felszabadítva az Istentől kinyilatkoztatott vallás hitbeli és erkölcsi kötelékeitől, még az általuk dicsőített ész törvényei ellenére is tisztán az állatiasságnak éljen. Ilyen világ építésének terve valóban csak a gonosz emberek álmaiban születhetik meg. Egyesek, vagy egyes társadalmi osztályok életbe léptetik ugyan ez elveket a maguk körében, de az államok elvévé nem válhatik egészen és állandóan e programm; mert a föállamférfiak, ha maguk nem is kérnek a vallásosságból, a »buták« számára mégis szükségesnek tartják azt. Az államhatalom dolgában a szabadkőművesség nem épen az anarchiának hive. Vagdalódzik ugyan a »tekintély ellen, mely az európai államokban egyre uralkodik«, de ezalatt, csak a monarchiákat érti. A dynasztiák hosszú éltü uralkodóikkal, családi tradícióikkal nagy kerékkötői a szabadkőműves törekvéseknek. Respublica kell nekik, hol ízlésük szerint teremthetnek államfőket, s ha olyanra nem találnak, legfeljebb beadnak neki valamit. Legfőbb ellenségük: »a kath. hierarchia; ennek aláásására törekszenek, és pedig azáltal, hogy annak soraiba hasonelvüeket igyekeznek bejuttatni.« Ellenben nagyon szeretnek hízelegni a páholyok a tanároknak s legújabban a néptanítóknak. »A tanitók anyagi és szellemi függetlenségét épen úgy kell biztosítani,"í mint a birákét«, mondja a genfi kongresszus. Ezektől remélik a szabadkőműves eszmék népszerűvé tételét, ők maguk nem merik a hátukat az ütleg alá tartani. Rémlátományait e gondolatokba foglalja Össze: az ó-világ után Amerikáé a jövő, a hol a demokrácia fejlődik, ahol a holnap vallása virul; ezek lesznek a jövő század királynői; az egyház pedig óriási recsegéssel össze fog dőlni. Tehát a forradalmi szocializmus fog győzedelmeskedni. A ciklus harmadik része: »Paris«. Vájjon a könyörület vallása fogja-e megmenteni az emberiséget ? Az irgalmasságra nem lehet építeni. A tudomány lesz hivatva a túlvilág utáni szomjúságot is csillapítani, mert a tudomány, jólehet a meghódított igazság, mégis csak a meghódítandó igazság lesz és marad. Végül igy oldja meg az élet s boldogulás problémáját: a tudomány, a munka és a szerelem fogják boldoggá tenni a világot. Szegény Zola ! Nem kérdezem meg szellemedet —• hiszen hiába is kérdezném — hogy boldogitottak-e elveid, hitem ugy is azt mondja s az szent igaz, hogy rettenetes lehetett rád nézve az a perez, midőn számot kellett adnod sáfárkodásodról Uradnak, Istenednek, kit te a földön annyira meggyaláztál s ki minden nemeset és szentet a föld sarába tiportál. Nem az Ítéletedről irok, mert azt csak ott fönn tudják, de ama egy pillanat borzalmáról, midőn megláttad az Istent. Az egyház, melynek te annyi kárt okoztál a lelkek millióiban, meg nem szűnik. A te vízióid eltűnnek, mint szappanbuborékok; mig Róma áll, állni íog, mert szikláját Krisztus építette. Reviczky Aladár. Hát hiszen nagy tekintélye van a tanítónak, de csakis a vallásos hitű és vallásosán élö tanítónak, mert a szabadon gondolkodó és szabadon élö tanítót ép úgy megveti és elűzi a nép, mint akár a páholymestert. A szabadkőművesek tetszelegnek maguknak abban, hogy az egész világ remeg tőlük. Valóban nagyobb a respektus irántuk, mint amenynyit érdemelnek. Mint bölcseleti rendszer nem respektálható, mert nincs benne önállóság, csak összeszednek mindenféle bóditó nadragulyát, amit valaha álbölcsek tanítottak. Mint szervezet sem oly erős és egységes, mint a minőnek gondolják, a legnagyobb egyenetlenség és fejetlenség uralkodik köztük. Inkább a kebelükből hatalomra került egyesek, kikben a szabadkőműves gőg megtestesül, ártanak, mintsem az egész szervezet. Búvóhelye mindenféle sötét elemeknek, hol ugyanazon fa szomszédos ágain szélhámosok és ábrándozok, gézengúzok és bolondok ülnek. Mindenekfelett pedig nemzetközi érdekszövetség, melybe a legtöbben fényes és jövedelmező állások reményében iratkoznak be. Mert a páholy nagy ígéretet tesz tagjainak, melynek természetesen tizedrészét sem teljesiti. dr. TI. A mi muzeumunkról. A szomszédos Hontvármegye csak nem régen nyitotta uj múzeumát meg oly lelkes ünnepséggel, a milyen igaz lelkesedést fejtettek ki annak megteremtése körül az erre hivatott társadalmi factorok, élükön a vármegye uraival. Pedig Hontvármegye földje közel sem oly gazdag történelmi események és emlékek dolgában, mint a mi városunk és vármegyénk, gazdagabb papsága sincs, akikre úgy számithatnának, mint mi, mégis saját erejükből rövid idö alatt nemcsak csinos muzeumot teremtettek, de azt főcéljának megfelelöleg minden társadalmi réteg számára hozzáférhetővé, nyilvánossá tették s ezt illusztrált katalógusokban is nagy mértékben elősegítik. A mi muzeumunk, jóllehet ide s tova nyolc éves, oly csöndes és zárkózott életet él, hogy annak létezéséről és rejtekhelyéről a lakosság kilenc tizedrésze mit sem tud, s bizony nagyon kevés esztergomi tudná a kíváncsi idegeneknek az esztergom-vidéki múzeumba vezető utat megmutatni. Hogy ez szomorú állapot, ezt mindenki elismerni kénytelen, aki tudja, hogy a muzeumoknak világszerte az a hivatásuk, hogy a nagy közönségnek minél könnyebben hozzáférhetőbbé legyenek s oktató és művelő hatásukat minél intenzivebben teljesítsék a társadalom minden rétegében. Sajnos, a mi muzeumunk eme feladatokat teljesíteni képtelen,még pedig alkalmas helyiség hiányában. Csinos gyűjteményünk a város közházába be nem juthatván, ennek és a vékony büdzsével küzködö egyesület szegénységének folytán a Bastillehoz hasonlító rideg Bibliotheca egy elhagyatott kamrájába került, amin a muzeumok és könyvtárak orsz. felügyelőségének nemrég itt megfordult ellenőrző tagjai annyira megütköztek, hogy az eddig élvezett 400 korona állami subventió megvonását valószínűleg ök javasolták a szakminiszternek, mivel az állami közadóból, közcélokat nem szolgáló zárt lomtárakat a kormány nem segélyezhet. A ki városi viszonyainkat ismeri, az tudni fogja, hogy ezidöszerint alkalmas városi középületben a múzeum gyűjteményei alig lehetnek elhelyezhetők, bár ideiglenesen a szt.-györgymezöi községház üres, négyszobás lakásában szükségből lehetne azt helyezni. És mi egész nyíltan vallani merjük, hogy tekintettel a múzeumnak köz, az egész vármegye területére kiterjedő hatását és missióját, legjobb szeretnők az »esztergom-videki muzeum« helyiségeit a vármegye házán látni. Tudvalevő, hogy e nagy épületben legközelebb 12 —14 szoba ürül meg a járásbíróság kivonulásával. Miért ne adhatna át ebből 4—5 szobát a vármegye közművelődési célokra ? Szerencsés körülménynek lehetne nevezni e terv sikerülését azért is, mert ezen elhelyezés által a muzeum tekintélyét is emelnök és sok idegen embernek kínálkoznék ott alkalom annak megszemlélésére, s ami igen fontos, a megyebeli községek elüljáróit az érdeklődés szorosabb kapcsolatával lehetne a muzeum érdekeinek megnyerni.